+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Szerző: Antal Róbert-István
2021. május 13. csütörtök, 18:35
Néhány kivétel azért marad: a piacokon, a zsúfolt helyeken és a busz- és vonatállomásokon még kell majd a maszk, máshol azonban nem. Június elsejétől pedig újabb enyhítések jönnek.

Csütörtök késő délután a román államelnök, az erdélyi szász származású Klaus Johannis bejelentette:

 

szombattól (azaz május 15-től) bizonyos esetek kivételével eltörlik a kinti maszkviselést,

 

valamint teljesen megszüntetik a jelenleg 22 és hajnali 5 közötti éjszakai kijárási korlátozást.

 

AZ ÁLLAMELNÖK NAGY BEJELENTÉSE.

 

Mit szabad majd szombattól?

 

Általában a nagyobb bejelentéseket – annak ellenére, hogy alkotmányos jogköre inkább a kül- és a védelmi politikára korlátozódik – az ország államelnöke szokta tenni. Korábban ő jelentette be a lockdownt is, és így tett a mostani enyhítés esetében is.

 

Johannis felvázolta a román nyitás forgatókönyvét: eszerint

 

a június elsejére belengetett nagy nyitást nem egyből, hanem lépésről-lépésre fogják bevezetni.

 

A legelső lépést a május 15-i dátum jelenti, amelyet a járvány számainak alakulásától függően továbbiak fognak majd követni.

 

Szombattól tehát „a piacok, zsúfolt helyek, mint vonat- és buszállomások, vásárterek kivételével nem lesz kötelező maszkot hordani a szabadban”, mondta a román államelnök.

 

Továbbá megszűnik az éjszakai kijárási korlátozás,

 

valamint az üzleteknek, vendéglőknek sem kell bezárni egy adott időpontban. Ugyancsak ettől a hétvégétől „megtarthatók a szabadtéri sportesemények, amelyek 25 százalékos kapacitás mellett nézőket is fogadhatnak” – így Johannis.

 

Az államfő június elsejével újabb enyhítéseket helyezett kilátásba: maximum 70 ember részvételével beltéri lakodalmak, keresztelők, halotti torok is tarhatók majd. Az iskolákkal kapcsolatban elmondta, hogy megmarad a jelenlegi ügymenet: eszerint vagy online vagy jelenléti oktatás zajlik a továbbiakban is a települések fertőzöttségi rátájától függően.

 

Hogy áll keleti szomszédunk az oltással?

 

A román államelnök az oltás előrehaladtával indokolta ezen intézkedéseket. Mint mondta, „ha még több enyhítést szeretnénk, úgy be kell oltatnunk magunkat.” Johannis az oltási tervet is felvázolta: eszerint úgy számol, hogy június elsejére ötmillió, július elsejére hatmillió, augusztus elsejére pedig hétmillió állampolgár fogja megkapni az első adag oltását. Az államfő optimizmusának viszont keresztbe tehet a lakosság; ahogy korábban beszámoltunk róla: keleti szomszédunk

 

az oltási kedvben nagy visszaesést mutat,

 

és miközben egyre inkább elfogyni látszik az oltakozni hajlamosak száma, az ország ezt rengeteg látványos akcióval próbálja megemelni.

 

Például oltómaratont tartottak már nemcsak a bánsági Temesváron, hanem a fővárosban, Bukarestben és számos más nagyobb városban is, ahol időpontfoglalás és regisztáció nélkül lehetett oltáshoz jutni.

 

Kolozsváron és Bukarestben amerikai mintára drive-through oltóközpont is nyílt. Sőt, felmerült még a román mulatós zenészekkel (manele) való vakcinanépszerűsítés is az országban, a miniszterelnök pedig megígérte, hogy a tengerparton és a hegyekben nem kell majd maszk, csak oltakozzanak elegen. Sőt még a népszerű Drakula-mítoszt is az oltáskampány népszerűsítésére használták fel, ugyanis oltópontot alakítottak ki a Drakula lakóhelyének tartott törcsvári kastélyban is, ahol bárki beoltathatta magát.

 

 

Keleti szomszédunknál már több hete

 

több vakcina állt rendelkezésre, mint ahányan regisztráltak oltásra.

 

A közel húszmillió lakosú Romániában hétfőig összesen 6,3 millió adag vakcinát használtak fel, amivel összesen 3,7 millió embert oltottak be – ez a teljes lakosság 18 százalékát teszi ki, míg az uniós átlag 28,3 százalék. A teljes védettséget szerzett emberek száma – akik mindkét adag oltást megkapták már – nagyjából 2,6 millió fő, míg csak az első oltását nagyjából 1,2 millió ember kapta meg.

 

NYITÓKÉP: Klaus Johannis / Facebook

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Mély aggodalmukat fejezték ki, és hangsúlyozták, a szólásszabadság és az emberi jogok mellett állnak.

Hetvenperces sor a reptéren, Orbán Viktorral elégedetlen taxisofőr, védettségi igazolvány.

Megnéztük, mennyire nyerhetőek ezek a körzetek az ellenzék számára 2022-ben.

Csárdi Antal szerint az ellenzéki egység továbbra is töretlen.

Mint írják, nem hiszik, hogy a Jobbik valóban partner akar lenni abban, hogy több tízezer honfitársunk életét tönkretegye.

Jámbor szerint nem kommunikációs trükk az ellenzéktől a népszavazás, de még ha az is, végsősoron kárt fog okozni a Fidesznek.

Az IDEA Intézet elemzése szerint viszont a biztosan szavazó pártválasztók körében a Fidesz majdnem behozta az ellenzéket.

A hét kérdése

A kínai egyetem elleni kiállás lett az ellenzéki politizálás egyik sarokpontja, a kormány szerint másfél éven belül reális lehet a népszavazás a témában. Nálunk már most az, tessék szavazni!

Azért ide elnéznénk

Pár napja TGM az Azonnalira megírta, hogy szerinte mit érdemes olvasni. Június 18-án a saját könyvét dedikálja.

Kiállítás Budapesten Fiuméről és a magyar kereskedelmi tengerészet történetéről, egészen október 31-ig.

Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Miben más az olajlobbi 2021-ben, mint amit a hollywoodi filmek alapján elképzelünk? Hidi Jánossal beszélgettünk.

Az OMOH évek óta fix igazodási pont a magyar LMBTQ-bulizók körében, indulásuk óta vállaltan az LMBTQ-közösséghez szólnak. Marton Péter DJ-vel beszélgettünk. Podcast!

Buktatható-e Lukasenka titkosszolgálati eszközökkel, és ha igen, ki tehetné ezt meg? Miért nem annektálta még Belaruszt Oroszország?

A Helyzetben vele beszélgettünk arról, miért nincs több nő a magyar rapben, mit gondol a motyogós rappről, és hogyan alkotott a lockdown idején.

Hogyan lett egy csepeli utcagyerekből a Blade Runner 2049, az Atomic Blonde, vagy a Hellboy 2 utcaképeinek az elkövetője? Mit gondol ma az egykori legendás graffitis a régi házak falainak összefirkálásáról? Podcast!

Meddig adminisztratív hiba az állam részéről, ha nem küldi valakinek az igazolásokat, és honnan súlyosabb mulasztás?

Manek Gábor számos budapesti étterem tulajdonosaként is építi a fővárosi gasztronómiát. Vele beszélgettünk az éttermek újranyitásáról, a Lärm jövőjéről, valamint a nyári fesztiváltervekről. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás