vakcina
Tóth Csaba Tibor
Ki védi meg a trieszti munkásokat a zöldigazolvány zsarnokságától?

A trieszti munkások sztrájkja és tüntetése már előrevetíti, mi mindent lehet elkövetni egészségügyi veszélyhelyzet örve alatt az emberekkel. Még sincs számottevő baloldali erő, ami melléjük állna.

Sikeres volt a francia vakcina klinikai tesztje
Sikeres volt a francia vakcina klinikai tesztje

A jelek szerint jól teljesített a teszteken az elölt vírusos technológián alapuló francia oltóanyag.

A nép ügyvédje jogellenesnek minősítette a kötelező oltási kártyát Romániában
A nép ügyvédje jogellenesnek minősítette a kötelező oltási kártyát Romániában

Az ombudsmani hivatal a rendelettervezetet és a hozzá kapcsolódó törvényjavaslatot is súlyosan kritizálta.

A szegény országoknak találták ki, mégis a gazdagok jártak jól a vakcinaelosztó programmal
A szegény országoknak találták ki, mégis a gazdagok jártak jól a vakcinaelosztó programmal

Márciusban az akkor az átoltottsági rangsor élén levő Nagy-Britannia félmillió adag Pfizerhez jutott a COVAX programon keresztül, miközben az oltáskampányt még el sem kezdő Botwana csak 20 ezret kapott. Emiatt most átalakítják az elosztási mechanizmust.

Olaszországban megugrott az oltásra jelentkezők száma, miután csomó helyen kötelező lesz a védettség igazolása
Olaszországban megugrott az oltásra jelentkezők száma, miután csomó helyen kötelező lesz a védettség igazolása

Október közepétől fizetetlen szabadságra küldik Olaszországban azokat, akik nem igazolják, hogy kaptak koronavírus elleni oltást, átestek a fertőzésen vagy van negatív tesztjük. A szigorítás bejelentése után jelentősen meg is ugrott az oltásra jelentkezők száma.

A kormány nem akar visszaszállni az uniós vakcinabeszerzésbe
A kormány nem akar visszaszállni az uniós vakcinabeszerzésbe

Pedig Gulyás Gergely is azt mondja, hogy negyedik és még további hullámokra is számíthatunk. A kormányinfón szó volt még a veszélyhelyzet meghosszabbításáról, a 12 év alattiaknak adható Pfizer-vakcinákról és a Gyurcsány-korszak politikai lehallgatásairól is.

Mindenkinek kötelezővé tenné a covid-oltást az olasz miniszterelnök
Mindenkinek kötelezővé tenné a covid-oltást az olasz miniszterelnök

Igaz, csak akkor írná elő a kötelező oltásokat az egész lakosságnak Mario Draghi, ha az Európai Gyógyszerügynökség már nem csak vészhelyzetileg engedélyezné a vakcinákat. Így egyelőre csak az egészségügyi és az oktatási dolgozóknak kötelező a vakcina beadatása.

Ismét 30 ezer a napi fertőzöttek száma Nagy-Britanniában, de a halálozási ráta jóval alacsonyabb
Ismét 30 ezer a napi fertőzöttek száma Nagy-Britanniában, de a halálozási ráta jóval alacsonyabb

Úgy tűnik, a magas átoltottság a briteknél tényleg megakadályozza a súlyos betegség kialakulását is, de azért még senki sem nyugodt.

Szennyeződés miatt függeszti fel Japán több mint másfél millió Moderna-vakcina beadását
Szennyeződés miatt függeszti fel Japán több mint másfél millió Moderna-vakcina beadását

Három szállítmánynál találtak szennyeződést – bár hogy pontosan milyen oda nem illő anyagokat tartalmaztak a Moderna-vakcinák, még nem tudni, csak azt, hogy mindet ugyanazon spanyol oltóanyaggyárban állították elő.

WHO-főigazgató Budapesten: A harmadik oltást el kell halasztani
WHO-főigazgató Budapesten: A harmadik oltást el kell halasztani

Bár az MTI tudósításából kimaradt, az Egészségügyi Világszervezet vezetője egy Szijjártó Péterrel közös sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre beszélt erről. Elmondása szerint két hónapos moratóriummal halasztanák el a harmadik oltásokat, hogy a rossz átoltottságú országoknak több vakcina jusson.

1 2 3 4 5