2020 világméretű emberkísérlete a lockdown volt, 2021-é az oltás lesz

Bakó Bea

Szerző:
Bakó Bea

2020.12.30. 09:19

Nem, nem azért, mert annyira gyanúsak volnának a vakcinák, hanem mert az oltásútlevelekkel fog kiderülni: ragaszkodunk-e a szabadságunkhoz, vagy zokszó nélkül menetelünk egy orwelli világba.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

2020 arról szólt, hogy kísérleti nyulak voltunk egy világméretű emberkísérletben, amelyben annyi biztosan kiderült, hogy egy évben kétszer is le lehet nyomni az emberiség torkán a hónapokig tartó elviselhetetlen életet a kockázatminimalizálás és a felelősségteljesség szent jelszavaival.

Persze kicsit önfelmentő a nyuszis hasonlat, hiszen szerencsétlen kísérleti nyulaknak semmilyen ráhatásuk nincs arra, hogy milyen kísérleteknek vetik alá őket, a „fejlett és felelősségteljes” társadalmak „tájékozott” közvéleménye viszont tavasz után ősszel másodszor is maga hisztizte ki, hogy zárjanak be a boltok, ne lehessen utazni, sőt, akármikor kilépni se a lakásból. Miközben

nyáron még úgy volt, hogy „nem lesz újabb lockdown”, amikor meg mégis lett, akkor úgy, hogy „azért kell, hogy lehessen rendes karácsony meg szilveszter”. Hát nem lett az se, de érdekes módon most mégse veti senki a szemére a politikusoknak, hogy mekkorát hazudtak megint.

Karácsonyi ajándéknak meg kaptunk egy új vírusvariánst is (nem mintha eddig ne lett volna ismert többtucatnyi mutáció), amiről bár még alig tudni valami konkrétumot, de arra már elég volt, hogy a britek legyenek tőle az új kínaiak – legalább a brexittel csomagban kapják a vírusügyi elszigeteltséget is szegények.

Mi (nem) a felelősségvállalás?

A közmegegyezés szerint tehát a koronavírus-sújtotta időkben attól vagyunk felelősek, ha megóvjuk embertársainkat egy olyan betegség elkapásától, amitől az esetek túlnyomó részében nem lesz semmi komoly bajuk.

Cserébe:

+ olyan műtétek és vizsgálatok halasztódnak vagy maradnak el, amiből az érintetteknek jóval nagyobb eséllyel nagyon is komoly bajuk lesz;

+ idős emberek töltik az utolsó, tudatos napjaikat egyedül, mert a hozzátartozóikat már csak akkor engedik be hozzájuk, amikor szó szerint haldokolnak;

+ életek, karrierek, vállalkozások mennek tönkre tömegével a kényszerű karanténok és lockdownok miatt, miközben a nagy webáruházak lekaszálják az ő hasznukat is;

+ meghal a közösségi élet, a kultúra a színházaktól a kiállításokig;

+ sokan a kocsma helyett otthon egyedül isznak, a lecsökkent társadalmi kapcsolatok pszichológiai problémákat hoznak elő;

+ egy generáció marad le a „digitális” oktatásban, sokan talán végérvényesen;

+ vadon élő kisállatok millióit ölik halomra, mert hátha elkapunk tőlük egy amúgy 99+ százalékban nem halálos betegséget;

+ rendőrök visznek be és hallgatnak ki embereket a véleményük miatt.

Mindez a társadalom nagyobb részének egyetértő dicshimnnusza közepette zajlik – az utolsó pont viszonylatában annyi árnyalással, hogy az persze a vélemény megfelelőségétől függ. Ha olyasvalakit visz el a rendőr, akinek Megfelelő Véleménye van (azért van gond, mert a kormány rosszul kezeli a vírust, felkészületlen az egészségügy, stb), akkor a „[megint] vége a jogállamnak” kórus zendül fel; de ha olyat visznek be, akinek Nem Megfelelő a véleménye (túl van reagálva a vírushelyzet, nem kellene ennyire ráparázni), akkor mindez rögtön átvált a „nagyon helyes, büntessék meg a veszélyes vírustagadókat” slágerre.

