Mi lesz azokkal a betegekkel, akiket a koronavírus miatt nem lát el az orvos?

A koronavírus-járvány alatt csak a sürgősségi beavatkozásokat végezhetik el a kórházakban. De mik ezek pontosan, és mi történik, ha súlyos, de sürgős esetnek nem számító betegek szenvednek emiatt maradandó károsodást? Érdemes-e a betegnek perre mennie az elégtelen ellátás miatt? Utánajártunk, mit történik most azzal, aki beteg, de nem koronavírusos.

„Napokig nem tudtunk aludni sem én, sem a lányom. Várva a görcsöket és az erős vérzést azon járt az agyam, hogy tényleg ennyit ér egy 22 éves lány petefészke?” – így írta le egy, az Azonnalit megkereső szülő, hogy milyen lelkiállapotban vannak napok óta a lányával, akinek petefészkében négy darab cisztát is találtak az orvosok, ám a koronavírus miatt kialakult helyzetben

A történet onnan indult, hogy Fanni a ciszták miatt már több, mint egy hónapja erős görcsöktől szenvedett. Többszöri vizsgálat után végül az illetékes kórház főorvosa úgy döntött, úgynevezett laparoszkópos műtétettel távolítja el a cisztákat. Ennek során néhány apró nyílást ejtve a bőrön egy speciális orvosi eszköz segítségével megvizsgálható a beteg hasürege, és a ciszták is eltávolíthatóak anélkül, hogy a petefészeknek baja esne. Csakhogy jött Kásler Miklós – egyébként pontos szövegét tekintve mindmáig a nyilvánosság előtt ismeretlen – utasítása, hogy „a veszélyhelyzet végéig az intézmények halasszák el az ütemezett műtéteket a sürgőssé váló műtétek kivételével”.

Hogy mi számít általánosságban véve sürgős esetnek, arról szól is egy 2006-os, máig hatályos miniszteri rendelet, de a laparoszkópos petefészekműtét történetesen nem tartozik ezek közé. Viszont az elmaradó műtét miatt kifakadó ciszták már olyan akut hasi katasztrófát okoznak, amit mindenképpen sürgősségileg kell ellátni. Ezért aztán, hiába volt már meg a körülbelül 30 perces műtét időpontja, az orvos kénytelen volt közölni Fannival, mégsem tudja megműteni, helyette meg kell várni, hogy a ciszták kifakadjanak. Külön a lelkére kötötte, hogy ekkor ne várjon a mentőre, hanem rohamtempóban hozassa be magát a kórházba, és azonnal megműti. Ekkor viszont már nem lesz más választása, mint felnyitni a hasüregét, és eltávolítani Fanni petefészkét.

Fannihoz hasonlóan Adél is arra vár, hogy állapota mikor fog annyira leromlani, hogy sürgősségi ellátásra szoruljon. Adél Crohn betegségben szenved, ami az emésztőrendszer egy krónikus, gyulladásos betegsége. Ez nála jelenleg a gyomornyálkahártyáján, illetve a vastagbelén okoz gyulladást. A tünetek: éles hasi és erős ízületi fájdalom, valamint véres hasmenés. A koronavírusnak hála

„Így most szinten tartó kezeléssel próbálkozunk. Időnként telefonon elérem a kezelőorvosom, ha rajta múlna, azonnal lépne” – meséli Adél, aki nem csupán egészségi, hanem gazdasági hasznokat is remélhetne az új kezeléstől: ha az beválna, megerősödhetne annyira a korábbi kezelések miatt legyengült immunrendszere, hogy biztonsággal visszatérhessen dolgozni. Hogy a jelenlegi, szinten tartó kezelés meddig akadályozza meg, hogy állapota romoljon, nem tudni, de egy súlyosabb vastagbélgyulladás esetén műtéttel és rosszabb esetben maradandó következményekkel kell számolnia.

De a problémák nem csupán az ilyen fajsúlyú esetekben tapasztalhatóak. Liza egy hónapon keresztül birkózott hőemelkedéssel, amit folyamatos fejfájás és gyengeség, illetve a mellkasánál kellemetlen, tompa nyomásérzés kísért. A telefonon konzultáló háziorvosa viszont egyszerűen nem volt képes szakszerűen ellátni a feladatát, ahogy arról Liza beszámolt: „A háziorvosok nagy része 50-60 év felett van, és akkor tanulta ezt a szakmát, amikor még a betegtájékoztatás és kommunikáció kevésbé voltak hangsúlyos kritériumok.

Lizában még az is felmerült, hogy mivel a megfelelő ismeretek híján nem tudja telefonon elmondani az orvosának, hogy pontosan melyik szervénél érez fájdalmat, ezért filctollal bejelöli magán a fájdalmas helyeket, hogy azokat videóchaten keresztül megmutathassa, de ehhez a háziorvosa nem rendelkezik sem a megfelelő technikával (okostelefon), sem a szükséges technológiai ismeretekkel.

Végül heteken át tartó huzavona és nem kevés stressz árán Lizának sikerült elérnie, hogy háziorvosa legalább beutalót adjon neki tüdőgyógyászatra, illetve elküldje vérvételre (az orvost úgy kellett meggyőzni, hogy erre nem csak a sürgősségi ellátásra szorulók jogosultak), és – megkapva a szükséges szakorvosi ellátást – ma már jobban érzi magát.

– mondta az Azonnalinak Liza, aki szerint sokkal hamarabb is megkaphatta volna a gyógyulásához szükséges orvosi ellátást, illetve vényköteles gyógyszereket.

De tényleg az orvos a hibás?

Erre a kérdésre nyilván nem lehet egyértelmű igen vagy nem választ adni. Míg Liza történetében a mostani körülmények között inkompetens háziorvos képe sejlik fel, addig mind Fanni anyukája, mind Adél hangúlyozta, hogy az orvost lelkileg is nagyon megviselte, hogy nem gyógyíthat annak rendje és módja szerint. Ennek oka nyilvánvalóan az előbb említett kásleri utasítás az elmaradó műtétekről, amire az orvosok hivatkozhatnak és hivatkoznak is.

Csakhogy már az előbbi példák is mutatják, hogy beteg és beteg között bizony óriási különbségek húzódhatnak:

Ezt a helyzetet csak fokozza az, hogy a miniszteri utasítás szövegét egyáltalán nem ismerjük: azt sem a Magyar Közlönyben, sem az ilyen utasítások kihirdetésére szolgáló Hivatalos Értesítőben nem találni. Mindössze egyetlen EMMI-közlemény egyetlen mondata érhető el nyilvánosan, miszerint „az emberi erőforrások minisztere utasítást adott ki arról is, hogy a veszélyhelyzet végéig az intézmények halasszák el az ütemezett műtéteket a sürgőssé váló műtétek kivételével.” Ezt egészítette ki az Index azzal az értesüléssel, hogy a Kásler által az egészségügyi intézményeknek kiküldött utasítás akkor tartja indokoltnak a beavatkozást, ha életveszély vagy tartós egészségkárosodás veszélye áll fenn.

De hogy a nem sürgősségi ellátás szüneteltetése miatt megnövekvő kockázatokat a kórházak akárcsak elvi szinten hogyan kezeljék, arról – nyilvános és széles szakmai diskurzus híján, amit a kormány nem biztosít – minden intézmény saját maga próbál improvizálva választ adni. Így születnek az olyan eltérő gyakorlatok, hogy míg egyes kórházakban – mint arra később kitérünk – a tartós egészségkárosodás elkerülésére hivatkozva vállalják a definíciószerűen nem azonnali végrehajtást igénylő műtéteket is, addig máshol a betegnek ki kell várnia, hogy a mentő jöjjön érte, mert az orvos – tartva az esetleges szankcióktól – előbb nem mer lépni.

De nem csak a műtétekre vonatkozó miniszteri utasítás az egyetlen probléma: arról sem tudunk semmit nyilvánosan, hogy Kásler Miklós pontosan milyen utasítást adott ki a kórházi ágyak hatvan százalékának kötelező felszabadításáról; akárcsak a műtétekre vonatkozóan, itt sem hozta nyilvánosságra az EMMI az utasítás teljes szövegét. A Magyar Helsinki Bizottság ezért április 20-án közadatkéréssel fordult az EMMI-hez, az operatív törzshöz és a Miniszterelnökséghez, akiknek harminc napjuk van válaszolni. Ez a cikk megjelenéséig nem történt meg. 

A fogorvosok a megmenthető fogat is kénytelenek kihúzni

Egyedül a fogorvosok azok, akik számára a kormány teljes mértékben biztosította a nyilvánosságot, és akiknek így nem kell a sötétben tapogatózva improvizálniuk: a március 14-i kormányrendelet kijelenti, hogy amíg a veszélyhelyzet tart, addig csakis sürgősségi ellátást folytathatnak, és egy külön listában össze is szedték nekik, hogy konkrétan milyen panaszok és szakorvosi eljárások tartozhatnak bele a sürgősségi ellátás körébe. 

Azért ennek ellenére is adódnak anomáliák Zsófi szerint, aki két magánfogorvosi rendelőben is dolgozik: túl azon, hogy most nincs lehetőség leszedni a fogkövet vagy fogpótlást készíttetni, a sürgősségi ellátás körébe nem tartoznak bele olyan eljárások sem, amikkel kezelni lehetne a rossz állapotban lévő fogakat. Így például ki kell húzni olyan fogakat is, amiket amúgy gyökérkezeléssel meg lehetne menteni.

– mondja Zsófi, hozzátéve: szerinte szakmailag kivitelezhető lenne megcsinálni egy gyökérkezelést is, amennyiben azt teljes védőfelszerelésben, szkafanderben végezhetnék el. Ilyen ellátottsággal viszont csak kevés fogorvosi rendelő bír. Így aztán sok magánrendelő – és nem függetlenül a fogorvosok magas életkorától sok állami rendelő is – bezárt. Zsófi két munkahelye közül is az egyiket bezárták, a másik rendelőbe pedig csak heti egyszer jár be sürgősségi eseteket ellátni.

A háziorvosoknak az idős betegek diagnosztizálása jelenti a legnagyobb problémát

A megnehezülő munkakörülményeket természetesen a háziorvosok is érzik. Ahogy arra a háziorvosával harcoló Liza esete is rámutat, telefonon diagnosztizálni nagyon nehéz, ha nincsen meg a megfelelő kommunikáció orvos és beteg között.

„Most visszatérünk az egyetemen és gyakorló orvosként tanultakhoz, az anamnézis, azaz a kórelőzmény alapos felvételéhez. Sokszor megkérem a hozzátartozókat vagy magukat a betegeket, hogy nézzenek bele a torokba, és mondják el, mit látnak” – meséli Kinga, aki háziorvosként gyerekeket és felnőtteket is ellát. Szerinte a gyerekes szülők kifejezetten jól teljesítenek ezen a téren,

Logisztikailag sem egyszerű megoldani a háziorvosi ügyeletet: ezt békeidőben Kingáéknál – a kórházakból kijáró orvosokkal együtt – heten oldották meg, most hárman maradtak a feladatra. „Van olyan, amikor hárman egyszerre három telefonon lógunk” – mondja Kinga, aki számára fellélegzést hozhat, hogy a legújabb EMMI-rendelet szerint az ő két, 65 évnél idősebb orvoskollegája is visszatérhet gyógyítani, amennyiben úgy dönt. (A március 16-tól érvénybe lépett szabályozás idáig megtiltotta a 65 év feletti egészségügyi dolgozóknak a betegekkel való érintkezést, ami a gyakorlatban sok helyütt az idős orvosok elbocsátásával járt.)

A kórházakban két nap alatt próbálnak profi intenzíves nővéreket faragni

A legradikálisabb változást azonban koronavírus mégiscsak a kórházakban hozta, ahol kényes egyensúlyt kell tartani a COVID-19-hez kapcsolódó és nem kapcsolódó feladatok között. Az Azonnali két, más és más helyen dolgozó aneszteziológussal is beszélt, akiknek feladata, hogy a műtétek alatt a szakorvos keze alá dolgozzanak: ők azok például, akik elaltatják a beteget, akik figyelik az életjeleket, és akik a műtét alatt ügyelnek arra, hogy a beteg állapota stabil maradjon.

Egy ilyen, az egészségügyi ellátórendszert leterhelő járványhelyzetben az intenzív osztályokon edződött aneszteziológusok tudása még inkább felértékelődik: szakszerűen intubálni például ők tudnak igazán, ami a lélegeztetésre szoruló koronavírusos betegek esetében kulcsmomentum lehet. Melinda szerint most próbálnak minden nővérből, ápolóból, gyógytornászból két nap alatt intenzíves nővért faragni – az ő tanításuk is nagyrészt az aneszteziológusok nyakába hullt.

– mondta az Azonnalinak Melinda, majd hozzátette, most minden napjuk arról szól, hogy felkészüljenek a koronavírusos betegek nagyszámú fogadására, és a nap minden szakában készen álljanak erre.

Hasonlóról számolt be a másik aneszteziológus, Eliza is: a kásleri, hatvan százalékos ágyfelszabadítási utasításnak eleget téve náluk az ortopédiai osztályt gyakorlatilag teljesen kiürítették, hogy az enyhébb tünetű koronavírusos betegeket fogadhassák, valamint – a kórházvezetés utasítására – kialakítottak egy új, ötágyas, intenzív kórtermet lélegeztető gépekkel a rosszabb állapotú COVID-betegek számára.

– panaszolta Eliza, aki arról is beszámolt, hogy munkájukat most ügyeleti rendszerben kell végezniük: ahogy sok más kórházban, úgy náluk is mindössze egyetlen műtésre alkalmas csapat tartózkodik az intézményben, és nekik egyedül kell megoldaniuk mindent. Mindezt úgy, hogy míg a koronavírusos betegek érkezésére készülnek, egyre sürgetőbbé válnak azok a műtétek is, amik ehhez nem kapcsolódnak, és amik elvégzésével elejét veszik annak, hogy a betegek még rosszabb állapotba kerüljenek. 

„Egy-egy epekövet, és a hólyag- vagy prosztatadaganatos betegeket muszáj operálunk, mert őket sem lehet a végtelenségig várakoztatni. Úgyhogy az éppen ügyeletes egyetlen műtősnő, egyetlen műtőssegéd és egyetlen aneszteziológus-asszisztens kell helytálljon az orvosok oldalán, és így bármely egészségügyi szakmából akár naponta többször is operációkon találhatja magát az ember.”

Eliza meglátása egyébként, hogy a biztonsággal halasztható műtétek eltolása már csak azért is indokolt, mert egy műtét önmagában is nagy megterhelést jelent a szervezetnek, ami ilyenkor, járványidőszakban is kevésbé tud ellenállni a fertőzéseknek. Melinda szerint azonban tűrhetetlen, hogy minden, nem sürgősségi beavatkozást el kell halasztani, főleg úgy, hogy egyes betegségeknél hazárdjáték nem időben lépni. Például egy sérvműtétre váró beteg most imádkozhat, hogy ne záródjon ki a sérve.

– mondja Melinda, aki külön felháborítónak tartja, hogy kizárólag az igazolt koronavírusos betegek ellátáshoz biztosított a megfelelő védőfelszerelés.

Beláthatatlan, hogy milyen hatása lesz a koronavírusnak a kártérítési perekre

Ilyen körülmények között bizony beüthet a baj a nem koronavírusos betegeknél is: Fanni könnyen lehet, hogy az elmaradó cisztaműtétje miatt nem fog tudni gyereket szülni, ahogy a krónikus beteg Adél is hamarosan az intenzíven találhatja magát csak azért, mert nem tudott időben elkezdeni egy ígéretes kezelést. De még akár Liza is perlekedhetne, amiért a háziorvosa akadályokat gördített a gyógyulása elé.

Joggal merülhet fel a kérdés:

Ami látható Martini Jenő műhibaperekkel foglalkozó ügyvéd és szakorvos szerint, hogy a kormány ebben a szituációban csak az elérendő célt fogalmazza meg rendelet és miniszteri utasítás formájában, de arra nem vállalkozik (nem is vállalkozhat), hogy egyedi ügyekre vonatkozólag iránymutatást adjon. 

Kiadja például az utasítást, hogy csak sürgős esetekben kerüljön sor műtétre, de annak eldöntését már az orvosra bízza, hogy például Fanni esetében el kell-e végezni a cisztaműtétet azért, hogy később a lány esetleg ne a sürgősségin kössön ki, és lehessen még gyereke. Vagy: Kásler Miklós elrendeli a kórházi ágyak felszabadítását, de arról nem szól, hogy az emiatt távozni kényszerülő fekvőbetegekkel mi legyen. Csak annyit mond, hogy orvosszakmai kérdés eldönteni, ki maradhat, ki nem, és akinek mennie kell, az hova kerüljön.

Mivel így a döntést – békeidőhöz hasonlóan – az orvosok hozzák meg, és mivel az egészségügyi törvény a rendkívüli állapottal sem lett felfüggesztve vagy a felelősség megállapítását tekintve módosítva, 

– világít rá Martini Jenő. Amennyiben egy beteg az őt ért hátrányok miatt pert indít, akkor őket fogja perelni: vagy azért, hogy polgári peres eljárásban a kórház fizessen neki kártérítést, vagy azért, hogy büntetőjogi eljárás keretében ítéljék el azt az orvost, aki az ő életét, testi épségét, egészségét közvetlenül veszélyeztette.

„Egészségügyi károkozásra hivatkozva kártérítést szerezni azonban akár hazárdjáték is lehet” – ezt már Józsa Zsolt ügyvéd, szakorvos és szakjogász mondja, aki arra hívta fel az Azonnali figyelmét, hogy egyébként is egy rendkívül összetett jogi procedúráról beszélünk: első lépésben a kárvallott felperesnek pontosan meg kell tudnia mondani, hogy mi az okozott kár, majd tisztázni kell, hogy mi az a jogellenes magatartás, amivel a kárt okozták, végül azt is bizonyítani kell, hogy ezek között van összefüggés. Csak ezt követően jutunk el oda, hogy a károkozással vádolt alperesnek (az orvosnak) bizonyítania kell, hogy a felperes (a beteg) érvelése nem áll meg, mert ő orvosként úgy járt el, ahogy az adott helyzetben elvárható volt.

A zsinórmérték az ilyen egészségügyi kártérítési perek kapcsán Józsa szerint az egészségügyi törvény, ami kimondja, hogy a minden beteget megillető megfelelő ellátás az, „ha az az adott egészségügyi szolgáltatásra vonatkozó szakmai és etikai szabályok, illetve irányelvek megtartásával történik”. Márpedig, hogy ezek – lévén, hogy általánosságban megfogalmazott etikai normákról beszélünk – teljesültek-e, minden konkrét esetben külön el kell dönteni.

Így például hiába mondja ki az etikai kódex, hogy „az egészségügyi szakdolgozó a hatályos jogszabályok rendelkezéseire figyelemmel vállalhatja el, illetve tagadhatja meg az adott beteg ellátását, és az ellátás megtagadása kizárólag valós okon alapulhat”, teljesen eltérő ítélet születhet az ellátás megtagadásának jogosságáról két ugyanolyan betegségű, és ugyanannál az orvosnál lévő beteg esetében is, pusztán azért, mert az egyik betegnél másképp folyt le a betegség, mint a másiknál, vagy más egyéb betegségei voltak.

„Nem véletlen, hogy ezek a perek mindig igazságügyi orvosszakértő bevonásával történnek, akinek az egyedi esetekben mérlegelni kell. De persze az ő véleménye is csak egy vélemény: könnyen lehet, hogy az azzal nem elégedett fél másik igazságügyi orvosszakértő bevonását kéri, aki egy eltérő véleményre jut” – fejtegette az Azonnalinak Józsa Zsolt, hozzátéve, hogy emiatt átlagosan kettő-négy évig is elhúzódhat egy per.

Az egészségügyi kártérítési perek kiszámíthatatlansága Józsa szerint a rendkívül szubjektív ítélkezésen is meglátszik. „Gyakran látjuk, hogy az elsőfokú bíróság azt mondja, ez piros, a másodfok azt mondja, ez kék, majd’ végül a Kúria megmondja, hogy ez a dolog se nem piros, se nem kék, hanem fekete.

A hektikus joggyakorlat miatt azt sem lehet megítélni, hogy egy-egy most, a koronavírus alatt jellemző esetnél (például hogy hosszú hónapokig nagy fájdalomban kell élniük az elmaradó porckorong- vagy sérvműtétjükre váró betegeknek) mekkora az esély arra, hogy sikeres kártérítési perek induljanak. És akkor most erre jön rá a koronavírus alatti veszélyhelyzet.

– mondta Józsa Zsolt, aki szerint egyelőre azt sem lehet még csak megbecsülni sem, hogy mennyire válhat a későbbiekben „népszerűvé” a koronavírus alatt tapasztalt egészségügyi anomáliák miatt perelni.

NYITÓKÉP: Papp Zsófia / Azonnali

A cikkben megszólaló betegek és egészségügyi dolgozók azt kérték, ne legyenek beazonosíthatóak, így a szövegben fiktív álnevek szerepelnek.