Kelet-Jeruzsálemben nincs béke, és nem is lesz, amíg Izrael a jelenlegi megszállást erőszakkal fenntartja – így látja a helyzetet a születése óta Kelet-Jeruzsálemben élő palesztin könyvesboltos, Mahmúd Múna. Nem csodálkozik azon, hogy egyre népszerűbb a Hamasz, bár ő sohasem szavazna rájuk, de a következő 20-30 évben kiutat sem lát a jelenlegi erőszakspirálból. Interjú.
Esernyőt az eső ellen, Vaskupolát a rakéták ellen: szakértővel jártunk utána, hogyan működik Izrael légvédelmi rendszere.
Több német városban is szombaton palesztinpárti, iszlamista és baloldali szervezetek tüntettek Izrael ellen a jelenlegi katonai akciók miatt. A CDU és több német város is kirakta az izraeli zászlót, a német hitközségek elnöke viszont határozottabb fellépést várna el az antiszemitizmus ellen.
Lodban a rendőrség elveszítette a város feletti irányítást. A fellázadt arab lakosok és zsidó szomszédaik a sötét utcán, spontán egymásra támadtak.
Egy friss román közvélemény-kutatás szerint Oroszország és Magyarország célja az, hogy a román állam gyenge legyen, a románok kétharmada pedig Erdély elvesztésétől tart. Egy kolozsvári szociológus viszont azt mondja: a felmérést egy román szélsőjobboldalhoz köthető intézet készítette, a magyarellenességet vizsgáló egyéb kutatások nem ilyen képet mutatnak.
Ezzel véget ér az orosz erődemonstráció, aminek a pontos célja nem ismert, és enyhülhet a hetek óta tartó feszültség a két ország között.
Csütörtökön elhunyt a szerb származású Jovan Divjak, azaz „Jovo bácsi”, aki azzal vált híressé és választott új hazájában, Bosznia-Hervegovinában hőssé, hogy a boszniai főváros 1994-es szerb ostromakor a város védőinek oldalára állt. Története is azt bizonyítja: túlságosan leegyszerűsítő, ha nemzetek közötti háborúként akarjuk láttatni a boszniai polgárháborút.
A brit konzervatívok az eddigi védelmi politikájukat felülbírálva óriási fegyverkezésbe kezdenek, és a katonai nagyhatalom-státusz megerősítésével próbálják meg megadni az EU utáni Nagy-Britannia kezdőlökését. Ez mindenki szerint rossz ötlet, aki nem az angol jobboldali elit embere.
„Jöttek, és szemtelenül beledörgölték a kozmopolita nézeteiket az arcunkba, miközben az azeriek öltek minket. Nem vagyunk elég egzotikusak ahhoz, hogy a nemzetközi baloldal is támogasson minket” – mondja az Azonnalinak Apo Sahagian Izraelben élő örmény zenész, aki a 2020 őszén kirobbant hegyi-karabahi háború során Dél-Örményországban önkénteskedett, de többször járt a konfliktuszónában is.