Elhunyt a Szarajevót a szerb támadásoktól védő szerb parancsnok

Csütörtökön elhunyt a szerb származású Jovan Divjak, azaz „Jovo bácsi”, aki azzal vált híressé és választott új hazájában, Bosznia-Hervegovinában hőssé, hogy a boszniai főváros 1994-es szerb ostromakor a város védőinek oldalára állt. Története is azt bizonyítja: túlságosan leegyszerűsítő, ha nemzetek közötti háborúként akarjuk láttatni a boszniai polgárháborút.

Csütörtökön 84 éves korában elhunyt Jovan Divjak Szarajevóban. Az egykori katonának nem sok köze volt a városhoz. Belgrádban született, ott is kapott katonai kiképzést. A jugoszláv néphadsereg kötelékében került a Bosznia-Hercegovina tagköztársaságba, ahol a nyolcvanas években a mostari védelmi erő parancsnoka lett.

Jugoszláviában éppen a hadsereg szolgált arra, hogy erősítse a nemzetek felettiséget – vagy legalábbis oldja a nemzeti kötelékeket. Ennek szellemében szolgált a szerb Divjak is először a horvát többségű Mostarban, majd éppen 1989 után – amikor megindult Jugoszlávia szétesése – a többségében muzulmán Szarajevóban.

Amikor 1991-ben megindult a tagköztársaság függetlenedése (1992-ben kiáltották ezt végül ki, a szerb lakosság többsége azonban nem támogatta), Divjak fegyvereket játszott át helyi katonai erőknek, amiért távollétében a jugoszláv néphadsereg el is ítélte. 1992-ben döntötte el végül, hogy csatlakozik a független Bosznia – amit Belgrád szakadár államnak tartott – új hadseregéhez, az Armija BiH-hez.

Az Armija többsége persze muzulmánokból állt – a helyi szerbeknek és horvátoknak is megvoltak a maguk hadseregei –, de nem Divjak volt az egyetlen kivétel: az Armija egyik vezető katonája a horvát Stjepan Šiber volt például.

1994-től Divjak irányította a muzulmán többségű városok védelmét ellátó parancsnokságot az Armiján belül. Szarajevó ostroma, amikor

Divjak „örömteli álomnak” nevezte, hogy éppen ezen időkben lehetett Szarajevóban, és „az élet emberi oldalán maradhattam” – azaz a körbezárt városlakókat védhette.

Atif Dudaković, az Armija egykori bihaći parancsnoka arra emlékeztetett, hogy Divjak nagyon sokat tett „Bosznia túléléséért”. Ez alatt nem csak a katonai érdemeit értette, de azt is, hogy Divjak meggyőződésé vált: csak a jövő nemzedékeinek újfajta oktatásával lehet azon ellentéteket meghaladni, amelyek egykoron lángokba borították a balkáni országot.

A szarajevói kanton parlamentje pedig azt írta megemlékezésében, hogy

Benjamina Karić, aki nemrég lett szociáldemokrata színekben Szarajevó új polgármestere, úgy véli, hogy Divjak egy hős volt, aki megmutatta: Szarajevó mindenkinek otthona, aki a várost szereti. Sefer Halilović, az Armija egykori főparancsnoka pedig azt emelte ki, hogy Divjak – és a mellette harcoló horvát Šiber – példája is azt mutatja, hogy ők hárman a többnemzetiségű Bosznia-Hercegovina álmát képviselték az Armija élén:

ez lenne azon egységes Bosznia-Hercegovina, amelynek mindenki a polgára lehet nemzetiségre való tekintet nélkül.

A katona a háború után alapítványt hozott létre, amely a Bosznia-Hercegovinában élő népek közötti megbékélést szolgálta, iskolai programokat szerveztek, mert

Divjak valódi hőssé vált új hazájában – különösen a muzulmánok és a horvátok szemében. Nem véletlen, hogy még a horvát többségű Mostar városában is a hír hallatára többen egy hatalmas „Nyugodj békében, tábornok” feliratú pannót helyeztek ki a város horvát és muzulmán részét összekötő híres hídon.  

NYITÓKÉP: Jovan Divjak / Anadolija Balkan, FB