Dobrev Klára
Berze Márton
Politikát láttam (és hozzá tudnék szokni)

Ha nem is vitát, végre politikát láttam vasárnap este az ATV-n, olyan formában, hogy az az Elbától nyugatra is belefért volna a televízióba.

Petróczi Rafael
Az újságírás szégyene, ami vasárnap este miniszterelnök-jelölti vita címén az ATV-n történt

A politikusok tették, amit tenniük kellett az ATV által szervezett miniszterelnökjelölt-jelöltek közötti vitában: bullshiteltek, kampányszlogeneket és untig ismert programpontokat puffogtattak – míg az ATV és Simon András ahelyett, hogy a munkájukat végezték volna, szemérmetlenül hitet tettek az ellenzéki összefogás mellett.

A DK az első ellenzéki párt, aminek minden jelöltje összegyűjtötte az előválasztási induláshoz szükséges ajánlásokat
A DK az első ellenzéki párt, aminek minden jelöltje összegyűjtötte az előválasztási induláshoz szükséges ajánlásokat

Úgy, hogy a DK állította a legtöbb jelöltet az előválasztáson – ez azonban még nem jelenti, hogy a DK-jelöltek biztosan el is indulhatnak, viszont meglepő lenne, ha nem így történne.

Dobrev Klára a második jelölt, akinek összejött a 20 ezer ajánlás
Dobrev Klára a második jelölt, akinek összejött a 20 ezer ajánlás

Így Karácsony Gergely mellett már biztos, hogy Dobrev Klárára is lehet majd szavazni az ellenzéki előválasztáson.

Két miniszterelnök-jelölti vitát is rendeznének Gulyás Mártonék az előválasztáson
Két miniszterelnök-jelölti vitát is rendeznének Gulyás Mártonék az előválasztáson

Ezenkívül legalább harminckét egyéni választókerületi vitát is megrendezne a Gulyás által vezetett Partizán.

Fekete-Győr András az Azonnalinak: Reális, hogy bekerüljek az előválasztás második fordulójába
Fekete-Győr András az Azonnalinak: Reális, hogy bekerüljek az előválasztás második fordulójába

Szerdán a Momentum elnöke már hivatalosan is előválasztási miniszterelnök-jelölt lett – ennek apropóján kérdeztük arról, hogy milyen eredményre számít ősszel. Fekete-Győr elmondta: két miniszterelnök-jelölti vita lesz az első forduló végéig, és a kampányban minden miniszterelnök-aspiráns múltjából előkerülhetnek korábban nem ismert ügyek – az övéből is, csak a többieknek „nagyobb a múltja”. Interjú!

Karácsony és Dobrev a nyerő a fővárosban, a vidéki szavazók között Jakab arathat
Karácsony és Dobrev a nyerő a fővárosban, a vidéki szavazók között Jakab arathat

A Závecz Research és az IDEA Intézet közös kutatása egyértelmű összefüggést talált a településméret és az egyes ellenzéki miniszterelnök-jelöltek támogatottsága között. Az is kiderült, hogy a fiatalok között Jakab Péter a nyerő, a nyugdíjasok között viszont Karácsony Gergely tarol.

Dobrev Klára az Azonnalinak: Orbán kettészakította az országot sokakra és kevesekre, 1 százalékra és 99 százalékra
Dobrev Klára az Azonnalinak: Orbán kettészakította az országot sokakra és kevesekre, 1 százalékra és 99 százalékra

Dobrev Klára szerint a jelenlegi közmunkaprogramon változtatni kell, és állami támogatásokkal csábítana cégeket hátrányos helyzetű településekre, ahol felújíttatná a lakásokat is. De mit gondol a közmunkaprogramról? Hogyan csábítaná a cégeket a kis településekre? Interjú.

Dobrev Klára Kecskeméten: Az Alaptörvény egy össze-vissza módosított tákolmány, ami 2022 után a kukába fog kerülni!
Dobrev Klára Kecskeméten: Az Alaptörvény egy össze-vissza módosított tákolmány, ami 2022 után a kukába fog kerülni!

Kecskeméten tartott utcafórumot Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője és egyben miniszterelnök-jelöltje csütörtök este. Az Azonnali a helyszínen volt: megmutatjuk, miről beszélt Dobrev a Hírös Városban!

4 5 6 7 8