A hintapolitika békeidőben egyáltalán nem ördögtől való eszköz. Egy kis ország akkor cselekszik bölcsen, ha szükségszerű gazdasági, geopolitikai függéseit igyekszik lazítani, ezek közül néhányat akár más irányú függőségekkel részlegesen helyettesíteni. Csakhogy nem békeidőben vagyunk.

Magyarország az új hidegháborúban akkor bukik a legkevesebbet, ha a Nyugattal tart. A Keletnek csak addig vagyunk értékesek, ameddig a szabotázsakciókra képesek vagyunk.

2021-ben már tény, hogy Kína geopolitikai szerepét tekintve nagyhatalmi célokkal bír, amivel szemben a szabad, nyugati országoknak fel kell lépni. Kérdés, hogy nyugatnak a nagytőke vagy saját geopolitikai érdeke lesz majd a fontosabb.

A százéves Kínai Kommunista Párt már akkor sem volt az a tiszta, forradalmi szervezet, amikor 1968 után sokan ezért csodálták, mára pedig a diktatúra még erősödött is az országban. Mindennek nem Hszi elnök nagyhatalmi ambíciója az oka, hanem a nyugati katonai bázisok fenyegetése és a Donald Trumppal induló, Joe Biden által továbbvitt amerikai harcos retorika.

Az új hidegháború nem egy potenciális jövőkép, hanem a valóság, aminek már részesei is vagyunk. Ha nem lépünk fel az elnyomó rendszerek térhódítása ellen, azzal hosszútávon a magyar lakosság is rosszul jár.

Az orosz-kínai katonai együttműködés elkerülésének egyetlen békés és biztos módja az, ha Oroszország visszatérhet a nyugattal való partnerségbe. Amikor a Nyugat jó kapcsolatokat ápol Moszkvával, megnő az orosz társadalom szabadságfoka is.