+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Illés Gergő
2020. augusztus 18. kedd, 14:20
Olga Szemasko tizennyolc éve dolgozik a belarusz állami rádiónál, eddig gazdasági műsort vezetett. Az elnökválasztás és az azt követő rendőri erőszak után csakúgy, mint a közmédia több más dolgozója, ő is sztrájkba kezdett. De milyen az élet újságíróként Belaruszban? Ki az az egyetlen ember, akinek az egész közmédia készül? Interjú!

Belaruszban hétfő óta már a közmédia is sztrájkol, ön pedig pont az állami médiánál dolgozik. Vagy ez már csak múlt idő?

 

Az állami rádiónál dolgozom, egy napi gazdasági műsort vezetek. Persze most én is sztrájkba kezdtem: alapjaiban sem értek egyet azzal, ahogyan a kormány a békés lakosság ellen fellépett, fegyvereket használt ellenük,

 

és mégsem ismerik el, hogy ez terror a saját nemzetük ellen.

 

Amíg a kormány ezen nem változtat, amíg az elkövetőket nem büntetik meg, addig otthon leszek. Az állami média dolgozói már meg is fogalmaztak egy levelet az információs minisztériumnak, melyben leszögezték: ideje véget vetni az egyoldalú híradásoknak.

 

Főleg, miután a múlt hét elején a tüntetésekben rengeteg kollégánk megsérült. A rohamrendőrök volt, hogy kifejezetten az újságírókra lőttek – annak ellenére, hogy azok egy csoportban álltak, nagy „press” feliratú jelvényekkel a nyakukban. Minket is meg akartak félemlíteni, a Nasa Nyiva nevű lap főszerkesztőjét le is tartóztatták. Miközben tehát az utcán ilyen támadások folynak a belarusz nép ellen, és többezer embert vettek őrizetbe, a híradósokkal azt akarták beolvastatni, hogy az ellenzékiek illegális tüntetéseken rátámadtak a rohamrendőrökre. Naná, hogy a többség ezt már nem olvasta be, hétfőtől pedig az összes állami csatornánál, rádiónál sztrájk indult.

 

OLGA SZEMASKO, A BELARUSZ ÁLLAMI RÁDIÓ MŰSORVEZETŐJE.

 

Hogyan néz ki egy munkanap a belarusz közrádiónál? Van-e például öncenzúra, vagy inkább egy központi irányvonal létezik azzal kapcsolatban, hogy mit kéne bemondani?

 

Ha a kormányról vagy választásokról van szó, minden információt Belarusz egyetlen állami hírügynökségétől, a BelTA-tól kell átvennünk, és abból kell dolgoznunk. Itt a másik oldal sosincs megszólaltatva.

 

Akkor saját anyagokat nem is készíthetnek, marad az állami hírügynökség?

 

Természetesen vannak, én például egy napi gazdasági műsort vezetek, és a gazdasági híreket én írom. De a közelmúltban például

 

a választási bizottság elnökét, Ligyija Jermosinát meg sem volt szabad említeni az állami médiában – nem tudom, miért.

 

És ön milyen régóta dolgozik már az állami rádiónál?

 

18 éve.

 

Ez már jó sok idő. Mik a tapasztalatai, vannak időszakok, mikor az állam nem szól bele az újságírók munkájába, és van, amikor már keményebb a kontroll a média felett?

 

A kemény kontroll mindig csak akkor kezdődik, mikor jönnek a választások: akkor mondják meg, hogy mit kell csinálni, és mi az, ami tilos. Egyébként minden szabad és normális. De ez is inkább a politikai hírekre vonatkozik, én gazdasági műsort vezetek, szóval engem nem bökdös senki.

 

A sztrájk óta le is kapcsolták az adást teljesen, vagy ismétlések mennek?

 

A rádióban például most csak zene megy. Nincsenek kifogásolható műsorok, nincs semmi. A tévénél pedig nagyon kevés műsorvezető maradt, de még a technikai személyzet, az operatőrök, világítók, hangmérnökök is sztrájkolnak: így például, ha eddig tízperces volt a híradó, azt most ötre kellett csökkenteni, mert többet nem tudnak megcsinálni. Az egyik csatornánál például a reggeli program összes műsorvezetőjét elbocsájtották, de nemcsak a műsorvezetők sztrájkolnak, hanem a hangmérnökök, operatőrök, rendezők – nélkülük már nem lehet működtetni egy csatornát.

 

 

Szombaton, mihelyst az állami média több dolgozója bejelentette a sztrájkot, beállított az állami média épületébe Natalja Ejszmont, az elnöki adminisztráció sajtószóvivője. Mi történt ezeken a tárgyalásokon?

 

Az állami rádió már a múlt hét elején sztrájkot hirdetett, ehhez csatlakoztak most a tévések is. Tudni kell, hogy az állami média – tehát a tévé és a rádió is – a Belteleradiokompanyija nevű állami cég kezében van, mindezt Ejszmont vezeti.

 

Várjunk csak: az elnöki adminisztráció sajtószóvivője egyben az állami média mindenható ura?

 

Nem, hanem a férje!

 

Natalja Ejszmont az elnöki adminisztráció sajtószóvivője, míg Ivan Ejszmont a Belteleradiokompanyija vezetője. Szóval Ivan Ejszmontnak kellett volna szombaton eljönnie az állami médiába, hogy lenyugtassa az embereket. Nem jött el. Ezután a tévések bejelentették, hogy csatlakoznak a sztrájkhoz, na akkor jött el Ejszmont felesége az elnöki adminisztrációból.

 

Szombat szabadnap, szóval nem voltak ott sokan a megbeszélésen, de aki tudott, elment. Na, aztán semmi új nem hangzott el ott: „Lukasenka 80 százalékkal nyert”, „mit akarnak ide, még egy Ukrajnát?”, meg azt, hogy a gazdaságot semmi esetre sem szabad leállítani.

 

A közmédia egyébként Magyarországon is elég propagandisztikus, de van is egy olyan feltételezés, hogy nem is nézi már senki, mert kit érdekel mindez. De mi a helyzet Belaruszban? Ki néz ott állami médiát, és mi a sztrájk jelentősége ennek fényében?

 

Közmédiát nálunk sem néz senki, maximum a 85 éves nagymamám. A fiatalok viszont végképp nem. Az egykoron olyan jelentős vasárnapi főműsoridő műsorait pedig egyenesen egyetlen embernek készítik: az elnöknek.

 

A legfontosabb néző!

 

Na igen. Nemcsak, hogy megnézi vasárnap este a tévét, hanem el is mondja az újságíróknak, hogy mi tetszett neki, és mi nem.

 

Csakhogy ezt már az újságíróknak sem valami érdekes csinálni.

 

És milyen a mindennapi élet újságíróként Belaruszban? Európában az a narratíva, hogy Belarusz Európa utolsó diktatúrája, ahol az újságírókat nagyon keményen elnyomják. Mi az igazság?

 

Különbséget kell tennünk a közmédiában dolgozó újságírók és az azon kívüliek között. Az alapvető probléma az, hogy az utóbbiaknak nem igazán van bejárásuk az elnökhöz. Ők ritkán dolgoznak vele, a választáson a szavazóhelyiségig elkísérték, de ezen felül több elnöki eseményre nem hívják őket, csak az állami médiát. A kormányban már inkább 50-50 a helyzet, ha interjút kérsz a miniszterelnöktől vagy egy kormánytagtól, lehet, hogy kapsz is. A parlamentbe pedig mehet bárki, ami azért jó, mert akár elcsíphetünk egy-egy minisztert, akit egyébként nem tudtunk elérni. Bár a koronavírusra hivatkozva a választások előtt a parlamenti való belépést is mindenkinek korlátozták, hogy ne legyen ott egyszerre sok újságíró.

 

Tehát azt mondja, hogy a miniszterek és a miniszterelnök nemcsak az állami médiával állnak szóba, adnak a függetleneknek is interjút?

 

Előfordulhat: ha írsz a sajtóosztálynak, elküldöd a kérdéseidet, akkor lehetséges. De minden az adott minisztertől függ: nálunk például nem probléma elérni a pénzügyminisztériumot, vagy a gazdasági minisztériumot. De a belügyminiszter már senkivel nem áll le interjúzni.

 

És elégedettek a közmédia dolgozói a helyzetükkel, vagy kényelmetlen nekik, hogy a háttérben mindig ott van rajtuk a politikai nyomás?

 

A közmédia lehet propaganda is, de senki nem kényszerít, hogy csináld!

 

Senki nem kényszerít, hogy arról írj cikket, hogy milyen rossz a Babarika (az egyik volt ellenzéki jelölt, jelenleg előzetes letartóztatásban – a szerk.) meg mennyi pénzt találtak nála: ha valaki erről ír, akkor azt saját elhatározásból teszi. Persze nem tudom, mi motiválja őket erre, de ha valaki odajön hozzám, hogy írd már meg ezt, meg ezt, akkor visszautasíthatom, és semmi nem történik.

 

Az újságírók sem élnek vákuumban: értjük azt, hogy ezekről a békés tüntetésekről írni kéne. Ezért is sztrájkol az állami média szinte összes dolgozója: azt akarjuk, hogy az olvasók, hallgatók és nézők teljes képet kapjanak. És már az állami hírügynökségnél is többen felszólaltak ezért.

 

Milyen a viszony a munkáltatójukkal, az állammal? Van önökön nyomás, hogy abbahagyják a sztrájkot?

 

A hatalom nem érti, hogy miért sztrájkol mindenki. Egy csomó műsorvezetőt például ki is rúgtak, és a technikai személyzetből annyian elmentek, hogy a belarusz televízió már Oroszországban keres világítókat és operatőröket.

 

Aztán a kormányzat már ki is hozott egy rendeletet arról, hogy hogyan kell jogszerűen sztrájkolni, szerintük pedig a mi sztrájkról szóló bejelentőlapunk helytelen, és át kéne írni. Márpedig aki szerintük helytelenül sztrájkol, az nem sztrájknak, hanem egyszerű munkahelyi hiányzásnak számít, ami miatt a munka törvénykönyve szerint ki is rúghatnak.

 

TÜNTETŐK A BELTELERADIOKOMPANYIJA ÉPÜLETE ELŐTT. FOTÓ: ONLINER / TWITTER

 

És attól függetlenül, hogy Lukasenka marad-e vagy nem a tüntetések után, ön folytatná a közrádiónál? Vagy olyan komoly lett a helyzet, hogy már semmiképp sem maradna ott?

 

Most egy hónap szünetet tartok otthon, ez az első hetem egyelőre. Szóval, ha a helyzet nem változik, akkor felmondok. Ahogy egyébként már nagyon sokan meg is tették és teszik is jelenleg a közmédiánál. De ha megváltozik a helyzet, akkor bármelyik pillanatban kész vagyok visszamenni.

 

A hírek nem írják meg magukat.

 

Mi történt vasárnap Belaruszban? Az ellenzék óriási tüntetést tartott, de az elnök támogatói is összegyűltek – igaz, jóval kevesebben, mint a lemondását követelők.

 

Lukasenka elég kevés emberrel veszi körül magát. Ha azok viszont azt mondják neki, hogy az emberek 80 százaléka őt támogatja, az elnök elhiszi, hogy tényleg ez a helyzet. Ehhez képest a tüntetések megmutatták, hogy az ellenzék tízezreket képes békésen az utcára vinni. Ezután döntött úgy az elnöki adminisztráció, hogy vissza kell vágni, és megmutatni: az elnöknek is van támogatottsága. Minszk főterére az összes belarusz régióból hoztak embereket. Csak hogy értsük, hogy kik voltak ők: önkormányzati képviselők, gyárigazgatók, és persze az elnök ideológiai támogatói.

 

Így körülbelül 10 ezer ember gyűlt össze a téren, habár a belügyminisztérium 65 ezret számolt. Ami még meglepő volt a vasárnapi szimpátiatüntetésben, hogy

 

az elnök közvetlenül ment a választóihoz: mindeddig nagyon keveset találkozott az emberekkel, és ha voltak is ilyen találkozások, akkor azokon csak jól ellenőrzött emberek vettek részt,

 

hogy „feleslegesen” senki ne kérdezősködjön, és ne kérdőjeleződjön meg a hatalom felé való hűség. Eredetileg a tüntetést délre tervezték, de egy órával el kellett halasztani, mert délre még nem voltak ott elegen.  Eközben az ellenzék délután kettőkör egy másik helyszínen, a Hős Város téren tüntetett, ahol legalább százezren, de egyes híradások szerint 200 ezren is összegyűjtek – ezzel azt akarták megmutatni, hogy a többség valóban Lukasenka ellen szavazott.

 

És mit gondol, kinek a kezében van most a hatalom Belaruszban? Elveszítette-e Lukasenka az irányítást az események felett?

 

Röviden: a társdalom felett már igen, de az elitben, a vertikális hatalomban még nem látom, hogy lennének hasadások. A hivatalos narratíva az, hogy az elnök nyert 80 százalékkal, minden más pedig marginális:

 

maga a belügyminiszter is lenyilatkozta, hogy szerinte az ellenzéki tüntetéseken fizetett tüntetők vannak – a férfiaknak 30, a nőknek 60 rubelt fizetnek a részvételért.

 

A többi szereplő is hűséges maradt, nem csoda, hiszen a nómenklatúrát hosszú évek alatt maga válogatta össze: a felsőház elnöke, Natalja Kacsanova például azt nyilatkozta egyszer, hogy „a végnapjaiig az elnökkel leszek”. A jelenlegi kormányban sem látok túlságosan fényes személyiségeket, akik átmehetnének az elnöki adminisztrációba, a parlament pedig szintén kézivezérelt, ellenzéki képviselők nincsenek is ott, szóval meg lennék lepve, ha onnan jönne az ellenállás. Ennél érdekesebb, hogy mit csinálnak a nagykövetek.

 

Pár, az uniós országokba akkreditált belarusz nagykövet elég egyértelműen leszögezte: nem kérnek az erőszakból. Ezek pedig már a változás első jelei. A hatalom még viszont még mindig nem érti, hogy a belarusz társadalom szembefordult az elnökkel, helyette még mindig ellenségeket keresnek. A választás előtt például az oroszokat vádolták beavatkozással – gondoljunk csak a Wagner katonai magáncég Belaruszban elfogott katonáira. A múlt héten, a választás után pedig változott a retorika: most már Nyugat-Európát és az EU-t vádolják a tüntetések szervezésével.

 

Miben bízhat most Lukasenka? Hogy Oroszország beavatkozik, és jönnek majd az „udvarias emberek”, hogy rendet tegyenek, mint a Krím esetében?

 

A hétvégén Lukasenka láthatóan Putyin segítségét kérte, és hívta is az elnököt emiatt. De a kérését elég látványosan visszautasították: az oroszok csak a Kölcsönös Biztonsági Szerződés Szervezetére (ODKB) hivatkoztak, amelynek Belarusz is a tagja. Ez akkor biztosítana katonai segítséget Belarusz számára, ha az országot külső fenyegetés érné. Ezt követően nagyon úgy tűnt, hogy a hétvégén Lukasenka megpróbálta megtalálni ezt a bizonyos külső fenyegetést: még a litvánok és lettek ötletét is felhozták, akik szolidaritási élőláncot alkotnának Vilniustól egészen a belarusz határig.  

 

És mi a helyzet a szilovikokkal: vagyis a rohamrendőrökkel és az erőszakszervezetekkel? Ők oldalt váltanak majd, ha fogy Lukasenka körül a levegő?

 

A rohamrendőrök a tüntetések szétverése után már összevérezték a kezüket. A társadalom ezt már nem bocsájtja meg nekik, Jurij Karajev belügyminiszternek már azt is odavetették, hogy lője fejbe magát, meg hogy mondjon le. Szóval ő biztosan marad a végéig.

 

Elnézést, de nem hallom, amit mond, elment a kapcsolat. (És valóban: a beszélgetés ideje közben az egész országban elment az internetkapcsolat, egy jó fél óra múlva visszakapcsolták azt – a szerk.)

 

Már csak nevetünk ezen.

 

Az internetet közvetlenül azután kapcsolták le, hogy az elnök elment a minszki MZKT teherautógyárába beszélni a munkásokkal, akik lehurrogták őt.

 

Aztán elment az internet – lehet, hogy pont emiatt. Épp ott mondta Lukasenka, hogy őt az utca nem fogja leváltani, és ahhoz, hogy itt új választások legyenek, ahhoz meg kell ölniük.

 

 

És milyen esély van arra, hogy Lukasenka csak úgy távozik, és átadja a hatalmat?

 

Ha a múlt héten kérdezett volna, azt jósoltam volna, hogy már hétfőre mindennek vége lesz: akkorra már az elnök belső körének, az elnöki adminisztrációnak, Lukasenka szövetségeseinek látniuk kellett, hogy az elnöknek legitimitása abszolút nincs. Se belső, se külső: Litvániában például a külügyminiszter már „korábbi elnökként” hivatkozik rá, Nagy-Britannia épp nemrég jelentette be, hogy ők sem ismerik el a választási eredményt.

 

És mi a helyzet Oroszországgal? Hogy áll Lukasenka az ő szemükben?

 

Putyin gratulált neki, ez pedig általában annak a jele, hogy egy ország alapvetően elismeri a választási eredményt. De a diplomatanyelven íródott sorok között jól kell olvasni: az oroszok üzenetében a gratuláción kívül nem volt semmi. Arra nem utaltak, hogy elismernék az eredményt és a számokat, csak arra, hogy Oroszország reméli, hogy folytathatja szövetségesként tovább a munkát Belarusszal.

 

És még az Russia Today állami hírcsatorna főszerkesztője, Margarita Szimonjan is lényegében „udvarias emberek”, vagyis orosz katonák bevetését sürgette. Mit gondol, ez annak a jele lenne, hogy Oroszország be készül avatkozni a belarusz folyamatokba, vagy Szimonjan csak a saját véleményét fejtette ki?

 

Szerintem csak a saját véleménye. Sokan vannak, akik egy, az ukrán helyzethez hasonló állapotot szeretnének kiprovokálni Belarusszal kapcsolatban.

 

Ez viszont abszolút helytelen: a belarusz társadalom az ukránnal ellentétben eléggé monolit,

 

nincs akkora földrajzi, érzelmi és vallási törésvonal. Persze a múlt héten én is olvasgattam különböző orosz csatornákon, hogy Belarusz keleti felén, tehát a vicebszki és mahileui területeken már el is kezdték bántalmazni az oroszajkú lakosságot – emlékezzünk, az ukrán konfliktus is ugyanilyen híradásokkal kezdődött –, de Belaruszban a fontos különbség az, hogy szinte a teljes lakosság orosz anyanyelvű. Olyan nagy különbség a keleti vicebszki és a nyugati breszti területek között nincsen.

 

Szóval mit jósolok? Hogy Putyin egyelőre nem fog beavatkozni ebbe a nagyon is belarusz problémába, úgy fog gondolkozni, hogy a problémát oldják meg maguk. És közben beállhat mondjuk a belarusz nómenklatúra egyik embere mögé is. Nem az augusztusi választásokon jelöltként induló Capkala és Babarika, de még nem is Cihanouszkaja mögé, mert ők önállóak, rájuk nincs az oroszoknak befolyásuk, és nem tudni, hogyan viselkednének. Oroszországnak olyan jelölt kell, aki már az elejétől kezdve az övék, aki hűséges és irányítható, és akit Belaruszban is jól ismernek: ilyen lehet például a korábbi miniszterelnök Szjarhej Rumasz.

 

LUKASENKA-PÁRTI TÜNTETŐK MÚLT VASÁRNAP MINSZKBEN. AZ OROSZ ZÁSZLÓ NEM VÉLETLENÜL VAN OTT. FOTÓ: TUT.BY / TWITTER

 

Beszéljünk kicsit a sztrájkokról, amelyek talán még fontosabbak is, mint maguk a tüntetések, hiszen a rezsimnek az országos sztrájk gazdasági problémákat is okozhat. Mi fáj jobban Lukasenkának, a sztrájk vagy a tüntetés?

 

Vasárnap akkora tömegtüntetések voltak, hogy talán országszerte egymillió ember is kimehetett az utcára. Sokan gondolták, hogy a következő lépés a sztrájk, amely gazdasági alapon ássa alá a rezsimet. Komoly állami nagyvállalatok is sztrájkba léptek – például a Belsina kerékgyártó, az MTZ traktorgyár, és még sok más cég. Csakhogy mindezzel magának a gyárnak nem ártanak, hiszen a legtöbb cég már év elején óriási készleteket halmozott fel, szóval, ha még le is áll a termelés, lesz mit eladni.

 

Ennél jóval fájdalmasabb hatást gyakorolhat például a bányászok vagy az olajiparban dolgozók sztrájkja. Szinte az összes bányában leállt a termelés és a bányászok is új, tiszta választást, a választási bizottság elnökének távozását, és a politikai foglyok szabadon bocsájtását követelik.

 

És hogyan tekint Putyin Lukasenkára? Mint a belarusz-orosz szövetségi állam árulójára, vagy olyasvalakire, akivel azért továbbra is együtt lehet működni?

 

Köztudott, hogy rossz közöttük a személyes viszony. De például a két ország közötti integrációs ütemtervről csak tárgyalgattak, tárgyalgattak, hogy aztán fél év alatt nyilvánvalóvá váljon: senki nem állapodott meg semmiről. Pedig azért mindez idő alatt a miniszterelnöki és elnöki szinteken is folytak a tárgyalások. Ami a kettejük viszonyát illeti: nézzük csak meg, mi történt, mikor a hétvégén Lukasenka közölte, hogy beszélni akar Putyinnal.

 

Ahhoz, hogy Putyin egyáltalán szóba álljon Lukasenkával, az kellett, hogy Belarusz pénteken szabadon engedje az orosz Wagner katonai magáncég 33, még a választás előtt letartóztatott katonáját.

 

Szóval egyáltalán nincs minden rendben.

 

Van egy olyan narratíva is, miszerint Putyin megtámogatná Lukasenkát, ha az cserébe belemegy egy mélyebb integrációba Oroszországgal. Erről mit gondol?

 

Ebben az esetben mi maradna a hatalomelosztás után Lukasenkának?

 

Egyértelmű, hogy egy belarusz-orosz egységes állam feje Putyin lenne, Lukasenka pedig nem menne bele ilyesmi másodszerepbe. Ha lesz is ilyen közös belarusz-orosz állam, meglehet, hogy azt az oroszok már egy másik elnökkel vezényelnék le.  

 

PUTYIN ÉS LUKASENKA IDÉN FEBRUÁRBAN SZOCSIBAN. NEM VALAMI JÓ A KETTEJÜK KÖZTI VISZONY. FOTÓ: KREML

 

És mit akar Belaruszban Putyin? Egy hűséges helytartót, aki mindent megtesz, amit Moszkva kér?

 

Olyasvalakit, akivel meg lehet állapodni. Lukasenkával egyszerűen nem lehet, hiszen egyik nap megállapodsz vele valamiben, másnap az ellenkezőjét mondja. Persze értem ezt a geopolitikai hintát, amire Lukasenka felült: összebalhéztunk Oroszországgal, akkor barátkozzunk a nyugattal; összebalhéztunk a nyugattal, akkor meg Oroszországgal. Jó ez a lavírozás, de lehetnénk elvszerűbbek is az ellenkezésünkkel.

 

Milyen a támogatottsága Belaruszban az Oroszországgal való integrációnak?

 

Nehéz ezt számszerűsíteni, de tény, hogy Kelet-Belaruszban, vagyis a mahileui és vicebszki területeken – legalábbis a koronavírus előtt – rengetegen dolgoztak Moszkvában vagy máshol Oroszországban. Ha megvalósulna az egységes állam, az azt jelentené, hogy nekik nem kellene többé munkavállalási engedély, és az útlevelüket is elismernék. Azt viszont nem gondolom, hogy – különösen a mostani tüntetések után – sokan támogatnák azt, hogy ennél is mélyebb legyen az integráció, és tényleg egységes kormánya legyen a két országnak.

 

Hétfőn nagy bejelentést tett viszont az ellenzéki jelölt Szvjatlana Cihanouszkaja: azt mondta, kész az átmeneti időszakban a nemzet vezetőjévé válni. Mi ennek a jelentősége?

 

Szerintem ez volt a helyes lépés. Miután Litvániába ment a gyerekeihez, kicsit volt ideje leülni, gondolkozni, és rájött, hogy valamit tennie kell. A választási kampányban kitűnő teljesítményt nyújtott, utána pedig akár sajnáltathatta is volna magát, de helyes, hogy összekapta magát.  

 

Jó vezető válna-e belőle, vagy ő inkább csupán a rezsimmel való szembenállás szimbóluma?

 

Úgy gondolom, hogy legalább erre az átmeneti időszakra nézve – fél éven belül ugyanis úgyis új választás jönne –

 

Belarusznak egy női elnökre lenne szüksége. Ennek a választásnak az arca ugyanis női volt:

 

miután hétfőn és kedden nagyon durva volt az erőszak a tüntetőkkel szemben, szerdán fehér ruhában utcára vonultak a nők. Olyan emelkedett és érzelmes pillanat volt ez, hogy jó lenne, ha ebben az időszakban női elnöke lenne az országnak: olyasvalaki kell, aki érzi, mire van szüksége az embereknek. És Cihanouszkaja érzi ezt, hiszen ott volt és fellépett a tüntetéseken.  

 

A VÁLASZTÁS NŐI ARCAI: VERONIKA CAPKALA, SZVJATLANA CIHANOUSZKAJA ÉS MARIJA KOLESZNYIKOVA. FOTÓ: VIKTAR BABARIKA / FB

 

És mi történik majd a szintén elnökjelölt-aspiráns Babarikával és Cihanouszkijjel – Cihanouszkaja férjével – akik jelenleg előzetes letartóztatásban vannak? Megzsarolhatja-e a rezsim a férjével Cihanouszkaját?

 

Pont vasárnap intézett egy üzenetet az erőszakszervezetekhez Cihanouszkaja, arra kérve őket, hogy az előzetes letartóztatásban ne kínozzák tovább a férjét. Mielőtt Cihanouszkaja Litvániába távozott volna, a választási bizottság központjában volt egy hosszú megbeszélés: szerintem van rá esély, hogy olyan felvételeket mutathattak neki, amin a férjét ütik vagy kínozzák, vagy próbálják érzelmileg megtörni. Ami Babarikát illeti: szerintem őt elengedik, a nagy kérdés az, hogy mikor. Hozzá hasonló politikai alapon bebörtönzöttek ugyanis minden elnökválasztáskor vannak.

 

Velük régebben próbáltak kereskedni a nyugattal és az EU-val:

 

mi kiengedjük mondjuk Szannyikovot (a szintén vérbe fojtott, 2010-es választás ellenzéki jelöltje – a szerk.), ti pedig cserébe visszavontok ezt-azt a szankciókból. Idén viszont úgy tűnik, az EU álláspontja elég kemény, Lengyelország és Litvánia pedig kifejezetten közvetítő szerepet vesznek fel, és így próbálják befolyásolni a helyzetet.

 

Már az orosz politológusok körében is felmerült a kérdés, hogy miért hallgat a belarusz választásokról Oroszország: Belarusz az oroszok számára közvetlen befolyási övezet, akkor pedig miért Lengyelország és Litvánia részéről jönnek a megoldási javaslatok? Oroszország Belaruszt nem veszítheti el, ezért kell Putyinnak a még fennmaradó aktorokkal megállapodnia.

