Kelet-Európa egyik legjobb fesztiválja, ami mára akkora lett, hogy kezd összebalkánozódni

Szerző: Kulcsár Árpád
2022.07.17. 14:10

Az Electric Castle Kolozsvár mellett annyira kinőtte magát, hogy már simán jönnek világsztárok is, de talán kezd túl nagy is lenni.

Kelet-Európa egyik legjobb fesztiválja, ami mára akkora lett, hogy kezd összebalkánozódni

Az erdélyi Kolozs megyében éppen egy olyan fesztivál zajlik, amelynek sikertörténete bármely közép-európai wannabe fesztiválszervezőt megihlethetne. A receptje pedig nem is annyira nehéz: vegyél egy történelmi romot, amely azonban még romjában is sejteti egykori nagyságát (ez itt a bonchidai Bánffy-kastély, amely főleg barokk stílusban romosodik), legyen mellette elegendő terület (kastélypark és egykori hacienda), legyen stílusosan díszítve az egész (a kastélypark maradványaiban a nyílt téren meghökkentő térbeli, a fák között meglepően ízléses fényinstallációk vannak), és persze próbálj minél szélesebb közönségnek olyan előadókat hívni, akikkel viszonylag ritkán találkozhatnak.

A 2013-ban indult fesztivál akkoriban mindenkit megdöbbentett azzal, mennyire klappol minden, és az erdélyieknek lett végre egy normális fesztiválja, ahol nem csak a klubzenék kaptak szerepet. Kisvártatva aztán Kolozsváron megszületett az Untold is, amit egész elképesztő módon a városvezetés nemcsak megfinanszírozott, hanem engedélyezte, hogy a város kellős közepébe kerüljön, ezzel pedig olyan piaci előnyt adott neki, hogy nagyon fel kell kötnie a gatyáját annak, aki hasonló kaliberűt szeretne, mert nyilván sokkal kényelmesebb beslattyogni a városközpontba, mint kitalálni a legideálisabb opciót kijutni a városból valahová a fenébe, és közben forgalmi dugókban káromkodni.

De vissza az EC-re: 2013 után egyre csak népszerűbb lett, és ez mind a nézőszámban, mind a line-upban megmutatkozott, és bár persze a koronavírus két éve megtörte kissé a lendületet, idén soha nem látott erővel durrantak be a hangfalak az erdélyi Mezőség szélén, és idén olyan nemzetközi szupersztárok boldogítják már az idelátogatókat,

akik között azért nagyon-nagyon sok nyugat-európai van, mint a Twenty One Pilots, vagy a Gorillaz, vagy éppen Aurora, tehát olyan előadók, akik után bármilyen középkategóriás fesztiválszervező kezet csókolna művészeti vezetőjének.

Az Electric Castle erejét azonban nem feltétlenül a szupersztárok adják, hanem az apró finomságok, a tíz színpadon, vagy bulihelyen néha olyan dolgokba lehet belefutni, amit talán nem is ismersz, de ott tart. A személyes kedvencem például a kastély főépülete mögött, fűzfák alatt berendezett Hideout Stage, ahol egész remek jazz, funk, postrock, reggae előadók váltogatják egymást, és kétszáz ember a fák alatt berendezett nézőtéren ülve hallgatja őket.

Persze, a helyek többségében az elektronikus zenék különböző műfajai mennek egész nap az ambienttől a legkeményebb technóig, meg olyan éjféltájban minden élőzene elcsitul a fesztiválon, szóval éjfél után mégiscsak szűnik a sokszínűsége, de hát mégiscsak azt ígéri már a neve is, innen már csak bónusz, hogy az ország, a régió és a világ legjobb rockbandái is helyet kapnak.

És persze nemcsak bulizni lehet, hanem tele van ötletes nappali foglalkozásokkal, játékokkal, sportokkal, de van luxusétterem vagy hőlégballonozási lehetőség is.

Ha már itt tartunk: rendszeresek a magyar előadók is Bonchidán, idén például az Ivan and the Parazolt sikerült elkapnom, akik a korszellemnek megfelelően

fel is írták a dobra a KATA nevet,

amit a helyi románok persze nem vágtak le.

A másik nagy teljesítménye az EC-nek, hogy a jelen inflációs körülmények között is sikerült az árakat viszonylag alacsonyan tartani. Nagyjából úgy kell elképzelni, hogy a legolcsóbb dobozos sör olyan ezer forintba kerül, egy burgert meg már lehet kapni olyan 1700 forintos áron. És persze nem muszáj a fesztiválon enni, hiszen ott van Bonchida, a falu, az ottaniak meg amellett, hogy öt napig zajszennyezve élnek, igyekeznek hasznot húzni a több tízezer emberből, aki odalátogat: van, aki kiadja a szobáit, más az udvarát sátraknak, a helyi korcsmák nagyon pörögnek, és persze fél áron lehet venni a dolgokat a fesztiválhoz képest.

A fesztivál persze nemcsak a saját profitjával törődik, igyekeznek különböző ügyeket előmozdítani a faluban, és a profitból adnak az igencsak megviselt állapotú kastély felújítására is némi pénzt.

Fun fact, a kastélyt felújító alapítványt az RMDSZ egy államtitkára vezeti, és sokan kritizálják, hogy nagyon lassan megy a felújítás. 

Az Electricnek persze van egy árnyoldala is. Idén például úgy tűnik, be akarták hozni a kétéves kiesést, ezért jóval több jegyet adtak el, mint amennyit az infrastruktúra megbír: emberek tucatjai zötykölődnek több órát a harminc kilométeres úton, hogy kijussanak, s ha valaki busszal szeretne visszajutni Kolozsvárra, ha rossz pillanatban indul, kilométeres sort kell kiállnia, és akár öt-hat órába is telhet visszajutnia Kolozsvárra. Emellett kevés az illemhely, van, hogy az ember nagyon drága parkolójegyet vesz, és mégsem kap parkolóhelyet, ilyesmik.

Az Electric Castle azért volt az elmúlt években vagány, mert az ember egy pillanatra elfelejthette, hogy balkáni országban van, idén kicsit sikerült ugyan összebalkánozni, de azért még tűrhető mértékben. Ha a jövőre nézve levonják a következtetéseket, lehet belőle ismét a legjobb kelet-európai fesztiválok egyike.

Erdély kicsit amúgy is tele van jobbnál jobb fesztiválokkal, és tekintve, hogy Budapestről kvázi öt-hat óra alatt szinte bárhova oda lehet érni, aki még nem tette, adhat még egy esélyt az EC-nek is.

És az erdélyi Versailles-ként is emlegetni szokott Bánffy-kastéllyal sem történhet nagyon jobb, mint hogy fiatalok ezrei érkeznek az udvarára, és önkéntelenül is elkezdenek utánamenni, hogy is éltek egykor a falai között, és talán eljutnak Bánffy Miklós Erdély-trilógiájához is, ami elég nagy sikert aratott nemrég román nyelven.

Tök jó lehet azoknak eljönni, akik Erdélyben nemcsak a magyar múltat, hanem az alternatív és lehetséges jelent is keresik.

Mert Erdély nemcsak a fenyők és székelykapuk meg a hajdanvolt feletti nosztalgia, hanem vibráló és élő energia is. Aki például Kolozsváron csak a Szent Mihály templomra és a Mátyás-szoborra kíváncsi, az eléggé elsiklik a lényeg felett. Szóval Erdély ilyen is, energikus, trendi, és persze mindig marad benne valami, ami miatt azt érezzük, hogy csak majdnem jó itt. De, aki unja a magyarországi felhozatalt, az meg fog lepődni, mennyi mindent kaphat Bonchidán.

NYITÓKÉP: Josh Dun, a Twenty One Pilots dobosa a közönség által tartva / Andreea Popa Electric Castle Photo Team

Kulcsár Árpád
Kulcsár Árpád az Azonnali újságírója

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek