+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Karóczkai Balázs
2020. szeptember 23. szerda, 19:45
A történelemkönyvekbe bevonulni szándékozó kínai elnök már arról értekezik, hogy akár fegyverrel is hajlandó lenne Kínához csatolni a szerintük eleve hozzájuk tartozó szigetet, a tajvaniak azonban határozott nemet mondanak a kommunista Kínára. Mi lesz ebből?

Azok után, hogy a hétvégén többször is megsértették Tajvan (Kínai Köztársaság) légterét kínai repülők, a tajvani hadsereg vezetője hétfőn arról beszélt:

 

Tajvan akár fegyverrel is hajlandó megvédeni területét Kínával szemben, sőt, akár képes lenne ellentámadásba is lendülni.

 

A tajvani elnök, Caj Jing-ven egyenesen arról beszélt, hogy Kína nemcsak Tajvanra, hanem az egész térség biztonságára is veszélyt jelent.

 

A kínai repülők azt követően haladtak át többször is a tajvani légtéren, hogy múlt héten Tajpejben, a szigetország fővárosában járt hivatalos úton Keith Krach, az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériumának gazdasági ügyekért felelős államtitkára. Ez két hónapon belül már a második viszonylag magasrangú diplomáciai találkozó Tajvan és az Egyesült Államok között, mivel augusztusban az amerikai egészségügyi miniszter látogatott el Tajpejbe. Szeptember legelején pedig a Cseh Köztársaságból érkezett egy közel 90 fős delegáció a szigetországba, amivel Kína szerint beavatkoztak a kínai belpolitikába, és megsértették az ország szuverenitását is.

 

Vitatott diplomáciai kapcsolatok

 

Ezek a találkozók felbőszítették Kínát,

 

ugyanis Peking nem fogadja el Tajvant önálló államnak, mivel szerintük a szigetország a Kínai Népköztársaság részét képzi.

 

Ezért Peking, azaz a Kínai Népköztársaság elítél minden olyan diplomáciai lépést, ahol Tajvan, azaz a Kínai Köztársaság de facto önálló államként jelenik meg.

 

Ugyan geopolitikai okokból a térségben az Egyesült Államoknak Tajpej a szövetségese, de az amerikaiak se de facto, se de jure nem fogadják el önálló államnak a szigetországot. Ugyan az USA egyike volt azon kevés országnak, ami 1971-ben ellenezte a Mao Ce-tung féle Kínai Népköztársaság felvételét az ENSZ-be – ez ugyanis azzal járt, hogy az addig Kínaként értelmezett Kínai Köztársaság (Tajvan) kikerült az ENSZ-ből –, aminek következtében a világ legtöbb államának kvázi megszűnt a hivatalos kapcsolata Tajvannal.

 

Az Egyesült Államok kongresszusa 1979-ben fogadta el a tajvani kapcsolatokról szóló törvényt (Taiwan Relations Act), amelynek értelmében állandó nem diplomáciai kapcsolatot tartanak fenn Tajvannal, és homályosan fogalmazva, de garantálják a szigetország függetlenségét is. Bár Washington hivatalosan nem ismeri el Tajpejt, így is a kis szigetország az USA tizenegyedik legnagyobb kereskedelmi partnere, hovatovább, sokáig a Szilícium-völgy egyik legfontosabb beszállítója is Tajvan volt.

 

De hasonlóan jár el a többi nyugati állam is: annak ellenére, hogy Tajvant hivatalosan mindössze 15 állam fogadja el szuverén, önálló államnak, 47 állam tart fent az amerikaihoz hasonló nem hivatalos diplomáciai kapcsolatokat a tajpeji vezetéssel. Általában ezeket kereskedelmi vagy kulturális irodák látják el Tajvanban, amik kvázi konzulátusi feladatkörökkel is bírnak. Magyarország esetében például ezt a Magyar Kereskedelmi Iroda látja el.

 

Jogilag egy, gyakorlatban két Kína van

 

Ennek oka abban rejlik, hogy az ENSZ se de jure, se de facto nem ismeri el önálló államként a szigetországot: az ENSZ alá tartozó WHO például azért nem fogadta el a Tajvan által küldött információkat a koronavírusról, hogy ezzel ne okozzanak diplomáciai problémákat, és ne sértsék meg ezzel Pekinget, akik eleve úgy vélik, hogy Tajvan csak egy renitens, szeparatista régiója a Kínai Népköztársaságnak.

 

A Kínai Köztársaság (Tajvan) 1912-től eredezteti magát, amikor a Csing-dinasztiát legyőzve a jobboldali, nacionalista Kuomintang kikiáltotta a szárazföldi Kína területén a Kínai Köztársaságot. Azonban később megjelent a Mao Ce-tung vezette Kínai Kommunista Párt, aminek következtében 1927-ben kirobbant a kínai polgárháború a Kuomintang és a KKP között, ami végül azzal ért véget, hogy a Kuomintangot Maoék kiszorították a szárazföldről, és 1949-ben kikiáltották a Kínai Népköztársaságot, míg a Kuomintang vezette Köztársaság Tajvan szigetére szorult vissza.

 

Azonban Tajvan korábban nem kínai, hanem japán felügyelet alá tartozott, a szigetet pedig az egyáltalán nem definiált Kína csak a második világháborút lezáró békék következtében kapta meg Japántól. Részben ezért vitatott sorsú a mai Kínai Köztársaság (Tajvan) sorsa, mivel a KKP szerint a Kínai Köztársaság soha nem volt legitim állam, a sziget pedig a polgárháborút megnyerő Kínai Népköztársaságnak járna.

 

Mindezt tetézi az 1992-es „kínai kiegyezés”, az „egy Kína” elvet elfogadó szerződés. Az akkori „két” kínai elnök ugyanis kimondta:

 

a két ország egy Kínát alkot, azonban abban nincs egyetértés, hogy akkor ki is a legitim vezetője ennek az egy Kínának.

 

A Tajvanban található legnagyobb kínai nacionalista párt, a szerződés aláírásakor hatalmon lévő Kuomintang például úgy véli, hogy ezzel kvázi mindkét ország kormányzata egyenértékű, míg a Kínai Népköztársaságban úgy gondolják, hogy ezzel Tajvan tartományként csatlakozott a szárazföldi Kínához.

 

A tajvani belpolitikát ezért a szárazföldi Kínával való viszony határozza meg leginkább, és az, hogy Tajvant független, szuverén országnak tartják-e vagy Kína részének. A jobboldali, kínai nacionalista Kuomintang korábban az „egy Kína” elv mellett állt ki, azonban most már finomítva retorikájukon úgy vélik, amíg a szárazföldi Kínában nem indulnak meg a demokratizációs folyamatok, addig nem lehet szó semmiféle egyesülésről, bár ennek leginkább belpolitikai okai vannak, hiszen a kínai identitású magszavazóik elöregedtek. Míg velük szemben áll a már 2016 óta kormányon lévő Demokratikus Progresszív Párt (DPP), akiknek tagjai a tajvani identitást maguknak vallva a független, szuverén Tajvan mellett állnak ki.

 

Amióta a jelenlegi DPP-s elnök, Caj Jing-ven az államfő a szigetországban, azóta sokat romlott a kapcsolat a két Kína között,

 

hiszen Caj Jing-ven részben azért nyerte meg a választásokat, mert ő a de jure függetlenség ígéretével kampányolt.

 

Peking elsősorban a kivéreztetés taktikáját alkalmazva „kivásárolja” Tajpej szövetségeseit: csak 2016 óta hét állam állt át Peking oldalára Tajpejjel szemben, és az „egy Kína” elvet betartva Xi Jin-Ping szárazföldi Kínáját tartják legitim államnak Caj Jing-ven szigetországa helyett.

 

Azonban a Tajpejre nehezedő diplomáciai nyomás mellett az elmúlt években Xi egyértelműen más taktikára váltott: a gazdasági hitelekért Peking mellé állított államok mellett egyre gyakrabban tartanak hadgyakorlatokat a Tajvani-szorosban, illetve 2017 óta egyre többször értekezik arról a beszédeiben, hogy

 

a végső cél az egyesítés, és ennek a megvalósítására a szárazföldi Kína akár fegyvereket is felhasználna.

 

Most hétvégén provokálta az elmúlt időkben leginkább Kína Tajvant: a tajvani harcirepülőknek tíz esetben is ki kellett kísérnie a légteréből az ott köröző vadászrepülőket és stratégiai bombázókat, amik éles fegyverrel voltak megpakolva.

 

Szándékos provokáció vagy valódi hadgyakorlat?

 

Eddig nem igazán kellett tartani egy Kína vs Tajvan konfliktustól, ugyanis egyrészt a szigetország környékén nagyon sokszor haladnak el amerikai hadihajók, a tajvani kapcsolatok fontosságáról pedig az Egyesült Államokban kétpárti egyetértés van, ezért Kína elsősorban a kivárásra játszott. 

 

Matura Tamás, a Corvinus-egyetem oktatója szerint azonban Kína elszámolta magát: ugyanis Peking hiába vélte úgy a kétezres években, hogy ha a gazdaságát megnyitja Tajvan előtt, akkor azzal elkezdődik egy lassú, organikus folyamat, aminek a végén megszűnnének a politikai különbségek, és Tajvan beolvad Kínába. Ezek a teljesen logikus remények nem teljesültek be: az erősődő amerikai-tajvani kapcsolatok miatt pedig még nőttek is a függetlenségi vágyak – pekingi olvasatban a szeparatista törekvések – a szigetországban.

 

Matura szerint az, hogy kínai vadászgépek repülnek a szigetország légterében, csak erődemonstráció:

 

Xi ezzel akarja elrettenteni a tajvaniakat a függetlenségi vágyaktól, ezenkívül megmutatni a népi kínaiaknak, hogy Kína nem hagyja magát az Egyesült Államokkal szemben, mivel Kína ismét egy erős ország.

 

Xi Jin-ping és a nagyhatalmi vágyak

 

Xi ugyanis felrúgta azt a háromévtizedes status quot, ami korábban a kínai külpolitikát jellemezte, mondja Matura Tamás. Kína az elmúlt közel harminc évben egy „alacsony profilú” külpolitikát folytatott, aminek a célja a gazdasági fejlődés volt, és úgy gondolták, hogy a nagyhatalmi ambíciókat addig hanyagolni kell, amíg annak el nem jön az ideje. A szakértő úgy látja, hogy

 

Xi elérkezettnek látta az időt Kína nagyhatalmi ambícióira, mivel szerintük a 2008-as gazdasági válság megroppantotta az amerikai hegemóniát,

 

az Európai Unió pedig nem tudott felnőni a feladathoz, hogy egy harmadik vagy negyedik pólus legyen a világban, a mostani koronavírus-járványban pedig a kínai olvasat szerint a nyugati világ épp összeomlóban van. 

 

Emellett Matura megjegyzi: Xi személyiségéből adódóan nem akar csak egy átlagos kínai elnökként bevonulni a kínai emlékezetbe, ha pedig sikerülne Kínát átvezetni a nagyhatalmiság küszöbén, akkor úgy kerülne be a kínai történelemkönyvekbe, mint egy új kínai császár. Szerinte részben ezért is módosította az alkotmányt úgy, hogy minimum egy harmadik ciklusra is maradhasson a jelenlegi elnök.

 

Matura szerint azonban még így is sok a kérdőjel, ugyanis

 

Tajvan esetleges elfoglalása könnyen kirobbanthatná a harmadik világháborút, amivel senki sem járna jól.

 

Ha Tajvan kimondaná de jure a függetlenségét, azzal nehéz helyzetbe hozná a Kínai Kommunista Pártot, mert ha nem indítanák meg a támadást, azzal a párt belső legitimitása megrendülne a népi Kínában, ami a legextrémebb esetben akár egy rendszerváltással is járhatna. Viszont ha elindítanának Tajvannal szemben egy kínai támadást, akkor az amerikai elnök kerülne kényes helyzetbe: ha nem védi meg Tajvant, akkor azzal a nappal az amerikai geopolitikai hegemónia véget is érne, és Dél-Korea, illetve Japán is Peking felé lenne kénytelen fordulni.

 

Emellett Matura szerint eleve kétséges, hogy Kína egyáltalán képes lenne elfoglalni Tajvant: egy 2018-as kiszivárgott katonai jelentés szerint ugyanis Kína nem is tudná erővel elfoglalni a szigetországot, azonban Matura szerint a legnagyobb kérdés nem is ez, hanem hogy Tajvan esetleges elfoglalása után mi történne. Ha Kína el is tudná foglalni Tajvant,

 

annál sokkal nehezebb lenne a megtartása, ugyanis a közel harminc éve demokratizálódott államban nem akarnak Peking alá tartozni politikailag,

 

mivel Tajvanban már a második olyan generáció nő fel, beleértve a jelenlegi középkorúakat is, akik egy önálló tajvani identitással rendelkeznek, és csak a gazdasági kapcsolatokat tartják elfogadhatónak a népi Kínával szemben.

