Még az is lehet, hogy a németek hajlandóak lennének gazdasági áldozatokat hozni, hogy az oroszokat büntessék, ha Oroszország megtámadná Ukrajnát. Az viszont egyértelműen kiderült, hogy fegyvereket továbbra sem szállítanak.
2020 végén voltak bizonyos sejtéseink 2021-ről, hogy lesz majd koronavírus, a gazdasági nehézségek sem szűnnek meg, lesznek utcai demonstrációk és a migráció sem áll le hirtelen. Az idei év végén azonban látszik, hogy Latin-Amerikában többek között ezek az események sem minden meglepetés nélkül mentek végbe. De hogyan is nézett ki 2021 Latin-Amerikában, és milyen fejlemények várhatóak 2022-re?
2021 elég mozgalmas évnek ígérkezett. Ugyan az oltáskampányok miatt azt hihettük, hogy visszatérünk 2019-hez, azonban egy sor új problémát okozott a vakcinák léte vagy nem léte. A vakcinadiplomácia mellett azért a klasszikus geopolitikai csatározásoknak is volt bőven helye és ideje 2021-ben.
Az utóbbi napokban Ausztrália egymilliárd ausztrál dollár, azaz 234 milliárd forint értékben adott el önjáró löveget és páncélozott lőszerszállítójárműveket Dél-Koreának. Az angolszász sajtóban szeretik megemlíteni, hogy ez az eddigi legnagyobb védelmi megállapodás, amit Ausztrália ázsiai országgal valaha kötött, és sok helyen máris biztosra vették, hogy az üzlet nagyon nem fog tetszeni Kínának.
Néhány nappal ezelőtt a boszniai szerb parlamentben tettek egy komoly lépést afelé, hogy szétszakítsák az országot. Az ellenzéki pártok bojkottja mellett Milorad Dodik, a köztársaság szerb vezetőjének pártja megszavazta a leválást a bosznia-hercegovinai szövetségi állam intézményeiről. Erre sokan felkapták a fejüket, hiszen sokan emlékeznek még, milyen az, amikor a Balkánon nem értenek egyet. Vajon mi történik Boszniában? És mit keres ott Orbán Viktor?
Hétfőn Budapestre látogat Emmanuel Macron, francia köztársasági elnök. Macron elmondása szerint azért jön hazánkba, hogy az Európai Tanács soros francia elnöksége előtt az együttműködés lehetőségeiről tárgyaljon a V4-ek kormányfőivel, köztük Orbán Viktorral. Miközben azért az is benne lehet a pakliban, hogy miután nemrég kezet rázott Dzsamál Hasogdzsi meggyilkoltatása miatt elszigetelődött Mohamed bin Szalmán, szaúdi trónörökössel, most egy kicsit Orbánnal, napjaink másik fekete bárányával cukkolja az Egyesült Államokat.
Jussie Smollett állítólagos megverése két éve az amerikai politika legfelsőbb szintjéig jutott, még Donald Trump elnök is megszólalt az ügyben. Az ellene indult büntetőper már a hatóságok félrevezetéséről szól.
Könnyen elképzelhető, hogy a két ország kapcsolatait a közeljövőben formáló leglényegesebb esemény nem is a találkozón történt - állítja a Biden-Putyin csúcstalálkozóról Oroszország szakértő vendégszerzőnk.
Magyarország külügyminisztere attól az amerikai törvénytől tart, amibe eddig csak és kizárólag nagyon korrupt emberek buktak bele.
A mexikói elnök, Andrés Manuel López Obrador 2018 decembere óta irányítja Mexikót és egyik legfőbb célja a korrupció visszaszorítása mellett a drogkartellek legyőzése új eszközökkel, amiben Joe Biden amerikai elnök segítségét is élvezi. De sikerülhet-e AMLO-nak megvalósítani a terveit? És miért támogatja Biden mindebben?