Merkel ment, a közlekedési lámpa jött – Mi várható Németországban az új kormánytól?

A szeptember 26-i választások után nem hiába ígérte a győztes SPD kancellárjelöltje, Olaf Scholz, hogy karácsonyig megalakul az új német kormány, december 8-án ceremoniális keretek között meg is szavazza a Bundestag az új SPD-FDP-Zöldek-kormányt. De mi várható tőlük? Mik a főbb céljaik és terveik? És mit jelent a közlekedésilámpa-koalíció Németországra nézve? Utánajártunk!

December 8-án, szerdán fog szavazni a Bundestag az új kormányról, aminek vezetője a szociáldemokrata párt centrumához tartozó és az előző Merkel-kormány idején alkancellári és pénzügyminiszteri posztot betöltő Olaf Scholz lesz.

Az új koalíció tagjai az SPD mellett a hatalomba visszakerülő szabaddemokraták, az FDP, illetve a történelmük legjobb választási eredményt elérő ökobaloldali Zöldek lesznek, miután a hosszú koalíciós tárgyalások után – amit október 21-én kezdtek és összesen 22 különböző munkacsoport dolgozott a közös kormányprogramon – a pártoknak sikerült megegyezniük. November 24-én bejelentették, hogy megállapodtak a koalíciós szerződésről.

A hétvégén a pártok kongresszusai is zöld utat adtak a pártok hagyományos színei (piros-sárga-zöld) miatt csak Ampelkoalitionnak, azaz közlekedésilámpa-koalíciónak nevezett SPD-FDP-Zöld-kormánynak, december 7-én pedig a pártok alá is írták a kormányprogramot.

De kik a kormány tagjai és milyen irányba indul el Németország a Merkel-éra után? 

A status quo és a progresszivizmus találkozása

Annak ellenére, hogy a választás estéjén, szeptember 26-án még a 16 éve hatalomban lévő jobbközép CDU/CSU-pártszövetség kancellárjelöltje, Armin Laschet még azt nyilatkozta, hogy kormányzásra készülnek, a CDU-n belüli harcok miatt hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a Merkel-éra utáni német politika új fejezetét nem egy új kereszténydemokrata kancellárral kezdik meg a németek, hanem Olaf Scholz-cal, 

aki paradox módon pont a merkeli út, illetve részben a folytonosság jelöltjeként nyerte meg a választásokat.

Scholz pozícionálása nem volt ördögtől való: elvégre Merkel támogatottsága még 16 év után is igen magas, így az egykori hamburgi polgármester jól rátapintva a konzervatív német nép akaratára kampányában a Merkel mellett eltöltött közös kormányzati tapasztalatát hangsúlyozta, de megérezve a társadalom igényét a változásra, egyfajta új fordulatot is jelent a németek számára.

Így a választások után egy egyszerre a status quot, de az FDP és a Zöldek megjelenésével a progresszív változást is megjelenítő kormány alakul, ahol a pártok közötti ideológiai különbségeket valamennyire sikerült áthidalni a koalíciós szerződéssel.

A 177 oldalas dokumentum, ami a Merjünk előrelépni! – Szövetség a szabadságért, igazságosságért és a fenntarthatóságért címet kapta,

alapvetően egy klímabarát, a Merkel-érához képest szociálisabban érzékeny kormány képét vetíti előre, ugyanakkor a szövegen és a terveken érződnek a kompromisszumos megoldások,

hiszen a Zöldek eredeti terveihez képest visszafogottabb klímacélokat határoznak meg, és hiába kapta meg az FDP pártelnöke, Christian Lindner a pénzügyminiszteri posztot, a liberális politikus ígérete ellenére költekezni is fog a kormány – miközben Lindner korábban azt ígérte, hogy egy konzervatív, szigorú gazdaságpolitikát fognak vezetni.

A kormány a legtöbb miniszterét a választásokat megnyerő SPD adja, szám szerint hetet – plusz ugye a kancellárt –, míg a Zöldek hat, az FDP pedig négy miniszteri posztot szerzett meg. Ugyanakkor a magyar olvasóknak kicsit meglepőnek tűnhet, hogy Scholz alkancellárja nem a Zöldek kancellárjelöltje, Annalena Baerbock lett, hanem Baerbock társelnöke, Robert Habeck, bár az ő neve mint alkancellár már a puhatolózások alatt előkerült.

A 18 fős kabinetben egyébként egyenlő mértékben vannak férfiak és nők, viszont mindössze egy miniszter jön Kelet-Németországból Klara Geywitz személyében, aki egy új, lakásügyekért felelős minisztériumot fog vezetni.

A főbb pontok: járvány, digitalizáció, klímavédelem és szociális juttatások

Mint azt a koalíciós szerződés preambulumában írják, alapvetően öt fő problémával foglalkoznának a kormányon:

• a koronavírus-járvánnyal;
• a klímaválsággal;
• az erősödő geopolitikai versennyel;
• a gazdasági nehézségekkel;
• és a részben emiatt növekvő társadalmi egyenlőtlenségekkel, feszültségekkel.

A járvány kezeléséért az új egészségügyminiszter, az egyébként epidemiológus Karl Lauterbach lesz a felelős, aki 2005-ös választásokig a Kölni Egyetem professzora volt, azonban a 2005-ös választások óta a Bundestag tagja, 2013 és 2019 között pedig az SPD frakcióvezető-helyettese volt.

Mint arról korábban beszámoltunk, a járványkezelés kapcsán felmerült már az is, hogy Ausztriához hasonlóan bevezetnék Németországban is a kötelező oltást – igaz, Merkel és Scholz közös sajtótájékoztatóján csak azt jelentették be, hogy ezt a kérdést a Bundestagnak kell megvitatnia.

Ahogy a kormányprogramjukban fogalmaznak, a világjárvány legyőzése „a legfontosabb feladatunk”, a szükséges védőintézkedések bevezetése, illetve az oltáskampány elősegítése pedig egyszerre „nemzeti és társadalmi feladat”.

A klímavédelem kapcsán fontos feladatuknak tartják, hogy a párizsi klímaegyezményben lefektetett 1,5 Celsius-fokos átlaghőmérséklet-növekedés alatti pályán tartsák Németországot, ugyanakkor a koalíciós szerződés klímaváltozással foglalkozó fejezeteiből látszik, hogy a Zöldeknek engedni kellett céljaikból az SPD és az FDP javára: például a klímaminisztérium nem fog tudni megvétózni bármit, mint korábban szerették volna, az autópályákon sem lesz sebességkorlátozás, illetve a dízelautókat sem vezetik ki 2030-ig.

Viszont az új kormány így is vállalta, hogy 2030-ig a német áramtermelés 80 százalékának megújuló energiákból kell előállítani,

de emellett a Merkel-féle vállalásokhoz képest 8 évvel korábban, 2030-ig kivezetnék a szenet a német energiamixből, ahogyan a program szerint a földgáznak is búcsút mondanak 2040-re.

A program egyik leghangsúlyosabb pontja a digitalizáció kérdése, amit a „modern állam” hatékonyabb működése mellett – ettől a bürokrácia csökkentését, illetve az egyszerűbb ügyintézést remélik – a gazdaság, az oktatás és a klímavédelem céljára is felhasználnának. 

Emellett a szociális juttatásokat is növelnék: változtatnának a munkanélküli segélyezésen, illetve a gyerekek után automatikusan járó támogatásokon, ezen felül megvalósul Scholz legnagyobb kampányígérete, a minimálbér emelése – az eddigi óránkénti 9,6 euró helyett 12 euró járna, ami mai árfolyamon számolva tehát 3 500 forintról 4 400 forintra emelkedne.

De a Németországban is egyre jobban érezhető lakhatási válságon is enyhítenének,

a program ígérete szerint évente 400 ezer új lakást építenének, illetve az albérleti piacba is belenyúlnának,

leginkább úgy, hogy háromévente az eddigi 15 helyett csak 11 százalékkal lehet majd emelni a bérleti díjakat.

Azonban hiába a nagy pénzosztás, mivel a tőkepárti, liberális FDP-vezér, Christian Lindner örökölte meg Scholz korábbi pénzügyminisztériumi székét,

a koalíciós tárgyalásokat egy sor szocdem és zöld ígéret nem élte túl.

A kormányprogramból kimaradt például Scholz és a Zöldek vagyonadója, ezenkívül Lindneréknek sikerült elérniük, hogy az adókat túlzottan ne növeljék – csak a multinacionális és a tech-vállalatok esetében –, illetve az államadósságot sem engedheti szabadjára a kormány. Igaz, utóbbit a vírus miatt két évig felfüggesztették.

Emellett változtatnának a választótörvényen; a szavazási korhatárt levinnék 16 évre, illetve tervezik a marihuána legalizálását is a felnőttek számára.

Mi marad Merkel után?

Ugyanakkor nem számíthat könnyű kormányzásra a Scholz-kabinet, ugyanis Merkel után közel sem örökölt egy nyugodt helyzetet:

miközben a kínai koronavírus-járvány az oltások ellenére még mindig nem vált történelemmé, egy sor gazdasági és geopolitikai problémával kell foglalkoznia az új kormányfőnek és kabinetjének.

Merkel távozásával az egyik legnagyobb kérdés, hogy mi lesz az Európai Unióval, hiszen mai napig él a közhiedelem, hogy az Európai Unió valódi vezetője a Budesmutti, hiszen a legnagyobb kríziseket ő kezelte: ilyen volt például a 2008-as gazdasági világválság és az annak következtében kialakuló görög válság, a 2015-ös migránsválság, de az ukrajnai konfliktust hivatalosan lezáró minszki megállapodást is az ő segítségével sikerült tető alá hozni, igaz, a harcok még azóta is zajlanak Kelet-Ukrajnában. 

Kérdés, hogy Scholz és újdonsült külügyminisztere, Baerbock képes lesz-e pótolni Merkel tudását és higgadt pragmatizmusát a diplomáciában.

Ez már a kormányra lépés előtt egy surlódási pont a koalíciós partnerek között: míg a Zöldek és az FDP egy határozottabb, keményebb Kína-politikát várna, addig Scholz inkább a merkeli pragmatizmust képviselné.

Baerbock egy taz-nak adott interjújával már diplomáciai konfliktust okozott Kína és Németország között, miután a leendő külügyminiszter kiállt Hongkong függetlensége mellett, illetve elítélte Kína emberi jogi sértéseit, amire a berlini kínai nagykövetség annyit reagált, hogy az új kormánytól azt várná, hogy „falak helyett hidakat” építenek majd Kínával. 

Ugyanakkor a kormányprogramban lefektették, hogy Németország értékeit és érdekeit fogják elsősorban képviselni – tehát a német tőkét és az autóipart – a nemzetközi politikában, és a demokrácia védelme érdekében fellépnek az autoriter befolyásokkal szemben.

De hogy ez a keményebb nyilatkozatokon kívül a gyakorlatban mit jelent, majd csak a jövő fogja eldönteni.

NYITÓKÉP: Az új német kormány tagjai sietnek a koalíciós alkut bejelentő sajtótájékoztatóra november 24-én. FOTÓ: Christian Lindner / Facebook