Tengerpart, birodalmi múlt, antinacionalizmus. Brüsszel EU-fővárosként elavult, itt az ideje váltani. A legjobb jelölt a szerepre pedig Trieszt.
A német közélet jobbra tart, és miközben mindenki zuhan, csak az AfD emelkedik – ez az általános kép Magyarországon a német belpolitikáról. Pedig a nagykoalíció erodálódása egy másik pártnak is kedvez: a Zöldeknek, akik balról egyre inkább balközép-polgári irányba húznak, így könnyen elvihetnek olyan szavazókat a CSU-tól és a CDU-tól, akik az AfD-re nem vevők.
A szerb elnök Tesla sorsáról folytat gondolatkísérletet, a miniszterelnök szerint pedig senkit sem zavar Szerbiában, hogy ő félig horvát. A horvát kormánytöbbségnek eközben része a horvátországi szerb párt is. Újabb poszt-jugoszláv anomáliák.
Huszonhárom évvel ezelőtt foglalta vissza a valóban viharos gyorsaságú Vihar (Oluja) akció keretében a tuđmani Horvátország az 1991-ben levált szerb többségű szakadár területeket. A Krajinai Szerb Köztársaság vége Horvátországban nemzeti ünnep. Ami azonban egyik oldalról „honvédő háborúnak“ látszik, az máshonnan nézve kitelepítés, etnikai tisztogatás.
Silvio Berlusconit a magyar miniszterelnök már 1993-ban egyik példaképének nevezte, és bár sok a közös vonás, Orbán politikája és kormányzása mégsem az olasz politikust követi. Az Azonnali elmagyarázza, mi az öt legfontosabb különbség Viktor és Silvio között.
Kívülről támogatja a baloldali szlovén koalíciós kormányt a szélsőbaloldali Levica. Elemzők szerint a Marjan Šarec kormányfő pártja által vezetett koalíciót és a Levicát leginkább a választáson első helyet megszerző Janez Janšától, illetve az orbanizációtól való félelem tarthatja össze.
Mesut Özil, a német fociválogatott török focistája visszalépett. Az indok a szokásos: bánccsák szegényt a csúnya rasszisták. A török játékos azonban focista logikával közelít a témához. Ő iratkozott ki ugyanis a német társadalomból azzal, hogy májusban Erdoğan török elnökkel fotózkodott. Mindezek után szánalmas és nevetséges, ha ő vádolja a német társadalmat az integráció elmulasztásával.
A bajor kormánypárt zuhanórepülésben közelít az őszi tartományi választások felé: a legfrissebb felmérés szerint a szavazók negyven százaléka se áll már a CSU mögött. Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter és Markus Söder bajor kormányfő először a menekültek ellen hőzöngtek, de most már egymás ellen mennek.
A horvát foci lehet a mi kutyánk kölyke, de az sem kizárt, hogy a magyar politika pedig az ő kutyájuk kölyke lehet. Sok ponton egyezik ugyanis Orbán Viktor magyar miniszterelnök és az általa nagyon tisztelt, 1999-ben elhunyt Franjo Tuđman horvát elnök politikája.