Hosszú-hosszú ideje váratott már magára, de nemrég napvilágra látott a hír, miszerint fikciós nagyjátékfilm készül a 2006 őszi eseményekről, amelyben feltehetően az őszödi beszéd kiszivárogtatása körül forognak majd az események. Az Azonnali ott segít, ahol tud: még a rendezőket és színészeket illetően is adunk tanácsot!
A fél sajtót bejárta, hogy Molnár Róbert kübekházi polgármester nyílt levelet írt a falu háziorvosának, felhívva a figyelmet arra, hogy csak annak adja be a kínai oltást, aki ezt külön kéri, mondván az emberi élet az első, nem a hatalom érdeke. Megkérdeztük a kormányzati nyomásgyakorlásra rendszeresen panaszkodó polgármestert, hogy miért látja ezt így. Interjú!
Mi lesz itt 2022 után? Segítsen-e a külföld az ellenzéknek? Miért nem jelentette még be Karácsony Gergely a miniszterelnök-jelöltséget? A Párbeszéd társelnöke az Azonnalinak adott nagyinterjújában elárulta: egy Kövér László-monológ jobban megviseli, mint amikor kalasnyikovot fognak rá.
Az ellenzéki oldal politizálásában és különösen politikacsinálásában csak elvétve láthattunk újdonságokat, innovációkat 2010 óta: nem is véletlen, hogy érdemi különbség a 2014-es és 2018-as választások közt nem tapasztalhattunk. Mégis: az ellenzéki szavazókkal mindkét esetben el tudták hitetni, hogy van remény a kormányváltásra és persze pont az a párt és vezető lesz a változás megvalósítója – ami persze távolról sem volt igaz. Most, alig egy évvel a kampány igazi hajrája előtt nagyon hasonló szólamokat vagy tudatos spineket hallunk erről. De vajon számíthatunk-e bármi újra 2022-ben, 2014-hez és 2018-hoz képest?
Miért tuti Schmuck Erzsébet szerint, hogy 2026-ban most már aztán tényleg bekövetkezik a zöldpolitikai fordulat? Lehet-e egyszerre védeni a klímát és a határokat? Miért oltásellenesek a zöld pártok? Tapasztalható-e alkoholos befolyásoltság Gyurcsány Ferencen az ellenzéki tárgyalásokon, és Schmuck Erzsébet önbevallása szerint van-e olyan komoly politikus, mint a DK elnöke? Az LMP egyik alapítóját, női társelnökét kérdeztük.
A volt miniszterelnök számára 2020 pokolian nehéz év volt, de az évértékelőjében reménykeltő dolgokról is beszámolt, és még Orbán Viktor fejébe is betekintett.
Hogyan büntetnék meg 2022-t követően Mészáros Lőrincet? Félnek-e Gyurcsánytól? Belelát-e a fideszes szavazók fejébe? Miért Budán indulnak a nagyágyúik? Hogyan nyelte le a DK a határon túli magyarok támogatását, a Jobbik pedig az európaiságot? Azonnali-nagyinterjú a Momentum elnökével!
A hatpárti ellenzéki szövetség konkrétumokkal kezdte 2021-et, bejelentve, milyen elvek alapján kormányoznának. Több pénzzel támogatnák a leszakadó régiókat, átalakítanák az adórendszert, hogy aki tehetős, többet fizessen. Az illegális migráció ellen fellépnének, a fenntarthatóság minden kormányzati döntésnél szempont lenne.