Baross Gáborról neveznek el parkot a szlovák fővárosban, ez annyira nem is meglepő

Pozsony-Óváros képviselőtestülete több közterület elnevezéséről döntött, ezek egyike a Baross Gábor park lesz. A vasminiszter nevét korábban út viselte a városban, hozzá kötődik Pozsony első állandó Duna-hídja.

Baross Gábor park létesül Pozsonyban – adta hírül a ma7.sk. Az Óváros képviselőtestülete négy közterületnek ad új nevet: kettő a város zsidó lakosságának állít emléket az évtizedekkel ezelőtt lebontott neológ zsinagóga helyén, egy a bársonyos forradalomban részt vevő középiskolások és egyetemisták előtt, egy pedig a Pozsony első állandó dunai hídjának felépítésében kulcsszerepet játszó vasminiszter előtt tiszteleg.

Talán elsőre meglepőnek tűnhet, hogy

Viszont ha ránézünk Szlovákia utóbbi két évtizedére, azt látjuk, hogy a szlovákok már nem nagyon görcsölnek a múlt sérelmein, már nincs szükségük arra, hogy a magyarokkal szemben határozzák meg magukat, és ennek köszönhetően a magyarellenesség is kiszorult a közéletből. Cserébe pedig a szlovákok is egyre inkább magukénak érzik a Monarchia és a Magyar Királyság történelmét – és ez leginkább Pozsony közterein érhető tetten.

Szimbolikus térfoglalások

Az elmúlt száz évet figyelembe véve viszont már korántsem magától értetődő ez a jelenség. Voltak olyan időszakok, amikor Szlovákiában módszeresen pusztították a magyar múltra, vagy a Monarchiára közvetlenül utaló emlékeket, főleg a köztéri szobrokat. Pozsony legemlékezetesebb ilyen szimbolikus aktusa Mária Terézia szobrának lerombolása volt 1921-ben a csehszlovák légiósok által; a város Petőfi-szobrát pedig a városi tanács bontatta el pont azért, hogy nehogy az is a Mária Terézia-szobor sorsára jusson.

A szobordöntésekben és -állításokban, közterület-átnevezésekben megnyilvánuló

még akkor is, ha egy adott település lakosságának egy részét kicserélik, vagy mesterségesen felduzzasztják azt, és a felismerhetetlenségig átalakítják a városszövetet – ahogy az Pozsony esetében is történt. 

A várost ugyanis nagyon csúnyán megnyomorította a szocialista városfejlesztés: a 60-as, 70-es években épült fel a Duna másik oldalán, Ligetfaluban (Petržalka) Közép-Európa legnagyobb panellakótelep-szörnyetege; ekkor épült a Szlovák Nemzeti Felkelés hídja: a rajta áthaladó autópályát pedig keresztülvezették az Óvároson.

és több hatalmas szocialista-modernista épületet húztak fel városszerte úgy, hogy egyáltalán nem vették figyelembe a város szövetét.

A rendszerváltás óta pedig az ingatlanfejlesztők játékszere lett a város: elsősorban a külső városrészekben nőttek ki a földből irodaház-komplexumok, toronyházak, és tűntek el végleg régi, ikonikus iparnegyedek, újabb és újabb részeket radírozva le a térképen a régi Pozsonyból.

Lokális kötődések és a nosztalgia

Viszont a pozsonyi könyvesboltok ma is tele vannak vannak a régi, mára nagyrészt elpusztult Prešporokra (Pozsony régi szlovák neve) emlékező képeskönyvekkel. Ami megmaradt Prešporokból, az az erős nosztalgia miatt felértékelődött: az Óváros néhány érintetlenül maradt és szépen felújított utcácskája és tere tényleg igazi, már-már mesébe illő hangulatot áraszt, ennek megfelelően igazi turistacsalogató. 

Az említett Mária-Terézia-szobor az elpusztított múlt iránti pozsonyi nosztalgia egyik legerősebb példája: még a szobor szlováknyelvű Wikipédia-oldala is fátyolos romantikától átszőve íródott, és máig sokan látnák szívesen a szobrot az eredeti helyén, az egykori Koronázási Domb-, ma  Ľudovít Štúr-téren, ahol ma Štúr és több szlovák nemzetébresztő szoborcsoportja áll. A Pozsonyi Városszépítő Egyesület ha ez nem is tudta elérni, elkészítette a Mária-Terézia szobor kicsinyített mását, és fel is állította nem messze az eredeti helyétől.

Szerencsésebb volt a Petőfi-szobor sorsa: azt a lebontása után évtizedekig egy raktárban tárolták, majd az 1950-es években Ligetfalu egy félreeső helyén állították fel. 2003-ban került vissza a Pozsonyba, bár nem az eredeti helyére, az egykor Kossuth Lajos-, ma Hviezdoslav-térre, hanem a belvárostól kijjebb eső Medikus-kertbe. A szobor visszaállítása a szlovákiai magyar politika egyik jelentős sikere és a javuló magyar-szlovák kapcsolatok egyik jelképe volt.

Amíg a szobor Ligetfaluban állt, a szobrot rendszeresen meggyalázták, és az új helyén is megrongálták párszor vandálok, valószínűleg nacionalista hevülettől fűtve, de az utóbbi években már nem érte bántódás a szobrot. A Petőfi-szobor a gyakorlatilag pozsonyi magyarok búcsújáró helye: Ligetfaluban ennél a szobornál tartották a magyarok a rendszerváltás előtt a félillegális március 15-i megemlékezéseiket, és azzal, hogy azt a számukra erős szimbolikus jelentéssel bíró szobrot méltóbb helyen állították fel újra, 

A monarchia lelke

Két éve pedig olyan ember vezeti a várost, aki maga is rajong a régi Pozsonyért: Matúš Vallo, az echter Pressburgernek tűnő főpolgármester korábban az egyik alapítója annak az egyesületnek, ami megmentette a pusztulástól a pozsonyi Régi Vásárcsarnokot.

A csarnok azóta egy igazi nyüzsgő közösségi térré vált, ahol

Matúš Vallo a rengeteg urbanisztikai projektje mellett a szintén a Monarchia idején alapított legendás pozsonyi Grössling-fürdő megmentéséhez is hozzálátott. A Pozsony-nosztalgia annyira erős, hogy már az ingatlanfejlesztők is reagálnak rá: a legújabb luxuslakóparkokat már az eredeti városrészekről nevezik el, mint a Zuckermandel, vagy a gyárról, aminek a helyén épültek, mint a Klingerka. 

Ebben a közegben pedig már semmi meglepő nincs azon, hogy egy olyan emberről neveznek el parkot Pozsonyban, akinek jelentős szerepe a város első állandó hídjának megépítésében, még akkor sem, ha

NYITÓKÉP: A poszonyi óváros látképe a várból 1959-ben. A kép előterében látható zsinagógát és a környező épületeket 1969-ben lebontották a Szlovák Nemzeti Felkelés-híd építése miatt. Fortepan / Bauer Sándor