Kanada után csak ezek az országok jelentkeztek, hogy az USA által kimenekítetteket befogadják. Ez EU-ban jó néhány ország leállította a visszaküldéseket, de amúgy nagy a csönd.
A rendszert a görög-török határon tesztelik, a tálibok afganisztáni előretörésével növekvő Európába érkező migrációval számolnak. Idén közel megduplázódott az illegális bevándorlók érkezése az EU-ba a balkáni útvonalon keresztül.
Több mint egy évtized után révbe érhet az Európai Bizottság terve a telefontöltők egységesítésére. Jó eséllyel az újabb androidos telefonok többségén használt USB-C lehet a befutó és az Apple-nek kell engednie.
Aleksandar Vučić 2020 után 2022-ben ismét megszavaztatja Szerbiát, az ellenzékkel pedig két csatornán keresztül is folytat tárgyalásokat arról, milyen körülmények teljesülése esetén állnának el a bojkottól. A nacionalista Dveri párt mondja el, mit akarnak a kormánytól.
„Klímaállóvá” tenné az Európai Bizottság az EU-országok infrastruktúráját. Azok, akik különböző forrásokra pályáznának, az utakat, távközlési hálózatokat, hidakat és egyéb kulcsépítményeket úgy kell megtervezzék, hogy azok ellenálljanak az árvizeknek, hőhullámoknak és a klímaváltozás más szélsőséges időjárási hatásainak. A legalább 2050-ig tervezett építményeknek pedig klímasemlegesnek kell lenniük.
Varga Zoltán DK-s parlamenti képviselő szerint már el is buktuk a 2450 milliárd forint értékű uniós forrást, és az EU azt sem engedi, hogy a magyar kormány előfinanszírozza a magyar költségvetésből a helyreállítási projekteket. Csakhogy akire hivatkozva ezt kijelentette, az ezeket egyáltalán nem mondta, sőt, az ellenkezőjét állította.
Valdis Dombrovskis bizottsági alelnök szerint lehet nemzeti forrásból előfinanszírozni a helyreállítási terv programjait, de ahhoz, hogy ezeket utólag az EU biztosan kifizesse, nem ártana előbb el is fogadni a magyar helyreállítási tervet.