Sikerrel veszik-e 2022 kihívásait Latin-Amerika autoriter és populista vezetői?

Szerző: Vogel Dávid
2022.01.04. 07:07

2020 végén voltak bizonyos sejtéseink 2021-ről, hogy lesz majd koronavírus, a gazdasági nehézségek sem szűnnek meg, lesznek utcai demonstrációk és a migráció sem áll le hirtelen. Az idei év végén azonban látszik, hogy Latin-Amerikában többek között ezek az események sem minden meglepetés nélkül mentek végbe. De hogyan is nézett ki 2021 Latin-Amerikában, és milyen fejlemények várhatóak 2022-re?

Sikerrel veszik-e 2022 kihívásait Latin-Amerika autoriter és populista vezetői?

Tudtuk, csak nem sejtettük

2021 több szempontból is izgalmas évnek mondható Latin-Amerika vonatkozásában, meglepő, és kevésbé meglepő történésekkel. Ez utóbbi kategória jeles eseményei voltak 2021-ben

a több országot is érintő ünnepségek, melyek a latin-amerikai államok függetlenségének évfordulóiról voltak hivatottak megemlékezni.

A bicentenáriumokat ünneplő országok sorát Peru nyitotta július 28-án, majd a közép-amerikai országok – így Guatemala, El Salvador, Honduras, Nicaragua, valamint Costa Rica – folytatták szeptember 15-én, a sort pedig Panama zárta november 28-án.  A VII. Ferdinánd Spanyol Királyságától 200 éve történt elszakadásra való megemlékezésekre természetesen erősen rányomta bélyegét a koronavírus okozta válság. 

A világjárvány miatt kialakult helyzet már 2020 végén sem volt feltétlenül rózsás, sem gazdasági, sem egészségügyi tekintetben, a helyzet pedig azóta sem változott számottevően.

2020. december 31-én öt LAC (latin-amerikai és karibi) állam (Brazília, Kolumbia, Argentína, Mexikó és Peru) szerepelt a koronavírus megbetegedések ranglistájának első 20 országa között mintegy 13,4 millió fővel (ez a világszinten megjelenő 83,74 millió megbetegedés 16 százaléka), ez az arány 2021. december 27-én négy régióbeli államot – nevezetesen Brazíliát, Argentínát, Kolumbiát és Mexikót – jelentette a TOP20-ban, 34,29 millió fővel, ami a világ koronavírusos betegeinek immár 281,49 millió főre növekedett számából mintegy 12,19 százalékot tett ki.

 

Halálozások vonatkozásában 2020 végén az első 20 állam közé került Brazília, Mexikó, Peru, Argentína, Kolumbia (összesen 500 407 halálos áldozattal, az összes áldozat 26,6 százalékával), míg közel egy évvel később ugyanez

az öt ország mintegy 1 366 962 fővel, a halálozások 25,3 százalékáért volt felelős. Ezek az adatok azonban akkor beszédesek igazán, ha a teljes képet nézzük, annak tudatában, hogy a régióban a világ összlakosságának mindössze 8,4 százaléka él.

A beoltottság tekintetében már kevésbé dicsekedhet ilyen „előkelő” helyezésekkel a régió: a teljes oltottság (minimum két oltás) vonatkozásában a világ első 20 országának elit klubjába mindössze Chile és Kuba jutott be 86,81 százalékos, illetve 84,72 százalékos értékekkel; a világátlagnál pedig jelenleg összességében a régió 16 állama teljesített jobban.

Ami viszont mindenképp ráhelyezi a régiót a covid elleni védekezés térképére, az az a tény, hogy Kuba jelenleg öt vakcina kifejlesztésével büszkélkedhet: a Soberana 01, 02, illetve a Plus, mellett a Mambisa és az Abdala elnevezésű vakcinák iránt eddig közel tucatnyi ország, valamint az Afrikai Unió mutatott érdeklődést, számos országban pedig különböző szintű engedélyezésen is átestek már egyes típusok. Ez utóbbi – a José Martí hazafias drámája után elnevezett Abdala – épp 2021 utolsó napjaiban kapta meg a használati engedélyt Mexikóban. 

Egészségügyi szempontból tehát vannak pozitívumok, ami már kevésbé mondható el gazdasági vonalon.

A védekezés miatti lezárások, kijárási tilalmak, a termelési láncok akadozása, illetve a turisztikai szektor egyes helyeken szinte teljes leállása, valamint az ezek által okozott bevételkiesések miatt elmaradó gazdaságélénkítő intézkedések és reformok szintén jelentős károkat okoztak.

Mindemellett nem utolsó sorban jelentős indulatokat váltottak ki egyes országok lakosságában. Ezek néhány esetben a járványügyi korlátozások ellenére utcai demonstrációkban öltöttek testet, bár Ecuador és Kolumbia esetében például már ezek lehetősége is jelentős extra lezárásokat és erődemonstrációt eredményezett a biztonsági erők részéről.

Egy esemény azonban mindenképp külön említést érdemel az idei évből:

a júliusi kubai tüntetéshullám spontánul szerveződő eseményeire közel három évtizede nem volt példa a szigetországban.

A viszonylag rövid lélegzetű utcai megmozdulások azonban az anyagi károk és kormányzati erődemonstráció ellenére is messze csendesebbek maradtak, mint azt Latin-Amerika, de akár egyes nyugati országok esetében megszokhattuk.

Erősödnek a szélsőséges politikai erők

A 2021-es év azonban nem kizárólag az utcai véleménynyilvánításra adott alkalmat, hiszen az év nemcsak bicentenáriumokban bővelkedett, hanem lehetőségekben is, ahol az állampolgárok békés és demokratikus keretek között mondhatták el véleményüket a regnáló politikai vezetésről és dönthettek jövőjükről.

A régió 14 államában tartott választások sorát Ecuador nyitotta februárban, majd Peru, Nicaragua, Honduras és Chile is elnököt választott, a legtöbb esetben nem kis meglepetést okozva.

Nicaragua esetét leszámítva – ahol szinte valamennyi ellenzéki jelöltet letartóztattatta a hatalmát féltő Daniel Ortega elnök, így bebiztosítva későbbi „győzelmét” – fordulatos megmérettetésekről beszélhetünk. Ecuadorban a papírforma ellenére, az első fordulóban győztes baloldali jelölt, Andrés Arauz végül vesztett Guillermo Lasso ellen, csakúgy, mint a Gabriel Boric ellen elsőre győzedelmeskedő chilei jobboldali jelölt, José Antonio Kast.

José Antonio Kast, a szélsőjobboldali FSC elnökjelöltje. Kampányának egyik fő üzenete a rendpártiság, amit olykor úgy fogalmaz meg szavazóinak, hogy Pinochet biztosan őrá szavazna, ha még élne.

José Antonio Kast, a szélsőjobboldali FSC elnökjelöltje. Kampányának egyik fő üzenete a rendpártiság, amit olykor úgy fogalmaz meg szavazóinak, hogy Pinochet biztosan őrá szavazna, ha még élne.

Fotó: José Antonio Kast / Facebook

A 33 milliós Peruban alig több mint 44 000 szavazatnyi különbséggel a marxista Szabad Perú (Perú Libre, PL) jelöltje, Pedro Castillo szerezte meg az elnöki széket, az emberi jogok megsértése, sikkasztás és kenőpénzek elfogadása miatt börtönbüntetését töltő egykori elnök, Alberto Fujimori lánya, a jobboldali Keiko Fujimori ellenében.

Családi vonatkozása az idei hondurasi elnökválasztásnak is volt: az egyfordulós választásban a ’Szabadság és Újraalapítás’ (Libertad y Refundación, közkeletűbb nevén Libre) nevű párt színeiben a második helyezettre több mint 14 százalékot verő jelölt, Xiomara Castro, annak a Manuel Zelayának a felesége, aki 2006 januárjától a 2009 júniusában bekövetkezett – Washington által is támogatott – puccsig az ország 52. elnöke volt.

Az elnökválasztással párhuzamosan, valamint El Salvadorban, Mexikóban és Argentínában parlamenti választásokat is tartottak, az elnököt támogató politikai erők szempontjából igencsak vegyes eredményekkel.

