Bár harminc éve magunk mögött hagytuk a kommunizmust, mégis a Kádár-rendszer okozta sebek miatt omlik össze egy-egy napra a főváros közlekedése a 4-6-os villamos és a 3-as metró felújítása alatt. Közben pedig egy egyelőre megnyerhetetlen meccsben Béccsel próbálunk versenyezni ahelyett, hogy a Budapesthez ma már történelmileg és urbanisztikailag is közelebb álló Prágára tekintenénk példaként.
Az autós háztartások jelenleg évente több, mint százezer forint támogatást kapnak a kerületektől, csak nem pénzben, hanem parkolás formájában. Ennyiben igazságos Karácsony javaslata, hogy akkor kapjon pénzt mindenki, méghozzá ugyanannyit. A gond csak az, hogy ezt fővárosi szinten akarja megoldani, meg az, hogy a városban nem csak autósok és tömegközlekedők léteznek.
Mostantól nem úszhatják meg Spanyolországban azok, akik az út helyett inkább a képernyőre figyeltek. Itthon is jó lenne ezt bevezetni? Szavazz!
Madridban most már nem csak autót és ételt lehet rendelni az Uberrel.
Liviu Dragnea felvetette, Szijjártó meg kifejezetten jó ötletnek tartja. Eddig csak Budapest és Kolozsvár közti távról volt szó.
A fővárosiak a légszennyezettséget tartják a legfontosabb környezetvédelmi problémának Budapesten, a többség ezért kitiltaná a régi dízeljárműveket Budapestről, derül ki egy friss felmérésből.
Végül is „csak” 162 órát töltenetek el forgalmi dugóban, akik rendszeresen autóznak a belvárosban.
Vasúti szakszervezetek szerint az önkormányzati választások után tucatnyi alacsony forgalmú, vidéki mellékvonalat is megszüntethet a MÁV-Start. A vasútpártiak fel vannak háborodva, a MÁV pedig érthetően megnyirbálná a csak veszteséget termelő, elavult vonalakat. Kinek van igaza, és valóban összedőlne a világ, ha pár vonalon megszűnne a közlekedés? Sorra vesszük a halálraítélteket!
Se péksüteményt, se kebabot, se virslit. Büntetni nem fognak, de szólni érte igen.
Nemcsak, hogy a turisták nincsenek hozzászokva a jeges, szűk, kanyargós izlandi utakhoz, de sokan a vezetés helyett az égre figyelnek, hátha feltűnik a különleges égi jelenség.