A németek úgy döntöttek a változás mellett, hogy nem változtattak semmin

Hiába vesztett 16 év után a CDU/CSU, a német szavazók a Merkel-éra után is aszerint döntöttek, melyik jelölt követné a merkeli utat.

Szeptember 26-án tartották a német szövetségi választásokat, ahol az előzetes hivatalos eredmény alapján Olaf Scholz behúzta a győzelmet a szociáldemokrata SPD-vel: a korábban már többször is temetett párt szerezte meg a legtöbb szavazatot.

Az előzetes eredmények alapján ugyanis így néz ki a Merkel-éra utáni első választási eredmény:

• a szociáldemokrata SPD 25,7 százalékot;
• a posztmerkeli Uniópártok 24,1 százalékot;
• a történelmük során legjobb eredményüket elérő Zöldek 14,8 százalékot
• a liberális FDP 11,5 százalékot;
• a szélsőjobboldali, leginkább kelet-német tartományokban sikeres AfD 10,3 százalékot
• a szélsőbaloldali Linke 4,9 százalékot szerzett.

Így az előzetes hivatalos eredmény szerint a továbbiakban így fog kinézni a Merkel-éra utáni első 735 fős Bundestag:

• SPD 206 mandátum;
• CDU 151 mandátum;
• CSU 45 mandátum;
• Zöldek 118 mandátum;
• FDP 92 mandátum;
• AfD 83 mandátum;
• Linke 39 mandátum;
• és a dán kisebbség képviseletét ellátó Dél-Schleswigi Szavazó Közösség regionális párt 1 mandátumot szerzett.

A Zöldek valaha volt legjobb eredményüket érték el a történelmük során először állított kancellárjelöltjükkel, Annalena Baerbockkal – bár mint azt a jelölt maga is elismerte, ennél jobb eredményt is elérhetett volna a zöldpárt, ha nem követnek el olyan dilettáns hibákat a kampány során, mint például, hogy rosszul tüntetnek fel dolgokat a jelölt önéletrajzában, vagy nem számolnak el több ezer eurós költséggel, illetve még ott van a plágiumgyanús könyve is a 41 éves politikusnak.

Hiába nem indult el Merkel, a németek ismét a Bundesmutti mellett döntöttek

Aki nem követte a német politikát az elmúlt években olyan közelről, meglepetésnek is tűnhet Scholz sikere, hiszen a pártot sokáig harmadik-negyedik helyre mérték a CDU/CSU és a Zöldek után, de néha még a szélsőjobboldali AfD-nek is több támogatója volt a közvélemény-kutatások szerint, mint az SPD-nek.

Az SPD a centrista Scholz-cal futott neki a választásoknak, és helyesen is döntöttek: mint azt az első kancellárjelölti vita kapcsán Bukovics Martin kifejtette,

a németek nem a változást, hanem az új Merkelt keresik, és Scholz kormányzati tapasztalataival, illetve alkancellári és pénzügyminiszteri posztjaival remekül tudta magát a pragmatikus Bundesmutti utódjaként pozícionálni. 

Nemcsak az előzetes elemzések, hanem a választások eredménye alapján is azt látni, hogy nagyon sok korábbi Merkel-szavazót szólított meg egyszerű, ám annál hatékonyabb üzenetével. A koronavírus miatti lockdownok ugyanis nagyon sok szociális kérdést vetettek fel világszerte, és a minimálbér óránkénti 12 euróra való emelése hallgató fülekre talált.

Meglepő módon a Zöldek nem tudták zuhanásukat megállítani a nyári természeti katasztrófákkal, míg Laschet nem sok mindent tudott felmutatni azonkívül, hogy a szélsőbaloldali Linkével riogatta a németeket, miközben a többek között NATO-ellenessége és globalizációkritikus szemlélete miatt ismert párt még a korábbi fellegváraiknak számító keletnémet tartományokban is rendkívül rosszul szerepelt: itt 2017-hez képest  6,8 százalékponttal kaphatott kevesebbet, míg összesen nagyjából megfelezték a szavazóik számát (4,3 százalékponttal kevesebbet 2017-hez képest) – a mandátumaikat is csak annak köszönhetik, hogyha az egyéni választókörzetekben legalább három jelöltjük győz, akkor a listás eredményeket is figyelembe kell venni.

Vélhetően a választások után a szélsőbaloldali pártról leginkább a párt belső harcairól lehet majd olvasni a német sajtóban,

hiszen ahogy Bukovics Martin, az Azonnali korábbi főszerkesztője is rámutatott választás éjszakáján lapunknak, a Linkének itt az ideje dönteni: a hipszter berlini fiatalok woke-ideológiáját – vagy ahogy Sahra Wagenknecht, a Linke egykori frakcióvezetője hívja, „életmódbaloldal” – vagy a német egyesülés jótékony hatásait a saját bőrükön nem igazán érzékelő keletnémet melósokat kívánják képviselni a jövőben, akiket az életmódbaloldali nézeteik miatt szépen átlöktek az AfD-nek még korábban.

Ugyanakkor az AfD sem lehet túlzottan büszke a mostani eredményére: a keletnémet tartományokban ugyan voltak szép eredményeik, de a belső konfliktusok és botrányok miatt a párt nem túl sok vizet zavar a német politikában, hiszen eközben nyugaton továbbra is csak egy 7-8 százalékos párt.

Kis lépés Olaf Scholznak, nagy lépés Christian Lindnernek?

Jelenleg a millió eurós kérdés, hogy milyen kormánya lesz Németországban a választások után, mégpedig szó szerint, hiszen ha a pártok gazdasági – fogalmazzunk így – programjait megvizsgáljuk, látni, hogy vannak pártok, akik inkább emelnének bizonyos adókat, míg mások csökkentenének – bár nem árt kritikusan figyelni ezeket az ún. programokat, mert például a CDU/CSU hiába ígérte a bürokrácia és ezzel együtt pedig a szövetségi kiadások csökkentését, 16 évnyi Merkel-éra alatt ez nem igazán történt meg.

Matematikailag több koalícióra is esély van, azonban a legtöbbet emlegetett koalíciók az alábbiak:

• egyrészt adná magát, hogy a CDU/CSU és az SPD vezette nagykoalíció folytatja tovább a kormányzást, csak ezúttal a kancellárt nem az uniópártok, hanem az SPD adná. Ugyanakkor jelenleg erre van a legkevesebb esély: Laschet már korábban jelezte, ő juniorpartnerként nem menne be egy koalícióba sem; a szociáldemokraták kongresszusa pedig már korábban kizárta, hogy az SPD újra nagykoalícióra lépjen;
• emellett szóba jöhet még az ún. Jamaika-koalíció, ami a nevét a benne szereplő pártok színéről kapta, mégpedig a fekete uniópártok, a zöld Zöldek és a sárga liberális FDP után;
• illetve a már többször emlegetett Ampelkoalition, azaz a közlekedésilámpa-koalíció, amiben a piros SPD mellett a sárga FDP és a zöld Zöldek vennének részt.

Mindegyik koalíciónak megvan a saját előnye és hátránya, de valószínűleg

a végső befutó egy olyan koalíció lehet, amiben a Zöldek és az FDP is szerepelne,

elvégre a választás estéjén mindkét párt listavezetője, Annalena Baerbock és Christian Lindner is kifejezte ebbéli vágyait, sőt, először ez a két párt ül le tárgyalni egymással, hiszen tudják: ha CDU/CSU és az SPD valóban elveti a nagykoalíciót, akkor csak úgy alakulhat kormány, amiben a két centrista párt részt vesz, így pedig mind Scholztól, mind Laschettől minél nagyobb hatalmat kérhet a liberális FDP és a Zöldek, ezt a lehetőséget pedig kár lenne elvesztegetni a két párt szerint.

Azonban mindkettejük számára más az áhított ideális koalíció: Baerbock már az utolsó vitán is többször flörtölgetett Olaf Scholz-cal és az SPD-vel, és már nem annyira élesen támadta a centrista SPD-politikust, mint a korábbi vitákon, míg Lindnerék az egész kampányuk alatt azt hangsúlyozták: ők nem kérnek Scholzból és inkább Laschettel képzelnék el a jövőt – bár a választás estéjén az FDP alelnöke, Wolfgang Kubicki már arról beszélt az ARD-nek, hogy minden lehetőséget szem előtt kell tartani, és ugyan ők a Jamaika-koalíciót preferálják, de immáron nem zárta ki a közlekedésilámpa-koalíciót sem.

A szoros választási eredmények miatt azonban hosszú koalíciós tárgyalásokra lehet számítani, hiszen a leginkább lehetséges két koalíció közül mindkettőben súlyos ideológiai és szakpolitikai különbségek vannak a pártok között.

Ugyan a Zöldeket meg tudná győzni a CDU/CSU is – elvégre a Baerbockék leginkább a környezetvédelmi tárcát szeretnék megkaparintani –, azonban szerintük Laschet és az uniópártok által prezentált klímavédelmi tervek és célok nem elég ambiciózusak, így inkább a szocálisan jóval érzékenyebb SDP-vel kormányoznának, hiszen az egész nyarat azzal kampányolták a klímakormány üzenete mellett, hogy egyben változás is kell – ami szerintük azzal kezdődne, hogy 16 évnyi hatalom után az uniópártok átülnek az ellenzéki padsorokba.

A legérdekesebb kérdést azonban az FDP lehetséges lépései adják: ugyan Laschet mellett ők is elővették a Linkével való riogatást, de a nyarat leginkább azzal töltötték, hogy a Merkel-szavazók megszerzése mellett az SPD-t támadják, ami úgy tűnik, bevált: azzal, hogy az FDP-s politikusok az összes nyilatkozatukban a Jamaika-koalíció mint egyetlen lehetséges opciót festették le, elképzelhető, hogy sok CDU-s inkább rászavazott Lindnerékre, mondván, ezzel a CDU-t segíthetik kormányban tartni.

Ugyanakkor valószínűleg ez csak egy jól kitalált üzenet volt, amivel maximalizálták a szavazataikat, és ennek köszönhetően erősítették pozícióikat a koalíciós tárgyalások során:

bárki lesz ugyanis a következő kancellár, neki Lindnerrel kell megtárgyalni azt, ő pedig már nyáron kijelentette: Olaf Scholz eddigi munkahelyére, a pénzügyminisztérium élére pályázik.

Valószínű jó pár éjszakába nyúló tárgyalásra lehet számítani, hiszen Lindnerék már 2017-ben is borítottak egy koalíciós tárgyalást – akkor épp az általuk most is inkább preferált Jamaika-koalíció másik két pártját szúrták hátba, mondván: jobb nem kormányozni, mint rosszul kormányozni – és a liberális párt valószínű több olyan dolgot is kiharcol a tárgyalások során, amire alapvetően az SPD nemet mondana.

De Scholz tudja, hogyha Merkel utódja szeretne lenni, akkor a kancellári székhez kikövezett utat mindenképpen Lindnerrel kell megtennie, ugyanis a Linke a saját belső válsága miatt elég rosszul szerepelt 2021-ben – a kommunista ördögként felfestett piros-vörös-zöld koalíciónak így semmi esélye, amivel Scholz kicsit megfoghatta volna FDP-t, hogy az igényeikből kicsit vegyenek visszább.

Azonban attól, hogy gazdaságpolitikailag és adóügyileg az FDP és az SDP teljesen másképp képzeli el Németországot, még lehet ebből egy hasznos érdekházasság, amiből –  mint arra korábban Techet Péter felhívta a figyelmet – az FDP is nyerhet.

Ezt a cikket és még sok minden mást már hajnalban a postafiókjukba kapták az Azonnali hírlevele, a Reggeli fekete feliratkozói. Iratkozz fel te is, hogy ne maradj le semmiről! Ha Karóczkai Balázstól olvasnál még, ide kattints!

NYITÓKÉP: Inga Kjer, OSCE Parliamentary Assembly / Flickr