Szakértőkkel léptünk ki a közéleti szekértáborharc értelmezési keretéből, hogy megnézzük, mit kell tudni az orosz és kínai vakcina technológiai hátteréről. Kell-e amiatt gyanakodni, hogy könnyebbé tették itthon az engedélyeztetést? Melyik a jobb: márciusban oltatni a kínai vakcinával, vagy októberben a Pfizerrel?
A jelenleginél sokkal gyorsabb vakcina-engedélyeztetési eljárások kellenek Markus Söder szerint.
Ez a harmadik oltóanyag, amit engedélyeztek az Európai Unióban. Az időseknek is beadható, de még ellenőrizni kell az idősekre gyakorolt hatást több próba kapcsán.
A rendőrséget arra kéri, ne tartóztassak le senkit a hétfői boltnyitási tiltakozáson és tüntetésen, mondta el a Kossuth Rádióban a pénteki interjújában a miniszterelnök, de azért súlyos retorziók várnak a tiltakozókra. Hétfőtől indul a regisztráció alapú oltás, Orbán a kínai vakcinát fogja választani.
Ugyanolyan szárazjeges módon szállítható, mint a Moderna vagy a Pfizer vakcinája, ugyanazokat a mellékhatásokat produkálja, de több más betegség mellett kockázatosabb a használata, mint a két másik oltásé. Összehasonlítottuk a két amerikai, a kínai és a Szputynik V vakcinát!
Nem akarunk kötelező oltást, nem csökken a vakcinát elutasítók száma egy új, fiatalokra és középkorúakra nézve reprezentatív közvélemény-kutatás szerint. A megkérdezettek kétharmadának van fenntartása a vakcinával, de az oltáshoz kötött privilégiumokat és az ingyenpénzt is mereven elutasítják.
Beteltek az időpontok, mert olyan kevés vakcina érkezett. A rendszer 11 millió embert is be tudna oltani, ha lenne elég oltóanyag, de csak 3,1 milliónak elegendő fog megérkezni.
Ezzel pedig veszélyezteti az olaszok egészségét, az olasz gazdaságnak károkat okoz, és felborítja az olasz oltási tervet. Az oxfordi cég a vállaltnál 60 százalékkal kevesebb vakcinát szállít az egész EU-ba az első negyedévben.