A német kereszténydemokraták szombati tisztújításán kiderül, ki lesz Annegret Kramp-Karrenbauer utódja a CDU élén. Weber szerint az új elnöknek Brüsszelben először Orbánékkal kell majd foglalkoznia.
Reménytelen pozíciónak indult, a járvány azonban Németország Merkel utáni második legnépszerűbb politikusává tette az egészségügyi minisztert, Jens Spahnt. A most épp az oltáskampányt beindító CDU-s politikus közben fű alatt igyekszik felülírni a papírformát a Merkel utódlásáért folytatott küzdelemben.
Idén véget ér Angela Merkel tizenhatéves kancellársága. A kereszténydemokraták januárban választanak pártelnököt, de lehet, hogy a kancellárjelöltet a bajor kistestvér adja. Bárki is kerüljön ki győztesként, Németország új kancellárját mindenképpen a keresztény uniópártok adják. Mit várhat Európa és Magyarország az egyes CDU-elnökjelöltek esetén?
2020-ban még nem is nagyon ismerted a nevét – a jövő azonban az övé. Az Azonnali mutat neked kilenc olyan politikust, közéleti embert, akiről 2021-ben még biztosan hallani fogsz.
Miért akarja kizáratni Kurz osztrák kancellár pártjának brüsszeli vezetője Deutsch Tamást a Néppártból? Mit szól mindehhez a Fidesz elé eddig védőhálót tartó Merkel-párt? Miért látogatta végig a nyugati szélsőjobbos pártvezetőket múlt héten Szijjártó Péter? Mi vár a Fideszre, ha elhagyják a Néppárt frakcióját? Megpróbáljuk megfejteni.
Méghozzá egyhangúlag. A Zöldek beleírták volna a határozatba a romák védelmét is, ezt azonban a CDU, az SPD és az AfD leszavazta.