Lemondott Richard Sulík szlovák gazdasági miniszter, szerinte Igor Matovičon a sor

Szerző: Renczes Ágoston
2021.03.23. 13:09

Ezzel teljesült az első feltétel, amihez Igor Matovič miniszterelnök a saját távozását kötötte. Sulík a harmadik miniszter, aki a kormányválság kirobbanása óta lemondott.

Lemondott Richard Sulík szlovák gazdasági miniszter, szerinte Igor Matovičon a sor

Kedd délelőtt benyújtotta lemondását Richard Sulík szlovák gazdasági miniszter Zuzana Čaputová államfőnek, amit a liberális köztársasági elnök el is elfogadott.

 

Sulík miniszteri posztja mellett a libertariánus SaS (Szabadság és Szolidaritás) párt elnöke is, a minisztérium éléről való távozásával pedig

 

teljesült az első feltétel, amihez vasárnap Igor Matovič a saját lemondását kötötte.

A szlovák miniszterelnök – mint azt közölte a nyilvánossággal – akkor hajlandó lemondani a kormányfői posztról, ha Sulík kormányból való távozása mellett lemond a parlament egészségügyi bizottságának SaS-es elnöke, valamint lemondnak a jobbközép Za ľudí (Az emberekért) delegálta igazságügyminiszter és a parlament egyik alelnöke. Emellett a populista kormányfő még azt követelte, hogy az SaS adja át a három általuk vezetett minisztérium egyikét Matovič pártjának, a jobboldali-populista OĽaNO-nak (Egyszerű Emberek és Független Személyiségek).

 

A gazdasági minisztérium vezetését ideiglenesen Andrej Doležal közlekedési miniszter veszi át. Doležalt a jobboldali-populista Sme rodina (Család Vagyunk) delegálta a közlekedési tárca élére, és a gazdasági minisztérium ideiglenes vezetésével már három tárcát fog irányítani: szintén ő helyettesíti a március 17-én lemondott Sme rodinás Milan Krajniakot a munkaügyi minisztérium élén.

 

Azonban Matovič a kormányból nem távozna, miniszterként szeretne tovább dolgozni.

A Denník N úgy értesült, hogy Matovič a korrupcióellenes harccal foglalkozó miniszterelnök-helyettes lenne. Mivel ilyen poszt jelenleg nincs a szlovák kormányban, ezért azt Matovič kedvéért kellene létrehozni.

Matovič feltételeiről Sulíkék és a Za ľudí is tovább szeretne tárgyalni. Sulík kijelentette: ha Matovič a lemondása után marad a kormányban, akkor ő maga sem lát okot arra, hogy a kormányból is távozzon, és a kedd délelőtt lemondott Sulík

 

újra gazdasági miniszter szeretne lenni.

Emellett Sulík azt is jelezte, hogy az SaS nem szeretne lemondani az egyik minisztériumokról sem, és a Za ľudí is tárgyalni szeretne a vele szemben támasztott feltételekről, vagyis az igazságügyminiszter és a parlament alelnökének lemondásairól.

A hónapok óta súlyos – elsősorban Igor Matovič és Richard Sulík közötti – belső viták feszítette kormányt a miniszterelnök koalíciós partnerek háta mögötti Szputnyik-vakcinabeszerzése taszította válságba március elején. 

A kormányválság egyszer már megoldódni látszott, amikor a koalíciós partnerek alkujának megfelelően lemondott az OĽaNO-s egészségügyi miniszter, Marek Krajčí, azonban ez végül nem jelentette a válság végét: Krajčí lemondását Igor Matovič a koalíciós partnereit támadva jelentette be, amit Richard Sulík a koalíciós pártok közötti egyezség felrúgásaként értékelt, és az SaS kormányban maradásának feltételeként utána már a miniszterelnök lemondását követelte.

Richard Sulík még március 16-án adott ultimátumot Igor Matovičnak: ha a kormányfő nem mond le március 24-ig, akkor az SaS másik két minisztere is lemond és a párt kilép a kormányból. Ez a határidő szerdán jár le. 

Annak ellenére, hogy Matovič előszeretettel kommunikál követőinek közösségi oldalain, a kormányfő majdnem majdnem két hétig nem írt a Facebookjára, és még most is alig kommunikál a nyilvánosság felé ily módon. Vasárnap közzétette a feltételeit ismertető sajtótájékoztatón elmondott beszédének szövegét, kedden pedig csak annyit írt a közösségi oldalán:

„Ne féljetek, jó lesz.”

 

A Facebook-posztjában emellett óvatosságra intette a követőit, hogy „minél hamarabb megszabaduljuk ettől az ocsmányságtól. Maradjatok egészségesek” – fogalmaz a szlovák miniszterelnök a koronavírusra utalva.

NYITÓKÉP: Andrej Doležal és Richard Sulík Zuzana Čaputová államfőnél. Zuzana Čaputová / Facebook

Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali egykori újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek