Akkor írják meg, hogy Molnár Róbert a hatalmával visszaélve megkérte a háziorvost: döntsön belátása szerint a kínai vakcináról

2021.02.25. 15:13

A fél sajtót bejárta, hogy Molnár Róbert kübekházi polgármester nyílt levelet írt a falu háziorvosának, felhívva a figyelmet arra, hogy csak annak adja be a kínai oltást, aki ezt külön kéri, mondván az emberi élet az első, nem a hatalom érdeke. Megkérdeztük a kormányzati nyomásgyakorlásra rendszeresen panaszkodó polgármestert, hogy miért látja ezt így. Interjú!

Akkor írják meg, hogy Molnár Róbert a hatalmával visszaélve megkérte a háziorvost: döntsön belátása szerint a kínai vakcináról

Pontosan mi az ön polgári foglalkozása?

Jogász vagyok.

Ez alapján úgy látja, megalapozottan tud szakmai tanácsot adni egy háziorvosnak?

A polgármesterség egy őrálló felelősség a rábízottakért. Az elmúlt időszakban számtalan helyzet volt, amikor kollégáknak adtam tanácsot, akár iránymutatást bizonyos kérdésekben. Most a falu egyik lakójaként – aki történetesen a faluért felelős – írtam a háziorvosunknak, miután két háziorvos is elmondta nekem, hogy presszió alatt vannak atekintetben, hogy a kínai vakcinával oltsák be azon 59 éven felettieket is, akiket Kínában nem oltanak vele.

Ez a levél arról szól, hogy járjanak el óvatossággal. Semmiféle direktívát nem adtam.

Azt állítja, a kormány presszionálja a háziorvosokat, hogy a kínai vakcinát használják. Az nem presszió, hogy egy falu polgármestereként – tehát hatalmi pozícióból – közzétesz a Facebookon egy név szerint egy konkrét háziorvosnak írt levelet, hogy hogyan járjon el?

A levél tartalmát azért el kell olvasni: hol van abban nyomásgyakorlás? Ez az interjú ki akarja forgatni a szavaimat, vagy elmondhatom, amit gondolok?

Elmondhatja, csak szeretnénk választ kapni a kérdéseinkre. A levél tartalma ugyanis nyitott kapukat dönget: jogászként nyilván ön is tudja, hogy az egészségügyi beavatkozások előtt egy írásos beleegyezést eleve alá kell írni, és nem csak a kínai oltásnál van ez így, hanem az összesnél.

Én ezt nem tudtam, én nem oltakoztam még a koronavírus ellen. Örülök, ha ez így van. A levél semmi másról nem szól, mint arról, hogy a háziorvos ne a kormányzati nyomásnak engedelmeskedjen, hanem tájékoztassa a falu lakóit és vegye figyelembe a szabadságjogaikat.

Jött valamiféle visszajelzés a levélre az orvostól?

Nem. Kiadták neki a kínai vakcinákat, 33 darabból 7 darabra jelentkeztek a kübekháziak.

Akkor ennek a hét kübekházinak is rossz hír, hogy Lengyelország differenciálni fog az oltások között, és a kínai vagy orosz vakcinával beoltottakat nem engedi be karantén nélkül, miután ezeket nem engedélyezte még az Európai Gyógyszerügynökség. Elfogadható, hogy egyes országok nem fogadják el a kínai vakcinát?

Beléptünk az Európai Unióba, ez egy „kölcsönös klubtagság”: vannak kötelezettségeink és van közös felelősségünk. Ők azt ígérték, hogy ellátnak bennünket az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinákkal – de a kínai vakcinából Magyarországon kívül még senki nem kért az EU-ban tudomásom szerint. Sem Kína-ellenes nem vagyok, sem bal- vagy jobboldali propagandát nem akarok csinálni ebből, de felmerül a kérdés, hogy

ha egyszer az EU biztosítja Magyarországnak az oltásokat, miért kell sokkal drágábban kínai vakcinákat vásárolnia a kormánynak?

Éppen a kormány műveli azt, hogy a politika durván beavatkozik a tudományos szakmába. De ahogy csúszunk lejjebb a vírus elleni védelemben, úgy hárítják a felelősséget másokra. Most nemzeti konzultációt hirdetve a társadalomra hárítják a felelősséget, és most már nem a miniszterelnök, hanem „a szakma” dönt arról, hogy meddig tartják életben a szigorításokat. Holott ezt eleve a szakmára kellene bízni: polgármesterként, helyi őrállóként én is ennyit kértem csak a háziorvostól.

De a kínai vakcina mellett is vannak szakmai érvek, és sok háziorvos kifejezetten azt ajánlja a betegeinek, mondván ez a legrégebb óta használt, leölt vírusos technológián alapszik.

Hát oltsák be vele őket! Én sem korlátozom etekintetben a háziorvosunkat, kiváló az együttműködésünk a járvány elleni védekezés terén.

De nem szolgálta volna jobban ezt az együttműködést, ha nem egy Facebookra feltöltött levélben szólítja fel erre? Ez a fajta nyilvánosság ugyanis egy olyan hatalmi nyomásgyakorlásnak látszik, amit ön amúgy az Azonnalin megjelenő véleménycikkeiben rendre elítél.

De miért ne írhatna egy ilyen levelet a polgármester?

Nem a levélírásra, hanem annak közzétételére kérdeztünk rá: azon ugyanis ott van a háziorvos neve is mint címzett, akin most a nyilvánosság nyomása is rajta van. Ha Orbán Viktor írna egy levelet Müller Cecíliának azzal, hogy „doktornő, az emberek élete az első, oltson kínai vakcinával”, és ezt kirakná a Facebookra, az helyes lenne?

Azt kell megérteni, hogy az emberek össze vannak zavarodva, a háziorvosok – akik lehet, nem beszélnek erről nyilvánosan, mert félnek – pedig nyomás alatt vannak. Olvastam olyan kommentet is egy háziorvostól, hogy megfenyegették a kormányhivataltól, hogy felfüggesztik a praxisából, mert kijelentette, hogy ő kínai vakcinával aztán nem olt. Ilyenkor nem teheti meg egy polgármester, hogy ne jelezze nyilvánosan: ő nem enged ennek a nyomásnak, és bátorítja arra a háziorvost, hogy ő se engedjen neki, és maradjon a saját szakmai álláspontjánál.

Mi most ön szerint a helyes hozzáállás azon politikusoktól, akik nem orvosok, és leginkább mások szakvéleményére tudnak ebben a témában támaszkodni?

Már bocsánat, de a politikusok nem láthatnak?

Mert a baj amúgy ez: hogy nem látnak! Hogy az Azonnali olvasói lássanak, elmondom, hogy harminc évvel a rendszerváltás után egy olyan rendszer épült ki, ahol ha a polgármesterek nem hajtják meg a derekukat a rezsimnek, akkor kiesnek a Modern Falvak-programból, kiesnek a TOP-pályázatokból. Tizenvalahány évvel ezelőtt, vagy a Medgyessy-, vagy a Bajnai-kormány alatt el akarták venni a településektől a gyerekétkeztetési normatívájukat, tizenöt független polgármesterrel írtunk egy nyílt levelet, összedobtuk a pénzt egy egyoldalas fizetett újsághirdetésre, és az meg is jelent. Ma egyetlenegy olyan polgármestert nem találnék, akinek lenne bátorsága arra, hogy képviselje a társadalom adott érdekét.

Oké, de a polgármestereknek bírni kell ezt: ők választott tisztségviselők, ellenben egy háziorvossal.

A háziorvos praxisjogát pedig az önkormányzat biztosítja.

Így különösen visszatetsző, hogy az önkormányzat vezetője, a polgármester nyílt levélben nyomást gyakorol rá.

Akkor meg kell írni, hogy Molnár Róbert a hatalmával visszaélve megkérte a háziorvost, hogy döntsön belátása szerint a kínai vakcinával kapcsolatban.

Ha ez tényleg csak ennyi, akkor miért nem privát módon közölte ezt vele? Miért kellett ezt közzétenni? Ez méltányos az orvossal szemben? Hiszen amúgy is nehéz dolguk van most az orvosoknak, hiszen alulfizetettek, járvány van.

A háziorvosok nem annyira alulfizetettek, de többet érdemelnének, ez tény.

Az helyénvaló, ha politikusok különböző vakcinák mellett vagy ellen állást foglalnak és politikai ügyet csinálnak ebből?

A társadalmi szétszakítottságot pontosan a politika idézte elő: mindenből politikát csinálnak. Miért ne lehetne ebben az országban, aki azt mondja, hogy akkor képviseljük már az adott társadalom érdekét is?

Rajtam kívül többmillióan vannak, akik nem akarnak oltakozni kínai vakcinával.

Vannak olyanok is, akik meg semelyikkel se akarnak. De most a kérdés az, hogy ön szerint az hogyhogy nem átpolitizálása az ügynek, hogy egyébként nem orvos végzettségű politikusok a kínai vakcinát olyan alapon ellenzik, hogy Orbán Viktor szerint az jó.

Ha elmegyek egy henteshez és látom, hogy bűzlik a marhahús és legyek mászkálnak rajta, és ezért nem veszem meg, az politikai ügy?

A kínai vakcinán azt látja, hogy legyek mászkálnak rajta?

Mindenből lehet politikai ügyet csinálni, amiből csak akarunk. Ha az Azonnali politikai ügyet akar ebből a cikkből csinálni, akkor azt fog csinálni belőle, mert lehet, hogy ez az érdeke.

Egy polgármester megszólalása politikai ügy.

Én nem gondoltam, hogy ennek a levélnek ekkora visszhangja lesz, de akkor is vállalom, hogy ez a véleményem és a lelkiismeretem szava.

Aztán persze le lehet váltani a polgármestert, ha valaki máshogy gondolja. Nem vagyok bebetonozva ide. Ha kirúgnak, akkor kirúgnak.

Kübekházán eddig hány embert oltottak be a kínai vakcinával?

Pénteken kezdenek, 33 vakcinát kapott a háziorvos, ebből azt hiszem, heten kérték.

MOLNÁR RÓBERT 1971-BEN SZÜLETETT, JOGÁSZ, POLITIKUS. 1990 UTÁN AZ FKGP-T VEZETŐ TORGYÁN JÓZSEF BIZALMI EMBEREKÉNT VOLT ISMERT (ERRŐL ITT MESÉLT), A KISGAZDÁK SZÍNEIBEN ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ IS VOLT 1998-2002 KÖZÖTT. A NAGYPOLITIKÁBAN TÖLTÖTT ÉVEIRŐL KÖNYVET IS ÍRT. 2002 ÓTA KÜBEKHÁZA POLGÁRMESTERE. AZ AZONNALIN HETENTE JELENTKEZIK VÉLEMÉNYCIKKEKKEL A MAJOMSZIGET ROVATBAN.

Gulyás Gergely azt mondta a csütörtöki kormányinfón, hogy azok a polgármesterek és politikusok, akik a kínai, akár az orosz vakcina ellen foglalnak állást, azok oltásellenesek. Mi erre a válasza?

Ez a szokásos kormányzati propaganda. Abszolút nem vagyok oltásellenes, minden oltásom be van adva és regisztráltam a koronavírus elleni oltásra is, a családomból van, aki már meg is kapta. Nem kell mindenből politikát csinálni. Miért nem lehet elképzelni, hogy egy polgármester a lelkiismerete szavára hallgatva jelzi a háziorvosnak, hogy óvatosan bánjon ezzel?

De ennyi erővel nem volna ugyanennyi óvatosság indokolt például a Pfizerrel szemben, amely ráadásul egy új technológia? Ha óvatosnak kell lenni, akkor legyünk óvatosak mindennel, nem?
 

Azt az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyta, a kínairól meg semmit nem tudunk.

Azt azért tudjuk róla, hogy inaktivált vírussal működik, amit nagyjából száz éve alkalmaznak a védőoltásokban, miközben a Pfizer technológiája új, géntechnológián alapszik. Miből gondolja, hogy az előbbi nem megbízható, az utóbbi igen?

Miért kéne mindenkinek úgy gondolnia, ahogy önök gondolják?

A kérdés arra vonatkozik, hogy nem látszik a logikai összefüggés az érvelésében, innentől pedig nagyon úgy tűnik, hogy ön is politikai alapon érvel, miközben az előbb azt mondta, hogy nem kellene átpolitizálni ezt a dolgot.

Miért kellene az embernek úgy gondolkodnia, mint bárki más, mondjuk, ahogy Gyurcsány Ferenc vagy Orbán Viktor gondolkodik? Miért ne lehetne az embernek szabadsága eldönteni, hogy akarja-e ezt vagy nem?

Hát ez az, mi is azt szeretnénk, sőt: még azt is, hogy legyen szabadsága bárkinek úgy is dönteni, hogy nem akar semmilyen, koronavírus elleni oltást.

Nem úgy tűnik.

De ha alapvető konszenzusokat felrúgunk, és azt mondjuk, hogy most akkor mégse jó a hosszú évtizedek óta használt hagyományos, inaktivált vagy elölt víruson alapuló oltás, akkor ennyi erővel dobjuk a kukába az összes kötelező gyerekkori védőoltást is? Mert azok is így működnek.

Komolyan mondom, egy csitri kis falu polgármesterének a levele ilyen viharokat gerjeszt? Miközben látjuk, hogy szétrabolják az országot, alagutat csinálnak az adófizetők pénzéből, és az nem zavar senkit?

Ha ez a polgármester folyamatosan arról beszél, hogy a kormány visszaél a hatalmával, akkor neki sem kellene ezt tennie kicsiben, hanem talán elöl kellene járnia a jó példával, nem?

Elöl is jártunk a jó példával. Szerdán küldött ki a kormány egy levelet, amiben arra kérik a polgármestereket, hogy segítsék a háziorvosokat tehermentesíteni. Mi már ezt tavaly márciusban megtettük, amikor a kormánynak még eszébe se jutott ez. Már akkor csináltunk egy kübekházi segélyvonalat, ahol lehet orvosi rendelésre időpontot foglalni, egyeztetni a karanténban lévőknek az ételszállítást és ilyesmik.

Ezekről a pozitív dolgokról kell írni, én nem dramatizálnám annyira túl azt a levelet.

Kübekháza a szerb-román-magyar hármas határon van. Mint határszéli polgármester, hogyan látja, a határzár mennyire volt hasznos eszköz a vírus elleni védekezésben?

Én nem láttam egy vírust se átjönni a határon, úgyhogy erről nem tudok nyilatkozni.

Molnár Róbert kübekházi polgármester írásait az Azonnalin itt olvashatod. Akit Kübekháza érdekel jobban, itt megnézheti a falu önkormányzata által Lázár Jánosnak küldött videóüzenetét.

FOTÓ: YouTube

Bakó Bea
Bakó Bea az Azonnali főszerkesztője
Bukovics Martin
Bukovics Martin az Azonnali főszerkesztője

Terenzuola Vigne Basse Colli di Luni 2019.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek