+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Petróczi Rafael
2020. augusztus 20. csütörtök, 08:35
Mindezt az úgynevezett mobilitási pontokkal érné el a Soproni Tamás vezette kerület, ahol az e-rollerek és a biciklik mellett motorkerékpárokat is lehetne ingyen tárolni. Az e-rollereket ráadásul majd csak ezeken a pontokon lehet letenni úgy, hogy leálljon a fizetést jelző számláló. Mutatjuk a részleteket!

A BKK-val és a fővárossal való hosszú egyeztetés eredményeképpen augusztus 26-án fogja tárgyalni a terézvárosi képviselő-testület azt a javaslatot, ami egyszer és mindenkorra megoldaná a szanaszéjjel hagyott e-rollerek problémáját – számolt be róla az Azonnalinak Soproni Tamás, a kerület momentumos polgármestere.

 

Mint azt a javaslatot bemutató, az Azonnalihoz eljutott (és már az önkormányzat honlapján is megtekinthető) prezentációban áll, tesztjelleggel Belső-Terézvárosban (azaz a VI. kerület központi, Nagykörúton belüli városrészén) alakítanának ki

 

86 darab úgynevezett mobilitási pontot, ahol egyaránt lehetne tárolni bicikliket, rollereket, e-rollereket, sőt, robogókat és motorkerékpárokat is.

 

Ezeket vagy a már amúgy is meglévő tárolók helyén létesítenék, vagy teljesen új tárolókat alakítanának ki, azokat részben már meglévő autóparkolók helyén kijelölve.

 

A CÉL, HOGY A MOBILITÁSI PONTOKKAL ÚGY SIKERÜLJÖN LEFEDNI A VÁROSRÉSZT, HOGY AZ EMBEREK FEJÉBEN FEL SE MERÜLJÖN A KÉRDÉS, HOGY MEGÉRI-E NEKIK AZ AUTÓ HELYETT BRINGÁRA VAGY ROLLERRE PATTANIUK. FORRÁS: A JAVASLATOT ISMERTETŐ PREZENTÁCIÓ

 

A projekthez összesen 410 darab kerékpártámaszt (ahova a járműveket be lehet állítani és ha kell, lelakatolni) fognak telepíteni, és a költségeket a főváros és a kerület annak arányában fogja állni, hogy ki mennyi mobilitási pontot fog kezelni. A főváros a 86 mobilitási pontból összesen 48-ért, a VI. kerület pedig 38-ért fog felelni – ez utóbbi tervezése és kivitelezése bruttó 16 millió forintba fog kerülni a testületi előterjesztés szerint. A parkolásért – ahogy egy hagyományos biciklitároló esetében – a közlekedőnek nem kell majd fizetnie.

 

Miért pont oda akarnak plusz tárolókat rakni, ahova?

 

„Ez jó találkozása a kerületi és a fővárosi érdeknek, mert mi amúgy is szerettünk volna kerékpártárolókat létesíteni. És ebbe szállt be a főváros azzal az ötlettel, hogy nézzük meg, mennyire működik, ha egy egész városrész területén létesítünk nemcsak biciklik, hanem rollerek és motorkerékpárok tárolására is alkalmas helyeket” – számolt be róla az Azonnalinak a VI. kerületi polgármester.

 

Soproni hozzátette, a kialakítandó tárolók helyét több szempont alapján választották ki: egyrészt fontos volt az, hogy a jól látható, forgalmas csomópontokon mindenképp létesüljenek mobilitási pontok, hiszen

 

minél inkább az emberek szeme elé teszik az autózást kiváltó, „szelíd” közlekedési lehetőségeket, annál nagyobb eséllyel fogják azt igénybe is venni.

 

És ha azt látja a közlekedő, hogy az úticélján belüli száz méteren talál egy szabad tárolót, akkor azon sem fog dilemmázni, hogy megéri-e neki ezt választania az autózással szemben.

 

Mint Soproni az Azonnalinak elmondta, a Budapesten eddig kialakított, öt hasonló mobilitási ponttal (egy van jelenleg a Gellért téren, és négy a Lágymányoson) is ez leginkább a probléma, hogy nincsenek olyan sűrűn telepítve, hogy ezt az előnyt ki lehessen aknázni.

 

Van azonban más előnye is a mobilitási pontoknak: a polgármester szerint így lehet csökkenteni a szabálytalanul parkoló autók számát is.

 

„Sok mobilitási pontot az utcasarkokon szeretnénk kialakítani: mivel ezek a tárolók viszonylag alacsonyak, a belátást sem rontják, ráadásul az utcasarkon szabálytalanul parkoló autósok sem fognak tudni oda parkolni”

 

– ecsetelte a polgármester, hozzátéve: ezzel a megoldással az autósok sem fognak rosszul járni, mert parkolóhelyek számottevő mértékben nem fognak megszűnni.

 

De hogyan fogja ez megoldani az e-rollerek problémáját?

 

Egyszerűen: aki igénybe veszi ezt a szolgáltatást, csak és kizárólag a kijelölt helyeken (azaz a mobilitási pontokon) teheti le az e-rollerért Terézváros területén.

 

Amennyiben valaki máshol parkol, úgy a fizetést jelző számláló nem áll le,

 

azaz minden e-rollerhasználó abban lesz érdekelt, hogy valamely mobilitási ponton, ne pedig a járda kellős közepén tegye le a járművet. (Ezt technikailag az e-rollereket üzemeltető cég, a Lime fogja megoldani az e-rollerek GPS-rendszerén keresztül.)

 

A LIME E-ROLLEREI, A KÉP ALAPJÁN NEM BUDAPESTEN | FOTÓ: NEEDPIX

 

Továbbá a VI. kerület nem tett le arról sem, hogy a Lime továbbra is fizessen az önkormányzatnak azért, hogy a területén bérbe adja a járműveket. Ezt már idén meg is lépte a terézvárosi vezetés: február elejétől közterület-használati díjat kell fizetnie Lime-nak ugyanúgy, mint ahogy bármely közterületet használni akaró cégnek vagy árusnak is meg kell ezt tennie. (Erről Soproni Tamás bővebben is beszélt februárban az Azonnalinak adott interjújában.)

 

Ez a lépés arra is jó volt a polgármester elmondása szerint, hogy a fizetési kötelezettség „motiváló erő volt a Lime számára, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek velünk”. Hogy pontosan milyen feltételek mellett fizessen a Lime a Terézvárosban működtetett e-rollerekért, még nem tudni, de a polgármester elmondása szerint

 

a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a közterület-használati díjat a kerületben megtett e-roller utazások fogják felváltani, és ezek után kell majd a Lime-nak egy fix összeget fizetnie.

 

Hogy ez a díj pontosan mekkora legyen, arról folyik jelenleg is a párbeszéd a felek között.

 

„Mi mondtunk egy összeget, az nekik sok volt, de annak örülnek a Lime részéről is, hogy amíg az V. kerületben (ahol a fideszes Szentgyörgyvölgyi Péter a polgármester – a szerk.) anno szándékosan mondtak egy olyan magas összeget, amit nem tudtak megfizetni, addig mi valóban a megállapodásra törekszünk” – számolt be Soproni, hozzátéve:

 

a mobilitási pontok rendszerével végleg letettek arról, hogy kiűzzék a Lime-ot a kerületből,

 

hiszen találtak egy olyan megoldást, ami mindenki érdekét megjeleníti: a Lime továbbra is tud működni a kerületben, úgy, hogy a lakosokat zavaró rollerhasználat megszűnik, és még az önkormányzatnak is keletkezik pluszbevétele.

 

Budapesti brandet akarnak csinálni az új lerakóhelyekből

 

Mindenek előtt jövő hét szerdán el kell fogadnia a képviselő-testületnek a mobilitási pontok tervét (erre tekintve, hogy 73 százalékos többségben vannak az autózás visszaszorítását politikai célként megfogalmazó ellenzéki képviselők, elég nagy esély van), ezt követően szeptemberben indulhat a kivitelezés. Soproni szerint ez ősszel befejeződhet, de legkésőbb jövő év elején már használhatják a mobilitási pontokat az emberek.

 

Hogy ezeket „mobilitási pont” néven lehet-e majd megtalálni, a polgármester szerint még kérdéses, erről is folynak az egyeztetések a BKK-val. A tervek szerint lesz ezeknek a lerakó helyeknek saját arculata és neve, ami nem biztos, hogy mobilitási pont lesz.

 

„A terv, hogy a mobilitási pont nálunk és az ötletet átvevő, más kerületekben is majd egy önálló branddé nője ki magát.”

 

Ennek érdekében a jövőben Terézváros kezdeményezni kívánja egy Budapesti Mobilitási Kerekasztal létrehozását, és a Budapesti Közlekedési Központ is tervezi, hogy az appjában első körben láthatóak legyenek a mobilitási pontok, később pedig az is, hogy egy-egy ilyen pontnál hány szabad lerakóhely van.

 

Hosszú távú cél továbbá, hogy a közösségi autózást is támogassa a kerület a jövőben, így a mobilitási pontok később kiegészülhetnek közösségi autó-parkolóhelyekkel is, ahol az olyan autókat bérbe adó cégek, mint a MOL Limo vagy a GreenGo járműveivel lehetne parkolni.

 

MONTÁZS: Hutter Marianna (eredeti képek: Soproni Tamás / Facebook, Marco Verch / Flickr)

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Nem csak elbukta a CDU elnökségéért folyó versenyt szombaton, de még a miniszteri terveire is nemet mondtak.

Sok vendéglátós nyitott ki péntek este Olaszországban, tiltakozva a római kormány lockdown-politikája ellen. Helyszíni riport fotókkal Firenzéből!

2020 nyarán még alig volt olyan EU-tagállam, amely rendelni akart volna azon oltásokból, amelyekkel december 27-e óta lényegében EU-szerte oltanak.

Aláírásgyűjtést indít a Mi Hazánk a járványügyi lezárások ellen, az oltásnál az önkéntességet hangsúlyozzák. Interjú!

Mark Rutte azonban jó eséllyel negyedszer is miniszterelnök lesz: pártja magasan vezet a közvélemény-kutatásokon.

A cégóriás elnöke és az egyik leányvállalat igazgatója is személyes okokra hivatkozott a cég közleményei szerint.

A baloldali ellenzék azzal vádolta, hogy soron kívül oltatja be magát, de péntektől Romániában már az állam működéséhez elengedhetetlen személyek hivatalosan is kaphatnak vakcinát.

A hét kérdése

Még ugyan nem látni, mikor lesz vége a lockdownnak, de álmodozni azért lehet. A hét kérdésében pont ezt kell tenni!

Azért ide elnéznénk

Mi is, képzelheted. Gyere az Azonnali olvasói Facebook-csoportjába kibeszélni mindent!

Ezt is szerettétek

Mennyire estek be az árak a fővárosban és vidéken? Érdemes várni a lakásvásárlással vagy eladással? Ingatlanpiaci szakértőkkel beszélgettünk a Helyzetben! Podcast.

A kormányra kerülő RMDSZ akár három minisztériumot is kaphat Romániában. A választáson meglepően jól szereplő szélsőjobboldal azonban a koalícióban is okozhat zavart.

A magyar kormánypárt egyre szorultabb helyzetben van a Néppártban, a vétó hatásait pedig elszámította Orbán Viktor. Helyzet Stefano Bottonival és Hegedűs Dániellel!

Leginkább úgy, hogy nem veszel semmit. A karácsonyi vásárlási láz beindulása előtt környezetvédelmi szakemberekkel jártunk utána, hogy lehetünk zöldebbek.

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Ahogy nő a koronavírus-fertőzöttek száma, úgy gyűjtenek egyre többen közvetlen tapasztalatot a járványügyi intézkedésekről. Ez alól az Azonnali szerkesztősége sem volt kivétel. Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás