+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Karóczkai Balázs
2020. március 3. kedd, 18:06
A harvardi professzorból lett szenátor nem azért indul el az elnökjelölti címért, mert neki ez alanyi jogon járna, vagy mert az a tévképzete, hogy már 2016-ban is nyert volna, hanem mert már régóta tudja: a rendszer rossz és változtatni kell rajta, és egyedül csak ő tudja megvalósítani mindazt, amibe Bernie Sanders már harminc éve folyamatosan elbukik.

Ez a cikk egy olyan véleménycikk, ami kifejezetten leteszi a garast egy választáson induló jelölt mellett. Mégpedig a 2020-as amerikai demokrata elnökválasztási küzdelemben, nem is egyedüliként.

 

Amikor Elizabeth Warren massachusettsi szenátor elsőként bejelentette indulását 2018 decemberében a demokrata elnökjelöltségért, eleinte nem igazán tulajdonítottam neki nagy szerepet, elvégre 2016 óta folyamatosan arról ment a szóbeszéd, hogy 2020-ra egy anti-Trumpot kell majd kiállítani, olyan jelöltet, aki nem a politikából jött.

 

Azt hittem, hogy minden boldog és boldogtalan megpróbál belevágni ebbe a projektbe, hiszen volt szó itt Angelina Jolie-n át egészen a műsorvezető-celeb Oprah Winfrey-n keresztül még Dwayne „The Rock” Johnsonról is, miszerint majd ők lesznek az Amerikát egyesítő politikamentes elnökjelölt. Ám ezek a hírek csak azt mutatták, hogy a Demokrata Párt Obama óta csak keresi önmagát, épp egy krízist él meg.

 

Amikor Warren eldöntötte, hogy indul, én még inkább Bernie Sanders-párti voltam, hiszen sokan gondolták úgy, hogy 2016-ban – ellentétben Hillary Clintonnal – ő tényleg legyőzhette volna Trumpot. De Bernie végül már Clintonnal szemben is elhasalt, a „mi lett volna, ha”-játékba meg felesleges belemenni. Ám ahogy Warren egyre inkább kibontotta a kampányát és hozta nyilvánosságra a programját, rájöttem, hogy Warren jobb jelölt Sandersnél, a többi, még versenyben lévő demokrata elnökjelölt-aspiránsnál meg pláne. El is mondom, hogy miért!

 

A szakértő, akit nem sodort el 2008

 

Mielőtt 2012-ben Massachusettsben elindult volna szenátorjelöltként, a Harvardon volt jogászprofesszor. Akadémiai munkájában elsősorban a gazdasággal foglalkozott, de nem a makroszámok, hanem a háztartások helyzete érdekelte őt. Warren az elsők között volt, akik már 2004-ben rámutattak, hogy egyáltalán nincs olyan jó helyzetben az amerikai gazdaság: ugyan makroszinten lehet, hogy egyre nagyobb a növekedés, a GDP-hozam és a munkanélküliségi ráta is rekordalacsony, de közben a családok egyre rosszabbul élnek, mivel egyre több adósságot halmoznak fel a háztartások, ez pedig a középosztály eltűnését fogja okozni.

 

Először akkor vált igazán híressé, amikor 2009-ben a Daily Show-ban Jon Stewart vendége volt. Ugyan az interjú első része nem sikerült jól, de a második részénél összeszedte magát az akkor még „csak” harvardi professzor, annyira, hogy Jon Stewart kilépve a szerepéből az interjú végén azt mondta Warrennek, hogy a Lehman Brothers bedőlése óta eltelt elmúlt egy év folyamán most érezte csak először egy kicsit is vidámabbnak magát,

 

mivel végre volt valaki, aki elmondta közérthetően, hogy mi is történik jelenleg, miért is rossz a jelenlegi gazdasági rendszer és mit is lehetne ezen változtatni.

 

Innentől kezdve pedig Elizabeth Warren lett az országosan ismert szakértő, aki a csődeljárással foglalkozik – ám ő nem a nagyvállalatok és a makrogazdaság szemszögéből, hanem az adóságok miatt a társadalom és a megélhetés peremére süllyedő emberek oldaláról közelítette meg a kérdést. Még a Szenátusba is többször hívták meg mint szakértőt.

