A 2020-as választásokat bojkottálta az ellenzék nagyrésze, a teljesen a kormánypárt által uralt parlament egyszínűsége és a járvány miatt 2022-re előrehozott választáson a köztük és a hatalom között közvetíteni próbáló Európai Parlamentben van minden reményük.
A határok egymás előtti megnyitása további lépés az európai integráció felé a Balkánon, vagy mindenki belefáradt ott abba, és helyettesíteni akarják azt valamivel?
Vučićék szerint ez egyfajta ajándék lesz a nyugdíjasoknak az államtól azért cserébe, hogy a nyugdíjasok korábban megértették az állam nehéz anyagi helyzetét. A jó példa tehát ragadós: Magyarországon az Orbán-kormány is gondol a nyugdíjasokra a 13. havi nyugdíj visszavezetésével – hivatalosan persze ennek sincs köze a jövő évi parlamenti választáshoz.
A koronavírus-járvány előtt a Mária-jelenések miatt zarándokhellyé vált Međugorje falujába ezrével érkeztek a hívők és a turisták – most viszont alig látni őket az utcákon, a helyi vállalkozások bezárnak vagy a csőd szélén táncolnak, és aki teheti, inkább gyorsan elköltözik.
Három hónapon belül másodjára is nekifutnak a kormányalakításnak Bulgáriában, miután a korrupcióval megvádolt Bojko Boriszov kénytelen volt lemondani miniszterelnöki posztjáról. A választáson győzedelmeskedő korábbi műsorvezető, Szaniszlav Trifonov egy „most vagy soha” ajánlathoz kéri a parlamenti pártok támogatását.
Horvátország 2023-tól szeretné bevezetni a közös európai fizetőeszközt. A horvát kormány már el is döntötte, hogy mi és ki lesz látható a horvát euróérmeken. Az emberek is mondhattak véleményt, Dubrovnik látképére ők mondtak nemet. De mi lesz akkor ahelyett? És miért forrong már most a szerb média a horvátok döntése ellen?
Az élővizek védelme végül óriási többséget hozott létre a jobboldali szlovén kormányfő ellen, így most a szlovén kormány szuverenitására alapozó retorikája is kihívót kapott: a klímapolitikát.
Szlavi Trifonov két évtizeden át vezette Bulgária legnépszerűbb late night show-ját, múlt vasárnap pedig újonnan berobbant populista pártja aratott győzelmet a parlamenti választásokon. Mutatjuk, ki az a bolgár showman, aki felkavarja a bolgár politika állóvizét!
A leköszönő Merkel kancellár immár az egyik számára legfontosabb politikai folyamat, a Nyugat-Balkán EU-s integrációja mellett tette le a garast, mintegy hagyatékként utódai számára. Nem mindenki látja azonban ugyanígy az EU-ban.
Aleksandar Vučić vasmarokkal fogja Szerbiát, ellenfelei végérvényesen visszaszorultak. Hiába kiüresedett a demokrácia és a parlamentarizmus, Szerbiában a folyamatokat nem csupán támogatja a nyugati elit, sokban ezen jelenségek ki is fejeznek világtendenciákat: a tartalom nélküli politikáét és a részvételről önként lemondó népéét.