Az eredmények ismeretében néhány sajátosságra talán érdemes odafigyelni. Ahogy az a világ más pontjain is megfigyelhető,

az emberek a LAC-régióban is elfordulnak a politikától, kiábrándultak a korábban kormányzati pozíciót betöltő politikai pártokból, és az establishment jelöltjei ellenében a szélsőségek irányába mozdulnak el,

gondoljunk akár a győztesen a második fordulóba kerülő szélsőjobboldali Kastra Chilében, vagy a marxista színekben elnöki mandátumot nyerő perui Castillora.  

Pedro Castillo, az új perui elnök. Közkeletűbb nevén El Profe, utalva arra, hogy korábban tanárként dolgozott. A választáson hajszálnyival győzött Keiko Fujimorával szemben.

Pedro Castillo, az új perui elnök. Közkeletűbb nevén El Profe, utalva arra, hogy korábban tanárként dolgozott. A választáson hajszálnyival győzött Keiko Fujimorával szemben.

Fotó: Presidencia de la República del Peru / Facebook

És ha már szélsőségesség:

a régió választásaiban szinte minden alkalommal előkerül a „Venezuela-kártya”, amit a konzervatív, illetve a szélsőjobboldali erők előszeretettel használnak fel a szavazók elbátortalanítására a baloldali jelölt támogatásában, több-kevesebb sikerrel.

Az ecuadori, illetve chilei választások szintén fontos tanulsága, hogy érdemes odafigyelni és valódi válaszokat adni az őslakosokat érintő kérdésekre. A nagyobb bennszülött közösségekkel rendelkező országokban könnyen a mérleg nyelve lehet egy szervezettebb keretek között működő őslakos közösség.

Nem mellékesen, ezzel párhuzamosan annak ellenére, hogy Latin-Amerika számos államában bizonyos életkorban kötelező a választáson való részvétel, a választások több helyen rendkívül alacsony részvételi arányokkal zajlottak, a két forduló átlagában Chilében 51 százalékkal, Peruban a kötelezőség ellenére mindössze 72 százalékkal.

A régióra vonatkoztatva az idei év választásai jelentős politikai átrendeződést mutatnak, ami látványos átszíneződést jelent a térség politikai térképét tekintve.

Ehhez hasonlóra csak az ezredfordulót követő évtizedben a „pink tide” időszakban volt példa, amikor a latin-amerikai térség, de elsősorban Dél-Amerika államai sorra baloldali jelölteket választottak elnöknek, akik bár a baloldali politikai spektrum különböző árnyalatait képviselték, egy sor korábban vitás kérdésben tudtak megállapodásra jutni, és kezdtek regionális együttműködésekbe.

Pink Tide 2.0?Az elnököt támogató pártok politikai beállítódása alapján: a jobboldali (kék) és a baloldali (vörös). Minél sötétebbek a színek, annál szélsőségesebb az adott politikai erő.

Pink Tide 2.0?Az elnököt támogató pártok politikai beállítódása alapján: a jobboldali (kék) és a baloldali (vörös). Minél sötétebbek a színek, annál szélsőségesebb az adott politikai erő.

Fotó: Vogel Dávid

Továbbra is nehéz helyzetben Latin-Amerika

Bár 2021 sem volt kihívásoktól mentes év a régióban, 2022 minden bizonnyal egy fokkal sem lesz könnyebb, sőt. A korábban említett választások nyertesei többnyire 2022-ben kezdik meg munkájukat, és szembesülnek a valósággal, valamint a nem minden esetben elegendő parlamenti támogatottsággal.

A fent említett problémák mellett olyan évtizedes kérdésekre is választ kell(ene) találniuk,

mint például migráció kérdése, induljon az akár az Északi háromszög országaiból (Honduras, El Salvador, Guatemala) és Mexikóból akár Venezuelából. A probléma azonban összetett, hiszen ez utóbbi elsősorban politikai és abból fakadóan gazdasági vonatkozású, míg a közép-amerikai országokban leginkább biztonsági és gazdasági hátterű.

A Biden-kormányzat mindezidáig nem igazán foglalkozott hangsúlyosan a térséggel és egy átfogó, regionális fókuszú terv is várat még magára, a választási kampányban megfogalmazottaktól eltérően, eddig sok esetben a Trump-időszak sokat szidott irányvonala maradt a meghatározó.

Az utóbbi hónapokban rekordokat döntő migráció mellett az egyik említett ország, Venezuela kapcsán egy újabb kihívás is megjelenik, méghozzá a „befagyott konfliktusok” problémája.

Immár a korábbi republikánus kormányzat által a „zsarnokság trojkájának” nevezett mindhárom államban – Kuba, Venezuela és Nicaragua – antidemokratikus, diktatórikus eszközökkel kerültek megválasztásra az ország vezetői.

A problémakör igazi nehézségét azonban az a tény adja, hogy sem a Kuba ellen több mint hat évtizede bevezetett embargó és szankciók, sem a Venezuela elleni politikai és gazdasági intézkedések nem hozták meg a belpolitikai fordulatot, mindössze hozzájárultak az ellehetetlenedő élet miatt kialakuló migráció megerősödéséhez.

Nicolas Maduro, Venezuela autoriter elnöke támogatói körében még 2019 januárjában.

Nicolas Maduro, Venezuela autoriter elnöke támogatói körében még 2019 januárjában.

Fotó: Presidencia El Salvador / Flickr

Venezuelában Juan Guaido, valamint az őt támogató mintegy 60 ország elvesztette a momentumot és nem sikerült a rendelkezésükre álló két év alatt megdönteniük a Maduro-rezsimet.

A 2020 decemberében legkevésbé sem demokratikus keretek között megrendezett parlamenti választások 91 százalékban a Nicolás Maduro mögött álló erőket juttatta mandátumhoz, így az utolsó még „független” hatalmi ág is Maduro befolyása alá került.

Az összeomlás szélén álló, gazdasági szankciókkal sújtott olajnagyhatalmat már szövetségesei sem tudják, illetve akarják komolyabban támogatni.

Az ennek nyomán kialakuló humanitárius katasztrófa a nyugati félteke modernkori történetének legnagyobb migrációs hullámát indította el.

A mintegy 5 millió menekült ráadásul döntő többségében a régió gazdaságilag kevésbé erős lábakon álló országaira ró újabb terheket.  A nemzetközi közösség pedig nem igazán mondható fogékonynak vagy épp segítőkésznek a problémák megoldása vagy a támogatások kapcsán.

Bár lakosságát tekintve kisebb az ilyen léptékű humanitárius krízis lehetősége, de hasonló helyzet akár Nicaraguában is könnyen kialakulhat.

A 2022-es év egyik legfontosabb kérdése tehát, hogy milyen formában reagál elsősorban az Egyesült Államok, illetve szövetségesei a Nicaraguában kialakult helyzetre.

A Daniel Ortega uralta állam stratégiai elhelyezkedése már korábban is felkeltette más hatalmak érdeklődését, így Oroszországnak számos jelentős katonai megállapodása, és szinte szabad bejárása van a közép-amerikai országba, nem is beszélve a vélhetően multifunkciós GLONASS-állomásról Managua mellett.

Nicaragua azonban további potenciális lehetőségekkel is rendelkezik. Annak ellenére, hogy kínai érdekeltségű körök néhány éve a Nicaragua-csatorna megépítéséről kötöttek szerződést az Ortega-kormányzattal, Managua hivatalosan nem Pekinggel, hanem Tajpejjel áll diplomáciai kapcsolatban, az ország esetleges nyugati gazdasági elszigetelődése esetén azonban ez egy csapásra megváltozhat Peking pénzügyi (és egyéb) támogatása esetében.

Daniel Ortega (balra) Nicaragua elnöke találkozik Csaj Ing-Vennel, a Kínai Köztársaság (Tajvan) függetlenségpárti elnökével. 

Daniel Ortega (balra) Nicaragua elnöke találkozik Csaj Ing-Vennel, a Kínai Köztársaság (Tajvan) függetlenségpárti elnökével. 

Fotó: Kínai Köztársaság elnöki hivatala / Flickr

Ezzel rá is tértünk 2022 újabb kihívására, Kínára.

Geopolitikai játszmák

Washington már korábban is számos intézkedés bevezetésével, szankciókkal és koalíciók életre hívásával próbálta megakadályozni Kína súlyának további növekedését, mely során külön figyelmet fordított Peking latin-amerikai jelenlétének kontroll alatt tartására, több-kevesebb sikerrel.

Kereskedelem tekintetében a 12 dél-amerikai állam vonatkozásában már most is Kína áll az első helyen, ahogy hitelkihelyezésben is:

az ázsiai ország mintegy 140 milliárd dollár hitelt nyújtott a régiónak csak az elmúlt két évtizedben, ami több mint a Világbank, az Amerikai-közi Fejlesztési Bank és a Latin-Amerikai Fejlesztési Bank által nyújtott hitelek összesen.

Az Egyesült Államok számára rendkívül érzékeny 5G hálózatfejlesztések kapcsán még nincs minden kör lefutva, várhatóan 2022-ben is lesznek lépések minkét oldalról.

A koronavírus válság azonban megmutatta, hogy még a korábban annyira Kína-ellenes országok is, mint Brazília, ahol Jair Bolsonaro elnök szenátor fia, Eduardo, a volt külügyminiszter és számos meghatározó politikus ágált Kína ellen, majd hirtelen megszelídült a covid elleni védekezés elősegítése (védőeszközök, vakcinák beszerzése) kapcsán, végül mintegy 8,5 millió dózis CoronaVac-vakcina legyártásához szükséges 5 400 liter ellenanyag leszállítását követően Bolsonaro megváltoztatta a Huawei részvételét érintő vétóját a brazil 5G hálózat kiépítésében.

A biztonsági kihívások további jelenléte és erősödése sem elhanyagolható kihívás 2022-re.

Bár a koronavírus válság országok gazdaságát, demokratikus intézményrendszerét is képes volt meggyengíteni,

a helyzet teljesen más a nemzetközi szervezett bűnözés csoportjai, drogkartellek és gangek vonatkozásában,

melyek egyes esetekben nemcsak, hogy szociális érzékenységükről tettek tanúbizonyságot segélycsomagok osztásával, de a kábítószerek iránt megélénkült kereslet miatt még erősebbek is lettek.

Részben szintén a meggyengült gazdasági helyzetű Kolumbia okozta, hogy a 2021-ben ötödik évfordulóját ünneplő FARC-kal kötött békemegállapodás nem teljes mértékben a kijelölt úton halad és egyes kisebb, elégedetlen, szakadár csoportok még mindig nem tették le a fegyvert. 

Ez utóbbi minden valószínűséggel téma lesz a 2022-es választási kampányban, ahol a jobboldali Ivan Duque 77 százalékos elutasítottsága mellett igencsak nehéz feladata lesz a jobboldali jelölteknek.

Az utolsó felmérések alapján a korábbi M-19-es guerilla, jelenlegi szenátor, Gustavo Petro vezet, akinek személyében akár Kolumbia első baloldali elnöke kerülhet hatalomra.

A szomszédos Brazília szintén választásokat tart 2022-ben. A latin-amerikai óriás, bár a régióban elsőként kipróbálta, hogy milyen egy olyan elnökkel, aki nem tartozik az esteblishmenthez, az elvégzett feladatokból, az eredményekből és nem utolsó sorban a népszerűségi mutatókból leginkább az látszik, hogy a „kísérlet” nem hozta be a hozzá fűzött reményeket.

Bolsonaro elnök népszerűsége jelenleg nem éri el a 20 százalékot, pártja korábban sem volt különösebben nagy vagy nagy támogatottságú, ezért a tény, hogy a jelenleg épp vezető európai politikusokat látogató, két ciklus után Latin-Amerika egyik legnépszerűbb elnökeként leköszönő Lula da Silva esetlegesen a Munkáspárt (Partido dos Trabalhadores, PT) jelöltjeként indulna, kemény kihívást jelenthet a fragmentált jobboldal számára.

Jair Bolsonaro brazil elnök és Hszi Csin-ping, Kína elnöke találkozik még 2019 novemberében. Bolsonaro az utóbbi időben visszavett Kína-ellenes kommunikációjából.

Jair Bolsonaro brazil elnök és Hszi Csin-ping, Kína elnöke találkozik még 2019 novemberében. Bolsonaro az utóbbi időben visszavett Kína-ellenes kommunikációjából.

Fotó: Brazil elnöki hivatal / Flickr

Az esetlegesen az elnöki székért sikerrel harcba szálló baloldali jelöltek természetesen tovább erősíthetik a régió politikai kohézióját, és még akár olyan szervezetek újraélesztésére, vagy még inkább újragondolására is sor kerülhet, mint a jobb sorsra érdemes UNASUR, azaz a Dél-amerikai Nemzetek Uniója (Unión de Naciones Suramericanas), ami az Európai Unió mintájára szerveződő, a dél-amerikai szubkontinens 12 államát tömörítő szervezet (volt) sok gyerekbetegséggel, de eredményekkel egyaránt.

Mit tartogat még 2022?

Az UNASUR legnagyobb hibája az volt, hogy a néhai Hugo Chávez javaslatára jött létre, melynek köszönhetően a szervezet tagságának jó része 2019 folyamán tiltakozásul kilépett, és PROSUR (Fórum Dél-Amerika Haladásáért és Fejlődéséért, Foro para el Progreso y Desarrollo de América del Sur) néven új közösséget hozott létre, ami – ahogy a neve is mondja – valójában leginkább csak egy fórum, ahol a baráti kormányok vezetői konzultálni tudnak egymással. A két szervezet és az abban rejlő lehetőségek tehát teljesen eltérőek.

Végül pedig, ha már regionális szervezeteknél járunk, a 2022-es esztendő kapcsán nem feledkezhetünk meg az Amerikai Államok Szervezetének (Organisation of American States, OAS) csúcstalálkozójáról sem, aminek különleges fontosságát az adja, hogy mindössze 3-4 évente kerül megrendezésre. Legutóbb 2018-ban üléseztek, méghozzá az akkori amerikai elnök, Donald Trump részvétele nélkül.

Most azonban Washington lesz a rendezvény házigazdája, így Joe Biden részvétele szinte biztosnak mondható, különösen akkor, ha a Biden-adminisztráció nem akarja kihasználatlanul hagyni ezt a remek lehetőséget egy karakteresebb Latin-Amerika-politika beindítására, a régi sérelmek felszámolására, illetve akár új szövetségek kötésére.

A 2022-es év tehát így elöljáróban nem tűnik túl unalmasnak, és egy sor kérdést is felvet már most az emberben.

Vajon túlélnek-e koronavírus válságot a gazdasági szankciókkal sújtott autoriter rezsimek,

ahol ezúttal nemcsak a hiánygazdasággal és a pénzügyi nehézségekkel kell megküzdenie a helyi lakosságnak, de a járványügyi intézkedések számtalan más kényelmetlenségével is,

amik olykor hevesebb indulatok kiváltására is képesek? És demokratikusan megválasztott társaik vajon képesek-e a korábbi kormányoktól eltérően, olyan sikerrel megkezdeni a kihívások kezelését, hogy az ne csak otthon jelentsen pozitív változásokat, de esetlegesen 2022 két választási kampányában is példaértékű hivatkozási alap lehessen?

NYITÓKÉP: Azonnali-montázs (Daniel Ortega, Nicolas Maduro, Miguel Díaz-Canel, Jair Bolsonaro).FOTÓK: Presidencia de la República del Peru / Facebook, Ecuadori Külügyminisztérium / Flickr, Kreml, Brazil Elnöki Hivatal / Flickr)

Vogel Dávid
Vogel Dávid állandó szerző
A szerző latin-amerikanista, biztonság- és védelempolitikai szakértő, az Óbudai Egyetem Biztonságtudományi Doktori Iskolájának vezető kutatója.
olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek