Hiába fenyegetőzik Hszi, a nyugati országoknak fel kell lépniük Kína ellen

2021.07.09. 10:45

2021-ben már tény, hogy Kína geopolitikai szerepét tekintve nagyhatalmi célokkal bír, amivel szemben a szabad, nyugati országoknak fel kell lépni. Kérdés, hogy nyugatnak a nagytőke vagy saját geopolitikai érdeke lesz majd a fontosabb.

Július 1-jén, a Kínai Kommunista Párt megalakulásának 100. évfordulóján tartott közel egyórás beszédet Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke, a Kínai Kommunista Párt főtitkára. Beszédében azzal fenyegetőzött, hogy a nagy acélfalba fog csapódni annak a feje, aki megpróbálja megfélemlíteni, elnyomni, esetleg leigázni a szárazföldi Kínát. 

Ugyan Hszi beszédét be lehetne építeni abba a narratívába, hogy ezzel Kína nyilvánvalóan provokál, de valószínű ezzel csak azt fejezte ki, hogy

Kína nem tűri el, ha fenyegetik és beleszólnak a kínai belügyekbe.

Az utóbbi időben pedig utóbbi már többször is megtörtént a csak nevében kommunista állam kapcsán: több ország egyöntetűen elítéli az ujgur kisebbségek üldözését, Hongkong nemzetközi jogot sértő bekebelezését és a folyamatos erőfitogtatást a kínaiak számára az országuk részének tartott, ám de facto külön államként működő Tajvannal szemben, hogy csak pár példát említsünk a 2021-ben eltelt pár hónapból.

A hazug kínai narratíva

Az 2021-ben már tény, hogy Kína geopolitikai szerepét tekintve nagyhatalmi célokkal bír: egy nem teljesen megbízható forrás szerint Hszi állítólag 2055-ig át akarja venni a jelenlegi nyugati, leginkább USA-központú világ irányítását, és ha maga a felvázolt terv nem is biztosan így néz ki,

az biztos, hogy Hszi Kínájának szuperhatalmi céljai vannak.

A kínaiak már Hszi előtt – és vélhetően utána is – azzal érveltek, hogy Kína felemelkedése mindenkinek jó: Kína megnyitja kapuit a tőkének, amivel jól járnak a nyugati multinacionális cégek, ahogyan a kínaiak életszínvonala is javul, míg a nyugati emberek olcsó kínai portékák közül válogathatnak majd. Ez egy elég kényelmes, és viszonylag könnyen fogyasztható narratíva,

csak a valóság az, hogy Kína felemelkedéséből csak a multinacionális tőke és Kína profitál, senki más.

Nem hinném, hogy mindenki érdekét szolgálja az, hogy Kína öncenzúráztatja a Hollywoodot, hogy Kínában is vetíthessék a filmjeiket, és csuklóztatja az észak-amerikai profi kosárlabdaligát, az NBA-t, hogy így érjék el a Kína jelentette hatalmas piacot, miközben a nyugati államok vezetői csak az aggályaikat fejezik ki a hongkongi események miatt.

De a környező országok sem járnak túl jól a nyugati tőke és Kína egymásra találásával. Hongkongban a szabadság utolsó szeletét is elveszi a kínai állampárt, míg a Kínai Köztársaságba (Tajvan) azért nem érkezik elég vakcina, mert Peking nem engedi tárgyalni a multinacionális gyógyszeripari cégek vezetőit Caj Jing-vennel, a Kínai Köztársaság (Tajvan) elnökével.

De még egy nyugati átlagember sem profitál a nyugati tőke és Kína érdekházasságából, maximum csak annyit, hogy rendelhet olcsó crackpipát az Alibabáról, és a hivatalosan technológiai transzfer, de a gyakorlatban ipari kémkedés útján megszerzett nyugati technológiák miatt olcsóbb, kínai cégek által tervezett és gyártott számítástechnikai eszközöket is vásárolhat nyugaton.

