+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Renczes Ágoston
2020. október 25. vasárnap, 08:08
Nálunk a kisebb épületek is áldozatul esnek a kultúrpolitikának, Szlovákiában pedig a gigantikus szocialista épületeket is értéknek tartják. Utánajártunk, mi az oka ennek.

Bár a rendszerváltás után a monumentális szocialista köztéri propagandaszobrokat Budapesten a Szoborparkba száműzték, és vidéken is eltűntek a közterekről, a szocialista korszak épületei velünk maradtak – sok helyen máig meghatározzák az utca- és településképet, és a mai napig heves vitákat generálnak. 

 

A korszak építészetének megítélése nemcsak Magyarországon ellentmondásos, de amíg nálunk a hivatalos állami kultúrpolitika is mereven elutasítja és értéktelennek tartja a szocialista modernizmust, addig

 

Szlovákiában sokkal elfogadottabbak a szocializmus építészetének vívmányai – még úgy is, hogy ott sokkal nagyobb léptékű épületekről van szó.

 

A szocreál nem is a szocreál

 

Sokan tévesen a szocreál jelzővel illetik a szocializmus építészetét, általában a modern épületeket értve ez alatt. A szocreál, vagyis

 

a szocialista realizmus viszont pont nem a szocialista modernizmust jelenti, hanem a hivatalos sztálinista kultúrpolitikát;

 

és itt realizmus alatt nem a létező valóságot, hanem a kommunizmus által elérendő boldog jövő majdani valóságát kellett érteni. Sztálin az egyik előképének Nagy Péter cárt tekintette, ennek megfelelően a Szovjetunióban a szocialista realista építészet mintája a barokk Szentpétervár volt – innen származik a magyar szocreál építészet sztálinbarokk elnevezése, bár Magyarországon nem a barokk volt a minta.

 

A magyar kommunisták az új rendszer nagyszerűségének előképét a reformkorban látták meg, így a magyar szocreál építészet a túldíszített sztálinbarokkal szemben visszafogottan historizáló, inkább a klasszicizmus letisztultságára hajazó, és nem minden esetben monumentális épületeket hagyott ránk. Szlovákiában a szocialista realista építészet valahol a kettő között helyezkedik el: a korszak szlovák épületei gyakran a szepességi városok sgrafittókkal és faragott kőoromzattal díszített tizenhatodik századi polgárházaira, erődítményeire és egyházi épületeire utalnak vissza. 

 

BALRA A POZSONYI MLADÁ GARDA (IFJÚGÁRDA) KOLLÉGIUM KÖZPONTI ÉPÜLETÉNEK TORNYA 1954-BŐL, JOBBRA A KÉSMÁRKI RENESZÁNSZ HARANGTORONY 1591-BŐL. KÉPEK FORRÁSA: MIDNIGHT RUNNER / WIKIMEDIA COMMONSGOVISITY / TIP NA TRIP / KOSICE.GUIDE / FLICKR

 

Mivel a szocialista realizmus szembehelyezkedett a dekadens nyugat modernista törekvéseivel, az építészetéből hiányoznak a modernista jegyek, így

 

a közutálat sem ennek a korszaknak az építészetére vonatkozik, hanem arra, ami utána jött, és ami tulajdonképpen a két világháború közötti modern irányzatok folytatása.

 

Olyannyira, hogy több a két világháború között épült, vagy korábban tervezett, de csak a második világháború után megvalósult épületről első ránézésre nehéz megmondani, hogy nem valamikor a hatvanas években épültek.

 

Szocialista modernizmus

 

A szocialista modernista épületeket leginkább akkor éri kritika, ha történelmi környezetben állnak: anyaghasználatukkal és formavilágukkal is elütnek a környezetüktől. A szocialista építészet gyakran nem vesz tudomást a környezetéről: a szocializmus – legyen szó akár a szocreálról, akár a szocmodernről – sok esetben módszeresen rombolt le komplett városrészeket, hogy helyet csináljon a saját reprezentatív architektúrájának és egyben szembe is helyezkedjen a régivel

 

– ez viszont Magyarországra pont kevésbé volt jellemző.

 

Persze nálunk is bontottak le városrészeket, hogy a helyükre lakótelepek vagy közlekedési csomópontok épüljenek – elég csak Óbudára és az Árpád híd budai hídfőjére gondolni –, és hosszan sorolhatnánk a vidéki városok történelmi városképébe illesztett szocmodern épületeket. Magyarországon azonban nem volt olyan léptékű pusztítás, mint amilyet Csehszlovákiában, azon belül pedig főleg Szlovákiában véghez vittek: Pozsony fél történelmi belvárosát például lebontották, hogy átvezessenek rajta egy autópályát, és városszerte a környezetüket figyelmen kívül hagyó gigantikus modern tömbök épültek.

 

A VÁROSSZÖVETET MEGBONTÓ HATALMAS ÚJ TÖMBÖK A SZOCIALISTA POZSONYBAN. BALRA A HOTEL KYJEV ÉS A PRIOR ÜZLETHÁZ, JOBBRA AZ ISTROPOLIS SZAKSZEVEZETEK HÁZA. KÉPEK FORRÁSA: DOPRAVA V BRATISLAVE / FACEBOOK, STARÁ BRATISLAVA NA FOTOGRAFIÁCH A OBRAZOCH / FACEBOOK

 

A belvárosuk panel lakótelepekre cserélésével meg többek között Somorja, Galánta vagy Dunaszerdahely

 

veszítette el szinte teljesen mezőváros jellegét

 

(amit Szerdahely esetében Makovecz-architektúrával próbáltak pótolni a kilencvenes években), és Komáromnak is épp csak a legszűkebb belvárosa úszta meg a szocialista városfejlesztést. 

 

Az, hogy Magyarországon a régi újra cserélése nem jelent meg annyira markánsan, mint Csehszlovákiában, jól látszik azon is, hogy mennyire

 

más módon alakult ki Pozsony és Budapest szocialista épületállománya.

 

A szocmodern paradoxona

 

A mára ikonikussá vált pozsonyi szocialista épületek, mint a Szlovák Nemzeti Felkelés hídja, a gigantikus kulturális központ, az Istropolis Szakszervezetek Háza, a Prior üzletház és a Hotel Kyjev együttese, vagy a Szlovák Rádió fejre állított piramisa a meglévő városszövet tudatos figyelmen kívül hagyásával jöttek létre. Ezek az épületek nagyszabásúak, markánsak, reprezentatívak – és mindenkinek a szocializmus jut róluk eszébe. Pedig a szocialista modernizmus formanyelve pont azért bontakozhatott ki, mert az építészetről lekerült az a fajta ideológiai nyomás, ami a szocialista realizmust jellemezte. 

 

AZ ISTROPOLIS SZAKSZERVEZETEK HÁZA POZSONYBAN. LENYŰGÖZŐ TEREK, CSÖKKENŐ IDEOLÓGIAI NYOMÁS. KÉPEK FORRÁSA: BEAUTIFUL BRATISLAVA / FACEBOOKFACEBOOK

 

Ez a szocialista építészet megítélésének paradoxona:

 

azért haragszunk rájuk, mert az előző rendszert juttatják eszünkbe, miközben azért jöhettek létre, mert a rendszer szabadabb kezet adott az építészeknek,

 

akik – megszabadulva a szocialista realizmus ideológiai gúzsától – Csehszlovákiában és Magyarországon is a két világháború közötti modernizmushoz nyúltak vissza, és annak hagyományait folytatták.

 

Budapest esetében még élesebb ez a paradoxon. A magyar főváros jellegét a mai napig a tizenkilencedik század végi nagy városfejlesztés építkezéseinek eredményei határozzák meg az eklektikus paloták által övezett sugár- és körutakkal, a Duna fölött átívelő hidakkal és persze a Budai Várral, és ezen a huszadik század viszontagságai sem változtattak.

 

Budapest te csodás

 

Budapest egyetlen igazán ikonikus képeslap-épülete a szocialista korszakból az Erzsébet híd, ami hófehér színével és visszafogott eleganciájával egyáltalán nem zavaró a történelmi környezetben. Olyan léptékű reprezentatív szocialista épületei viszont, mint Pozsonynak, a pesti dunapart szállodasorán kívül Budapestnek nincsenek – ami meg van, az egyáltalán nem a városszövet durva felsértésével jött létre. Pontosabban:

 

nem az új épületek sértették fel Budapest városszövetét, hanem a második világháború.

 

Budapest épületállománya az ostrom során óriási károkat szenvedett; a szocialista épületek egy részét az elpusztult vagy súlyosan megsérült – sok esetben egyébként nem menthetetlen – házak helyére húzták fel, és ha ezek az épületek a formavilágukban és anyaghasználatukban el is ütöttek a környező épületektől, tömegképzésükben és arányaikban igyekeztek illeszkedni a meglévő történelmi környezetbe. 

 

A mai magyarországi kultúrpolitika azonban nem tartja értéknek ezeket az épületeket,

 

sőt zárójelbe teszi az egész korszakot: ahogy az Alaptörvény preambuluma szerint Magyarország 1944-ben a német megszállással elveszítette a szuverenitását és azt csak 1990-ben szerezte vissza, úgy a kormány Budapest szimbolikus helyein is leradírozza ennek a korszaknak az építészeti lenyomatát, és igyekszik visszaállítani az 1944 előtti állapotot. 

 

Ez a Kossuth tér esetében olyan szimbolikus lépésekkel is járt, mint Nagy Imre szobrának elköltöztetése, és a Tanácsköztársaság áldozatainak korábban a helyén álló emlékművének újjáépítése. A Kossuth tér egyetlen modern épületének lebontása esetében nem is az eredeti visszaállításáról volt szó: az MTESZ-székház, ami sokak szerint egy késő modern remekmű volt, egy üres telekre épült – igaz, már a második világháború előtt készen voltak egy oda szánt, homlokzatával a szomszédos házhoz illeszkedő épület tervei. Ezzel a homlokzattal épült fel egy teljesen új épület a lebontott szocmodern irodaház helyén,

 

kitörölve egy darabot a közelmúltból, viszont valóban egységesebbé téve a Kossuth tér látképét.

 

Az Orbán-kormánnyal szembeni gyakori vád a Horthy-korszak iránti nosztalgia, ezt látszik igazolni az 1944 előtti állapotok visszaállításának igénye – miközben az antikommunizmus feltétele is teljesül azzal, hogy a visszaállítás ürügyén lebontanak szocialista épületeket. Ugyanakkor a második világháború ütötte településszerkezeti sebek akár évtizedekkel későbbi begyógyítása egyáltalán nem példa nélküli gyakorlat.

 

Vissza- és újjáépítések

 

A második világháború után viszonylag gyakori volt, hogy többé-kevésbé

 

az eredeti formájukban építettek újjá a háborúban súlyosan megsérült, vagy akár majdnem teljesen elpusztult városokat:

 

így volt ez Varsó, Gdańsk, Nürnberg, Würzburg és egy sor további lengyel és német város esetében. Az sem egyedülálló, hogy ezt a helyreállítást több évtizeddel a háború után vigyék véghez: ez történik a rendszerváltás óta Drezdában, ahol a világháborús pusztítás után az óváros visszaépítése helyett hézagosan ugyan, de egy új szocialista városközpont épült. Ezt bontották le az utóbbi években, és építették vissza a helyén a háború előtti utcahálózatot követve az eredeti utcaképet idéző új épületekkel a belváros egy részét.

 

Valami ilyesmire törekszik a magyar kormány is a Budai Vár esetében:

 

a Palota környékén a világháborúban megsérült, később lebontott épületeket épít vissza, és a Palota külsejét – részben pedig a belsejét is – vissza szándékozik állítani a háború előtti állapotnak megfelelően. A felújítások azonban nemcsak a Palotát és annak közvetlen környezetét érintik: a Várnegyedben több súlyosan sérült épületet nem az eredeti formájában építettek újjá a világháború után, viszont ezeket az újabb épületeket a szakma egyöntetűen a történelmi környezetet figyelembe vevő, abba belesimuló alkotásokként értékeli és tartja nagyra. 

 

AZ ORSZÁGOS VILLAMOS TEHERELOSZTÓ A VÁRBAN. KÖZUTÁLATNAK ÖRVENDETT, PEDIG A SZAKMA SZERINT REMEKMŰ VOLT. SZEPTEMBER ELEJÉN LEBONTOTTÁK. KÉPEK FORRÁSA: MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE / FACEBOOK, GULYÁS ATTILA FOTÓ / FACEBOOK

 

Erre a legismertebb, egyben legmegosztóbb példa az Országos Villamos Teherelosztó épülete: az acél- és üveghomlokzatú épület tömegkiképzésével illeszkedett a Várnegyed polgárházaihoz, vasbeton tornya pedig elegáns átemenetet biztosított ezek és az Országos Levéltár épületének kiugró tömbja között.

 

Az építészszakma különleges, megőrzésre méltó kordokumentumként tekintett az épületre, amit a tiltakozások ellenére, hosszas huzavona után végül lebontottak.

 

Hasonló sorsra jutott nemrég a Szervita téri Telefonközpont, ami a szakmabeliek szerint szintén illeszkedett a környzetéhez, elsősorban a mellette álló templomhoz. 

 

Magyarország: kultúrharc, identitáspolitika és nemzeti oligarchia

 

Mivel Magyarországon a jobboldali politikai identitás része a kommunizmus- vagy szocializmusellenesség, építészeti esztétikai kérdésekben is nehéz úgy állást foglalni, hogy az ne tűnjön egyúttal ideológiai állásfoglalásnak is. Ha azonban körülnézünk a Kossuth tér és a Várnegyed nemzetiszín szalaggal felpántlikázott fejlesztésein kívül is,

 

a szocialista épületekhez való viszonyban is megjelenő kormányzati kultúrharc és identitáspolitika mögött hirtelen áttetszővé válik a „konzervatív” tartalom,

 

és láthatóvá válik, hogy ezek az építkezések legalább annyira szolgáltatnak ürügyet az uniós pénzek gazdaságot pörgető és a nemzeti oligarchia vagyonát gyarapító elégetésére, mint amennyire a háború és a szocialista korszak okozta településképi sebek begyógyítása a céljuk. 

 

A kormány ugyanis az utóbbi években teljesen szétbomlasztotta és súlytalanná tette a műemlékvédelmet, a kiemelt kormányzati beruházássá nyilvánítás pedig lehetővé teszi, hogy egy fejlesztés kivonható legyen az építkezésekre vonatkozó szabályok alól. Így fenyegeti most a főépület homlokzatain kívül a teljes lebontás és modern irodaházzá bővítés a Bem téri Radetzky-laktanyát, és

 

így pusztult el szinte teljesen Budapest egyik legértékesebb ipari emléke, a Közvágóhíd is,

 

hogy Las Vegas-i stílusú giccslakótelepet építsen a helyére a miniszterelnök török barátja. Ezek a bontások nehezen illeszthetők bele abba az antikommunista-konzervatív eszmerendszerbe – egyúttal hiteltenítik is azt –, amivel támogatást lehet szerezni a szocialista korszak épületeinek bontására.

 

Visszakanyarodva az utóbbiakhoz: van ellenpélda is. Győrben a polgármester lebontaná a belvárosban álló modern színházat, a lakosok viszont ellenállnak: a felülről erőltetett identitáspolitika megtört azon, hogy a győriek a magukénak érzik a színház épületét akkor is, ha a történelmi belváros szélén álló épület stílusa elüt is a környezetétől. 

 

Szlovákia: értékes, de gyakran feleslegessé vált épületek

 

Míg Magyarországon az utcaképtől elütő, de a településszerkezetbe többé-kevésbé illeszkedő épületekről folyik a vita; addig Szlovákiában – ahol ez a kérdést sem terheli ideológia – sokkal kevésbé elutasítottak a szocialista korszak épületei, annak ellenére,

 

hogy ezek sokkal erőszakosabban sértették fel a településszerkezetet,

 

mint a magyar szocialista épületek. 

 

Szlovákiában némelyik épület esetében a bontás vagy az átalakítás nem azért merül fel, hogy helyre lehessen állítani a korábbi állapotot, vagy legalább enyhíteni lehessen az épület által a településképen okozott radikális változásokat, hanem azért, mert az elavult technológia miatt nagyon költséges a fenntartásuk ezeknek az új épületeknek, és gyakran új funkciót is nehéz nekik találni.

 

Persze Szlovákiában is hallani olyan hangokat, hogy ezeket a szocialista rendszert szimbolizáló épületeket le kellene bontani: Shooty, a Denník N zseniális karikaturistája támogatja az említett Istropolis bontását, mert szerinte az épület kíméletlenül megbontotta az egész környék városszerkezetét, és miközben nincsenek már sem kommunista felvonulások, sem diktatúra –

 

szerinte amíg áll, a környezete észak-koreai típusú vigasztalan városi tér marad.

 

Ez viszont a kisebbségi álláspont, Szlovákiában ugyanis széles konszenzus van arról, hogy ezek az épületek értéket képviselnek. Ma Magyaroszágon nehezen képzelhető el, hogy az MTVA a lebontott budavári Teherelosztót (és a Kálvin téri üvegpalotákat) tervező Virág Csabáról, vagy akár a dunaparti Hotel Intecontinentalt (vagy később a Westendet) tervező, MMA-tag Finta Józsefről filmet készítsen (bár az utóbbira pár éve még volt példa). Szlovákiában viszint pont ez történik: a szlovák közszolgálati televízió szeptemberben dokumentumfilm-sorozatot indított Ikonok címmel a legnagyobb szlovák építészekről, akik az életművük nagy részét vagy egészét pont a szocialista korszakban alkották meg.

 

NYITÓKÉP: A pozsonyi Hotel Kyjev és a Szlovák Nemzeti Felkelés Hídjának pilonja. Forrás: Beautiful Bratislava / Facebook, Facebook

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Azt azért megtudhattuk a kormányinfón, hogy jövőhét szerdáig nem várhatóak további járványügyi szigorítások.

November végén már véget is ért volna a határzár, de a magyar kormány másképp döntött, így idén biztosan nem utazhatunk rendesen külföldre.

Az elzászi nagyváros idegenforgalma keményen megszenvedi emiatt a koronavírus-válságot, érvel a francia kormány. Az EP vezetését mindez irritálja.

Igazi ritkaságot kaptak lencsevégre Délnyugat-Románia egyik erdejében. A szakemberek is csak ámulnak, és azt gyanítják, hogy az állat tőlünk szökhetett át Romániába.

Szerinte ezeket a vitákat nem az unós polgárok millióinak a kárára kellene lefolytatni.

Továbbra sem lehet pontosan tudni, mit akar pontosan Budapest a jogállamisági mechanizmussal kapcsolatban. Merkel bízik a megállapodásban, a lengyel miniszterelnök csütörtökön Budapesen tárgyal.

A román egészségügyi rendszer éppen összeomlóban van, sorra betelnek a kórházak intenzív osztályai. Közben pedig azt kommunikálják, hogy a járvány terjedését sikerült megállítani.

A hét kérdése

Tud-e jönni a Jézuska, ha marad az este nyolcas kijárási tilalom? Hogyan korlátozzuk a szilveszteri bulikat? Dönts te, mielőtt a kormány döntene!

Azért ide elnéznénk

November 29-én több hónapra leállítják a budapesti közbringa-rendszert. Kísérd el az utolsó útjukra a robosztus bringákat!

Ott laksz, és ott is parkol a kocsid? Az önkormányzattal megvitathatod az egészet december 2-án este 6-tól.

December 16-án délután 4-től, szigorúan online, regisztrálni is kell hozzá. Érdemes.

Ezt is szerettétek

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

Magyarország első szociális söréhez hírességek sora adja a nevét. Hogyan lehetsz szuperhős a sörivással? Miért áll bele a csapatuk megosztó témák támogatásába is? Podcast!

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Ahogy nő a koronavírus-fertőzöttek száma, úgy gyűjtenek egyre többen közvetlen tapasztalatot a járványügyi intézkedésekről. Ez alól az Azonnali szerkesztősége sem volt kivétel. Podcast!

Sem Kirgizisztán, sem Bolívia nincs a világpolitikai érdeklődés középpontjában, pedig az utóbbi hetekben mindkét országban sorsfordító változások történtek. Ezekről szól az e heti Helyzet!

Léteznek-e valóban Fidesz-árvák, akiket meg tudnak szólítani? Hogy állnak az ellenzéki összefogáshoz? Hallgasd meg, hogy mit mondott erről Pálinkás József és Ábrahám Júlia! Podcast.

Szeptember eleje óta tart a SZFE-s egyetemfoglalás. Mi tartja a lelket az őrt állókban, mennyire zavarodott meg a hatalom a váratlan akciójuktól, és hogyan látják a következő hónapokat? Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás