CDU
Techet Péter
Tizenhat év elég volt a CDU/CSU-ból

Nem ez a párt fogja elhozni a szükséges változásokat, amelyeket Merkel végig elaludt vagy eltolt. Söder is talán már a 2025-ös választásra készül. Kívánjuk neki, hogy egy szociálliberális kormánnyal kelljen neki akkor megmérkőznie. Németországnak nem a csendélet folytatására van szüksége.

Noha a CDU kiállt Laschet mellett, hivatalos döntés még nincs a német jobboldal kancellárjelöltjéről
Noha a CDU kiállt Laschet mellett, hivatalos döntés még nincs a német jobboldal kancellárjelöltjéről

Hétfő délután a CDU elnökségének ülése után Armin Laschet tartott sajtótájékoztatót. A párt elnöke közölte, hogy pártja mögötte áll, és őt támogatja. Ez azonban még nem végleges döntés a kancellárjelölt személyéről. Ezt Laschet Söderrel közösen hozza meg pár napon belül.

Söder átengedi az idei bukást Laschetnak? A németek többsége Södert, a CDU elnöksége Laschetet akarja kancellárnak
Söder átengedi az idei bukást Laschetnak? A németek többsége Södert, a CDU elnöksége Laschetet akarja kancellárnak

Markus Söder bajor kormányfő a hétvégén hivatalosan is bejelentette: szeretne a a CDU/CSU közös kancellárjelöltje lenni. De megéri-e egyáltalán neki idén beszállni az országos politikába? Noha ma sokkal népszerűbb ő, mint Laschet, a CDU/CSU nem biztos, hogy kancellárt tud adni Merkel után. A CDU elnöksége hétfőn Laschetet támogatta a jelöltségért folyó harcban. Ha Söder ezt nyugodtan elfogadja, az annak lehet a jele: nem idén, hanem négy év múlva akar csak beszállni az országos politikába. Az idei bukást vigye el Laschet.

A sváb Zöldek a CDU-val folytatják. Üzenet ez az országos pártnak?
A sváb Zöldek a CDU-val folytatják. Üzenet ez az országos pártnak?

A baden-württembergi tartományi koalíció mégsem változik: az ott 2011 kormányzó helyi Zöldek nem a szocdemekkel és a liberálisokkal, hanem továbbra is a kereszténydemokratákkal fognak össze. Azaz éppen azon szociálliberális koalícióra mondanak nemet, amire az országos párt készülne ősztől. Miért döntöttek így?

Úgy néz ki, Merkel már eldöntötte: Markus Södert akarja kancellárjelöltnek
Úgy néz ki, Merkel már eldöntötte: Markus Södert akarja kancellárjelöltnek

A járványpolitika németországi vitái a CDU/CSU kancellárjelöltségére is kihatnak. Angela Merkel egy vasárnapi műsorban olyan élesen bírálta Armin Laschet CDU-elnököt, hogy sokan úgy értelmezik: a kancellár a bajor CSU elnökét, Markus Södert szeretné inkább utódjának. A CDU/CSU drasztikusan csökkenő népszerűsége azonban eleve okafogyottá teheti ebbéli szándékait.

Új erő jelenhet meg a CDU/CSU és az AfD alternatívájaként
Új erő jelenhet meg a CDU/CSU és az AfD alternatívájaként

A márciusi németországi tartományi választások nagy meglepetése volt, hogy a polgári Szabad Választók párt Rajna-vidék-Pfalzban megugrotta az öt százalékot. A párt ezzel három tartományi, valamint az Európai Parlamentben is jelen van már. Az őszi szövetségi választásokon azoknak akarnak alternatívát nyújtani, akiknek elegük van a CDU/CSU-ból, de az AfD radikalizmusából is. Megboríthatják a német jobboldalt?

Gruevszki-lobbi és maszkmutyi: a CSU-t is utolérték a korrupciós ügyek
Gruevszki-lobbi és maszkmutyi: a CSU-t is utolérték a korrupciós ügyek

A CDU után már a bajor kistestvért is elérték a korrupciós botrányok, ami csökkentheti Markus Söder esélyeit a kancellárjelöltségre. A két párt szövetsége eközben folyamatosan zuhan a közvéleménykutatásokban, egy CDU/CSU nélküli szociálliberális koalíciónak pedig a Bundestagban ősszel többsége is lehet.

Lehet rá esély, hogy Merkel utódja nem a CDU/CSU-ból jön majd
Lehet rá esély, hogy Merkel utódja nem a CDU/CSU-ból jön majd

A hétvégi német tartományi választásokon megjelent egy szociálliberális alternatíva a zöldek, szocdemek és liberálisok összefogásával. Ha a CDU továbbra is bukdácsol, az őszi parlamenti választásra komoly ellenfele lehet balközépről. Mi a CDU válságának oka? És tényleg lesz-e többség ősszel a CDU/CSU ellenében is?

CDU-bukásokkal indul a választási szuperév Németországban
CDU-bukásokkal indul a választási szuperév Németországban

Két nyugati tartományban, Baden-Württembergben és Rheinland-Pfalzban is nagyott bukott a Merkel-párt.

Korrupciós ügyek rázzák meg a német kereszténydemokratákat a választási szuperévben
Korrupciós ügyek rázzák meg a német kereszténydemokratákat a választási szuperévben

A CDU és a CSU egy-egy parlamenti képviselőjéről is kiderült: anyagi támogatást kaptak a szájmaszkok beszerzéséért a győztes cégtől. Mindez ismét rávilágított a lobbitevékenységek problémájára. Noha a két politikus távozik, az ügy árthat a kereszténydemokrata kormánypártoknak: a most hétvégi két tartományi választást már fel is adták igazából, de az elégedetlenség az őszi szövetségi választásokig kitarthat.

3 4 5 6 7