Így jött létre az önálló Erdély

Négyszázötven éve, 1570. augusztus 16-án kötötték meg azt a speyeri egyezményt, melyben János Zsigmond lemondott a magyar koronáról II. Miksa császár javára, ám cserébe felvette az „Erdély és Magyarország részeinek fejedelme” címet. Ezzel gyakorlatilag új állam jött létre a Magyar Királyság és az Oszmán Birodalom között: az Erdélyi Fejedelemség. De mi köze volt ehhez a híres egri várkapitánynak, Dobó Istvánnak és a híres költő, Balassi Bálint apjának, Balassa Jánosnak?

1570. március 8-án este nyolc óra tájban a pozsonyi vár ura, Rothkircher kapitány vacsorához készülődött feleségével. A várban magasrangú foglyot őriztek: Balassa János főispánt, akit felségárulás vádjával fogtak perbe. Kilenc óra tájban azonban az őrök jelezték Rothkirchernek, hogy Balassát az apródja nem találta szobájában. A felesége által bejuttatott szerszámok segítségével ugyanis „a falon, mely az árnyékszék feletti vakablakot a külső fallal összeköti, olyan rést tört, ahol egy emberi test átfér. És hogy a fal áttörésének zaját észre ne vegyék, a köveket és a habarcsot alája terített ágytakaróval fogta fel. Ezt elvégezvén, az árnyékszék ajtaját belülről elzárta és nem gömbölyű, de erős, e célra számos csomóval ellátott kötélen a várárokba elég éles sziklákra leereszkedett, még pedig igen nagy magasságból a szédítő mélységbe” – tudhatjuk meg a császárnak küldött jelentésből.

Amíg azonban Balassa sikeresen megszökött a császári fogságból, addig az idős várkapitánynak három évet kellett várnia a szabadulásig. Mindkettejük bűne az volt, hogy János Zsigmondot akarták a magyar trónon látni Miksa ellenében. Hogy a szituációt jobban megértsük, vessünk egy pillantást a 16. század második felének eseményeire!

A világpolitikai helyzet

Az Oszmán Birodalom fénykora közismerten Szulejmánhoz köthető, a birodalom területe ekkor a Perzsa-öböltől a magyarországi vilajetekig húzódott. Míg Európában a Habsburgokkal, addig Ázsiában a perzsa Szafavidákkal néztek farkasszemet. A Habsburgok kontinentális uralmát nemcsak a törökök veszélyeztették: az ekkor zajló reformáció komoly belső gondokat okozott a német területeken, még tartott a küzdelem a franciákkal Itáliában, ráadásul a dinasztiát öröklési okokból korábban szét kellett választani egy spanyol és egy német ágra. Így alakult hát, hogy a spanyol-ág főként a tengeren, míg a német-ág főként a szárazföldön vette fel a harcot a törökkel.

Ez utóbbi egyik fontos színtere volt Magyarország, ahol az 1526-os mohácsi csata, valamint Buda 1541-es eleste óta három fontos szereplő küzdött az uralomért: az északnyugati részeken Habsburg Ferdinánd, a török hódoltságban Szulejmán, míg Erdélyben János Zsigmond.

1564-ben a Német-római Császárság trónját II. Miksa foglalta el, aki új uralkodóként nem kívánta tovább fizetni az adót a törökök Fényes Portája részére. Szulejmán ezért büntetőhadjáratot indított, melynek egyik legfontosabb csatáját vívták 1566-ban Szigetvár erődjénél. Zrínyi Miklós, a híres költő és hadvezér dédapja, minden fáradozása és hősies kitörése ellenére az oszmán seregek a várat elfoglalták – ezt azonban Szulejmán már nem érte meg. A hetvenegy esztendős uralkodó ugyanis az ostrom vége előtt három nappal meghalt – ezt azonban Szokolli Mehmed nagyvezír csak később hirdette ki, nehogy demoralizálja a török csapatokat.  

A nagy Szulejmánt az alkoholista II. Szelim követte a birodalom trónján. Szerencséje volt, hiszen nála jóval rátermettebb testvéreit már korábban eltették láb alól: egyikük ugyanis apjuk ellen fenekedett, másikuk pedig az ellenséges perzsákhoz szökött, de végül mindketten megkapták az ekkor szokásos selyemzsinórt. Szelim helyett a gyakorlatban a már említett nagyvezír, Szokolli Mehmed tartotta kézben a birodalom ügyeit. Azon fáradozott, hogy Európában ne kelljen kétfrontos háborút vívnia a spanyol és német Habsburgokkal, így 1568-ban békét kötöttek Miksával Drinápolyban.

A béke főként az erdélyi országrész lakóit háborította fel, ezért

Az erdélyi oldalon ennek szervezője Bekes Gáspár, míg a királyi Magyarország területén Balassa János és Dobó István voltak. E két nagyúr terve azonban kitudódott és az 1569. október 12-én megrendezett pozsonyi országgyűlésen Miksa parancsára bebörtönözték őket. Bekes Gáspár számára nem volt más lehetőség, mint Béccsel keresni a közös hangot, melynek eredménye az 1570. augusztus 16-án titokban megkötött speyeri szerződés lett. A megegyezést a török is örömmel nyugtázta, Szokolli Mehmed ugyanis a spanyol Habsburgok elleni küzdelemmel volt elfoglalva (amit egyébként a következő évben el is veszítettek, a híres lepantói tengeri csatában).

A bujdosó Balassa végül kegyelmet kért és kapott Miksától, később már főajtónállóként vett részt annak fia, Rudolf koronázásán. A királyi felmentést Dobó is megkapta, az idős várkapitány azonban két hónappal a szabadulása után meghalt.

„Isten kegyelméből Erdély és a magyarországi Részek fejedelme”

Az egyezmény értelmében János Zsigmond lemondott a magyar koronáról, helyette viszont az „Erdély és a magyarországi Részek fejedelme” címet kapta. Ezzel egy nagyjából százezer négyzetkilométer nagyságú országrész ura lett: az 59 ezer négyzetkilométeres Erdély mellé ugyanis megkapta Máramaros, Közép-Szolnok, Kraszna, Bihar és Zaránd vármegyéket és Kővár vidékét (ezek voltak az ún. „Részek”, avagy a Partium).

Ehhez azonban a Porta beleegyezésére is szükség lett volna, amire ekkoriban nemigen látszott esély. Előnynek bizonyult viszont a tény, hogy a fejedelmet az itteni rendek választhatták meg – amire az egyezmény megkötését követően sort is kerítettek János Zsigmond váratlan halála miatt. Utóda Báthori István lett. Ez a családnév nem csengett valami jól Miksa számára, hiszen István apja még erdélyi vajdaként harcolt a császári csapatok ellen a Mohácsot követő zűrzavaros években.

A Fejedelemség központja Gyulafehérvár volt, de rendelkezett saját törvényhozással is. A tordai országgyűlés rendelkezései által biztosított vallási türelem pedig speciális státuszt biztosított neki a vallásháborúktól hangos Európában: a „béke szigeteként” tekintett rá több, a hite miatt üldözött tudós és gondolkodó, akik végül itt kértek és kaptak menedéket. Híres fejedelmei, például Báthori Zsigmond, Bethlen Gábor vagy I. és II. Rákóczi György a megmaradt magyar függetlenség jelképeivé váltak, melyet a magyar köztudatban Jókai és Móricz regényei is rögzítettek.

Bár a török kiűzését követően az erdélyi fejedelmi címet a Habsburg-dinasztia tagjai szerezték meg, egészen az 1867-es kiegyezésig várni kellett arra, hogy a „Tündérkert” ismét egyesülhessen a Magyar Királysággal. Ez az egység mintegy fél évszázadig tartott, majd az első világháborút követően végül Erdély a Román Királyság része lett.

NYITÓKÉP: A Transzfogaras, Erdély kapuja dél felől. Fotó: Bukovics Martin, Azonnali (2018)