A szegény országoknak találták ki, mégis a gazdagok jártak jól a vakcinaelosztó programmal

Szerző: Renczes Ágoston
2021.09.27. 13:16

Márciusban az akkor az átoltottsági rangsor élén levő Nagy-Britannia félmillió adag Pfizerhez jutott a COVAX programon keresztül, miközben az oltáskampányt még el sem kezdő Botwana csak 20 ezret kapott. Emiatt most átalakítják az elosztási mechanizmust.

A szegény országoknak találták ki, mégis a gazdagok jártak jól a vakcinaelosztó programmal

A COVAX, vagyis a nemzetközi vakcinaelosztó program nem veszi figyelembe az egyes országok átoltottságát, ezért átalakítják azt

írja a Reuters hírügynökség.

A COVAX programot az Egészségügyi Világszervezet (WHO), és globális egészségügyi partnerség, a Gavi vezeti, és a vakcinák elosztására alkotott módszertana széleskörűen támaszkodott az országok népességére, de mivel nem vette figyelembe az átoltottságot, előfordult, hogy gazdag országok, amik a gyógyszergyártó cégekkel kötött kétoldalú szerződéseiknek köszönhetően egyébként is jól el voltak látva vakcinával,

jogosultak voltak a a COVAX-on keresztül is vakcinákat lehívni pusztán a népességük nagysága alapján, miközben alacsonyabb népességű szegényebb országok nem, vagy csak alig jutottak vakcinához.

Rossz módszertan

Az elosztás módszertanának gyengeségét látványosan szemlélteti, hogy hogyan osztotta szét a COVAX az első jelentősebb vakcinamennyiséget.

Még márciusban 14 millió Pfizer-vakcinát osztottak szét a programon keresztül. Ekkor sok ország még az oltáskampányát sem kezdte el, de az EU országai is készletproblémákkal küzdöttek.

Nagy-Britannia azonban már akkor is jól állt az oltással, a lakosság 40 százaléka eddigra kapott már legalább egy oltást, így az ország az Egyesült Arab Emírségekkel és Izraellel együtt vezette a lakosságarányosan beadott oltások mennyiségének rangsorát.

Ennek ellenére a COVAX-on keresztül Nagy-Britannia 539 ezer, az Egyesült Arab Emírségek pedig 200 ezer adag vakcinát kapott a 14 milliós tételből,

amiből szegény afrikai országok jóval kevesebbet kaptak.

Botswana, ami akkor még el sem kezdte az oltást, 20 ezer adagot kapott, az oltáskampányát épp csak elkezdő Ruandának és Togónak 100-100, Líbiának 55 ezer adag vakcina jutott a COVAX-on keresztül.

A tárolás is gond volt

A Pfizer esetében az is bonyolította a szétosztást, hogy az amerikai gyártó vakcináját extra hideg hőmérsékleten kell tárolni.

A megfelelő tárolókapacitás hiánya eleve kizárta a fejlődő országok nagy részét abból, hogy Pfizer-t kapjanak,

illetve – egy a Reuters által megszólaltatott szakértő szerint – kockázatosnak vélték pénzt fektetni a megfelelő tárolók megvásárlásába úgy, hogy bizonytalan, mikor mennyi vakcinát kapnak.

A Gavi szerint a szegény országok eleve a könnyebben szállítható és tárolható vakcinákat kérték – azaz a brit-svéd Oxford/AstraZenecát, illetve az egydózisú amerikai Johnson&Johnsont –, ezért a szervezetnél nem is volt prioritás, hogy a Pfizer tárolására alkalmas fagyasztókba is befektessen, azonban az Egyesült Államok júniusban felajánlotta a COVAX-nak, hogy több száz millió Pfizert ajándékoz a programnak, míg

a COVAX 25 millió dollárt különített el arra, hogy a világ 50 szegény országába juttasson a Pfizer tárolására alkalmas fagyasztót is.

A Reuters a Gavi egy belső dokumentumára hivatkozva azt írja, a szervezet keddi ülésén

az elosztás módszertanát is felülvizsgálják, hogy az vegye figyelembe az átoltottságot, és azt is, hogy az egyes országok mennyi vakcinához jutottak más forrsából.

A COVAX eredeti célkitűzése az volt, hogy 2021 végéig 2 milliárd vakcinát oszt szét világszerte. Jelenleg 300 millió adagnál tart, amit 140 országba juttatott el, az év végi célkitűzést pedig 1,4 milliárdra módosította. A COVAX-ról és magáról a programról ebben, illetve  ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

NYITÓKÉP: Ukrajnába érkezett Moderna-szállítmány a COVAX-programon keresztül még idén júniusban. FOTÓ: Ukrajnai amerikai nagykövetség / Flickr

Renczes Ágoston
Renczes Ágoston az Azonnali egykori újságírója

Közgazdász bölcsész aszcendenssel. Csehszlovákiában született elég régen, ahhoz képest csak 2020 óta újságíró. Gyakran ír a szlovák és a szlovákiai magyar politikáról, gazdaságról, építészetről.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek