+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Karóczkai Balázs
2020. november 3. kedd, 20:16
Aki a szabad, nyugati világ elkötelezett híve, az csak is Joe Bident támogathatja. Ugyan nem azért, mert Biden lenne a legalkalmasabb jelölt, hanem mert Biden olyan geopolitikai értékeket vall, amelyek nekünk, magyaroknak is létfontosságúak. A világ nem engedhet meg magának újabb négy év beforduló amerikai geopolitikát és a szövetségeseit hátba szúró Trumpot.

Ez a cikk egy olyan véleménycikk, ami kifejezetten leteszi a garast egy választáson induló jelölt mellett. Mégpedig a 2020-as amerikai elnökválasztási küzdelemben, nem is egyedüliként.

 

November harmadikán lesz az amerikai elnökválasztás, ahol a regnáló Donald Trump-Mike Pence párost a centrista (európai szemmel azonban szoft jobbközép) Joe Biden-Kamala Harris páros hívja ki. A közvélemény-kutatásokban jelenleg a Biden-Harris páros vezet – ez azonban 2016-ban Hillary Clinton esetében is így volt, aztán 2016. november 4-én végül mégsem üdvözölhettük személyében az Egyesült Államok első női elnökét.

 

A Clinton-Trump verseny sem volt valami fényes, sokan találóan a South Park gennyes tus vs. redvás szendvics párharcához hasonlították, és sajnos a mostani verseny is elég hasonló, Biden minden vélt vagy valós jó tulajdonsága és képessége ellenére.

 

Annak ellenére, hogy Bidennel sok mindenben nem értek egyet – én eleve Elizabeth Warrent tartottam a legalkalmasabb jelöltnek –, mégis van egy dolog, ami miatt csak is neki drukkolhatok (és mindenki, aki egy szabadabb világot szeretne):

 

ez pedig a külpolitikája.

 

Ugyanis, bár négy év Trump-kormányzatot az Egyesült Államok még lehet, hogy elbírna – mint ahogy erre Techet Péter is felhívta a figyelmet –, azonban a világ már nem valószínű: ugyan a terrorizmus az utóbbi években az ISIS bukásával visszaszorult, de mind Irán, mind Kína növekedésével új kihívói akadtak a nyugati szabad világnak, ami miatt egy értelmes ember csak is Bidennek szurkolhat, hiszen Trump ezekkel a veszélyekkel nem kezdene semmit.

 

Az America first a gyakorlatban megbukott

 

Donald Trump 2016-ban fűt-fát megígért: falat a mexikói határra, amit a déli szomszéddal fizettetett volna ki, bezárkózó Amerikát, és a katonai kiadások csökkentését is. Ugyan Trumpnak vannak érdemei – főleg a választásokat megelőző utolsó hónapokban a Közel-Kelet kapcsán –, de a nyugat – és egyben Amerika – geopolitikai érdekeit hátrahagyva egy sokkal rosszabb világot épített négyéves ciklusa alatt.

 

Persze ezt úgy is értelmezhetjük, hogy Trumpnak hála a fake newsra, hoaxokra, és „alternatív tényekre” épülő kommunikációs panelek bekerültek a mainstreambe más országokban is – a legkárosabb hatása Trump elnökségének azonban nem ez, hanem Kína és Irán megállíthatatlan növekedése és a nyugati világ világhatalmi pozíciójának a megrendülése.

 

Trump helyesen mérte fel, hogy a NATO-tagállamoknak többet kellene költeniük a katonai kiadásaikra, azonban ahogy ezt elérte, azzal minden geopolitikai szempontot felrúgott. A jelenlegi nyugati geopolitikai érdekeket ugyanis két komponensre lehet bontani, és mindkettő középpontjában Amerika áll. Az első és a második világháborúból Amerika levonta a tanulságot:

 

annak ellenére, hogy Amerikát két óceán is elválasztja a világ többi részétől, ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy biztonságban lenne.

 

A második világháborút követő kétpólosú világban emiatt az amerikaiak egy olyan szövetségi rendszert dolgoztak ki, amivel be tudták védeni magukat: ez pedig a NATO, illetve az MNNA (Major non-Nato Ally) megalakulásához vezetett. Utóbbi csoportba azon délkelet-ázsiai országok és Ausztrália tartoznak, amelyek ellenpólust képeztek az 1947-ben kommunistává vált Kínával, Észak-Koreával és a Szovjetunióval szemben, így adva védővonalat az Egyesült Államok nyugati partjainál, míg a NATO Európa felől fedezi az USA keleti partjait.

 

Ennek a két nemzetközi szervezetnek egy fontos feladata volt: megakadályozni, hogy háború törjön ki, ugyanis mindkét szervezet alapszerződésében van olyan elem (a NATO esetében ez az 5. cikkely), amely arról határoz, hogyha bármelyik szövetségest külső támadás érné, akkor a szövetség minden egyes tagja a védelmére siet.

 

Ugyan a NATO 5. cikkelye hivatalosan úgy fogalmaz, hogy a tagállamok megvédik egymást – de a gyakorlatban ez azt jelentette, hogyha egy állam megtámadta ezen szövetségek valamelyik tagállamát, akkor abban a pillanattól kezdve hadiállapotba lépett Amerikával szemben is.

 

Ez a hidegháború során nagy elrettentő erővel bírt mind a Szovjetunió, mind Kína számára keleten és nyugaton egyaránt.

 

A Szovjetunió bukása után a NATO megrendült, hiszen a fő célja megszűnt: a Szovjetunió és a Varsói Szerződés tagállamaival szembeni veszély nem létezett többé – de ez a krízis egy másik történet.

 

Donald Trump azonban ezt a szövetségi rendszert felrúgva kijelentette, hogy Amerika az első,

 

és nem is volt hajlandó kiállni amellett sem, hogy Amerika az ő főparancsnoksága során is kötelező érvényűnek tartja magára az 5. cikkelyt. Pedig az egész NATO elsősorban az USA védelmére lett kitalálva.

 

Megválasztása után felmondta az iráni atomalkut is, ami ugyan nem volt tökéletes, de így is nehezítette Irán nagyhatalmi ambícióit és atomhatalommá válását. Hiába maradt benne az alkuban a többi állam (Egyesült Királyság, Németország, Franciaország és Oroszország), az iráni rezsim az ő tűzerejüktől nem fél, számukra ezek az államok nem jelentenek elrettentést, így neki is kezdtek atomprogramjuk befejezésének.

 

Ugyan a Közel-Keleten 2020-ra látványos eredményeket ért el a Trump-adminisztráció, de ezek a sikerek lényegében egy Irán-ellenes szövetségi rendszer kiépítésére épültek. Ez egyértelmű jele annak, hogy Trump is belátta:

 

hiba volt Amerikának kilépni az alkuból és szabadjára engedni Iránt.

 

Emellett nem csinált semmit az orosz dezinformációval szemben sem, de az ukrajnai konfliktus se foglalkozotta különösebben, ahogy Kína nagyhatalmi ambícióinak a leverését sem sikerült abszolválnia – igaz, ezekben az EU legalább annyira sáros, mint ő. Elég csak arra gondolni, hogy Európában gyakran politikai aktorok hangoztatják az orosz propagandát hivatalos fórumokon, ahogy Kínával is mindenki megköti a saját kis üzleteit, amivel az országok kiszolgáltatottá válnak Xi Jin-ping számára.

 

Pedig „az Egy övezet, egy út” névre keresztelt kínai elképzelésről már látszik is, hogyan üthet vissza – elég csak a délkelet-ázsiai országokra gondolni, akik kínai hitelből építettek kikötőket, amiket végül kénytelenek voltak eladni Kínának, miután a hitelek törlesztőrészleteit nem tudták fizetni.

 

Trump nem geopolitikai stratéga, csak egy nézettséghajhász showman

 

Trump négyéves elnöksége alatt a Közel-Keleten elért eredményei mellett csak a Kínai Köztársasággal (Tajvan) való szövetség erősödését tudja felmutatni. Utóbbi ugyan kifejezetten jó dolog – hiszen sokan úgy vélik, hogy Tajvan helyzete tudná kirobbantani a harmadik világháborút –, de Trump eredményeit vizsgálva nehéz elképzelni, hogy ez tőle tudatos lépés lett volna.

 

Hiszen Trump szinte csak geopolitikai kudarcokat tud felmutatni: a Kim Dzsongunnal való találkozás például katasztrófa volt, hiszen azért cserébe, hogy 50 amerikai holttestet hazaszállíthassanak, lemondott az amerikai és a dél-koreai hadsereg közös hadgyakorlatáról, amitől a leginkább félt az észak-koreai diktátor. Viszont Trump cserébe egyáltalán nem érte el, hogy a Észak-Korea felhagyjon nukleáris fegyverkísérleteivel, és a Koreai-félsziget sem vált atommentessé.

 

Viszont cserébe egy szintre emelte Kim Dzsongunt a világ vezető hatalmának az elnökével,

 

aki ezt nemcsak propagandisztikus célokra tudta felhasználni, hanem egyben meg is erősítette abban, hogy az általa követett irány jó, hiszen atomprogramjával tudja magát legitim szereplőnek elfogadtatni.

 

Ezért a kudarcos találkozóért Trump egyébként egy G7-csúcstalálkozót hagyott ott, ahol nem volt hajlandó aláírni a találkozó zárónyilatkozatát – majd amikor a résztvevők jelezték, hogy ennek nem örülnek, Trump az asztalra dobott két cukorkát, mondván „tessék Angela, nem mondhatod azt, hogy nem adok neked soha semmit”.

 

Ugyan megpróbálhatunk geopolitikai magyarázatot adni arra, hogy Trump miért így cselekszik, és mondhatnánk, hogy ezek a tettek biztosan valami nagyobb képnek a puzzledarabjai, de ez valószínűleg távol állna a valóságtól.

 

Trumpot csak két dolog érdekli: a hírnév és a dicsőség.

 

Azt pedig az amerikai elnök is tudja, hogy egy Trump-Kim Dzsongun-találkozó több szemet vonz, mint amikor a legnagyobb szövetségeseivel találkozik.

 

Trump valószínűleg úgy érzi, hogy a világ nem fogadja el őt amerikai elnöknek, hiszen ahova megy, gyakran tüntetések vannak, és nagyon sokan nevetnek a kijelentésein és a személyén. A találkozókon részben ezt próbálja kompenzálni, itt azonban nem geopolitikai, hanem az üzleti világból szerzett tapasztalatait használja fel:

 

Trump azt gondolja, ha személyesen jó kapcsolatot ápol a világ vezetőivel, akkor majd az országok között is elsimulnak az ellentétek – miközben a politika nem így működik.

 

Ezért ölelkezett Macronnal, amikor a francia elnök Washingtonban járt, és ezért nevezte a kanadai miniszterelnököt, Trudeau-t árulónak, miután, bár személyesen jót beszélgettek, a sajtótájékoztatón a kanadai kormányfő már negatív véleményt fogalmazott meg róla. Trudeau-t ugyanis zavarta, hogy Trump otthagyta a legnagyobb szövetségeseit azért, hogy egy diktátorral parádézzon.

 

Biden tudja, hogy milyen geopolitikai teendők előtt áll Amerika és a Nyugat

 

Trump külpolitikai terveknek csúfolt önfényező showmankedésével szemben Joe Biden megfontolt, nyugatorientált, a status quora épülő külpolitikai tervei állnak. Biden már többször kijelentette, hogy Amerikának fontosak a szövetségesei, és ha őt választják meg elnöknek, akkor a szövetségi rendszereket tovább erősítené.

 

Nem véletlen az Europe Elects kutatása, ahol az jött ki, hogy

 

a legtöbb európai országban Biden győzelmének örülnének, hiszen ő nem szúrná hátba a szövetségeseit egy jó fotóért cserébe, ha a képen Putyinnal vagy Kim Dzsongunnal lehetne szerepelni.

 

Persze a politika mindig változik, és nem a semmiből nőtt fel Kína a világ második legnagyobb geopolitikai szereplőjévé – mind gazdaságilag, mind katonailag –, ráadásul olyan változások is vannak, amikkel szemben az egész világ kiszolgáltatott. Lehet kritizálni a NATO-t és az USA vezette világot? Nyilván lehet, sőt, kell is.

 

De amíg az USA geopolitikai érdekei nem sértik a demokratikus hagyományokat, addig egy Kína által vezetett világban már nem lennének olyan fontosak az emberi jogok, a különböző kollektív és egyéni szabadságjogok, illetve azok az értékek, ami miatt jó a szabad világban és azon belül Európában élni. Ezzel szemben láthatjuk, hogy Kína még a saját állampolgárait is hajlandó erőszakkal betörni, ha nem úgy viselkednek, ahogy az államnak az tetszik.

 

Amerika túlélne még négy év Trumpot, de a nyugati világ már nem biztos. Ezért a szabad, nyugati világban élő bal- és jobboldali emberek csak azt kívánhatják, hogy 2021 januárjában beiktassák Amerika 46. elnökét, a nyugati érdekeket és értékeket valló Joe Bident.

 

Aki pedig Biden ellen érvel, annak pedig azt javaslom, kezdjen kínaiul tanulni, illetve tanácsolom, hogy szokjon hozzá ehhez a látványhoz:

 

先生,美好的一天!

 

Olvass még Karóczkai Balázstól az Azonnalin! Vitáznál vele? Hozzászólnál? Írj nekünk!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Ha nem nő meg az AstraZeneca vakcina elfogadottsága, kérdéses, hogy Németországban tartható lesz-e az oltási kampány menetrendje.

Az 1703-ban alapított Wiener Zeitungban kötelező jelleggel állami és gazdasági hirdetmények is megjelennek. Ennek vetnének véget.

Akik tavaly lettek nagykorúak és a járvány miatt lemaradtak erről, azok idén csaphatnak le ezekre.

Perón úgy foglalta össze karrierjét, hogy első elnökségét az apáknak, a másodikat az anyáknak, a harmadikat pedig a gyermekeiknek köszönheti.

Korábban egyszer már elkezdték a tanügyi alkalmazottak beoltását, de mivel kevés oltóanyag érkezett, ezért le kellett állítani a projektet. Most nagyon belehúznának.

A parlament nemzetbiztonsági bizottságát elnöklő jobbikos Stummer János azt állítja: titkos alagutat építtetne magának Orbán Viktor a Puskás-stadionba. A kormányzat szerint ez nem teljesen van így.

Václav Klaus az egyik legismertebb kritikusa a koronavírus elleni intézkedéseknek.

A hét kérdése

Arról még senki sem beszélt, hogy ezeket pontosan mire is lehetne felhasználni, azt viszont tudjuk, hogy jönnek. Dönts te!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

A Helyzet-interjúban vendégünk Miklósy Krisztián synthwave zenész, akivel kitárgyaltuk, hogyan válik valósággá lassan a nyolcvanas évek sci-fijeinek retrofuturizmusa. Podcast!

Hogyan hat a klímaváltozásra a CSOK Vági Márton szerint? Csalár Bence divatblogger pedig a magyarok ízléséről, a divattal való kapcsolatukról és a magyar vidék divatjáról mesélt. Podcast!

Szálinger Balázs költővel beszéltünk, aki elmondja, miért vonult ki a városból és a Facebookról, és mi köze a költészethez a verses reklámoknak és Krúbinak.

Van-e a magyar politikában még élet Facebook nélkül? Ezt a kérdést vitatjuk meg az elején! A második fele: meglepetés!

Megújult a Helyzet, az Azonnali podcastja! Prieger Zsolt, az Anima Sound System frontembere mesél cigányságról, vírusról és jellemfejlődésről.

Mennyire estek be az árak a fővárosban és vidéken? Érdemes várni a lakásvásárlással vagy eladással? Ingatlanpiaci szakértőkkel beszélgettünk a Helyzetben! Podcast.

A kormányra kerülő RMDSZ akár három minisztériumot is kaphat Romániában. A választáson meglepően jól szereplő szélsőjobboldal azonban a koalícióban is okozhat zavart.

Twitter megosztás Google+ megosztás