+++ Kérj egy Reggeli feketét! Heti háromszor küldjük neked. Nem linkgyűjtemény: olvasmány. +++
Francesca Rolandi
2020. augusztus 13. csütörtök, 06:57
A mai Horvátországban csak egy-egy politikai indulat erejéig van jelen a Trianon-téma. Ha valahonnan azonban nagyon hiányzik a közép-európaiság, az Fiume. Az ottani magyar múlt is a közép-európai színesség egy darabja – lehetne.

Ahhoz, hogy megértsük Közép-Európát, meg kell ismernünk, miként látnak minket szomszédaink. Az Azonnali ezért a szomszédos országokból kért fel vendégszerzőket, hogy a trianoni békeszerződés századik évfordulóján mondják el saját (és talán országuk) Magyarország-képét. Ezúttal Francesca Rolandi, Fiumében élő olasz történész mondja el véleményét.

 

+ + +

 

A történelemről szóló megosztó viták nem újak a horvát közéletben, ahogy persze egyetlen más országban sem. Ezt csak beindította nálunk még inkább, amikor 2020 júniusában Orbán Viktor magyar kormányfő egy sátoraljaújhelyi Trianon-emlékműavatásról posztolt képet a közösségi médiában. Az emlékműn több, mint tizenkétezer, egykoron Magyarországhoz tartozó település mellett az a felirat is szerepelt, hogy „Fiume – Tengerre, magyar“. Ezt hirtelen felindulásból a horvát sajtó úgy fordította: „Fiume, magyar tenger“.

 

A félrefordítás végighömpölygött az egész horvát médián, és ennek megfelelő reakciókat váltott ki.

 

Miért óvatosan bírál Zágráb, ha Budapestböl jön a revizionizmus?

 

Az Andrej Plenković vezette horvát kormány még egy tiltakozó jegyzéket is küldött a szomszédba, de kiemelte: el kell kerülni minden feszültséget, amely a két ország közötti jó viszonyt megzavarhatná. Kicsit erősebb hangot ütött meg – ne feledjük: még mindig a félrefordítás kapcsán – Gordan Grlić-Radman horvát külügyminiszter, aki arra figyelmeztetett gunyorosan:

 

a magyar kormány bizonyosan tudja, hol húzódnak az államhatárai, elvégre 2015-ben annak egy részén még határkerítést is emelt.

 

De ő is kiemelte: legjobb tudomása szerint Magyarországnak nincs területi követelése Horvátországgal szemben, sőt, a magyarok az elsők között voltak, akik az 1990-es évek elején elismerték a független horvát államot.

 

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter viszont azt állította; az Index.hr nyomán több más horvát újság is tudatosan terjesztett volna egy fake newst, hogy így rontsák meg a két ország kapcsolatát. Tény: a felháborodást kiváltó fordítás hamis volt, elvégre az emlékműn nem más, mint Kossuth Lajos egyik sora állt, aki ezzel szorgalmazta a tengerig tartó vasútvonalat és az ottani kikötőt – igen, valóban Fiumében. Ennek szellemében pár nap után tényleg el is ült a felháborodás, a horvát kormányt megnyugtatta a magyar kormány magyarázata.

 

Sokak szerint Zágráb különösen visszafogottan kezelte az egész ügyet, ami felvet kérdéseket. Az a kormány, amely állandóan a horvát identitás védelmezőjének szerepében tetszeleg, és a legkeményebb választ adja a Szerbiából vagy Bosznia-Hercegovinából érkező, revizionistának értélhető félmondatokra is, a Fiume-tábla kapcsán felettébb nyugodt maradt.

 

Plenković békítő szavait a magyar kormánnyal való ideológiai közelség jeleként is lehet olvasni.

 

Az egész ügyben sajátos módon nem a nemzeti jobboldal volt hangos, hanem a névleg szociáldemokrata államfő, Zoran Milanović, aki egyszerűen kijelentette: ő nem hisz Orbánnak, amikor azt bizonygatná, nincs területi követelése Horvátország felé.

 

Hasonló szellemben nyilatkozott Fiume szocdem polgármestere, Vojko Obersnel és az adott megye elöljárója, a szintén szocdem Zlatko Komadina, amikor egy emberként jelentették ki: Fiume nem magyar város, és sohasem lesz az.

 

Persze szeretik ők azért a magyarokat – ha turistaként jönnek a horvát tengerpartra,

 

ilyenkor jobban számít a horvát turizmus, mint a nemzeti büszkeség, elvégre előbbi adja a koronavírus-járványban amúgy is nehéz helyzetbe került horvát nemzeti össztermék 20 százalékát.

 

Zágrábnak Budapest olyan barát, akit azért néha jobb eldugni

 

Az, hogy a magyarok Trianon-emlékezete a horvátok ingerküszöbét is eléri, nem először fordult elő. Idén májusban a magyar kormányfőnek egy másik Facebook-posztja is nagy hullámokat vert Horvátországban, mert egy Nagy-Magyarország térképet posztolt ki – amelyen mai horvát területek is láthatóak voltak. Ebben az esetben is a szocdem államfő, Milanović reagált: azt tanácsolta a horvát diákoknak, hogy a régi térképeket hagyják az asztalfiókban, ők ne akarják hergelni ilyennel a szomszédokat.

 

Mivel a horvát és a magyar kormánypárt, a HDZ és a Fidesz ugyanazon európai pártcsalád tagja, értelemszerűen – hiába nagy horvát a HDZ – nehéz Zágrábnak reagálnia. Plenković viszonya bonyolultabb Budapesttel, mint Milanovićé. Egyrészről Plenković is tudja, hogy számos kérdésben lehet azonos az érdeke, mint Budapesté. De eközben ő szeretne mérsékelt konzervatívnak, bezzegkonzervatívnak feltűnni kifelé, ami

 

inkább a CDU-hoz áll közelebb, mint a Fideszhez.

 

Ez már önmagában amúgy Plenković részéről egyfajta hűvös távolságtartás; a pártján belüli radikálisok – mint például a volt államfő, Kolinda Grabar-Kitarović – szorosabb szövetséget akartak volna a kelet-közép-európai populista kormányokkal.

 

Plenković kettősége a menekültpolitikájában is megmutatkozik. Miközben számos menekült- és emberi jogi szervezet évek óta figyelmeztet a horvát hatóságok által az EU külső határain elkövetett jogtalanságokra (akár kínzásokra, embertelen bánásmódra), Plenković attól tartózkodik, hogy a belpolitikában nyíltan idegenellenes, populista, EU-ellenes nyelvezetet használjon, a témát a nyári választási kampányban is teljesen hanyagolta.

 

Ezt a kettőséget díjazza az Európai Unió is,

 

folyamatosan közelebb hozva Horvátország felvételének lehetőségét a schengeni övezetbe. Hogy ez a politika fog folytatódni, mutatja: Davor Božinović belügyminiszter a júliusi választás után is megtarthatta a posztját. Összegezve:

 

a visegrádi csoport és különösen a szomszédos Magyarország olyan jóbarát, akitől azért Horvátország szeretne egy kis távolságot mégis tartani, talán kicsit el is kell dugni őket.

 

Magyar jelenlét

 

Ez már csak azért is ajánlatos a HDZ-nek, mert a mai napig az egyik legforróbb téma a horvát közéletben egyértelműen Magyarországhoz kötődik: a MOL-ról van szó.

 

A magyar olajtársaság HDZ-s kormányok alatt – főleg a később korrupcióért elítélt Ivo Sanader idején – folyamatosan növelte befolyását és részesedését a horvát olajtársaságban, az INA-ban. Mivel a szociáldemokrata kormánynak nem sikerült visszaszereznie az INA-t, a téma a mai napig élő ügy. Plenković néha megígéri, hogy visszaszerzi az INA-t, de nem tesz érte igazából semmit. A Fiume-tábla ügyében is megjelent ez a szempont, elvégre

 

az egyik legnagyobb olajfinomító éppen Fiumében van – ennek révén a MOL már tényleg ott van.

 

Annál kevésbé a magyarság, nem véletlen, hogy a tengerparti városban (is) a magyar múlt csak halvány emlék. Miközben az első világháború idején még a város több, mint tíz százaléka magyar volt, a magyarok aránya gyakorlatilag mára észrevétlen. Magyar terjeszkedéstől azaz legfeljebb csak a MOL kapcsán lehet ott tartani.

 

Más a helyzet a szlavóniai, baranyai magyarsággal, amelynek ma is van még közel 14 ezer tagja. Jankovics Róbertnek, a magyarok parlamenti képviselőjének pedig az évek során sikerült a kisebbséget teljesen a Fidesz felé fordítania. Drago Hedl, az egyik legismertebb horvát tényfeltáró újságíró hozta ki: a választási kampányok idején ömlik a pénz Budapestről, amivel

 

a magyar kormány nem tesz mást, mint beavatkozik a horvát belpolitikába.

 

Persze a beavatkozásnak vannak más, diplomatikusabb formái is: amikor a budapesti kormány a járvány idején maszkokat ajándékozott Horvátországnak, egyszerre lehetett nagylelkű, de közben azért megint atyáskodhatott kicsit. Ettől még tény: az eszéki kórháznak adott felszerelések nagyon jól jöttek.

 

A horvát történelmi emlékezetben Magyarország nincs jelen

 

Miközben azonban a politikai emlékezetet ilyen ügyek – akár egy félrefordított emléktábla, akár a túl érzelmileg megközelített INA-kérdés – borzolják, a történelmi emlékezet hallgat. Még mindig gyakorlatilag teljességgel

 

hiányoznak a horvát történetírásban azok a művek, amelyek a múltat – így a magyarokkal közöst – nem csak felületes, politika- és diplomáciatörténetként tárgyalnák, hanem kicsit a színfalak mögé néznének, a helyi szintet akarnák megérteni

 

– például, hogy a területi váltások miként érintették Baranya vagy Bácska többnemzetiségű lakosságát. Ez a hallgatás arra is lehetőséget ad, hogy kicsit el lehessen fedni: a trianoni békeszerződéssel összefüggésben létrejött új állam, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság (1929-től Jugoszlávia) – ez a furcsa, egységállam-képződmény, amit ma szokás börtönként leírni a horvát történetírásban – mekkora lelkesedést váltott ki éppen a horvátok között.

 

Mindez azonban azt is jelenti, hogy a politikai témákon kívül, a történeti munkák hiányában a magyar múlt emlékezete gyakorlatilag alig van jelen – legfeljebb a két ország közötti kapcsolatok dicséretében szokás néha ezt is megemlíteni. Nagyon kevés munka akarja a két népet egységében megérteni. Ide tartozik Sokcsevits Dénes – horvátul: Dinko Šokčević – (a zágrábi Magyar Intézet volt igazgatója – a szerk.) 2006-os munkája – amint a címe is mutatja – „a magyarokról a horvátok szemében, a horvátokról a magyarok szemében” (Hrvati u očima Mađara, Mađari u očima Hrvata).

 

Mi magyar még Fiumében?

 

Ha Fiumére, erre a sajátos városra, tekintek, egyértelmű:

 

a magyar emlék jobban jelen van az olasz, mint a horvát történetírásban. Az olaszok mindig is közel érezték magukhoz a magyarokat (Fiumében is),

 

ezt a két világháború alatti ideológiai közelség is erősítette. Fiume kapcsán eddig horvátul igazából egyetlen munka foglalkozott csak a magyar jelenléttel, a Kiss Gy. Csaba és Franciska Ćurković-Major által szerkesztett munka a magyar utazók Fiume-képéről (Rijeka i okolica u mađarskim putopisima XIX. stoljeća), ami idén jött ki.

 

A közép-európai jelenlét hiányzik

 

A mai Európában, amit ismét emészt a nacionalizmus, a fiumei magyar jelenlét hangsúlyozásának túl kéne mutatnia a szokásos (és amúgy teljesen nevetséges) vitákon azon, hogy hova is tartozik a város – sokkal inkább a sokszínűséget, a népek, eszmék, gyakorlatok keverédését mutathatná. Ilyen történetekre lenne is igény.

 

Egész Közép-Európa és az adriai tengerpart történetét el lehet mesélni egyetlen étellel, a tőkehalpörkölttel (gulash di baccalà).

 

De ott van a Bluch-testvérek története: fiumei magyar zsidó család lányai, soknyelvűek, kommunisták, megfordultak a közép-euirópai (kommunista) pártok többségében. Vagy lehetne beszélni azon magyarok ezreiről, akiknek

 

Fiume volt a kapu az újvilág felé,

 

elvégre aki Amerikába akart kivándorolni, annak először Fiumébe kellett mennie (és akár hónapokat ott töltenie). Vagy ott van a közeli Abbázia története, amely a közép-európai turizmus beindulásáról szól, az egykori Monarchia számos helyéről vonzva oda látogatókat. És azt se szabadna elfelejteni, hogy a kapcsolatok a Monarchia összeomlásával se értek véget. 1957-ben számos magyar, aki elől a nyugati határok már lezáródtak, Fiumén keresztül tudott elmenekülni a nyugati világba – azaz egy olyan városba kellett mennie, ahol azon Kádár János is született, aki elől menekülniük kellett.

 

A magyar jelenlét nem csak emlék. A Fiume és Zágráb közötti vasút egy lélegzetelállítóan csodálatos tájat szelve át – ma se gyorsabb persze, mint a Habsburg-időkben – híven mutatja az akkori idők eredményeit, sikereit. Sajnos azon gyárak, ipari üzemek, amelyeket a magyarok építettek, beindítva Horvátország ezen részének fejlődését is, mára tényleg csak régészeti emlékek. Ezzel együtt csökkent szimbolikus összegre a magyar kereskedelmi forgalom; jelentősége a városnak a magyar kereskedelem számára mára alig van. Predrag Miletić, az autonómista Fiuméért Lista helyi képviselője jogosan állapíthatta meg szomorúan:

 

a mai Fiume városa „senkinek se tengere” – kár hát eméktábláktól félni, ha a valóság mást mutat.

 

Idén Fiume Európa Kulturális Fővárosa. A jelszó, miszerint a város „a különbözőség kikötője”, egy egykori közép-európai melting pot hagyományát, emlékét akarná kifejezni. Elvégre Fiume a Habsburg-időkben tényleg az volt. És a jelenlegi tetszhalott állapotból való kilábalás kulcsa nem éppen az lenne, hogy – mindenféle területi követelések és leegyszerűsítő történelmi képzetek helyett – a kapcsolatok, kapcsolódások összetettségére, sokszínűségére emlékezzünk, amelyek jellemzik mégicsak Kelet-Közép-Európát?

 

Elméletben sokan hitet is tesznek emellett, csak aztán a gyakorlat valahogy ritkán jön össze.

 

Olaszból fordította Techet Péter. Olvasd vissza itt a vitasorozat többi cikkét!

 

NYITÓKÉP: Vitárius Bence / Azonnali

 

comments powered by Disqus
Hírszolgáltatás

A legtöbb helyen kötelező lesz a maszkviselés, annak betartásáért pedig az adott hely lesz a felelős. Részletek!

Továbbra sem enyhül a járvány: pénteken 941 újabb esetet találtak meg, amivel már 11 202 főre nőtt az aktív esetek száma. Grafikonon mutatjuk, hogyan áll a járvány Magyarországon és a környező országokban!

William Barr, az Egyesült Államok igazságügy-minisztere nem először tesz vitás kijelentéseket. Ezúttal a kijárási tilalmat bevezető kormányzókat minősítette, szerinte az intézkedéseikkel megsértették a polgári szabadságjogokat.

Mármint a személyszállítás terén. Az áruszállítást alig érinti a járvány okozta csökkenés.

Ennyire őszintén, mint a miniszter a Die Pressének, rég nem beszélt senki arról, mikor maradhat a Fidesz az Európai Néppártban: ha azt a német CDU, a bajor CSU és az osztrák ÖVP úgy akarja.

A figyelemfelkeltés érdekében még egy nemlétező appot is indított egy aktivistacsoport. Na de hogy áll Budapest közvécék tekintetében? Szavazz!

A hét kérdése

A legújabb módi az lett, hogy ingyenes koronavírus-teszteket követel az ellenzék a kormánytól. De valóban szüksége van erre mindenkinek, a kisnyugdíjastól a kőgazdag vállalkozókig? Szavazz!

Azért ide elnéznénk

A budapesti a járvány miatt elmaradt, ám a pécsi tartja magát. Szeptember 17-20.

A nemrég alakult modern metálzenekar először mutatja be a karantén alatt írt debütáló lemezét. A szeptember 18-i bulin fellépnek még: Heedless Elegance, As Karma Brings.

Schiffer András ökopolitikai vitaköre ezúttal házhoz megy az Öreg-tóhoz. Szeptember 19.

Biciklis túra azoknak, akik szeretnének bringázni, de eddig Budapesten nem mertek biciklire ülni. Több időpontban, egészen szeptember 22-ig.

A „kocsmai evangelizáció” jegyében fog erről beszélgetni Fabiny Tamás püspök, Kajdi Csaba influenszer és Török Csaba pap. Szeptember 29., Művész Kávéház és Cukrászda.

Ezt is szerettétek

A sötét anyag kutatásáért kapta meg a rangos Viktor Ambartsumian-díjat Alex Szalay, a Johns Hopkins Egyetem magyar asztrofizkusa. Interjú!

Miben tud egyetérteni a szélsőjobboldal és a Háttér Társaság? Dúró Dóra és Dombos Tamás a Helyzetben!

Mi köze a belarusz diktátornak az oroszokhoz? Miért belarusz, miért nem Fehéroroszország?

Mit szól ahhoz Pacher Tibor, a tudóscsapat vezetője, hogy Magyarország is beszállt az űrversenybe? Podcast!

Mi lesz a jogállamisághoz kötött kifizetésekkel? Jó-e nekünk az EU által közösen vállalt hitel? Akkor most győzött Orbán Brüsszelben az EU-csúcson, vagy lebőgött?

Kulturáltabb szórakozónegyeddé válik-e a Belső-Erzsébetváros, vagy valóban keresztet lehet vetni az ottani éjszakai életre? Riport és interjúk a bulinegyedből. Podcast!

Miért tüntetnek a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói? Mit mond a megválasztott, de a kormány által kinevezett rektor? És a politika? Körbejártuk.

Twitter megosztás Google+ megosztás