Így lett a román egyesülés szimbolikus tere a magyar fejedelmi város
Így lett a román egyesülés szimbolikus tere a magyar fejedelmi város

Gyulafehérvárnak már a római kortól kezdve kulcsszerepe volt Magyarország, Erdély, majd Románia történetében. De mitől került bele erőteljesen a románok, és kerül ki fokozatosan a magyarok mentális térképéből?

Asszimilálódunk, és ez normális
Asszimilálódunk, és ez normális

A huculok eredetileg a ruszinok egy csoportját képezik, Ukrajnában, Máramarosban és Moldva északi részén élnek. A máramarosi huculok ma már ortodox vallásúak, és az ukránokhoz tartozónak tartják magukat. Közülük a legtöbben Oroszkő községben élnek. Elmentünk hozzájuk, hogy megnézzük, kik is ők, hogyan élnek ma, és miért hisznek annyira a szülőföldjükben.

Huszonöt botütést kaptál, ha nem tudtál magyarul köszönni
Huszonöt botütést kaptál, ha nem tudtál magyarul köszönni

Száz éve még Magyarország része volt, Trianont követően Romániáé, 1940-től pár évre ismét Magyarországé, azóta pedig Romániáé Máramaros Tiszától délre fekvő része. Itt élnek az ország harmadik legnagyobb kisebbségét alkotó ukránok. De kik ők? Milyen a viszonyulások az országhoz, amelyben élnek?

Leteszteltük, mennyire revizionisták a magyarok!
Leteszteltük, mennyire revizionisták a magyarok!

Van, aki a tengerpart miatt szeretné vissza Nagy-Magyarországot, és van, aki reméli, hogy az unokái ezt még meg is érhetik, a legtöbben azonban azt mondják: nem reális erről álmodozni. De mennyiben hibás Trianon a mai problémáinkért egy tízes skálán? Magyarokat kérdeztünk a határokon belül és azokon túl. Videó.

A csángó falu, ahol románul ünneplik Szent Istvánt
A csángó falu, ahol románul ünneplik Szent Istvánt

Pusztina az egyetlen olyan település Romániának a moldvai részén, melynek a mai napig Szent István a védőszentje. A Szent István napi búcsút azonban románul tartja egy román katolikus pap. Akarnának-e magyar misét a helyiek, és tudna-e magyarul misézni a pap? Milyen az élet a moldvai csángó faluban? Videó!

Járt ide busz, de elvitte a demokrácia: Erdély legelszigeteltebb faluja maga épít utat
Járt ide busz, de elvitte a demokrácia: Erdély legelszigeteltebb faluja maga épít utat

Románia legelszigeteltebb településén megelégelték a helyi csángók, hogy már évtizedek óta nem építik meg nekik a Székelyföldre vezető utat: elkezdték azt ők maguk járhatóvá tenni. A járvány még kapóra is jött ehhez: az amúgy Nyugat-Európában vendégmunkáskodó fiatalok is besegítettek.

Így ünnepelték Trianont román szélsőjobboldaliak Székelyföldön
Így ünnepelték Trianont román szélsőjobboldaliak Székelyföldön

Sokan mondjuk nem voltak, de legalább csináltattak maguknak Trianont éltető pólókat. Volt trianonozás, román himnusz és kulturális műsor is. Videóriport!

Kétszázmillióért szervezi ki a kutatást a Szász Jenőnek gründolt kutatóintézet
Kétszázmillióért szervezi ki a kutatást a Szász Jenőnek gründolt kutatóintézet

Évi több, mint egymilliárd forintból gazdálkodik a Nemzetstratégiai Kutatóintézet: ebből futná saját kutatókra is, azonban a Szász Jenő-féle NSKI százmilliókat költ különböző kutatások kiszervezésére, amint az az intézet 2018-as szerződéseinek az Azonnali birtokába került teljes listájából látszik. Volt, ahol a kutatási pénznek nevezett összegből focipályát újítottak fel, csináltak negyvenmillióért alig használható adatbázist, és felbukkan Kósa Lajos feleségének barátnője is.

Hova menj Erdélybe kirándulni, ha nem föltétlenül a történelmi múlt érdekel?
Hova menj Erdélybe kirándulni, ha nem föltétlenül a történelmi múlt érdekel?

Olyan helyeket szedtünk össze, amelyek egy hétvége alatt simán bejárhatók, és nem fog fölcsendülni a fülünkben, hogy „ott ahol, zúg az a négy folyó”. Hegyek, bulis városok és fantasztikus tavak vannak a listán: helyek, ahová nem feltétlenül indulnak el a zalaegerszegi nyugdíjasklub buszai.

Kulcsár Árpád
Miért jobb hely Kolozsvár, mint Budapest?

Határon túli magyarnak lenni azért jó, mert két országnak is kínlódnia kell azért, hogy szűkítse a szabadságodat. Ha az egyik győz, egy másik kultúra és annak rendszere még mindig megmarad.

Védenéd a környezetet? Ne nézz online pornót, sorozatokat, és ne lógj annyit a YouTube-on!
Védenéd a környezetet? Ne nézz online pornót, sorozatokat, és ne lógj annyit a YouTube-on!

Egy friss tanulmány szerint ezek miatt egy év alatt annyi szén-dioxid termelődik, mint amennyit Spanyolország egy év alatt kibocsát.

Drága borok és homár közpénzből? Macron környezetvédelmi miniszterét ezekkel (is) vádolják
Drága borok és homár közpénzből? Macron környezetvédelmi miniszterét ezekkel (is) vádolják

Francois de Rugy tagadja, hogy barátainak rendezett volna drága vacsorákat, és jó sok közpénzből újította volna fel a neki kiutalt állami lakást.

Több tízezer juh egy hajón? Rászállt az Európai Bizottság egy román miniszterre
Több tízezer juh egy hajón? Rászállt az Európai Bizottság egy román miniszterre

Vytenis Andruikaitis EU-s biztos szerint nem szabadna ilyen körülmények között szállítani állatokat. A román mezőgazdasági miniszter szerint nincs ott semmi látnivaló.

Vagy kormányt alakítanak végre Észak-Írországban, vagy legális lesz náluk a melegházasság és az abortusz
Vagy kormányt alakítanak végre Észak-Írországban, vagy legális lesz náluk a melegházasság és az abortusz

A britek arról szavaztak, hogy ne álljon meg az élet Észak-Írországban, és mellékesen megszavazták az abortusz és a melegházasság legalizálását is.

Orosz telefonbetyárok szívatták meg az észak-macedón miniszterelnököt, nagy botrány lett belőle
Orosz telefonbetyárok szívatták meg az észak-macedón miniszterelnököt, nagy botrány lett belőle

Zoran Zaev simán belement például abba, hogy lefizesse a konstantinápolyi pátriárkát.

A litván miniszterelnök azt mondta, lemond, aztán meggondolta magát
A litván miniszterelnök azt mondta, lemond, aztán meggondolta magát

Elveszítette az államfőválasztást, és azt mondta, lemond. Most meg azt mondja, nem racionális döntés volt, és inkább marad.

Kulcsár Árpád
A civileket kiköpték a pártok, mint a langyosokat Isten

Alig vannak civilek a pártok listáján az önkormányzati választásokra, és ez elég nagy baj, mert így megújulás sincs, és kiút sem a NER-ből.

Román törvényjavaslat: börtönbe juthat az a gyerek, aki nem akarja eltartani a szüleit
Román törvényjavaslat: börtönbe juthat az a gyerek, aki nem akarja eltartani a szüleit

A Times New Roman nevű román vicces hírportál az egész törvényt megjósolta tíz éve.

Egy görög szigeten 500 eurót fizetnek havonta, ha odaköltözöl
Egy görög szigeten 500 eurót fizetnek havonta, ha odaköltözöl

Nem kevés pénzt adnak havonta, ha valaki hajlandó odaköltözni. Van áram és internet, de nincs bankautomata a szigeten.

A Kutyapárt maximum egy-két helyen fog jelöltet indítani Budapesten
A Kutyapárt maximum egy-két helyen fog jelöltet indítani Budapesten

Az MKKP elnöke azt mondja, neki aztán nincs lelkiismeret-furdalása, hogy Molnár Zsolt ellen induljanak például, de csak egy-két helyen akarnak, ahol mindenki tudja, hogy bűnöző a jelölt, vagy semmi köze nincs a kerülethez.

A Zöldek elutasítják Ursula von der Leyen jelölését
A Zöldek elutasítják Ursula von der Leyen jelölését

Szerintük nem azért szavaztak olyan sokan az EP-választásokon, hogy ilyen groteszk háttéralkuk alapján dőljön el, ki vezesse Európát.

Megegyeztek: von der Leyen a Bizottság, Lagarde a központi bank, Charles Michel a Tanács élére kerülne
Megegyeztek: von der Leyen a Bizottság, Lagarde a központi bank, Charles Michel a Tanács élére kerülne

A vasárnapi esti maratoni ülés után kedden újra összeült az Európai Tanács, ezúttal sikerült dűlőre jutni: Manfred Weber beismerte vereségét, Orbánt és Macront vádolja azzal, hogy megölték a Spitzenkandidat-folyamatot.

Bevégeztetett: megszavazta a parlament az MTA átszervezését
Bevégeztetett: megszavazta a parlament az MTA átszervezését

Egy évig próbáltak a tudósok ellenállni, de ma döntött a parlament. Azért még tüntetni fognak egyet.

Egymillió eurót gyűjtöttek össze a német mentőhajó Olaszországban őrizetbe vett kapitányának
Egymillió eurót gyűjtöttek össze a német mentőhajó Olaszországban őrizetbe vett kapitányának

A német kapitány akár tíz éves börtönbüntetést is kaphat, miután 42 bevándorlóval a fedélzetén ütközött egy olasz hatósági járművel. A jogi segítségre összedobtak neki egy kis pénzt.

Pénzt adna a román kormány  minden iskolában töltött nap után
Pénzt adna a román kormány minden iskolában töltött nap után

Minden nap után járna egy bizonyos összeg, már jövő évben bevezetnék.

Olyan új EP-bizottságot hoznának létre a balosok, amely a klímavészhelyzettel foglalkozna
Olyan új EP-bizottságot hoznának létre a balosok, amely a klímavészhelyzettel foglalkozna

Most több bizottság is foglalkozik a klímavédelemmel, de a balosok szerint jó lenne, ha valaki csak ezzel foglalkozna.

Orbán a Néppárt önmegsemmisítését vizionálja, ha Timmermans lesz a bizottsági elnök
Orbán a Néppárt önmegsemmisítését vizionálja, ha Timmermans lesz a bizottsági elnök

Németország és Franciaország állítólag megegyeztek Timmermans személyében, Orbán Viktor meg kiakadt és levelet írt a néppárti vezetésnek.

Macronék azt szeretnék, ha országokon átívelő listákra szavazhatnánk az EP-választásokon
Macronék azt szeretnék, ha országokon átívelő listákra szavazhatnánk az EP-választásokon

Dacian Cioloș, a Renew Europe frakcióvezetője szerint mindenkinek esélye kellene legyen, hogy arra szavazzon Európában, akire szeretne.

Megszerezte a pártja vezetését is a román miniszterelnök
Megszerezte a pártja vezetését is a román miniszterelnök

Ezzel a román politika legerősebb figurája az lett, akit a fél ország ostobának tart.

Kulcsár Árpád
G. Fodor Gábor perre megy egy költővel szemben, és igaza van

Peer Krisztián költő adott egy interjút, amivel elég sok baj van, például az, amiért G. Fodor Gábor beperli, Demeter Szilárd, a PIM igazgatója meg ledrogosozza. Jó látni, hogy meghatározó kulturális szereplők milyen finom stílusban vitáznak.

Pénteken kezdődik Európa egyik legütősebb filmfesztiválja
Pénteken kezdődik Európa egyik legütősebb filmfesztiválja

És idén is van, akinek szurkolni lehet, ráadásul egy fiatal tehetségnek.

Tüntettek a székelyek az úzvölgyi incidensek miatt
Tüntettek a székelyek az úzvölgyi incidensek miatt

Sepsiszentgyörgy főterén gyűltek össze a békés demonstrálók.

Lehet-e még Kálmán Olgából független újságíró? Megkérdeztük!
Lehet-e még Kálmán Olgából független újságíró? Megkérdeztük!

Sajtótájékoztatót tartott Kálmán Olga: elmondta, miért nem volt ott a közös eredményvárón, hogy lehet-e még belőle független újságíró, és azt is, hogy szerinte miért tett jót Karácsony Gergelynek, hogy ő és Kerpel-Fronius Gábor is elindultak az előválasztáson. Na és miért kell félnie Tarlósnak?

Nem lett magyar a román nép ügyvédje, de akkor ki lett?
Nem lett magyar a román nép ügyvédje, de akkor ki lett?

Renate Weber egykor a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítvány romániai vezetője volt, de mára már inkább arról ismerik, hogy vehemensen védte a korrupcióval vádolt román kormánypártokat az EP-ben.

Tavaly tovább csökkent a menedékkérők száma Európában
Tavaly tovább csökkent a menedékkérők száma Európában

Még mindig Szíriából, Afganisztánból és Irakból jönnek a legtöbben, de tavaly már Venezuela is befért a top 10-be.

Végre tényleg baloldali párt lehet az MSZP!
Végre tényleg baloldali párt lehet az MSZP!

Az EP-választáson minden kétséget kizáróan kiderült: a tartalmilag üres antiorbánizmus megbukott! A DK és a Momentum annak köszönheti sikerét, hogy újra felmelegítette a liberális hegemóniára törekvő gondolati elemeket, a baloldali és ökopártok pedig most válaszút előtt állnak: antiorbánisták maradnak, vagy esetleg kitalálnak valami jobbat. Kiss Viktor ideológiakutatóval elemeztük a baloldal helyzetét nem csupán Magyarországon, hanem Európában is.

Soros György rangos díjat kapott Bécsben
Soros György rangos díjat kapott Bécsben

Rövid időn belül két rangos díjat is kapott az osztrákoktól Soros. A CEU is szóba került a díjátadón.

Komoly hatással lehet a görög turizmusra a nyugat-nílusi láz
Komoly hatással lehet a görög turizmusra a nyugat-nílusi láz

A brit és az amerikai külügy is figyelmeztet a vírusveszélyre.

Összefoghat a Magyar Közösség Pártja és a Most-Híd?
Összefoghat a Magyar Közösség Pártja és a Most-Híd?

A Most-Híd politikusai szerint szombaton erről is fognak tárgyalni. Mindkét párt bukott az EP-választáson, és van rá esély, hogy külön-külön nem jutnának be ősszel a parlamentbe.

Mindenki le van döbbenve, mennyire sikeres volt a román EU-elnökség
Mindenki le van döbbenve, mennyire sikeres volt a román EU-elnökség

Juncker és Tusk le vannak nyűgözve, Johannis elnök büszke.

Visszavonni nem fogja, de enyhítheti a kisebbségeket sújtó törvényeket az új ukrán elnök
Visszavonni nem fogja, de enyhítheti a kisebbségeket sújtó törvényeket az új ukrán elnök

Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója éves közgyűlésén és konferenciáján meglehetősen pozitívan tekintettek Volodimir Zelenszkij felé.

Alig valaki akar online szavazni a budapesti előválasztáson
Alig valaki akar online szavazni a budapesti előválasztáson

A választókorú lakosságnak mindössze 0,3 százalékát érdekli az online szavazás. De persze lehet személyesen is szavazni, mégpedig csütörtöktől!

Hiába akadt ki még a szlovák miniszterelnök is, a felvidéki magyar mozgalmárok csak azért is kétnyelvűsítik az útjelző táblákat
Hiába akadt ki még a szlovák miniszterelnök is, a felvidéki magyar mozgalmárok csak azért is kétnyelvűsítik az útjelző táblákat

A Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalom nemrég egy közlekedési táblát kétnyelvűsített. Amikor előzőleg ezt tették, akkor maga Peter Pellegrini miniszterelnök szedette le. De kik a mozgalmárok, és mit akarnak?

Állítólag a brit Munkáspárt most már teljes mellszélességgel kiáll a maradás mellett
Állítólag a brit Munkáspárt most már teljes mellszélességgel kiáll a maradás mellett

Az EP-választás siralmas eredménye, a tory Boris Johnson lehetséges miniszterelnöksége és a magas rangú munkáspárti polikusok meggyőzhették Jeremy Corbyn pártelnököt.

Nem sikerült megbuktatni a román kormányt
Nem sikerült megbuktatni a román kormányt

Nem sikerült a román ellenzéknek elég képviselőt meggyőzni, hatalmon marad Viorica Dăncilă. És azt mondja, tiszteli a magyarokat.

Román vezetője lehet Macronék EP-frakciójának
Román vezetője lehet Macronék EP-frakciójának

Dacian Cioloș lenne az első román, aki EP-frakciót vezet.

Kiátkozhatják a montenegrói elnököt
Kiátkozhatják a montenegrói elnököt

Egy, az egyházi tulajdonokat érintő törvénytervezet miatt háborognak a szerb ortodox egyházi vezetők és politikusok. Feszültség van Szerbia és Montenegró között.

Barcelonának lett szombaton polgármestere, de lehet, hogy emiatt előrehozott választások jönnek Spanyolországban
Barcelonának lett szombaton polgármestere, de lehet, hogy emiatt előrehozott választások jönnek Spanyolországban

A katalán függetlenségpártiak berágtak, mert nem ők adják Barcelona következő polgármesterét. Közben megszívathatják Pedro Sánchez spanyol szocialista miniszterelnököt is!

Közlekedési alapjövedelmet és új erdőt ígér a budapestieknek Karácsony
Közlekedési alapjövedelmet és új erdőt ígér a budapestieknek Karácsony

Karácsony Gergely háttérbeszélgetést tartott újságíróknak, ahol nem csak a programja, hanem az is szóba került, hogy hogyan érez Kálmán Olga főpolgármester-jelölti indulásával kapcsolatban, na meg az is, hogy visszavándorolnak-e azok az MSZP-Párbeszédhez, akik az EP-választásokon átszavaztak a DK-ra.

Nem engedik az EP-mandátumot nyert katalán képviselőt letenni az esküt
Nem engedik az EP-mandátumot nyert katalán képviselőt letenni az esküt

Amíg a büntetőpere zajlik, addig biztos nem lesz EP-képviselő. Akár 25 évet is kaphat.