Ha nem is vitát, végre politikát láttam vasárnap este az ATV-n, olyan formában, hogy az az Elbától nyugatra is belefért volna a televízióba.
A tegnapi miniszterelnök-jelölti tévévitában az volt a különös, hogy normális volt. Politikát láttam.
Láttam egy Dobrev Klárát, aki láthatóan a kormányzóképesség felmutatását jelölte meg az előválasztás valódi tétjeként és magát a tapasztalt és felkészült vezető szerepébe álmodta ebben a küzdelemben – mindemellett nem volt átütő, emlékezetes mondatára nem igazán emlékszem (csak az emberek, emberek, emberek mantra maradt meg bennem) és a kompetenciája sem ragyogta túl a többiekét. Talán neki sikerült legkevésbé jól a tegnap este.
Láttam egy Márki-Zay Pétert, akinek a felkészültségéhez, tisztességéhez és integritásához ezúttal sem fért kétség, és okosan formázta meg a „sikeres városvezető, aki kétszer is legyőzte saját terepén a Fideszt” politikus profilját – mindemellett kissé szétszórtnak, passzívnak és reaktívnak hatott, a közvélemény szemében örökzöld slágernek számító szakértői kormány kártyát sem túl nagy sikerrel játszotta ki, politikai mondásai alapján pedig hol Jakab Péter, hol Fekete-Győr András konszolidált, polgári ikertestvérének hatott.
Láttam egy Karácsony Gergelyt, akinek ugyan még mindig nem a vita, konfrontáció a legnagyobb erőssége, sőt, ügyesen pozicionálta magát a közös nevező, konszenzusos jelölt szerepébe – mindemellett talán ő csapott össze a legtöbbször szakpolitikai ügyekben a többi jelölttel (például a vagyonosok adóztatása, vagy a finn oktatási rendszer terén). Néha még zöldnek és baloldalinak is mutatkozott.
A következő vitára viszont fel kell szívnia magát.
Láttam egy Jakab Pétert, aki hitelesen járatta csúcsra a kisembert védelmező, az elszámoltatást ostorral kikényszerítő néptribun szerepét – mindemellett nem tűnt radikálisan felkészületlennek, sőt, meglepően összeszedett és kompetens jelölt benyomását keltette, akinek a világmagyarázata is koherens volt. Az este egyik nyertese nálam egyértelműen ő volt.
Láttam egy Fekete-Győr Andrást, aki összeszedett és lendületes volt, egyúttal képes volt az új arcok, ellenzék megújítása és az elszámoltatás tematikát a Tóth-Hadházy-párharcon keresztül keretezni – mindemellett változatlanul kérdéses, hogyha ezt a vitát a Partizánon rendezik meg, vajon a jól megírt 1-2 perces, TEDx-beszédeket idéző panelek mögül „mi bukott volna ki” egy-egy élesebb visszakérdezésnél. A kereteket viszont jól használta és valamennyit javíthatott a pozícióin.
De mást is láttam. Ebből most három dolgot emelnék ki.
Jogosan lehet számon kérni a jelölteken a konkrétumok hiányát és az ideológiai, szakpolitikai különbségek elkenését, a túlzottan óvatoskodó kakaskodást,
a szerkesztőkön pedig a közpolitikai prioritások rossz beállítását (korrupciós és alkotmányos kérdések túltematizálása, a lakhatási válság, ökológiai krízis és mélyszegénység húsbavágó kérdéseinek látványos negligálása), a moderáció egyenetlenségét (túlbeszélt időkeretek vs lekevert jelöltek), az alákérdezés gyakorlatát (vagy akár azt, hogy a csudában úszhatta meg a volt zuglói polgármester, hogy a zuglói képviselőjelöltek csatáját és Tóth Csaba korrupciógyanús ügyeit kommentálnia kelljen).
Ettől még elvitathatatlan, hogy ha nem is vitát, politikát láttunk a képernyőn.
Rég volt már részünk benne. Hozzá tudnék szokni.
Hozzászólnál? Vitáznál? Válaszolnál? Írj!
Nem linkgyűjtemény. Olvasmány. A Reggeli fekete hétfőn, szerdán és pénteken jön, még reggel hét előtt – tíz baristából kilenc ezt ajánlja a kávéhoz!
Feliratkozásoddal elfogadod az adatkezelési szabályzatot.