A Bill Clinton által elindított amerikai Kína-politika elbukott:

a nyugati tőke megjelenésével Kína nem indult el a demokratizálódás útján, helyette viszont a kínai érdekek megjelentek nyugaton,

és Kína a beáramlott tőkét arra használta fel, hogy megalapozza először gazdasági, majd politikai nagyhatalmi státuszát, amire a koronavírus-válság csak még inkább felhívta a figyelmet.

A nagytőke helyett végre a geopolitikai érdekeket kellene szem előtt tartani

Miközben az európai és amerikai politikusok legtöbbje az aggályaikat kifejező közleményeikkel letudják a kötelező diplomáciai tevékenységet, azellen már nem tesznek, hogy éket verjenek a nagytőke és Kína közé.

A nagytőkét ugyanis nem az anyaország állampolgárainak általános jóléte, hanem a profit érdekli, a neoliberális GDP-fetisiszta doktrínát követő politikusok ehhez pedig korábban vígan asszisztáltak is,

miközben Elizabeth Warren amerikai szenátor azt már a kétezres évek derekán bebizonyította, hogy ez a mérőszám mindenre jó, csak az átlagember jólétének kimutatására nem.

Kína felemelkedését komolyan kell venni: míg az elmúlt harminc évben Kína „alacsony profilú” külpolitikát folytatott, hogy azzal megágyazhassanak nagyhatalmi vágyuknak, a 2010-es évek végére nyilvánvalóvá vált, hogy

Kínában elérkezettnek látják az időt, hogy immáron ténylegesen is tegyenek a nagyhatalmi ambíciójukért.

Kínából nézve ugyanis a 2008-as, illetve 2020-as nyugati gazdasági válság bebizonyította, hogy az amerikai hegemóniára épülő világrend megroppant, és a néha Mao Ce-tungként parádézó Hszi úgy akar felkerülni a történelemkönyvek lapjaira, mint a kínai hegemóniának megágyazó, majd azt elérő vezér.

Ezért volt üdítő, hogy e problémát már a külpolitikai érzékekkel – hogy finoman fogalmazzunk – nem igazán megáldott Donald Trump is érzékelte, majd miután büszkén elfoglalta a történelem szemétdombján megillető helyét, az őt követő

Joe Biden vezetésével a G7 országainak sikerült megegyeznie egy olyan programban, ami kezdene is valamit a kínai politikai és gazdasági terjeszkedéssel.

A B3W-program egyetlen célja, hogy az Új Selyemútnak is nevezett Egy Övezet Egy Út riválisaként visszaszorítsa a kínai terjeszkedést Ázsiában, illetve Afrikában – igaz, a konkrét programról jelenleg csak annyit tudni, hogy célja a a kínai terjeszkedés visszaszorítása, amit nem is biztos, hogy el tud érni, hiszen a két program még együtt sem tudja kielégíteni azt a tőkeigényt, amire a kedvezményezettnek szükségük lenne.

Emellett pedig a nyugati program hátránya, hogy a nyugati tőkéért bizonyos demokratizálódási folyamatokat és jogállamisági kritériumokat várnának el a nyugati országok, míg

Kínát az ilyen úri dolgok nem érdeklik: a lényeg a gazdasági és politikai befolyásszerzés, és a Kína melletti külpolitikai elkötelezettség.

Emiatt már meg is kezdődött egy új hidegháború, ahol a szemben álló felek maguk mellé gyűjtenek támogatókat, csak ezúttal fegyverek helyett gazdasági lekenyerezéssel. És míg az egyik programban az ott élőkön való segítőszándékú célzat is meghúzódik, a másik oldal csak felesleges és drága beruházásokat vinne mindenhová, hogy a felesleges vasúti sínek mellé egy nyugatellenes koalíciót is létrehozzon.

Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali újságírója

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől
Karóczkai Balázs
Karóczkai Balázs az Azonnali újságírója

Mesterdiplomás politológus, 2019 óta újságíró. A külpolitika szenvedély, a belpolitika hobbi, a kultúra pedig kikapcsolódás.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek