Mesut Özil nem német, és nem európai

Szerző: Techet Péter
2018.07.23. 17:00

Mesut Özil, a német fociválogatott török focistája visszalépett. Az indok a szokásos: bánccsák szegényt a csúnya rasszisták. A török játékos azonban focista logikával közelít a témához. Ő iratkozott ki ugyanis a német társadalomból azzal, hogy májusban Erdoğan török elnökkel fotózkodott. Mindezek után szánalmas és nevetséges, ha ő vádolja a német társadalmat az integráció elmulasztásával.

Mesut Özil nem német, és nem európai

Mesut Özil, a német fociválogatott huszonkilenc éves török játékosa többször is kifejezte már nagyrabecsülését Recep Tayyip Erdoğan török államfő felé. Idén májusban, a világbajnokság előtt mosolyogva pózolt is az elnök mellett egy másik németországi török focistával – a képen a felirat: „Tisztelettel az elnökömnek”.

Mesut Özil azonban Németország színeiben lép pályára, az az ország taníttatta, adott családjának és neki új otthont, munkát, esélyt, megbecsülést.

Özilt keményen és joggal bírálták Erdoğan melletti kiállásáért – a török focista még félszívvel végigjátszotta az oroszországi vb-t, majd most vasárnap bejelentette: kiszáll a német fociból. Az ok a rasszizmus: szerinte ugyanis ő csak akkor számított németnek, ha nyert a csapat.

A német média egy része most azon tanakodik, hogy mit rontottak el a németországi törökök integrációjában – azaz magukban keresik a hibát. Katarina Barley, szociáldemokrata igazságügy-miniszter egyenesen arról írt, hogy „ez egy vészjelzés, ha egy nagy német focistát, mint Özilt nem akarják rasszizmus miatt a saját országában”.

Barley azonban ugyanazt a focista logikát alkalmazza, mint Özil: nem a német társadalom nem akarta a focistát, hanem a focista nem fogadta el eme társadalom értékeit. Ha valaki egy török elnökkel fotózkodik, majd ezt azzal magyarázza, hogy „elődeire” való tekintettel bármilyen török elnökkel kész lenne közös fényképet csinálni, ott éppen annyi derül ki, hogy Özil nem volt nagy német focista, és Németország nem volt az ő országa.

Az integráció elmaradásáért csak ő maga felel.

Az integráció ugyanis – a német jogi nyelven szólva – nem Holschuld, hanem Bringschuld, azaz a kötelezett a jogosultnál kell, hogy teljesítse a szolgáltatást, és nem fordítva. Mit jelent ez társadalmilag? Azt, hogy ha valaki Németországba megy, akkor az ő kötelezettsége az integráció – annak elmaradásakor nem lehet a német államra, társadalomra mutogatni.

Mesut Özilnek a német állam és német társadalom minden lehetőséget megadott; a német kultúra, a liberális demokrácia, a német alkotmányos berendezkedés elfogadása az ő kötelezettsége lett volna, aminek elmaradásáért nem teheti felelőssé a németeket. Most viszont éppen ez történik.

Miközben ő maga iratkozott ki a német társadalomból azzal, hogy egy autoriter politikus mellett kampányolt a török identitását a német elé helyezve, majd a németeket rasszistázza.

Egyes németek pedig még el is gondolkodnak az érvein.

Nem, Mesut Özil nem a németek rasszizmusa miatt lép vissza, hanem saját akaratából, elhatározásából: azzal, hogy többször is kiállt Törökország autoriter útja és saját török eredete mellett, ő maga utasította el az integrációt.

Mesut Özil esete nem a német társadalom vélt rasszizmusára, hanem egyes bevándorlók makacsságára mutat rá. A bevándorlást természetesen nem szabad holmi etnonacionalista-rasszista alapokon korlátozni, ahogy azt például a magyar kormány szeretné. De aki – akár menekültként, akár bevándorlóként – éppen Németországot választja célállomásul, az vélhetően azért teszi ezt, mert tetszik neki az a társadalmi, politikai, jogi, kulturális környezet, amelyben a német társadalom jelenleg él.

Nem megváltoztatni van joga ezt, hanem kötelessége elfogadni, ha ott akar élni.

Éppen ezért lehet feltenni a kérdést, hogy miért akar valaki Németországba menni, ha továbbra is úgy öltözködik, úgy eszik, úgy énekel, és legfőképpen úgy gondolkodik, mintha ma is egy primitív anatóliai faluban élne. Özil nagyszülei a Fekete-tenger-parti Zonguldak városából költöztek Gelsenkirchenbe – a döntésük azt is jelenti, hogy Gelsenkirchen jobban tetszett nekik, mint Zonguldak.

Willkommen!

Ha azonban ma az unoka mégis úgy viselkedik – például azzal, hogy egy török politikus mellett áll ki –, mintha még mindig Zonguldakban élne, akkor az valóban az integráció kudarca. De nem a német társadalom, hanem Özil felelőssége. Sőt, bűne. Jó, hogy lelépett, egy káros elemmel kevesebb.

Jó utat vissza Törökországba!

NYITÓKÉP: Recep Tayyip Erdoğan FB

Techet Péter
Techet Péter az Azonnali főmunkatársa

Doktori jogból és történelemből, külpolitika érdeklődésből, Közép-Európa hobbiból. Münchentől New Yorkig sok helyen volt otthon. Többet élt Triesztben, mint a NER-ben.

olvass még a szerzőtől

Tetszett a cikk?

Az Azonnali hírlevele

Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!

Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.

Kommentek