Mit írnak majd a 2050-es történelemkönyvek a 2010-es évekről? #2

Jelentős előrelépések a környezetvédelem területén, hosszabban és jobban élő emberek, emancipálódó Közép-Európa, a magyar nepotizmus térhódítása: Gerő András írta meg nekünk, mit írna a 2010-es évekről a jövő történelemkönyvébe.

Idéntől minden nappal közelebb leszünk 2050-hez, mint 1990-hez. Az Azonnali a magyar (és részben európai) történetírásnak akar segíteni: mit fog írni a mögöttünk hagyott 2010-es évekről harminc év múlva egy történelemkönyv? Ezért kértünk fel különféle történészeket – az USA-tól Magyarországig, a széljobbtól a szélbalig –, hogy a maguk tudása alapján helyezzék el a most lezárt tizes éveket Magyarország történelmében.​ Ezúttal Gerő András írta ezt meg nekünk.

+ + +

Érezhetően – noha nem minden országban egyenlően – nőtt az emberek várható élettartama; a gyerekhalandóság rekordalacsonnyá vált; a fertőző betegségek visszaszorultak. Az előző időszakokhoz képest lényegesen csökkent a szélsőséges szegénység. A 2010-es évek végére a világ összlakosságának kevesebb, mint 10 százaléka tartozott ebbe a kategóriába, miközben a megelőző korokban ennél jóval magasabb arányok léteztek. Összességében tehát a 2010-es évekre az emberek hosszabb ideig és jobban éltek.

Környezetvédelmi szempontból is jelentős előrelépés történt. A 2010-es évekre az elektronikus kommunikáció miatt csökkent a papírfelhasználás; az okostelefonok miatt csökkent a fényképezőgépekhez, komputerekhez, kamerákhoz felhasznált, a természeti forrásokat erőteljesen igénybe vevő nyersanyagmennyiség. A ledes égők térhódítása nyomán csökkent a felhasznált árammennyiség, illetve az energiaszükséglet.

Az új technológiák miatt az új épületek esetében jelentősen visszaszorult a szükséges acélmennyiség. Mindez azt eredményezte, hogy a megnövekedett számú emberiség a meglévő forrásaival takarékosabban és jobban tudott bánni. Igaz ez az egyik legnagyobb természeti kincsre, a vízre is. A víz legnagyobb fogyasztója a mezőgazdaság, és ez a 2010-es évekre rendkívül nagyot fejlődött, ami annyit tesz, hogy ekkor már jóval kevesebb területen állították elő azt az élelmiszermennyiséget, ami a megnövekedett számú emberiség számára elegendőnek bizonyult.

A világ tehát a 2010-es évekre jobb lett, mint annak előtte volt, de ez nem azt jelenti, hogy problémamentessé vált volna. Maradtak továbbra is konfliktuszónák, amelyekben nem egyszer fegyveres összeütközések alakultak ki. A konszolidált társadalmakat fenyegette a terrorizmus veszélye, amely sokszor véres merényletekben öltött testet.

Kontinensünk, Európa számára ez mégis inkább a pozitívumok, mintsem a negatívumok évtizede volt. A második világháború utáni Európa legnagyobb intézményes vívmánya, az Európai Unió számára ez az évtized arról szólt, hogy megérlelje saját reformját. Kiderült, hogy nem lehet megkerülni a szupranacionális és nemzeti elv konfliktusát; szembe kell nézni a Balkán integrációjával és az Unión kívüli világ kihívásaival. A 2010-es évek az Unión belüli közép-európai együttműködés minden eddiginél határozottabb jeleit mutatta. Ez az együttműködés arról szólt, hogy

Az Unió ebbéli sajátos rugalmatlanságát egyébként mutatta az is, hogy Nagy-Britannia kivált ebből az európai szerveződésből, ami egyértelműen veszteség az intézményesült Európa szempontjából.

Magyarország a közép-európai emancipációs folyamatban kulcsszerepet játszott; egyfajta motorja volt a V4-ek (Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország) együttműködésének. Az önmeghatározása szerint erőteljes nemzeti ideológiát hangoztató kormány ebbéli tevékenysége – jó néhány konfliktus árán – hozzájárult ahhoz, hogy az Európai Unió magországai Közép-Európát önálló tényezőnek tekintsék. A 2010-es években Magyarország politikai erejét főként az adta, hogy kormányzata több választáson is rendkívül erős választói felhatalmazással rendelkezett, aminek részben az volt az oka, hogy a 2008-as válság után az ország ebben az időszakban gazdasági bővülést élt át, amelynek eredményei a társadalom jelentős részébe leszivárogtak.

A magát nemzetinek valló kormányzat sokat tett a kisebbségi magyarokért, illetve erőteljesen törekedett egy hozzá lojális középosztály és nagypolgárság megteremtésére. Ez utóbbi érdekében nem riadt vissza attól sem, hogy

Ez a folyamat egyszerre testesítette meg a magyar társadalom polgári típusú önépítkezését és a polgári politikai és mentális normák rombolását. Nemzetközi és magyar kritikusai – különösebb társadalomtörténeti érzékenység nélkül – antidemokratizmussal vádolták, miközben a 2010-es években rajta kívül sem szervezetileg, sem politikai alternativitás tekintetében nem volt más, társadalomtörténeti értelemben is kormányképes erő.

Persze a történelem tanulmányozásánál sosem árt figyelembe venni egy nagyon fontos megfontolást. Hector Berlioznak, a 19. századi jeles francia zeneszerzőnek tulajdonítják a mondatot. Így szól: „Az idő nagy tanítómester, de sajnos, minden tanítványát megöli.”

Gerő András, történesz, a Central European University (CEU) egyetemi tanára, a Habsburg Történeti Intézet igazgatója. Az ELTE-n szerzett történész diplomát, a történettudományok doktora és akadémiai doktora. Kutatási területe az Osztrák-Magyar Monarchia kultúr- és politikatörténete, a magyar polgárosodás folyamata és a magyarországi zsidóság története. Több, mint harminc magyar- és angolnyelvű monográfia szerzője.