Ez Merkel öröksége: ha elindulna, ismét nyerne

Tizenhat év után idén Angela Merkel nem indul újra a kancellári posztért. Nem a nagy víziók embere volt, de kis lépésekkel sokat változtatott Németországon és a CDU-n. A mindig lesajnált Merkel idén is megnyerné a választást, ha elindulna.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

A koronavírus-járvány kikezdte a posztmodern politikát, belökte a populista politikusokat a valóságba, amivel szemben a diskurzusok nem sokat érnek. Ha azonban van politikus, aki – már csak természettudósi háttere miatt is – a politikát sohasem narratívák, diskurzusok, érzelmek harcaként fogta fel, az a német kancellár, Angela Merkel. Idén befejezi 16 év után a kancellárságát, azaz elegánsabban távozhat, mint Helmut Kohl, akit 16 év után a szavazók küldtek 1998-ban nyugdíjba. Merkelnek ettől nem is kellene tartania.

Ez összefügg persze azzal, hogy a szocdemek sikeresen építették le magukat középpárttá, a Zöldek pedig nem nőttek ma sem fel egy igazi néppárttá.

Merkelt szokás volt folyamatosan leírni, lesajnálni. Már amikor 1990-ban bubifrizurás, esetlen keletnémet fizikusként belépett a német politikába, a katolikus nyugatnémet férfiak közé, inkább csak megmosolyogták. Amikor Kohl után Wolfgang Schäuble lett a CDU pártelnöke, mindenki leírta végleg Merkelt. Amikor aztán átvette a pártot, nem adtak neki hosszú időt, ezért is lett 2002-ben a bajor Edmund Stoiber az uniópártok kancellárjelöltje.

Volker Kauder, aki 13 éven át volt 2018-ig Merkel mellett a CDU/CSU frakcióvezetője, mesélte nemrég el a Die Zeitnak adott interjúban, hogy amikor 2001-ben közölte Merkellel, hogy Stoibert támogatja a kancellárjelöltségben, a politikus csak annyit mondott: „Kár.” Merkel nem az érzelmek embere. És a politikában, ami elvileg az érzelmekről, a nagy történetmesélésekről, igen, a diskurzusokról, szól, Merkelt nem vették komolyan. De ő fizikus volt, aki kémiából doktorált. Tudta: egy sikeres kísérlethez sok tervezésre, türelemre van szükség, aztán az eredmény meg úgyis adja magát.

2005-ben, amikor már ő volt az uniópártok kancellárjelöltje, mindenki meg volt győződve: legkésőbb most tényleg megszabadulnak tőle, ennek a szürke, beszélni nem szerető nőnek semmi esélye nem lesz a nagydumás szocdem Gerhard Schröderrel szemben. Aztán megnyerte a választást. A választási este Schröder a közszolgálati ARD stúdiójában tajtékzott, magát hirdette ki győztesnek, gyalázta Merkelt.

De nem akarta elvenni a show-t Schrödertől, hadd élvezze ki a saját kis diskurzusát.

Merkel 16 éven át volt Németország kancellárja, ezzel egyértelműen Európa legbefolyásosabb politikusa – ez alatt a 16 év alatt Franciaország a negyedik államfőjénél tart, és ki emlészik már rájuk. Nem hirdetett hatalmas programot, Helmut Schmidt egykori szocdem kancellárral vallotta: „akinek víziói vannak, menjen orvoshoz”. Nem csak fizikus volt, aki csak a valóságot értette, de egy protestáns lelkész lánya, aki otthonról kitartó szorgalmat, hűvös moralitást, mindenféle pompa és elegancia elutasítását hozta.

– de nem azért, mert ő akart volna sokat változtatni, hanem mert követte a társadalmi mozgásokat. A német társadalom közepe balrább tolódott, liberálisabb lett, így tett a CDU is. Miközben mindenki Merkelt azzal vádolta, hogy kilúgozza a CDU-t, ma a párt gyakorlatilag Európa utolsó néppártja, amely a falutól városig, munkástól értelmiségiig, vallásostól vallástalanig minden réteget még mindig sikeresen szólít meg.

Az, hogy a CDU minden irányba nyitott néppárt lett, amely ezért 2021 szeptembere után is jó eséllyel a német kancellárt adja, neki köszönhető. Az, hogy Merkel helyét mégsem olyan könnyű betölteni, ahogy az őt lebecsülő férfiak gondolták, mutatja: a párt 2021 januárjában se tudja még, ki lesz az elnöke és ki a kancellárjelöltje.

Hogy ez a siker kinek az ölébe fog hullani, még nincs eldöntve.

Olvass még Techet Pétertől az Azonnalin!