Szerdán lejárt Richard Sulík ultimátuma, és mivel Igor Matovič nem mondott le a miniszterelnökségről, az SaS felfüggesztette részvételét a kormánykoalícióban. Matovičék hárompárti koalícióban is folytatnák, de az egyik koalíciós partnert ez nem érdekli.
Hét tagállam kormányfője véli úgy, hogy az Európai Bizottság zöldprogramjába be kéne venni az atomenergiát is. A lobbicsoportot Emmanuel Macron francia elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök vezetik.
Mária Kolíková távozása szintén szerepelt Igor Matovič saját lemondásának feltételei között. Az államfő kemény szavakkal bírálta a miniszterelnököt.
Ezzel teljesült az első feltétel, amihez Igor Matovič miniszterelnök a saját távozását kötötte. Sulík a harmadik miniszter, aki a kormányválság kirobbanása óta lemondott.
A szlovák miniszterelnöknek nem ez az egyetlen feltétele, további áldozatokat vár koalíciós partnereitől, az SaS-tól és a Za ľudí-tól is.
Ebben kormánypárti képviselők is segítettek volna nekik. A javaslatot nem szavazta meg a parlament, de a kormánypárt egy részének támogatása a parlamenten kívüli liberálisok szerint bizonyíték arra, hogy Matovič a radikálisok támogatásával kormányozna kisebbségben.
Sulík bírálta a szlovák válságkezelést, szerinte Igor Matovič nem képes vezetni a kormányt.
Ha a miniszterelnök nem mond le március 24-ig, az SaS kilép a kormányból. Közben váratlanul lemondott a munkaügyi miniszter is, akinek a távozását senki nem kérte és nem is igazán érti senki.
Csütörtökön feloldódni látszott a Szputnyik-vakcinabeszerzés nyomán kirobbant válság, miután az egészségügyi miniszter bejelentette a lemondását, de Igor Matovič még azelőtt kiborította az egyik koalíciós partnerét, hogy a meghirdetett közös sajtótájékoztatóval lezárhatták volna a kormányválságot.
Bár az egészségügyi miniszter a kormányválságot feloldó egyezségnek megfelelően bejelentette lemondását, Richard Sulík gazdasági miniszter kiborult Igor Matovič csütörtök délutáni szavain. Azt üzente: a tárgyalást nem tekinti befejezettnek, elmaradt a pártelnökök közös sajtótájékoztatója.