+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Vértes Sára
2021. január 25. hétfő, 14:22
Nem egymás szégyenítése, hanem az infodémia felszámolása vezethet az átoltottsághoz. Ehhez potyautasok és elméleti katasztrófahelyzetek helyett az alultájékoztatáson és polarizáláson kell felháborodnunk.

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. Ha vitáznál vele, vagy küldenél egyet te is, csak bátran!

 

Az Azonnali hiánypótló oltásvitájában eddig többnyire a kötelezővé tétel melletti vagy elleni érvekről olvashattunk. Míg a kötelező oltásért kevesen mertek igazán kardoskodni, azzal egyetérteni látszott a többség, hogy a minél magasabb fokú átoltottság közös érdek, amihez fontos eszköz lehet a nyomásgyakorlás ideológiai vagy gazdasági incentívekkel. Szó esett az oltást elutasítók „potyautasságáról”, illetve választás elé állíttattunk a vakcinákkal kapcsolatos esetleges bizalmatlanságunk és baloldali érzelműségünk között.

 

Ezekkel a diskurzusokkal kapcsolatban pár kifogással szeretnék élni. Egyrészt ellentmondást látok abban, hogy a szerzők írásukban mindennél feljebb helyezik a közérdeket (amit a nyájimmunitásban látnak), ám az együttműködésre bírásuk eszközéül éppen a szégyenítést és a szellemi közösségből való kirekesztést választják. Szerintem mindkét érvelés kifejezetten kontraproduktív a döntés előtt állók meggyőzésében, és leginkább azt mutatja meg, hogy a polarizáló közbeszédben odáig jutottunk, hogy egyre nehezebb kilépnünk a véleménybuborékunkból és legalább fejben belehelyezkedni egy másikba.

 

Másrészt általában véve aggasztónak találom, hogy több szerző

 

az oltáskérdést olyan meccsként írja le, ami főként az állampolgárok egyéni felelősségén áll vagy bukik – anélkül, hogy arányosan számonkérné az erre megbízott és bőven sok erőforrással rendelkező döntéshozói szintet.

 

Bár ennek a lónak a túlsó oldaláról érvelt több szerző is, akik pedig éppen a kormány hatalmi túlkapásától, és egy oltottak vs. oltatlanok köré felhúzott apartheidszerű rendszertől féltik a lakosságot. Vagy pénzjutalom javaslatával képzelnek átfogó megoldást nyújtani az oltással szembeni bizalmatlanságra, ami erősen alábecsüli az egyébként előítéletekkel, álhírekkel, bizonytalansággal és propagandával teletűzdelt képlet komplexitását, amin a helyzet feloldásához át kell verekednünk magunkat.

 

Szerintem mindennél fontosabb lenne társaink sokszor alultájékoztatott és félelemvezérelt döntései felé empátiával és a párbeszéd szándékával közeledjünk. Ne kényszerrel és megvesztegetéssel. Az pedig hosszútávon, 2022< felé kacsintgatva is előremutatóbb lenne, ha a felháborodásunkat elvi katasztrófahelyzetek helyett a probléma valós forrása, maga az alultájékoztatottság és polarizáció tényére csatornáznánk át.

 

Apartheid nem lesz, csak káosz

 

Erre a sokismeretlenes képletre, amivel a különböző vakcinák megjelenése állít szembe minket, nincsen olyan mindent egy csapásra elintéző megoldás, hogy megengedhessük magunknak, hogy ne vitázzunk róla. Ennek a vitának elengedhetetlen része az alapjogi moralizálás, de ha a lehetséges disztopikus kimenetelekről elmélkedünk, szerintem szem elől tévesztjük a valóság kevésbé izgalmas, ám annál húsbavágóbb és közfelháborodásért kiáltó problémáit. Valóban hajmeresztő elképzelni egy apartheidszerű berendezkedést az oltatlanok és azok között, akik előjogokat élvezhetnek egy tervezett (majd később megerősített) „oltásútlevél” birtokában – csak szerintem erős túlzás.

 

Annak, hogy oltottak és oltatlanok intézményes elkülönítéséről beszélhessünk, alapvető feltétele lenne, hogy ez az oltás tartós immunitást biztosítson, nem pedig csak ideiglenest, mint amilyen jelenlegi tudásunk szerint a koronavírus elleni fog. Egy apartheidhoz hasonló szegregációt ugyanis nem lehet úgy fenntartani, hogy akár félévente változik, ki melyik oldalán áll, hiszen egy ilyen rendszernek pont az az esszenciája, hogy stabil megkülönböztető jegyek köré épül.

 

Aminek a kialakulása valószínűbb, az egy velejéig logikátlan és nevetséges káosz – ez pedig talán nem lenne akkora elképzelhetetlen ugrás onnan, ahol jelenleg tart a járványügyi helyzetben Magyarország (és tagállamtársai EU-szerte). Mindezt számomra csak megerősítik a nyilatkozatok, miszerint válogatni lehet majd, ki melyik vakcinát szeretné beadatni magának, és a naiv optimizmus, amivel az operatív törzs az Átlátszón megjelent hír ellenére kizártnak tartja, hogy ebből logisztikai bonyodalom támadjon az oltópontokon és kidobásra kerüljenek felhasználatlan ampullák.

