Olaszországban a balközép Demokrata Párt főtitkára felvetette, hogy példamutatásból csak azok induljanak el egy választáson, akik már beoltatták magukat koronavírus ellen. Megkérdeztük a magyar pártokat, hogy mit szólnak az ötlethez, kötelezővé tennék-e jelöltjeik számára az oltást, és netalán még azt is az oltástól tennék-e függővé, hogy ki szavazhasson egy választáson.
Szerintük a munkaadóknak joguk van megvédeni az alkalmazottakat, de az előírások arányosak kell, hogy legyenek és nem lehetnek diszkriminatívak. Egy HR szakmai szervezet szerint jogilag is felelősségre vonható, aki kötelezővé teszi a védettség megszerzését.
A buszon mind a helyiek, mind a turisták, bármiféle regisztráció nélkül kaphatnak koronavírus elleni oltást.
Izlandon éppen felívelőben van a delta variáns miatti újabb járványhullám, amiben ráadásul a teljesen beoltottak fertőződnek meg tömegével – viszont senki nem hal meg. Ennek oka, hogy a koronavírus – egyáltalán nem meglepő módon – olyan evolúciós utat jár be, ahol ugyan az újabb mutációk fertőzőképessége nagyobb, a megbetegítő képességük viszont alacsonyabb. Emiatt már nem jár akkora veszéllyel, ha az oltásoknak köszönhető védettség birtokában elkapjuk a fertőzést, cserébe viszont még erősebb immunitást kaphatunk.
Mégpedig azért, mert étteremben evés közben nem lehet maszkot viselni, így azokba más szabályokra van szükség. Hogy evéssel hogyan terjed a covid, nem részletezte.
Noha az olasz Lega ellenzi a kötelező oltást, a párt több vezető politikusa is bírálta a múlt hétvégi nagy tüntetéseket az oltási igazolványok és az azokkal járó jogosultságok ellen.
Egy, az Angol Közegészségügyi Hatóság adatai alapján készült számítás szerint az oltatlanok 2 százalékának lehetnek koronavírus-tünetei. A magyar protokoll azonban annyira szigorú, hogy minden elhunytat covid miatti halottnak tekint, akinek pozitív a labortóriumi tesztje, így nálunk ennél jóval nagyobb arány jön ki. Ahogyan egyre nagyobb az átoltottság, statisztikailag egyre több a már beoltott fertőzött, a százszázalékos megoldást pedig egy orron át alkalmazható spray jelentheti.
Miközben az olasz baloldal azt szeretné, hogy csak covid ellen oltottak indulhassanak el a választásokon, Silvio Berlusconi pártja egyszerűen kötelezővé tenné az oltást. Éles kritikát a szélsőjobboldal és az Öt Csillag fogalmaz meg a tervek ellen.
Németország történelemkönyvének nem épp a szabad országról szóló lapjaira kerülnek majd fel az oltatlanok diszkriminálásáról szóló kormányzati mondatok, írja a svájci lap.