A szankciókat meg lehet szokni, ami igazán rossz, az a karantén volt – beszámoló Moszkvából

A szankciók sújtotta Moszkváról, és az ottani életről mesélt az Azonnalinak egy helyi. Az viszont a beszámoló nélkül is úgy tűnik, hogy a magyar fiatalok egyre inkább a fiatal orosz középosztállyal kerültek egy sorsközösségbe.

Egy idei tanulmány szerint a V4-es országok fiataljai közül a magyar fiatalok a legkevésbé elégedettek az életükkel, de kissé ellentmondásos módon ők voltak a legoptimistábbak is a jövőjükkel kapcsolatban. Hogy az újabb fideszes kétharmad hogyan befolyásolja ezt, arról egyelőre még nem készültek el a kutatások, de valószínűleg nem lövünk mellé, ha azt mondjuk, most sokan tervezgetik, hogy lelépnek az országból. Hogy tényleg jelentős lehet a számuk, arra már csak a miatt is van esély, hogy Márki-Zay Péter is azzal az üzenettel lépett április harmadikán a megalázó választási vereség estéjén a színpadra, hogy tudja, hogy most sokan könnyes szemmel

azt tervezgetik, hogyan hagyják el az országot,

ő azonban arra kérne mindenkit, hogy nyugodjon meg. A feltételezés, hogy sokan vannak, akik itt hagynák az országot, azért sem tűnik légből kapottnak, mert április 6-i nemzetközi sajtótájékoztatóján Orbán Viktor is üzent nekik. „Magyarország a legjobb hely Európában” – jelentette ki kissé kajánul Orbán, aki azt is megjegyezte, hogy annak idején ő is volt ellenzékben, mégis maradt. A magyar fiatalok ugyanis, bár kiugróan magas arányban gondolják úgy, hogy az országnak erős vezetőre van szüksége, se a pártokban, se a parlamentben, se a kormányban nem bíznak. A dolog most úgy áll, hogy a magyar fiatalok egy része úgy érzi, talán nem is olyan meglepő módon, hogy

a fiatal orosz középosztállyal kerültek egy sorsközösségbe.

A háború február 24-i kirobbanása óta a becslések szerint körülbelül 300 ezren menekültek el Oroszországból vagy azért, mert féltek a rendszertől, vagy azért mert féltek a munkanélküliségtől, vagy azért, mert egyszerre féltek mindkettőtől. A felmérés szerint a távozók átlagéletkora 32 év, és a távozók 80 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel. A távozásuk legfőbb okaiként a Wall Street Journal cikke szerint is a háború mellett

az elnyomástól való félelmet és a gazdasági kilátások hiányát jelölték meg.

A WSJ azt írja, hogy a kivándorlókkal készített interjúkból az látszik, hogy leginkább informatikusok, közgazdászok, tudósok, bankárok és orvosok hagyták ott Oroszországot, a többség pedig Örményország mellett Grúziába és Törökországba menekült, bár ahogy ebben a cikkünkben írtuk, érkeztek oroszok a szomszédos Kazahsztánba is. A WSJ-nek nyilatkozó egyik orvos, aki egyébként Lettországban helyezkedett el, azt mondta, neki is és a társainak is voltak eleinte kétségei a távozással kapcsolatban, úgy érezték, felelősséggel tartoznak a betegeik és a kollégáik iránt, végül az orosz hatóságok hozták meg helyettük a döntést.

„Oroszország olyan helyzetbe lavírozta magát, hogy okos, becsületes, tisztességes emberekre nem hogy nincs szükség, hanem a jelenlétük már kontraproduktív.”

Ahogy Oroszország-szakértő szerzőnk korábban említette, a háborút követő növekvő politikai elnyomás és a gazdasági visszaesés – bár infláció csalóka módon most nem azt mutatja – akár egy újabb nagy orosz kivándorlási hullámhoz is vezethet, ami azóta könnyen lehet, el is kezdődött. Amíg 2010-ben az orosz statisztikai hivatal adatai szerint csak 33 500-an hagyták ott az országot, 2020-ban – szintén az ő adataik szerint –

már közel 500 ezren mentek el.

A háború pedig felgyorsította a kivándorlást, ha csak a trendek nem változnak, 2022-ben mindössze néhány hónap elég lesz, hogy elérjék ezt a számot.

Az invázió első hónapjában csak Örményországba 50 ezren menekültek, akik több mint 250 céget költöztettek át, háromszor többet, mint ahány cég 2021 azonos időszakában áttelepült. Az Orosz Elektronikus Hírközlési Szövetség legfrissebb adatai szerint 50-70 ezer informatikai szakember hagyta el eddig az országot, és további 100 ezren követhetik őket, a főbb úticélok között pedig nemcsak a korábban említettek, hanem például Finnország és Szerbia is szerepel. Előbbibe a háború kirobbanása óta naponta legalább 700-an menekültek, utóbbiról egyelőre nincs adat, az újonnan érkezők Telegram-csoportja viszont máris többszáz tagot regisztrált, azonban a Kreml-párti belgrádi vezetés miatt állítólag itt nem találják meg a boldogságot. Azok után, hogy sikerült felvennünk a kapcsolatot több ukránnal és egy kazahhal is, most

egy moszkvai fiatallal is sikerült beszélnünk, hogy eddig hogyan élte meg a szankciókat.

Azért ez elég kellemetlen

Nana vagy Nanka, kinek hogy tetszik, Moszkva külvárosában él, egy táncegyesület tagja, és ő maga is tánctanárként dolgozik, fiatalokat tanít modern táncokra. A szankciók nyilván neki is egy rakás kellemetlenséget okoznak. Nanka a VTB bank egyik ügyfele, amit szintén szankcionáltak. Azt itt vezetett számlája volt a főszámlája, de most már a bank telós applikációján keresztül se fér hozzá a számlájához.

„Ez azért elég kellemetlen” – jegyzi meg. Szerencséje, Nanka más bankoknál is vezetett számlákat, és van másik bankkártyája is. A tisztviselők szerinte nagyon is megérdemlik a szankciókat,

az oroszok ugyanis már régóta szenvednek miattuk,

de ő is úgy látja, hogy a rendelkezések miatt egyelőre leginkább nekik, egyszerű civileknek fáj a fejük. Nanka minden ruháját és kozmetikai termékét Európából rendelte, amiket elmondása szerint most Koreából pótol.

Az országban jelenleg szinte lehetetlen dollárhoz vagy euróhoz jutni, de azt mondják nekik, mindezt csak ideiglenes, ő azonban kételkedik benne.

Annak viszont örül, hogy valutaárfolyamok kezdenek visszatérni a háború előtti szintre, ez szerinte arra utal, hogy a gazdasági összeomlás elkerülhető, de – mint nevetve hozzáteszi – ebben sem lehet azért biztos az ember. A benzinárak március elején még Oroszországban is olyan magasak voltak, hogy egy taxis elzavarta, mert a fuvar olyan rövid lett volna, hogy azért nem érdemes beindítania a kocsiját.

A BBC moszkvai tudósítójának március végi beszámolója szerint

több helyi szupermarketben elfogyott a cukor, és több más élelmiszerből is egyre nagyobb volt a hiány.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője március 19-én arra kérte az oroszokat, hogy ne kezdjenek pánikvásárlásban, mindenből akad bőven utánpótlás, azonban nem sikerült meggyőznie az embereket. A beszámolók szerint hasonló tempóban vásárolták az oroszok a lisztet és a vécépapírt is. A BBC az orosz Kommerszant üzleti napilapra hivatkozva azt írta, több régióban is korlátozásokat vezettek be: cukorból, lisztből, hajdinából, sóból és tésztából fejenként 2 kilót vásárolhattak az oroszok, növényi olajból csak 2 literrel vehettek, és bébiételből is csak három üveget vásárolhattak.

Nanka az Azonnalinak azt mondja, neki is nevetnie kell, amikor azt látja, hogy az emberek megrohanják a boltokat. A hisztérikus tömeg nemcsak az ételeket vásárolja fel, hanem a higiéniai termékeket is.

A pelenkák ára például a háromszorosára nőtt az elmúlt hetekben.

„Azt tudni kell, hogy ezek többnyire idős emberek, akik úgy nőttek fel, hogy valamiből mindig hiány volt” – magyarázza lapunknak. Nanka elmondása szerint ugyanez volt a helyzet azokkal a boltokkal is, amikről kiderült, hogy bezárnak, úgyhogy sokan nagybevásárlást tartottak elektronikai cuccokból, háztartási eszközökből, cipőkből és ruhákból is. „Az emberek kapzsik” – fűzi ehhez hozzá.

Ez pedig még kellemetlenebb

Nana már csak azért sem örül a szankcióknak, mert

szerinte Oroszország amúgy is 20 év lemaradásban volt a fejlett nyugati országokhoz képest.

Ő is úgy látja, hogy az ország rendkívül korrupt, mindenki szarik a törvényekre: a tisztviselők, de főleg az oligarchák pedig úgy csinálnak, mintha törvények nem is léteznének. Az ő becslése szerint – bár attól is függ, meddig tart a háború – legalább 5, de inkább 10 év lesz, mire „visszalapátolják ezt a sok szart”. A szankciók azonban még így is semmik szerinte, és úgy általában az orosz közvélekedés szerint

a mostani helyzet jobb ahhoz képest, mint amilyen a karanténidőszak volt.

Moszkvában nagyon kemények voltak a lezárások, a lakást is csak külön engedéllyel lehetett elhagyni, ráadásul ahogy a világ számos pontján, így a moszkvai vezetés  is kötelezővé tette az oltást a közfeladatot ellátó dolgozóknak, így a tanároknak is, amilyen például Nanka is. Egyik porcikája sem kívánta az oltást, de komolyabb mellékhatások nélkül megúszta. A szankciók szerinte inkább csak kényelmetlenek, ehhez pedig,

mint megjegyzi, azért hozzá lehet szokni.

Azt mondja, egy hónapja az a vicc járt Moszkvában, amikor a cégek sorra jelentették be a kivonulásaikat, hogy még a járvány is visszahívja a vírusait, és beszünteti oroszországi tevékenységét.

Aminek viszont pláne nem örül, az az, hogy Oroszország szerinte is

egyre jobban emlékeztet az egykori Szovjetunióra.

A háború ellen tüntetőket például a rendőrök először megverik, aztán lecsukják őket. Amikor arról kérdezem, mit gondol, Putyinnak mennie kéne vagy maradnia, nem válaszol. Azt mondja, nem tudja. A Putyinnal kapcsolatos kérdésekre egyébként is többnyire kerüli a választ. Annyit azért elárult, hogy nem gondolja, hogy Putyin őrült lenne, szerinte csak a céljait szeretné megvalósítani: szövetségeseket gyűjteni, hogy ne legyen többé kiszolgáltatva az Egyesült Államoknak. Egy gúnyos megjegyzést azért megenged magának vele kapcsolatban, azt, hogy éppen most kiálltja ki magát Oroszország örökös elnökének, aztán hozzáteszi, hogy az orosz parlamentben lassan csak nyugdíjasok ülnek, akik nem hagyják érvényesülni a fiatalabbakat.

Nana grúz gyökerekkel rendelkezik, a családja egy része jelenleg is Grúziában él. Azt mondja, az ottani nagybátyja azt üzente neki, hogy az ottani hírek szerint például az emberek éheznek Oroszországban, és a kenyérért is sorba kell állniuk. „Basszák meg – kommentálja, – hogy engedhetik, hogy ilyen hülyeségeket adjanak le tévében” – bosszankodik. Erre megkérdezzük, szerinte mennyire megbízhatóak az ő forrásai. Azt mondja, nem tudja megítélni, de próbál több helyről tájékozódni, és próbálja minél jobban megszűrni a híreket. Ő többek között az Eurotopicsot, azaz a német hírügynökség hírgyűjtő oldalát, a trumpista Fox Newst, az állami Москва 24-et figyeli.

Ezek mellett Telegramról próbál tájékozódni, és követi Kszenyija Szobcsakot is, akinek

több mint ellentmondásos a viszonya Putyinnal.

Az orosz diktátor karrierje Szobcsak apja mellett indult, aki Szentpétervár korábbi polgármestereként vette magához Putyint. A lánya, Kszenyija a 2010-es években látszólag rendszerkritikusan politizált, tüntetéseken aktivistáskodott, a 2018-as elnökválasztáson pedig el is indult – persze Putyin engedélyével. A 2019-es esküvőjén viszont nem csak, hogy megjelent, de még köszöntőt is mondott Dmitrij Peszkov, a Kreml már említett szóvivője. Szobcsak a háború óta egyébként eladta a moszkvai lakását, elhagyta Oroszországot, és most kapta meg az izraeli állampolgárságot.

Nana is azt mondja egyébként, hogy a harcok nem most, hanem 2014-ben, Donbaszban kezdődtek, és hogy soha nem gondolta volna, hogy nyílt háború lesz belőle. Ő nem vitatja, hogy Putyin támadott, a hadüzenetét például meg sem nézte, mert szerinte semmilyen okot nem lehet felhozni az agresszióra, azonban hozzáteszi,

az USA és az EU is kellett ahhoz, hogy idáig fajuljanak a dolgok.

Nana nem érti, miért nem sikerült párbeszéddel megoldani a dolgokat, vagy miért csinált a világ évek óta úgy, mintha Donbaszban nem történne semmi. Az EU például 17 milliárd eurót adott Ukrajnának 2014 óta, amit ők a hadsereg fejlesztésére költöttek, szóval volt nekik is idejük, hogy felkészüljenek a háborúra. Amikor Nankát a bucsai mészárlásról kérdezem, azt válaszolja, hogy egy ideje nem követi már a háborúval kapcsolatos híreket, próbálja kerülni őket, inkább a gazdasági hírekre koncentrál. A háború őt is nagyon megviseli:

„Mindig elsírom magam, amikor belegondolok, mennyi ártatlan embernek kell meghalnia.” 

Akkor menni vagy maradni

Nanka már az egyetem elvégzése óta gondolkodik azon, hogy otthagyja az országot.

Most már nem köti oda semmi, azonban fél újrakezdeni az életét. Az egyetem után mehetett volna Kanadába vagy az Egyesült Államokba, de nem szeretett volna érdekházasságot kötni. Az egyik nagybátyja kint élt, ő segített volna neki partnert találni, de nem élt a lehetőséggel. Nanka egyébként legszívesebben nem is Észak-Amerikába, hanem Németországba menne.

„De vannak fontosabb céljaim is, minthogy lelépjek innen" – teszi hozzá. Az fontosabb számára, hogy fejlődjön a melójában, hogy előbb-utóbb családot alapítson, és hogy okos és értékes gyerekeket neveljen, akik békében és harmóniában élnek magukkal és a világgal. Úgyhogy Nanka egy kicsit még kivár.

NYITÓKÉP: essuera / Pixabay