 

Az oltásban részesültek jegyzékbe vétele és az oltásútlevél-osztogatás csak egy extra réteg bürokráciát ken a járványkezelésre. Hogy igazságtalan-e? Persze, hiszen jelen információink alapján úgy tűnik, a papíron bizonyítható immunitás alapján tesz majd különbséget veszélyeztetett és védettséggel rendelkező populációk között. Holott az utóbbihoz tartozhatnak azok is, akik tudtukon kívül tünetmentesen, vagy enyhe tünetekkel, ám hivatalos teszteredmény nélkül szereztek immunitást. Számukra vajon nem kevésbé értelmetlen betartani a nyolc óra utáni kijárási tilalmat?

 

Míg egy leegyszerűsítő járványmodellben jól hangozhat, ha bedobjuk a „potyautas-viselkedés” bélyegét, a fenti példa – és Molnár Csilla e témában írt cikke is – rámutat, hogy a valóságban egyáltalán nem ennyire fekete-fehér, hogy ki kolonc és ki nem a nyájimmunitásra törekvő tömegen. Másrészt mi értelme ilyen kategóriákkal disztingválni a magyar emberek között, ha jelenleg nincs is ráhatásuk arra, hogy mikor kerülnek sorra az oltási listán, tehát sokaknak a regisztrációjuk ellenére is oltatlanul kell mászkálniuk még hosszú hónapokig? 

 

Magunkra lettünk hagyva a döntéssel

 

Az oltási kedvvel kapcsolatos legnagyobb problémát a fentiek fényében nem az egyéni „felelőtlenségben”, hanem abban látom, hogy a magyaroknak részletes és következetes tájékoztatás nélkül egymaguknak kell megfejteniük X, Y és Z jelentését ebben a feladványban, annak súlya alatt, hogy a döntésük határozhatja meg, milyen egészségben és életminőségben tölthetik 2021-et.

 

Legyünk türelmesek magunkkal. 2020-ban körülbelül annyi „rákellenszere”-heuréka pillanatot kellett átélnünk egy évbe ömlesztve a Covid kapcsán, amennyit a szerencsésebbek csak több évtizedre elosztva kapnak meg. Kétlem, hogy mindezt bárkinek is sikerült úgy átvészelnie, hogy soha nem terhelte túl mentálisan, töltötte el szorongással vagy szkepszissel a járvány körüli médiaszenzáció. Ráadásul ez az első pandémia, amit „infodémia” is kísér, vagyis az, hogy a bizonyítékalapú, valós információkat tűként kell keresgélnünk a szénakazalnyi híráradatban.

 

Nem hibáztathatunk senkit, ha közel egy év alatt lankadt az ébersége a sokszor hétről hétre, vagy virológusról virológusra változó hírek iránt, és a belőlük elkapott foszlányokat meglévő politikai attitűdjeivel színezte ki.

 

Az „egyszeri állampolgár” esetében még elnézhető, ha egy nap nem tudja rászánni azt a másfél órát hírek olvasgatására, ami a jelenlegi köztájékoztatás mellett kéne ahhoz, hogy képben maradjon. Egy kormány esetében viszont nem megbocsájtható, ha az infodémia visszaszorítására egyedül számára eléhető orvosságot következetesen elmulasztja befecskendezni a közmédia karjába. Láthatóan nem is érdeke, hiszen a „Brüsszel”, „baloldal” és „nyugat” ellenségrepertoár felvonultatása még mindig nagyobb üdvrivalgással kecsegtet, mintha csak simán, a kötelező köröket leróva menedzselne egy krízist.

 

Krekó Péter politikai elemző meghurcolása például annyira módszeres volt, hogy kiválóan jelezte a kormány célját, hogy kivárja, míg pattanásig feszül (vélt vagy valós) jobb és (vélt vagy valós) bal között a hangulat, és egy jól időzített ostorcsapással ugrásra bírja mindkettőt.

 

Amíg egymás szemében keressük a szálkát, a kormányunk kényelmesen támaszkodik a gerendán, amit az egységes tájékoztatás hiányából faragott.

 

És semmi nem szolgálhatná jobban ezt a cinikus érdekét, mint az, ha még azon a kevés helyen is, ahol vita folyik a vírusról és nem veszekedés, ott is elsősorban az egyén felelősségét firtatja a legtöbb szerző, ahelyett, hogy a káosz gyökeréig nyúlna. Míg az előttem cikkezők is többen felsorolták számos probléma egyikeként, hogy a kormány az erőforrásait meghazudtolóan kis szerepet vállal az információkáosz eloszlatásában, addig én úgy gondolom, hogy ez az elsődleges probléma, és egyben az összes többi forrása, amivel az oltáskérdésben foglalkoznunk kellene. Bevésni az emlékezetünkbe és újra megtanulni felháborodni rajta ahelyett, hogy lemondóan megszokjuk a mindennapjaink díszleteként.

 

Tegyük magasabbra a lécet!

 

Külön aggasztó következtetést enged levonni, ha már egyes ellenzékiek előtt is csak olyan szűk perspektíva rajzolódik ki a világmegváltásra, hogy legfeljebb százezer forint kifizetésével tartják elképzelhetőnek a magyar választók meggyőzését.

 

Ha odáig süllyedt az apátiánk és állampolgártársaink józanságába, meggyőzhetőségébe vetett hitünk, hogy már csak a megvesztegetést és a kötelezővé tételt merjük követelni a kormányon, valóban arra mutat, hogy – ahogy Bakó Bea is fogalmazott – valamitől fényévekre vagyunk. Többek között attól, hogy megszakítsuk a toldozgatás-foldozgatás, felületes tünetkezelés ördögi körét, ami hosszú évtizedek óta jellemzi a magyar kormányok válságkezelését.

 

Ha beállunk az egymást szégyenítő forgatagba, amit az oltáskérdés mentén duzzaszt a szándékos káosz és polarizáció, azzal mi is egy indokolatlan harcra pazaroljuk az erőforrásainkat egy kitalált ellenséggel szemben, ami nem kevésbé ciki, mint „brüsszelezni” vagy „nyugatozni”. Azzal tudunk megágyazni egy áhított, reflexből kardrántás helyett konszenzusra épülő politikának, ha a vitakultúránkat véleménybuborékokból közös gondolkodássá idomítjuk vissza.

 

A szerző társadalmi konfliktusokkal és emberi jogokkal foglalkozó nemzetközikapcsolatok-elemző. Az Azonnali oltásvitájának többi cikke itt olvasható. Hozzászólnál? Írj!

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A fideszes EP-képviselők kiléptek az Európai Néppárt frakciójából, de merre tovább, és hogyan hat majd a szakítás a Fidesz német gazdasági körökkel és Angela Merkellel ápolt jó kapcsolatára?

Amíg a magyar közbeszédet a parizer uralja, tőlünk délre szerencsére még tudják, mik a fontos dolgok az életben.

Kiszámíthatóságot teremtett a kormány lakásprogramja, így legfeljebb kicsit elhalaszthatják az ingatlanvásárlást az emberek, de ennél nagyobb hatása nem lesz a piacra a harmadik hullám.

Az UNICEF nőnapon közzétett jelentése szerint a pandémia a gyermekkori házasságok visszaszorítása terén elért évtizedes erőfeszítést teheti gyakorlatilag semmissé.

A volt SZDSZ-es politikus interjújában arról beszélt, az ellenzéknek a kis pártokat is beépítve nemzeti szövetséget alkotva kéne szabadságharcba indulnia a Fidesz ellen.

Vasárnap ismeretette részletesebb előválasztási programját a párt. Négyhetes munkahét, új választási rendszer, bérlakásprogram. A részletekért olvasd el a cikkünk!

Újra itt van Ercsey Dániel boriskolája: ezen a héten az olaszrizlingről lehet mindent megtudni, amit csak érdemes.

A hét kérdése

Ezt nemcsak Deutsch Tamás kérdezi: miközben a Néppárt válaszol a sajtókérdésünkre, mondjátok el, miért!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Az új, 2020-as Egri Csillagok virtuálisan kerülnek a boruniverzumba. Március 15-én.

Ezt is szerettétek

Varga Balázs, a Fekete Zaj alapítója és főszervezője, a Tixa jegyiroda ügyvezetője szerint a zeneiparnak óriási szüksége lenne egy erős, egységes szervezetre, amely nyomást gyakorolhat a kormányra.

A Helyzet-interjúban vendégünk Miklósy Krisztián synthwave zenész, akivel kitárgyaltuk, hogyan válik valósággá lassan a nyolcvanas évek sci-fijeinek retrofuturizmusa. Podcast!

Hogyan hat a klímaváltozásra a CSOK Vági Márton szerint? Csalár Bence divatblogger pedig a magyarok ízléséről, a divattal való kapcsolatukról és a magyar vidék divatjáról mesélt. Podcast!

Szálinger Balázs költővel beszéltünk, aki elmondja, miért vonult ki a városból és a Facebookról, és mi köze a költészethez a verses reklámoknak és Krúbinak.

Van-e a magyar politikában még élet Facebook nélkül? Ezt a kérdést vitatjuk meg az elején! A második fele: meglepetés!

Megújult a Helyzet, az Azonnali podcastja! Prieger Zsolt, az Anima Sound System frontembere mesél cigányságról, vírusról és jellemfejlődésről.

Twitter megosztás Google+ megosztás