A Felelősségteljes Jóemberkórus pedig nem jöhetett volna létre a túlnyomórészt egyoldalúan vírusparáztató média és a jóemberkedő maradjotthon-hordjálmaszkot véleménybuborékok kialakításához nélkülözhetetlen közösségi média nélkül. Akkora ez a siker, hogy

kormánypártitól ellenzékiig a többség zokszó nélkül várja, sőt követeli az újabb szigorító intézkedéseket: a koronavírus legalább elhozta a nemzeti egységet. Marhára örülhetünk neki.

Arra pedig lehet fogadni, hogy ha ez a járvány mondjuk tizenöt-húsz évvel ezelőtt tör ki, amikor még nem a Facebook-newsfeedje alapján alkotott véleményt az istenadta nép, akkor is ilyen szigorúságú és időzítésű korlátozó intézkedéseket szült volna-e a helyzet.

Megérte?

Szóval a fentebb sorolt áldozatokat azért kellett bevállalni össztársadalmilag mindenkinek, hogy megállítsunk egy vírust, ami:

+ megfertőződés esetén 65 év alatt kevesebb, mint 1 százalék (sőt, 45 év alatt kevesebb, mint 0,1 százalék) eséllyel okoz halált (de az intézkedéseket valamiért mégsem specifikálták kifejezetten a rizikócsoportba tartozó idősekre);

+ tünetmentes vírushordozók útján nagyon alacsony, kevesebb, mint 1 százalékos arányban fertőz (mégis azt sulykolják, hogy mindannyian kezeljük magunkat potenciális fertőzőként, akkor is, ha kutya bajunk, és teszt nélkül közelébe se menjünk a nagymamának);

+ aminek kapcsán a hivatalos statisztikák alapján lehet, hogy teljesen félrevezető képet kapunk a magyar lakosság átfertőzöttségéről, hiszen egyáltalán nem lehet tisztán látni annak kapcsán, hogy a magánúton végzett teszteket milyen arányban számolják bele a statisztikákba;

+ és amely vírustól való félelemben feltehetően jelentős szerepet játszik a magyar egészségügy évtizedek óta tartó lezüllesztése, ami oda vezetett, hogy sokan érthető módon nem is attól félnek igazán, hogy betegek lesznek, hanem hogy a betegségüket egy omladozó magyar kórházban fogják kezelni ki tudja hány órája nem alvó túlterhelt orvosok és méltatlanul kevés pénzért güriző ápolók.

Ennek fényében lehet, hogy

nem ártana egyet s mást átgondolni A Felelősségteljes Hozzáállás mibenlétével kapcsolatban, és két karantén és lockdown között valami értelmes egészségügyi politikát is követelni a politikusoktól.

Beszédes, hogy az egészségügy rohadását tíz éve kormányzati pozícióból tétlenül néző Fidesztől eddig annyi telt ki az ügyben, hogy ősszel részben csak látszatintézkedésként – és feltételekkel – gyorsan megemelték a még itthon lévő orvosok fizetését és megígérték, hogy most már tényleg megszüntetik a hálapénzt; a karácsony előtt hivatalosan is összefogott ellenzék közös vállalásaiban pedig konkrétan egyetlen szó sincs az egészségügyről így a járvány kellős közepén.

2021-re meg is van az újabb társadalmi kísérlet: az oltás

Karácsony másnapján Magyarországra is megérkeztek az első vakcinák, szóval szép lassan a Felelős Hőstett definíciója is átalakul: a „beoltatom magam” lesz az új „maradj otthon”.

Ezzel mondjuk azért nagyobb meló lesz kondicionálásügyileg, mert kilenc hónapja tartó kitartó vírusparáztatás óta sem sikerült a magyar társadalom többségét rávenni, hogy be akarja oltatni magát. Az Azonnali és az IDEA Intézet decemberi kutatása szerint erre a lakosság valamivel több, mint egyharmada lenne hajlandó, és a bizalmatlanság elsősorban – kapaszkodjatok meg – pont A Vakcinákat Előállító Tudománynak szól: annak a tudománynak, amelyre egyébként ugyanezen kutatás szerint a magyarok túlnyomó többsége zokszó nélkül hallgat, például amikor azt mondják, hogy még két hétig otthon kell maradni, karácsonykor sem szabad találkozni senkivel, és az utcára is csak maszkban szabad merészkedni.

Most akkor hogy van ez, a magyar lakosság többsége mégiscsak ádáz tudománytagadó? Nem hinném, csak – még a közbeszéd jelenlegi lebutított állapotában is – annál azért igényesebbek volnának az oltásügyi tájékozódásra, mint amit a kormány kínál nekik a vakcinainfós oldalon, ahol konkrétan még az sem derül ki, hogy többféle működési mechanizmuson alapuló vakcina létezik, nem ám az, hogy

+ melyik hogyan működik,

+ melyiknek mik az előnyei és hátrányai, kockázatai,

+ kinek melyiket ajánlják és miért,

+ és Magyarországon ezek közül melyikkel vagy melyikekkel fognak egyáltalán oltani.

Miközben Soros György összeesküvéseiről és titkos terveiről milliárdokból tájékoztatják a közvéleményt, arra a mellékes dologra, hogy a koronavírus-vakcinával kapcsolatos alapvető kérdésekre közérthető formában választ adjanak, valahogy nem jutott kapacitás.

De van egy másik releváns kérdés is.

Biztos, hogy szükséges ez?

Én a magam részéről készségesen elhiszem, hogy az EU és a fejlett országok kormányai által engedélyezett vakcinák biztonságosak. Ettől még persze elvárnék valamiféle tisztességesebb és alaposabb kormányzati tájékoztatást ezzel kapcsolatban (és nem vagyok ezzel egyedül), de nem gondolom, hogy akár a „gonoszdiktátor” Orbán-kormány, akár a „sorosbérenc” EU meg akarna mérgezni vagy chipeket akarna belém ültetni.

Sokkal alapvetőbb elvi kifogás miatt nem fogom magamnak a COVID elleni vakcinát beadatni. Méghozzá a fentebb már emlegetett halálozási arányok miatt: harmincpárévesen kábé 0,004 százalék az esélyem arra, hogy ha egyáltalán elkapom, belehaljak a koronavírusba.

Ha ekkora halálozási esély miatt beoltatnám magam, akkor ennyi erővel autóba, biciklire se szabadna ülnöm, vagy mondjuk síelni se szabadna mennem, mert bármikor érhet baleset és meghalhatok.

Igen, az élet veszélyes is tud lenni, és azért vannak a reflexeink, az ösztöneink és az immunrendszerünk, hogy megvédjenek. 0,004 százalék esély a halálra (sőt, ennél kevesebb, hiszen az sem biztos, hogy egyáltalán elkapom a vírust) messze nem elég arra, hogy az immunrendszerembe vetett bizalmamat oltásra cseréljem. És 0,1 sőt, 0,5, de talán még 1 százalék sem lenne elég rá.

Erre szoktak jönni az olyan érvek, hogy „könnyen beszél, aki fiatal és egészséges”, úgyhogy ezen a ponton ajánlom is a Válaszonline karácsonyi interjúját Mustó Péter 85 éves jezsuita szerzetessel, aki ugyanezt mondja: az élet maga veszélyes, és be kell látnunk, hogy „sosem fogunk minden fölött rendelkezni, minden fájdalom- és veszélyforrást kizárni. Ez persze félelemmel tölt el bennünket. Én azt tanítom: ezzel a bizonytalansággal és a biztos halál tudatával kell élnünk, és így is lehet szépen élni.”

Szerintem a felelősségteljes hozzáállás a koronavírushoz pontosan erről kellene szóljon: az ésszerű kockázatvállalásról, arról, hogy – a veszélyesség egy bizonyos mértékéig, aminek azért a koronavírussal bőven alatta vagyunk – mindenki maga dönthesse el, hogy hány százalék kockázatot akar bevállalni, és mennyi fölött menne inkább biztosra (egyáltalán, a betegségbe való belehalást tekinti-e kockázatnak, vagy mondjuk már a magyar egészségügybe való bekerülést is); és nem az ész nélküli bezárkózásról, pláne nem annak a hisztérikus követelésétől, hogy mások is ugyanazt az extrém kockázatminimalizálást tartsák irányadónak („felelősnek”, „normálisnak”), mint mi.

Mennyire legyen „kötelező” az oltás?

Nyilván a fertőző betegségekkel szembeni oltásoknál előjönnek azok az érvek is, hogy nem elég pusztán a saját magunkra vonatkozó esélyeket latolgatni, hiszen olyanoknak is átadhatjuk a betegséget, akikre az jóval veszélyesebb. Erre csak a fentebb emlegetett, a tünetmentes fertőzések rendkívül alacsony arányával tudok válaszolni (tünetekkel meg nyilván mindenki otthon marad), meg azzal, hogy ez esetben bőven elég lenne a rizikócsoportokba tartozókat motiválni az oltásra.

A másik érv az oltással elérni kívánt nyájimmunitás szokott lenni, meg az, hogy ennek hiányában az egészségügyi rendszer nem fogja bírni a mondjuk évente kiújuló járványt. A nyájimmunitás kapcsán most már kizárólag a vakcinákról szokás beszélni, a megfertőződéssel keletkezett immunitásról nem (ami annyiban érthető, hogy erről egyelőre bizonytalanok az ismeretek, sok mindentől függhet, hogy milyen erős és mennyire tartós immunitást szerez az, aki átesett a betegségen).

Mindenesetre az eleinte a lockdownt elutasító és a természetes, átfertőződéses nyájimmunitásra játszó svédek példáján az látszik, hogy a Magyarországgal hozzávetőlegesen azonos lakosságszámú országban eddig némileg több fertőzött mellett nagyjából annyian haltak bele a vírusba, mint nálunk. Mindenkinek az ingerküszöbére bízom, hogy ezt a 8-9 ezer közti számot apokalipszisnek tekinti-e vagy sem: mindenesetre ha apokalipszis, akkor nálunk is az, ha meg nem, akkor mégse voltak annyira hülyék a svédek, mint amennyire illett őket hülyének nézni tavasszal.

Az egészségügyi rendszer kíméletére vonatkozó érvekre pedig csak azt tudom mondani, hogy

ennyi erővel a dohányzást is be lehetne tiltani, mert a dohányosok körében a nemdohányzókhoz képest több-tízszeres valószínűséggel előforduló tüdőrák sem épp az egészségügyi rendszer tehermentesítését szolgálja.

Ahogy viszont egy szabad országban mindenkinek szíve joga dohányozni, tömény alkoholt inni, extrém sportokat űzni, úgy szíve joga kell, hogy legyen egy alapvetően alacsony halálozási arányú betegséggel szembeni oltást is visszautasítani. A kormányoknak pedig sokkal inkább kötelessége egy ellátásra képes egészségügyi rendszert kialakítani és fenntartani, mint amennyire az egyénnek egyes érvek szerint „erkölcsi kötelessége” volna beoltatnia magát egy, az esetek túlnyomó részében nem súlyos betegség ellen.

A szép új világ: az oltásútlevél

Bár a kormányok rendre elmondják (a magyar is), hogy nem fogják kötelezővé tenni a koronavírus elleni oltást, az már egyértelműen látszik, hogy erősen ösztönözni nagyon is fogják erre az embereket, méghozzá úgy, hogy a magáncégek végezzék el a piszkos munkát. Nem lesz éppen kötelező az oltás, de mondjuk repülni, rendezvényre járni, stb. csak „oltásútlevéllel” lesz lehetséges. Nem csak azoknak, akiknél tényleg komolyabb eséllyel okoz halált a koronavírust, hanem mindenkinek. Esetemben ők akarják helyettem kizárni azt a bizonyos 0,004 százalékos esélyt is.

Ez már tényleg

az a szintű aránytalan beavatkozás az önrendelkezési jogba, ami ellen azonnal tüntetni kellene normálisabb liberális demokráciákban – meg alkotmánybírósághoz fordulni, már ahol van értelme.

A magam részéről egész biztosan be fogok perelni bármilyen szolgáltatót, aki „oltásútlevél” hiánya miatt tagad meg tőlem szolgáltatást, ugyanis egyetlen tűszúrásnyi mértékben sem vagyok hajlandó hozzájárulni ahhoz az orwelli utópiához, ami felé megnyitják az utat az ilyen „oltásútlevelek”; nem is beszélve az óriási adatvédelmi kockázatokról, vagy arról, hogy az egyébként is leszakadóban lévő rétegeket végérvényesen kitaszítaná egy ilyen rendszer.

Arról persze hosszasan lehetne filozofálni, hogy mekkora halálozási aránytól számít ésszerűen arányosnak az oltáskötelezettség. Ma is például egy sor afrikai országba csak sárgaláz elleni védőoltással lehet beutazni: ezen betegség átlagos halálozási aránya 3-7,5 százalék között mozog (azaz átlagosan 10-20-szor magasabb, mint a koronavírusé, ha a 65 év fölötti időseket nem számoljuk, a 65-85 év közöttiek körében pedig nagyjából hasonlóak az arányok).

Vagy ott vannak a csecsemő- és gyerekkorban kötelezően beadandó védőoltások: nyilván teljesen ésszerű, hogy kötelező az oltás torokgyík ellen, ami az öt év alatti gyerekeknél 20 százalékban halálos (és átlagban is 5-10 százalékban), vagy olyan betegségek ellen, amik jó eséllyel maradandó károsodást okozhatnak (agyhártyagyulladás, járványos gyermekbénulás). Azért már ebben a körben is elindult sajnos a kötelező óvatoskodás, 2018 óta ugyanis érthetetlen módon kötelező az enyhe és veszélytelen bárányhimlő ellen is beoltatni a kisgyerekeket.

2021-től mást fog jelenteni a „tudatos vásárló”

Mindenesetre az óvatoskodásvonat teljes elszabadulásához a koronavírus kellett, és attól tartok, 2021-ben sorra kapkodhatjuk majd a fejünket, hogy mi mindent nem lehet majd csinálni védőoltás nélkül. A spanyol egészségügyi miniszter például már be is jelentette, hogy listázni fogják azokat, akik visszautasították az oltást, sőt, ezt a listát majd meg is osztják a többi EU-s tagállam hatóságaival. Mindez abban a párhuzamos univerzumban, ahol a spanyol egészségügyi miniszter él, nem sérti az adatvédelmi jogokat, sőt, nem is jelent oltáskötelezettséget. Aha. 

Szerencsére vannak azért még józan hangok: Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter fel is szólalt már az ellen, hogy bármi módon többletjogokat kapjanak a beoltottak, hiszen az kvázi oltáskötelezettséget jelentene. Vannak értelmes megoldási ötleteik a cégeknek is – megint csak Németországban –, a Lufthansa például bejelentette: csak az interkontinentális, hosszútávú járatokon lesz kötelező a puszta tesztelés, oltottságot nem követelnek meg az utazáshoz.

Egy igazán „felelősségteljes” polgárnak azért érdemes elgondolkodnia: az-e az oltásútlevél-tendenciára a helyes válasz, ha „rájuk hagyja” és bevállalja azt a tűszúrást, vagy ha a sarkára áll és kikényszeríti az önrendelkezési (kockázatvállalási) jogait – akár bíróságon. Emellé még lehet reménykedni abban, hogy a láthatatlan kéz is megold a problémából valamennyit, és mindig maradnak olyan cégek (mint a Lufthansa), akik látnak piaci rést a kisebbségbe szorult normalitásban.

Annyi biztos, hogy én egy vasat se fogok olyan szolgáltatóknak fizetni, akiknek a pénzem mellé oltásútlevél is kell. Akkor se, ha olcsóbbak. Hasonló szellemű tudatos vásárlásra mindenkit csak buzdítani tudok 2021-re.

Ezt a cikket – és még sok mást is – már reggel hétkor megkapták a postaládájukba azok, akiknek jár a Reggeli fekete, az Azonnali hírlevele. Iratkozz fel te is, hogy ne maradj le semmiről! Hetente háromszor küldjük! Ha Bakó Beától olvasnál még az Azonnalin, ide kattints, ha pedig vitatkoznál vagy hozzászólnál, írj nekünk!

Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali főszerkesztője
Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali főszerkesztője

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek