Székelyföld
Román külügy: „az úgynevezett Székelyföld” státusza román belügy, Magyarország ne foglaljon állást
Román külügy: „az úgynevezett Székelyföld” státusza román belügy, Magyarország ne foglaljon állást

Szijjártó Péter kijelentésein akadt ki a román külügyminisztérium, míg az elnöki hivatal úgy magyarázkodik: az autonómiatörvény „elsősorban a magyar közösségre nézve káros”.

Szavazz: melyik romániai politikus osztotta ki legszebben a román elnököt?
Szavazz: melyik romániai politikus osztotta ki legszebben a román elnököt?

Van, aki lemondatná, van, aki lecsukatná fakenews-terjesztésért, van, aki elnézést kérne a helyében, és van, aki a szélsőjobboldalhoz hasonlítja.

Leszavazta a román felsőház a székely autonómiatervezetet
Leszavazta a román felsőház a székely autonómiatervezetet

Ezzel nemzeti egység született a román szenátusban, az RMDSZ-es képviselők szavaztak ugyanis csak az autonómia mellett, míg a többiek egyhangúan utasították el azt. Eközben a romániai közbeszédben már elindult a hibáztatási verseny: ki tehet a leginkább arról, hogy az alsóházon átmehetett a törvény.

Nem más, mint a kisebbségi román elnök vette elő a magyarkártyát
Nem más, mint a kisebbségi román elnök vette elő a magyarkártyát

Véletlenül átment a román alsóházon a székelyföldi autonómiastatútum, erre az ország államelnöke, az erdélyi szász Klaus Johannis az ellenzéket vette elő mondván, hogy az „azért harcol a parlamenti titkos irodákban, hogy adja Erdélyt a magyaroknak”. Vagyis ahogy a Fidesz románozza Szabó Tímeát, úgy köszön jónapottal a román államelnök az ellenzékének.

Miért hiányzik még több százezer aláírás a székelyeknek, és mi segíthet még?
Miért hiányzik még több százezer aláírás a székelyeknek, és mi segíthet még?

Évekig tartó pereskedéssel érte el a Székely Nemzeti Tanács, hogy egyáltalán belefoghasson a nemzeti régiók védelmében hirdetett európai polgári kezdeményezésébe. Az aláírásgyűjtés már nem megy ekkora lendülettel, holott volt rá egy évük: a határidő május elején jár le. Mi történt, és hogyan próbálják összehozni az aláírásokat a véghajrában?

Hét kétes sikerű romániai megoldás a koronavírus-járvány leküzdésére
Hét kétes sikerű romániai megoldás a koronavírus-járvány leküzdésére

Városokban autón körbehordozott szent ereklyék, szemeteszsák szájmaszk helyett a kórházban, hirtelen maszkokat forgalmazó haveri székely reklámcég: tőlünk keletre csupa unortodox ötlettel próbálnak megoldást találni a koronavírusra. Összegyűjtöttük a legkeményebbeket!

Mi fontosabb a székelyeknek: a magyar állampolgárság vagy az autonómia?
Mi fontosabb a székelyeknek: a magyar állampolgárság vagy az autonómia?

Hogyan magyaráznák meg a székelyek egy románnak, hogy miért kell nekik autonómia? És mennyi esélyt látnak rá, hogy autonómiát kapnak most, hogy már magyar állampolgárok is lettek? Egyáltalán melyik a fontosabb: az autonómia, vagy az állampolgárság? Megkérdeztük a Székely Szabadság Napján.

Elpusztíthatatlannak tűnik a famaffia Romániában. Elmondjuk, miért
Elpusztíthatatlannak tűnik a famaffia Romániában. Elmondjuk, miért

Több fát termel ki egyetlen cég Romániában, mint amennyi törvényesen beszerezhető. Egyesek meghalnak miatta, mások tüntetnek ellene: a romániai famaffia mégis lényegében zavartalanul dolgozik. Újabb áttörési ígéret is jött azonban, kormányzati szintről. Ám immár a sokadik.

Vincze Loránt: Az EU-ban nulla a kisebbségvédelmi intézkedések száma, ezt csak növelni lehet
Vincze Loránt: Az EU-ban nulla a kisebbségvédelmi intézkedések száma, ezt csak növelni lehet

Használ-e a Minority Safepacknek Gyergyóditró ügye? Kinek a pénzét fordítanák az őshonos kisebbségekre? Segítenék-e a bevándorló kisebbségeket? A projekt menedzserét, Vincze Loránt RMDSZ-es EP-képviselőt kérdeztük!

Bemutatták a Bizottságnak a Minority Safepack-javaslatot: elolvastuk, és elmondjuk, mi van benne!
Bemutatták a Bizottságnak a Minority Safepack-javaslatot: elolvastuk, és elmondjuk, mi van benne!

Nézhessünk mindenhonnan magyarul focit! Több pénzt az elmaradott kisebbségi régióknak, mint Székelyföld! Ne csesszenek ki a lettországi oroszokkal! Többek között ezek is benne vannak a magyar részről az RMDSZ által képviseltetett FUEN kisebbségvédelmi javaslatcsomagjában, amit kedden mutattak be. Elolvastuk a javaslatot, kielemezzük a lényeget!

3 4 5 6 7