 

Matura szerint Kínának tanulnia kell az Egyesült Államok külpolitika kudarcaiból, például Irak vagy Afganisztán esetén, ahol ugyan katonailag sikerült lesöpörni az ellenséget, azonban utána már nem tudta konszolidálni hatalmát a partizán és terrorista akciókkal operáló helyiekkel szemben. Matura szerint elképzelhető, hogy egy elfoglalás után a tajvaniak is hasonlóan járnának el.

 

Ugyanakkor a szakértő szerint Kínában most túl sok belső probléma van ahhoz, hogy Xi Tajvannal foglalkozzon, és arra még továbbra sincs kiforrott terve, hogy ha el is foglalnák Tajvant, azt hogyan tartanák meg. De ahogy a szakértő fogalmazott: „nagyon rég teáztunk együtt utoljára”, hogy ezt kijelenthessük, és mindez csak feltételezés.

 

NYITÓKÉP: Xi Jin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke (balra) és Caj Jing-ven, a Kínai Köztársaság (Tajvan) elnöke (jobbra). Forrás: GovernmentZa / Flickr, Kínai Köztársaság Elnöki Irodája / Flickr

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Szerdán tárgyalnak a tartományi miniszterelnökök Angela Merkellel további szigorításokról. Markus Söder bajor kormányfő a tavaszihoz hasonló teljes leállást szeretne legalább novemberben.

Elmérgesedett a viszony a török államfő és Franciaország között, az ügy hátterében a Charlie Hebdo Mohamed-karikatúrái és az ezek miatt lefejezett tanár esete áll. A francia szatirikus lap megint lépett egy merészet.

A TUI már építi át ennek megfelelően a portugáliai és Kanári-szigeteki hoteljeit.

Kedden három fontos magyar közéleti személyiség koronavírus-tesztje is pozitív lett. Van, aki már a tüntetek kezelésekor otthoni karanténba vonult, és van, aki örül, hogy nincs tüdőgyulladása.

Hol tart majd Magyarország 2030-ban? EU-tagok leszünk-e akkor még? Milyen adottságaink vannak? Kihasználjuk-e ezeket? Mit kellene tenni? Elolvastuk az Egyensúly Intézet új kötetét.

A hét kérdése

Egy hét múlva véget ér az amerikai elnökválasztás. Te kinek örülnél, ki győzzön?

Azért ide elnéznénk

Az ELTE Illyés Sándor Szakkollégiuma ebben a hónapban a borderline és a narcisztikus személyiségzavaról tart előadást. Mindezt online november 3-án 18 órakor.

Könnyűzenei konferencia online és koncertek az A38-on. A szokásos három nap helyett ezúttal csak egy napon, november 4-én.

Skandináv filmek egy héten át az Art+ Cinemában. Október 22-28.

Felkavaró, meghökkentő, komfortzónából kimozgató kiállítás november 22-ig, ami garantáltan nyomot hagy és továbbgondolásra sarkall.

Ezt is szerettétek

Sem Kirgizisztán, sem Bolívia nincs a világpolitikai érdeklődés középpontjában, pedig az utóbbi hetekben mindkét országban sorsfordító változások történtek. Ezekről szól az e heti Helyzet!

Léteznek-e valóban Fidesz-árvák, akiket meg tudnak szólítani? Hogy állnak az ellenzéki összefogáshoz? Hallgasd meg, hogy mit mondott erről Pálinkás József és Ábrahám Júlia! Podcast.

Szeptember eleje óta tart a SZFE-s egyetemfoglalás. Mi tartja a lelket az őrt állókban, mennyire zavarodott meg a hatalom a váratlan akciójuktól, és hogyan látják a következő hónapokat? Podcast!

Tudatosan és szolidárisan viselkedtünk: megbíztunk a tudományban és nem engedtünk a csoportnyomásnak, mi több, néha éppen rácáfoltunk minden várakozásra. Járványszocio!

A Helyzetben az abaújkéri Wesley János Iskolába látogattunk, hogy megtudjuk: mit jelent az ott tanulóknak és a pedagógusoknak a kormány megszorítása.

Lesz-e még bármi ugyanolyan, mint a járvány előtt? Jól költi-e el az állam a gazdasági akcióterv támogatásait?

Balogh Ákos Gergely Index-főszerkhelyettes a Mérték Médiaelemző Műhely munkatársával, Urbán Ágnessel vitázott a Helyzetben.

Twitter megosztás Google+ megosztás