Több országban is felfüggesztették az AstraZenecával való oltást, de az Európai Gyógyszerügynökség szerint a brit-svéd vakcina és a mélyvénás trombózisos esetek között nem áll fenn kapcsolat. Letoha Tamás kutatóorvos az Azonnalinak azt mondta, hogy a vérrögképződésre hajlamos és a rossz keringési állapotú egyéneknél kell mindenképp óvatosnak lenni.
A kormányválság februári megoldódása után most a balközép pártoknál alakult ki válság: a Demokrata Párt főtitkára lemondott, és senki nem tudja, ki és mi követheti. Beppe Grillo az Öt Csillagból azonban szívesen átvenné a demokraták vezetését is. Közben az Öt Csillag bázisdemokratikus ideológusa szervezi ki az internetes felületet a párt mögül. Körkép az ismét kaotikussá váló olasz politikáról!
Eddig San Marino, Szerbia és Magyarország használja a kínai koronavírus elleni orosz vakcinát, ami még mindig nem rendelkezik az Európai Gyógyszerügynökség engedélyével.
Már csak pár régióban nincs kemény lockdown Olaszországban, az északi tengerparti Liguria az egyik. A szomszédos tartományokból a tiltás ellenére átjárnak azért ebédelni-kávézgatni-strandolgatni, de a turisták hiánya így is nagyon látványos. Fotókon mutatjuk a normalitás egyik utolsó bástyáját!
Alig állt fel a Mario Draghi vezette új római kormány, és nyugodott kicsit le az olasz politika, a balközép Demokrata Párton belül alakult ki válság: a párt főtitkára, Nicola Zingaretti bejelentette lemondását. Szerinte párttársait csak a miniszteri székek érdeklik. Közben elkezdődött a San Remo-i zenei fesztivál is.
Rozéverziót csináltak a proseccónak. És nemzetközi szőlőfajtával kell megszínesíteni. Venetóban lázadnak, mi megkóstoltuk.
Az egykori olasz kormányfő a tavaszi szemeszter kezdetére visszatért a firenzei egyetemre, ahol 2018-ig a nemzetközi magánjog tanára volt. A politikát nem hagyja ott teljesen. Az Öt Csillag mellett marad, és azt üzente: mindent meg kell tenni a nacionalizmus ellen.
A Jobbik lassan, de biztosan helyet foglal a balközép ellenzéki térfélen – és még az is lehet, az egész tábornak ők adják a közös miniszterelnök-jelöltet 2022-ben. A párt mozgását és jelenét azonban sokszor ugyanolyan nehéz leírni, mint az olasz Öt Csillagét. A sajtóban használatos jelzők hamar érvényüket vesztik.
Nemcsak a magyar kormány, a hamburgi kikötői hatóság is befektet a trieszti kikötőben, amelynek szabadkikötői státusza vámmentességet és egy sor kiváltságot garantál. A komplexum ráadásul jelentős forgalomnövekedés elé néz, és alternatívája lehet a kínaiak Új selyemút-projektjének. Egyenesen Triesztből magyarázzuk el a magyar kikötővásárlás hátterét és azt, mi éri meg ebben.
A Grillo-mozgalom harminckét szenátora és huszonkét képviselője nem szavazta meg a pártjuk által is támogatott Mario Draghit kormányfőnek. Vito Crimi, az Öt Csillag elnöke kiadta a jelszót: „Ki velük!“ A kizárt képviselők egy mára elfeledett, egykori maffiaellenes pártban találhatnak újra otthonra.