 

És milyen erős a nyugat befolyása Belaruszra? Már említette, hogy úgy látja: az EU eléggé keményen fellép az ügyben?

 

Egyelőre még közleményekben, de érezhetően keményebb a retorika, mint a korábbi esetekben, mondjuk öt évvel ezelőtt. Ami pedig a magas beosztású hivatalnokokra kivetett szankciókat illeti: valóban működnek. A hivatalnokok félnek a szankcióktól, ha például rákerülnek az EU vagy az Egyesült Államok szankciós listájára – vagyis kitiltják őket azok területéről – akkor lehet, hogy bár pénzük lesz, elmenekülni már nem tudnak.

 

BORÍTÓKÉP: Pavel Potasnikov / Twitter

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

Méghozzá egyhangúan. A Zöldek beleírták volna a romák védelmét is, de ezt a CDU, az SPD és az AfD leszavazta.

Itt a szlovákok nagyszabású sorozatának új előzetese, van benne csodaszarvas is.

Erre az Európai Gyógyszerügynökség hívta fel a figyelmet, miután látókörébe került több gyanús eset.

Ha kíváncsi vagy, hogy melyik magyarországi párttal értesz legjobban egyet környezeti kérdésekben, akkor neked szól
a Vokskabin új tesztje!

Van, aki az EU-s büdzsé blokkolásának abbahagyására, és van, aki bocsánatkérésre vagy az EPP-ből való távozásra szólította fel Deutschékat.

Újságírónk egyik riportalanya elmondta a történetét a Kisalföldnek is, de a megyei napilap nem fektetett túl sok energiát az anyag megírásába: a cikk nagy részét az Azonnali riportjából másolták át.

Van olyan főváros Európában, ahol idén nem állítanak karácsonyfát, Budapesten viszont ez idén sem maradhatott el. Megkérdeztük az embereket az ország karácsonyfájának nevezett Kossuth téri fenyőnél.

A hét kérdése

Tud-e jönni a Jézuska, ha marad az este nyolcas kijárási tilalom? Hogyan korlátozzuk a szilveszteri bulikat? Dönts te, mielőtt a kormány döntene!

Azért ide elnéznénk

November 29-én több hónapra leállítják a budapesti közbringa-rendszert. Kísérd el az utolsó útjukra a robosztus bringákat!

Ott laksz, és ott is parkol a kocsid? Az önkormányzattal megvitathatod az egészet december 2-án este 6-tól.

December 16-án délután 4-től, szigorúan online, regisztrálni is kell hozzá. Érdemes.

Ezt is szerettétek

Milyen volt a jugoszláv néphadsereg katonájaként megélni a boszniai háború kitörését; miért éppen úgy születetett meg a béke, ahogy?

Magyarország első szociális söréhez hírességek sora adja a nevét. Hogyan lehetsz szuperhős a sörivással? Miért áll bele a csapatuk megosztó témák támogatásába is? Podcast!

A Helyzet vendége Eric Weaver, a Debreceni Egyetem docense, akivel megbeszéltük, mit hozhat Magyarországnak, ha Joe Biden az USA elnöke.

Ahogy nő a koronavírus-fertőzöttek száma, úgy gyűjtenek egyre többen közvetlen tapasztalatot a járványügyi intézkedésekről. Ez alól az Azonnali szerkesztősége sem volt kivétel. Podcast!

Sem Kirgizisztán, sem Bolívia nincs a világpolitikai érdeklődés középpontjában, pedig az utóbbi hetekben mindkét országban sorsfordító változások történtek. Ezekről szól az e heti Helyzet!

Léteznek-e valóban Fidesz-árvák, akiket meg tudnak szólítani? Hogy állnak az ellenzéki összefogáshoz? Hallgasd meg, hogy mit mondott erről Pálinkás József és Ábrahám Júlia! Podcast.

Szeptember eleje óta tart a SZFE-s egyetemfoglalás. Mi tartja a lelket az őrt állókban, mennyire zavarodott meg a hatalom a váratlan akciójuktól, és hogyan látják a következő hónapokat? Podcast!

Twitter megosztás Google+ megosztás