Bécs érintésével Budapest és Prága között közlekedhetnek jövő nyártól cseh RegioJet sárga vonatai.
Ursula von der Leyennel találkozott Andrej Babiš, és megváltozott a véleménye a klímasemlegességről.
A Kínai Népköztársaság kiakadt a prágai polgármester kijelentéseire, amire a cseh külügyminiszter csak annyit mondott, hogy nincs ráhatásuk a demokratikusan választott önkormányzatokra.
A kínai cég csehországi leányvállalatának két volt munkatársa szerint a cég érzékeny adatokat gyűjtött, amit megosztott a kínai nagykövetséggel.
A cseh Polgári Demokrata Párt vezetője hozná össze az ellenzéket, de a kalózok kimaradnának az összefogásból.
A csehországi Zlínt a szlovákiai Zsolnaként tüntették fel a négysávosra bővülő M15-ös autóúton, így rossz országot és kilométerszámot is írtak hozzá.
A magyar közélet és szakpolitika közel harminc éve előszeretettel hivatkozik Budapest kapcsán Bécsre és, az ország céljai kapcsán pedig Ausztria életszínvonalára. A társadalom meg rendre csalódik, hogy ez sosem sikerült. Mostanra világossá vált, hogy követendő példákért talán inkább a keleti blokkban kéne szétnézni.
A magyarokat is képviselni fogja, ígérte a Progresszív Szlovákia színeiben az EP-be beválasztott Michal Šimečka. De pontosan hogyan képzeli ezt el? Támogatja-e a Minority Safepack kisebbségvédelmi kezdeményezést? Volt-e már DAC-meccsen? Tényleg Szlovákia a leghaladóbb ország a V4-ek közül, és lehet-e Orbán miatt kínos bárkinek a V4? És kinek kínos a szintén a liberális frakciót erősítő Andrej Babiš cseh miniszterelnök? Nagyinterjú.
A magyar lakosság lényegesen magasabb önrészt fizet az egészségügybe, mint az OECD-átlag, vagy amennyit a visegrádi országokban fizetnek. Nem ez az egyetlen aggasztó egészségügyi adat a KSH friss, 2018. évi országjelentéséből.
Bár harminc éve magunk mögött hagytuk a kommunizmust, mégis a Kádár-rendszer okozta sebek miatt omlik össze egy-egy napra a főváros közlekedése a 4-6-os villamos és a 3-as metró felújítása alatt. Közben pedig egy egyelőre megnyerhetetlen meccsben Béccsel próbálunk versenyezni ahelyett, hogy a Budapesthez ma már történelmileg és urbanisztikailag is közelebb álló Prágára tekintenénk példaként.