Az Orbán Viktorhoz képest kevésbé jó angolú Karácsony Gergely kapcsán felmerült, hogy vajon alkalmas-e egy magas kormányzati pozícióra egy olyan jelölt, aki nem nagyon beszél angolul. Holott Európában máshol is bőven voltak és vannak olyanok, akik úgy lettek kormány- vagy államfők, hogy angolul rosszul beszéltek. Összeszedtünk párat!
Az utolsó nagy kérdésben is sikerült dűlőre jutnia a hatpárti összefogásnak.
A védettségi igazolvány automatikus kiállításához magyar személyi igazolvány vagy útlevél kell, ami a Magyarországon élő külföldieknek nincs, és nem is lehet. A kormányhivatal a már beoltott külföldieket az oltópontokhoz irányítja: az ott dolgozó orvosoknak kellene utólag rögzíteniük a külföldiek személyi azonosító okmányának számát.
A korábbi kormányzati kommunikáció szerint május közepére hat, május végére hétmillió ember kaphatja meg az első koronavírus elleni oltását, azonban ezektől a számoktól jócskán elmaradunk. A kormányközeli Nézőpont Intézet szerint még kétmillió magyar tervezi beoltatni magát, emiatt „nem lehetetlen” elérni a hatmillió beoltottat.
A Miskolc-Tornyosnémeti autópálya-szakasz elkészülésével teljessé válik Pozsony és Kassa autópálya-összeköttetése Magyarországon keresztül. Az Észak-Szlovákián keresztül épülő autópálya befejezése viszont még nem látszik.
A momentumos Horváth Ferenc területcserével visszaszerezné Szlovákiától a somoskői várat. De mit szól ehhez a Momentum szlovák testvárpártja? Hogyan értékelik a szlovákiai magyar politikusok a felvetést, és mit gondol róla a várat tulajdonló szlovák falu polgármestere?
És az egész EU-ban mi tartunk a legjobban a választási csalásoktól és a közösségi médiától is az Alliance of Democracies most publikált, 53 ország adatait tartalmazó nemzetközi közvélemény-kutatása szerint. Az is kiderül innen, hogy a magyarok többsége szerint túl sok szabadságjogot vett el tőlünk a kormány a járványkezelésre hivatkozva.
Szabó Tímeát így már három párt is támogatja, hogy ismét ő lehessen a Fidesz kihívója 2022-ben Óbudán: az MSZP, a Párbeszéd és a Jobbik.