Modern Abrams-harckocsikkal szerelhetik fel a román hadsereget

Szerző: Kulcsár Árpád
2022.07.18. 09:31

Jelentős elrettentő ereje lenne, ha a román hadsereget ilyenekkel szerelnék fel.

Modern Abrams-harckocsikkal szerelhetik fel a román hadsereget

Nicolae Ciucă román miniszterelnök a bukresti Victoria Palotában fogadta a General Dynamics European Land System Romania (GDELS) delegációját – jelentette be közleményben a kormányfő, aki leszögezte, meg kell erősíteni a védelmi ipart, ehhez pedig partnerekre van szükségük. olyanokra, akik megbízhatóak, nagy tapasztalattal rendelkeznek és bizonyítottak már.

A megbeszélésen hangsúlyozták a folyamatban lévő Piranha 5 páncélozott járműgyártási program fontosságát is, amely egy ideje zajlik Romániában.

Ezzel összefüggésben kiemelték a védelmi ipar képességeinek erősítésének és a haditechnikai eszközök korszerűsítésének szükségességét, mivel ezek a regionális biztonság biztosításának kulcselemei.

Egyes források azt állítják, hogy a találkozón szóba került a román hadsereg esetleges M1 Abrams harckocsikkal való felszerelése is,

amelyeket szintén a General Dynamics gyárt. „Az ilyen tárgyalások nem újkeletűek, és a megbeszélések már egy ideje folynak” – mondta egy forrás az Adevărul lapnak.

Valószínűleg az ukrajnai háborúval után ezek a tárgyalások felgyorsulhattak, mivel egy olyan modern harckocsi, mint az Abrams, erős reagáló erővel bír egy esetleges fegyveres agresszióra, ugyanakkor komoly elrettentő erőt is hordoz.

„Taktikai szempontból azonban harckocsikra van szükségünk. Nem 400 darabra, mint egykor volt, hanem körülbelül 200 egységre van szükség”

– mondta Aurel Cazacu katonai elemző az Adevărulnak.

Az Abrams egy harmadik generációs harckocsi, és figyelemre méltó jellemzői közé tartozik az erős gázturbina használata, a kifinomult kompozit páncélzat alkalmazása, valamint a lőszer tárolása a legénységtől különálló rekeszben a tankerek kiváló védelme érdekében.

A 61,3 tonnás, 9,77 m hosszú (csővel együtt), 3,66 m széles és 2,44 m magas harckocsi megállíthatatlan a hadszíntéren. Az utolsó jelentős csatákat, amelyekben ezek a modern tankok nagy arányban részt vettek, az Öböl-háborúban vívták, amikor is csak néhány sérült meg, és egyik sem semmisült meg. Az Abrams tankok katonai műveleteket végeztek később Afganisztánban is.

NYITÓKÉP: NATO/Flickr Commons

Kulcsár Árpád
Kulcsár Árpád az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek