Kedden reggel ismét becsöngetnek az iskolákban, hosszú idő, öt hónap után újra. Vajon mennyi időre fog ezúttal szólni ez a becsöngetés? Milyen állapotok várják majd a diákokat az iskolákban? Lesz-e újra távoktatás? Hogyan tud majd ezzel újra megküzdeni a gyerek, a tanár és a szülő? Vajon az állam nyújtani fog valamilyen segítséget, vagy jó szokásához híven csak nézi az egészet és jót röhög? Tanár szerzőnk kérdései tanév elején.

István király, országtorta, kitüntetés, körmenet, tűzijáték. Nagyjából ezzel a hat szóval leírható, hogy mit jelent ma (legalábbis ha nincs épp koronavírus-járvány) a legnagyobb állami ünnep, augusztus huszadika. Hosszú utat járt be a huszadik században, de valahogy politikamentesebb tudott maradni, mint másik két nemzeti ünnepünk, március tizenötödike és október huszonharmadika. De miért?

Négyszázötven éve, 1570. augusztus 16-án kötötték meg azt a speyeri egyezményt, melyben János Zsigmond lemondott a magyar koronáról II. Miksa császár javára, ám cserébe felvette az „Erdély és Magyarország részeinek fejedelme” címet. Ezzel gyakorlatilag új állam jött létre a Magyar Királyság és az Oszmán Birodalom között: az Erdélyi Fejedelemség. De mi köze volt ehhez a híres egri várkapitánynak, Dobó Istvánnak és a híres költő, Balassi Bálint apjának, Balassa Jánosnak?

1920. augusztus 14-én írta alá Belgrádban Edvard Beneš csehszlovák és Nikola Pašić jugoszláv külügyminiszter azt az egyezményt, amely az első lépés volt az úgynevezett kisantant létrejötte felé. A Habsburgok visszatérését és főként Magyarország revíziós kísérleteit akadályozni kívánó szövetség nyögvenyelős története tizennyolc évig tartott, emléke azonban később is hatással volt a regionális politikára.

Hetvenöt éve dobták le az amerikaiak Hirosimára az atombombát, ami azonnal megölt 78 000 embert. Máig több, mint tízezer nukleáris töltet van a világban.

A Berlin melletti Potsdam városka Cecilienhof nevű kastélyában kezdődött hetvenöt évvel ezelőtt az a konferencia, amely Európában lezárta a második világháború eseményeit, egyúttal viszont megnyitott egy új, fenyegetőbb időszakot, amit a huszadik század második felében hidegháború néven ismerünk.

Az ilyenkor szokásos nekrológ helyett úgy tisztelgünk Cserdi elhunyt polgármesterének emléke előtt, hogy bemutatunk öt olyan személyt az elmúlt száz évből, akik a cigányok és a magyarok közelebb hozásán fáradoztak. Bogdán László munkája szervesen illeszkedett az ő tevékenységükhöz.

Mi volt a legnehezebb a XII. kerületi turulszoborral kapcsolatos történészi munkában? Mit szól ahhoz, ha egy polgármester szerint Hitler megérdemelten került anno a Time címlapjára, és mit akkor, ha Szálasi fejére montírozzák Karácsony Gergelyét? Hogy látja a nyugati szobordöntögetéseket? Lenne-e politikus, és melyik ország emlékezetpolitikájáról gondolta, hogy „még a magyarnál is provinciálisabb és bunkóbb”? Nagyinterjú Ungváry Krisztián történésszel.

1989. július 6-án halt meg a huszadik század második felének legmeghatározóbb magyar politikusa, Kádár János. Gyászszertartása legalább akkora eseménynek számított, mint Nagy Imre és társai újratemetése, melyet nem egészen egy hónappal korábban rendeztek meg. Tavaly, halálának harmincadik évfordulóján minimális diskurzus zajlott megítéléséről, idén azonban – amikor a rendszerváltás óta telt el ugyanennyi idő – nemigen beszélünk róla. Vagyis beszélünk, de másként.