 

Innen egyenes irány vezetett 2012-ben a massachusettsi szenátori székhez, ahol egy inkumbens republikánust győzött le 5 százalékpontos különbséggel, majd 2018-ban, amikor újrázott, már a szavazatok 60 százalékát szerezte meg. Warren a politikai szerepvállalása előtt is a társadalmilag gyenge érdekérvényesítéssel rendelkező szegényeket vizsgálta, politikusként pedig már értük szólalt fel, mert rájött:

 

akadémikusként hiába ír tanulmányokat, amikben rámutat arra, hogy milyen rendszerszintű hibák vannak az amerikai gazdasági- és politikai rendszerben, ha nem hallgat rá senki. Neki kell a kezébe venni a dolgokat, ha ezen változtatni akar.

 

Mert Warrennek tényleg van egy terve

 

Kampányának a szlogenje, hogy She has a plan, azaz, hogy neki van egy terve. És valóban. Amikor huzamosabb ideig 20 százalékpont felett mérték a támogatottságát, nem véletlen, hogy a Wall Street nem nézte ezt jó szemmel, hiszen Warren programjának egyik alapja, hogy megregulázza azt a vadkapitalista elven működő bank- és pénzügyi világot, amely a profitéhségével 2008-ban a gazdasági válságot okozta, majd nem vállalt felelősséget a tetteiért, sőt: ezek a bankok és cégek úgy csinálták tovább a dolgukat, mintha mi sem történt volna.

 

Warren volt az első a jelöltek közül, aki kijelentette, hogy az indokolatlanul sok pénzt felhalmozó cégekre és emberekre egy új adót kell kivetni, amiből finanszírozhatóvá válna a többek között a mindenki számára ingyenes egészségügy és az egyetemi oktatás. Ekkor a fehérgalléros bankárok verték az asztalt, hogy ez mennyire szembemegy az amerikai álommal és igazságtalan, miközben ugyanezen embereket nem zavarta, hogy 2008-ig minden kiskaput kihasználva, sokszor akár törvénytelen eszközöket is felhasználva hajszolták a profitéhségüket és verték még nagyobb adósságba a háztartásokat.

 

Aki sandersebb Bernienél, mégsem vádolható azzal, hogy kommunista

 

Programja, mint ahogy ebben a cikkünkben is bemutattuk, sok helyen hasonló Sanderséhez, ami nem véletlen, hiszen szövetségesek a Szenátusban és sokáig a demokrata elnökjelölti vitákon sem támadták egymást. Azonban Sandersszel ellentétben

 

Warren programja nemcsak egy szociáldemokrata tollal megírt utópia, hanem komoly kutatómunka és felismerés volt benne, amíg rá nem jött, hogy az amerikai álom csak a kiváltságosok számára létezett, majd gondosan átgondolta, miként lehetne ezt megoldani.

 

Programja néhol progresszívebb gondolatokat is tartalmaz, mint Sandersé, azonban mivel nem populista módon kommunikál, ezért ő nem is „kommunistázódik össze” a viták alatt, mint Sanders, ahol amúgy Warren rendre jobban is szerepel mint a vermonti szenátor.

 

Ő nem kulturális törésvonalon szeretné visszacsábítani magához a korábban demokrata munkásokat, mint Sanders – ami miatt sokan tartanak is Sanderstől és tartják őt kommunistának – hanem gazdasági megközelítésben keretezi a problémát: nem arra mutat rá, hogy miért kellene szociáldemokratának lenni, hanem arra, hogy miért rossz a jelenlegi rendszer és milyen korrektúrákat vagy gyökeres változtatásokat kéne eszközölni, hogy a brooklyni hipsteren át az iowai farmeren keresztül az új-mexikói latinónak jobb életkörülményei lehessenek.

 

Ezenkívül még az is Warren mellett szól, hogy nemcsak szakértőként, hanem politikusként is sikeres: eddig minden választáson magabiztosan győzött, ellentétben Sandersszel, aki eddig magányos harcosként lobogtatta a szociáldemokrácia zászlaját Washingtonban, de a baloldaliságával semmi érdemleges változást nem ért el a politikában 30 éves képviselői karrierje alatt. Sanders egyetlen valódi sikere, hogy kitaposta az utat a fiatalabb progresszív demokraták számára, akik később majd valódi strukturális változást érhetnek el.

 

Ő nem Donald Trumpot, hanem a rendszert akarja legyőzni

 

Ha valaki Sanderset a szociáldemokrata programja miatt támogatja, inkább szavazzon Warrenre, mivel a programjuk sok esetben fedik egymást, és személye támogathatóbb. Kutatói múltja és a szenátori kinevezés előtti politikai szerepvállalásai miatt hitelesebb, amikor arról beszél, hogy az egész politikai és gazdasági rendszer korrupt, és Donald Trump ennek csak tünete. Hiszen Warren eleve nem is azért indult el az elnökjelöltségért, mert neki ez alanyi jogon járna, mint például ahogy azt Joe Biden gondolhatja, vagy azért, mert félti a kiváltságainak a biztonságát a progresszívek előretöréstől, mint Bloomberg, vagy mert valamiért azt hiszi, hogy ő már 2016-ban is győzött volna, mint Sanders.

 

Egy esetleges Warren-elnökjelöltség sokkal eredményesebb kampányt eredményezne a demokratáknak, mintha bármelyik másik demokrata elnökjelölt-aspiráns futna neki:

 

Warren ugyanis a többi jelölttel ellentétben nem azzal kampányolna, hogy milyen gonosz is Donald Trump, hanem hogy a fejétől bűzlik a hal, Trump pedig csak ennek a halnak az egyik része.

 

És ez sokkal hitelesebb egy olyan embertől, aki nem egész életében egy szélsőbaloldali vágyálmot követett, vagy milliárdos haverjával, Jeff Bezos-szal beszéli meg telefonon, melyiküknek kéne indulni a demokrata elnökjelöltségért, hanem a katedráról, a stúdióban lévő elemzőszékből, majd pedig a Szenátus után a demokrata elnökjelölti vitán szólalt fel az egyre rosszabb helyzetbe kerülő munkásokért és kisebbségekért, mint ahogy tette azt a kétezres évek óta folyamatosan.

 

Kár, hogy ezt nem mindenki látja így, holott 2013-ban még Sanders is azt mondta, hogy Warren a jelölt. Persze ez még akkor történt, amikor még úgy gondolta, hogy egy nő képes lehet legyőzni Trumpot. 

 

 

MONTÁZS: Illés Gergő / Azonnali (Gage Skidmore képe alapján)

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Több mint bruttó 7,5 milliárdot költött a kormány az elmúlt négy évben nemzeti konzultációkról? Melyik volt a legdrágább közülük? Ez is kiderül a Miniszterelnöki Kabinetiroda által közölt összesítésből.

Több ellenzéki pártnak sem tetszett, hogy a Fidesz feltételeket szabna a közös uniós hitelfelvétel támogatásához. De miért nem szavazott akkor erről a DK, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP sem? Megkérdeztük.

Viktar Babarika és Valerij Capkala mind a belarusz establishmentből kiugorva indult Lukasenka ellen elnökjelöltként, de a hatóságok ott gáncsolják őket, ahol tudják.

Nincsenek szentek, csak kőkemény érdekek a bolgár nagypolitikában. Elmagyarázzuk, mi folyik Bulgáriában.

A Magyarországon is népszerű tévéműsor sztárja, Grant Imahara 49 éves volt.

Egész Kelet-Európát és a Balkánt kiosztotta a német viccpárt EP-képviselője, hogy aztán az Európai Bizottság felelősségét kapargassa meg.

Bírja a Fideszt, utálja az ellenzéket, leginkább vidéken él a kormánypárt átlagszavazója. Egy friss kutatásból kiderül az is, hogy a Fidesz-tábor egyötöde magát inkább liberálisnak vallja.

A hét kérdése

Vége a parlamenti szezonnak, vége a járvány durvábbik részének, és már rendeleti kormányzásra való felhatalmazása sincs Orbánnak, ideje hát megnézni, profitált-e ebből bármelyik párt. Szavazz!

Azért ide elnéznénk

Duda vs. Trzaskowski: a párharcot többek közt Pál Benedek, az Azonnali szerzője is értékeli július 14-én délután!

Az egyik legszebb pincesoron nyit ki a Planina borház július 31-én este. Vigyázat, sokac temperamentum + jó borok!

Ezt is szerettétek

Miért tüntetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói? Mit mond a megválasztott, de a kormány által kinevezett rektor? És a politika? Körbejártuk.

Vajon a francia helyhatósági választásokon meglepő győzelmeket arató zöldeket meddig repítheti a siker?

A sugárzástól nem kell félnünk, nem úgy a környezeti károktól és a privátszféránk szűkülésétől.

Milyen lehet elindulni egy olyan ország választásán, ahol az egyik ellenzéki vezető szerint „minden kibaszott rossz”?

Donald Trump annyira rosszul kezelte a koronavírus-járványt, hogy azt már a Fox News sem hagyja szó nélkül. Hatással lehetett ez a George Floyd halálát követő tüntetésekre és az elszabaduló indulatokra?

Járvány utáni munkaerőpiaci körkép a Helyzetben.

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád szerint nem igaz, hogy a székelyek még nem értek meg az önállóságra. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás