Szlovákia befejezi az oltást a Szputnyikkal

Szerző: Renczes Ágoston
2021.08.31. 13:10

Hétfőn már csak hat ember várt az orosz vakcina második adagjára. Összesen 18,5 ezren kaptak Szputnyikot, pedig az orosz vakcina beszerzésébe belebukó Igor Matovič leglább félmilliós érdeklődésre számított.

Szlovákia befejezi az oltást a Szputnyikkal

Már csak hat ember vár a Szputnyik-vakcina második adagjára, ők legkésőbb kedden meg is kapják azt – közölte hétfőn a szlovák egészségügyi minisztérium a SME napilap tudósítása szerint.

Ezzel Szlovákia befejezi az orosz vakcinával való oltást, ami messze nem lett akkora siker, mint arra Igor Matovič korábbi miniszterelnök számított.

Mint ismert: Matovič március elején a koalíciós partnerei háta mögött vásárolt be Szputnyikból, egy hónapon át húzódó válságba taszítva ezzel a kormányát. A válság Matovič lemondásával zárult, viszont a jobboldali-populista miniszterelnöknek nem kellett sokáig új munka után néznie, hiszen az új kormány az addigi pénzügyminiszterrel, Eduard Hegerrel az élén állt fel, Matovič pedig a pénzügyminiszterként folytatta.

A március elején vásárolt 200 ezer adag kétdózisú Szputnyikkal az oltás végül csak három hónap után kezdődött meg több fordulat után. A szlovák gyógyszerfelügyelet ugyanis nem tudott egyértelműen állást foglalni a vakcina hatásossága és biztonságossága mellett, amire a gyártó visszakövetelte a már leszállított vakcinákat. Az ekkor már pénzügyminiszter Igor Matovič ezért Moszkvába utazott, majd pedig Budapesten megállapodott Orbán Viktor miniszterelnökkel és Szijjártó Péter külügyminiszterrel, hogy Magyarország segít bevizsgálni Szlovákiának a Szputnyikot. Végül a május 26-án hagyta jóvá a szlovák kormány az orosz vakcina használatát.

Matovič a Szputnyik kapcsán előszeretettel hivatkozott arra a márciusi felmérésre, miszerint a szlovákok jobban bíznak az orosz vakcinában, mint a brit-svéd fejlesztésű Oxford/AstraZenecában vagy az amerikai Modernában, és majdnem 12 százalékuk kizárólag Szputnyikkal lenne hajlandó beoltatni magát, ami lakosságarányosan 475 ezer embert jelent.

Ehhez képest augusztus 30-ig mindössze 37 ezer adag fogyott a Szputnyikból,

és már csak hat fő várakozott a második adagra, azaz körülbelül 18,5 ezren kapták meg a Szputnyik mindkét adagját. Szlovákia eredetileg 1,6 millió adagot vásárolt volna, végül az első 200 ezer adag egyötödét tudta csak elhasználni, a többit visszavásárolták az oroszok.

Szlovákiában az átoltottság bőven elmarad az uniós átlagtól:

a társadalom 43,83 százalékát oltották be északi szomszédunknál,

közülük 39,87 százaléknyian már a teljes védettséget jelentő második oltást is megkapták, vagy letelt a 28 nap az egydózisú Johnson&Johnson-vakcina beadása után, miközben az uniós átlag 64,34 százalék (ebből teljes védettséggel a beoltottak 57,55 százaléka rendelkezik).

Szlovákiánál így csak pár uniós ország teljesít rosszul: ilyen jelenleg Horvátország, Románia, illetve Bulgária is.

Emiatt a szlovák kormány több eszközzel is próbálta növelni az oltás népszerűségét: az egészségügyi minisztérium médiakampányba kezdett, míg Igor Matovič az oltáslottó ötletével állt elő – a beoltottak között pénzt sorsolnak ki –, azonban egyik sem segített növelni az oltási kedvet, ahogy az sem, hogy a szeptember 12-én kezdődő pápalátogatás eseményein csak a beoltottak vehetnek részt.

NYITÓKÉP: A szlovák kormány oldala

Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek